Bevezető, első észrevételek
Ha az Android 5.0 Lollipop volt (a Google szerint) az eddigi legnagyobb szabású, zöld robotos rendszerfrissítés, akkor a 6.0 Marshmallow (szerintünk) a legnagyobb hibajavítás, bőven maradt ugyanis kipofozni való a Material Design köntösbe bújt alapverzióban. Ez sikerült is, a Doze akkumulátorkímélés pedig kellemes üzemidő növekedést hozott készenlétben, látványos változásokból tavaly ugyanakkor kevesebb jutott. A 7.0 Nougat is egyfajta organikus továbbfejlesztése a Lollipoppal újrainduló alapoknak, csak most több a szemnek egyértelmű változás – a legfőbb kérdés persze idén is az, hogy mindezeket a felhasználó mikor tapasztalhatja meg személyesen.
A Nexus 6P tavaly Android 6.0-val startolt el, a 7.0-s frissítés kis késedelem után megérkezett rá [+]
Ugyan mindennél korábban, tavasszal elindult az Android béta program az OTA-n frissülő fejlesztői rendszerváltozatokkal, és már augusztusban, az új Nexus készülékek befutása előtt elstartolt a Nougat (az idei referenciamodellek egyébként Pixel néven érkeznek, várhatóan október 4-én), van, ami egyszerűen kimaradt és a 7.1-es update-re tartogatja a Google, és volt olyan Nexus készülék, amelyik hetekig nem kapta meg a hivatalos frissítést.
Elsőre olyan mint régen. De csak elsőre... [+]
A cikk alapjául szolgáló Nexus 6P is ilyen volt, persze a beta programban ki lehetett próbálni vele a 7.0-t, mindenesetre mi megvártuk a hivatalos képfájlok felbukkanását. Ám még így is van, amit a Nougatból nem tartalmaz a friss szoftver, mert később jön és/vagy a 7.1-gyel elstartoló modellek kapnak csak meg, és az is kérdéses, hogy ezekből mit tartanak majd meg az egyéni felülettel operáló gyártópartnerek. Amennyire sokszínű a mobilpiacot domináló Android, annyira szétszórt is maradt 2016-ban.
Öt gyorskapcsoló az értesítési panel tetején (balra) és a kapcsolópanel (jobbra) [+]
Elsőre nem sok újdonságot mutat egy 7.0-ra frissített referenciaeszköz az új Google logón kívül, hiszen maradt a Material Design stílusnál a köntös, aztán hamar kiderül, hogy valójában mennyi minden változott. Az értesítési panelt lehúzva mindjárt megpillantható legfelül öt gyorskapcsoló (a Google szerint: csempe), alattuk meg az új értesítési kártyák. Két ujjal továbbra is a kapcsolópanel gördül le, ezúttal egy átrendezhető tábla formájában. Nemcsak a kapcsolók helyét lehet variálni, balra simítva egy második panelre is lehet elemeket pakolgatni, egy-egy kapcsolót megérintve pedig nem a beállításmenü ugrik fel, hanem csak a releváns információk, mondjuk az elérhető WiFi hálózatok. 6.0 alatt ehhez a nehezen eltalálható, apró nyílra kellett bökni.
Az átrendezhető kapcsolópanel (balra) és az értesítési finombeállítások a kezelőfelület-hangolóban [+]
Hosszan megérintve a beállítások fogaskerekét elérhetővé válik a béta szinten maradt újdonságokat felvonultató kezelőfelület-hangoló. Opció itt az akkumulátorszázalék szám elhelyezése az ikonján belül (ez elég idétlen, alig látszik, és még bugos is, egy idő után a szám eltűnik). Egy túlbonyolított rendszerben pedig hatféle értesítési mód rendelhető egy-egy alkalmazáshoz. A nullás opció minden értesítést letilt, az ötös pedig a lista tetejére teszi a notifikációt, amely hanggal jelez és felbukkan, bármely appot használjon az ember. A többi a kettő között variálja az értesítések buzgóságát, mi ebbe a finomhangolásba azonban nem fogtunk bele 50 alkalmazással.
Értesítések, beállítások
Visszatérve a hagyományos értesítésekre, azok a felülről legördíthető panelen, a zárképernyőn és a fekete-fehéren felvillanó ambient displayen egyaránt változást mutatnak. Vizuálisan már nem is lehet értesítési kártyákról beszélni mert csak egy vékony szürke csík választja el őket egymástól. Mostantól az egy apphoz (mondjuk a Gmailhez) tartozó értesítések csoportosítva, összecsukva jelennek meg, egy-egy sornyi hasznos információval (cím). Szétnyitni a csoportot az ujj lehúzásával lehet, még egyszer lehúzva pedig sokkal több hasznos információ látszik mondjuk a levelek tartalmából. Újdonság a közvetlen válaszadási lehetőség egy-egy kártyáról (a Gmailnél ez pont nem működik), így a beérkezett SMS-re azonnal mehet is a viszontválasz a panelről, felugrik a billentyűzet és a küldés ikon. A közvetlen válaszadás elég kevés programmal érhető még el, de tök jó lesz, ha minden közösségi alkalmazás beépíti. Az értesítési kártyák egyébként a korábbiaknál jóval részletesebbek: megjelenik a küldő app neve, az értesítés beérkezésétől eltelt idő, a kapcsolódó ikon, és persze az értesítés bőségesebb szövege.
Összekapcsolt és szétnyitható értesítések, illetve az azonnali válaszadás
Hosszan megérintve egy kártyát, három jelzési opció akad: az értesítések ne legyenek elnémítva és letiltva, legyenek teljesen letiltva avagy jelenjenek meg, csak hangjelzés nélkül. A további beállítások között kérhető, hogy az adott app bírálja felül a prioritást élvező mód korlátozásait. (Idézzük fel: az Androidban mostanság hangos, rezgés és néma üzemmód helyett minden értesítés, a prioritást élvező értesítések megjelenítése és minden értesítés letiltása opciók vannak. Bár 2016-ra még bonyolultabb lett az értesítések rendszere, több lehetőség is adott a testreszabásukra, a Google célja végeredményben pedig az, hogy egy csomó információhoz vagy az alapvető kommunikációhoz legyen elég az értesítési- vagy zárképernyőn matatni ahelyett, hogy mindig belép az ember 4-5 alkalmazásba.
A beállítások menü keresővel, javaslatokkal és extra információkkal (balra) és a beállítások panel [+]
A beállítások menü is informatívabb: nem csak a beállításnév látszik (mondjuk adathasználat), hanem kapcsolódó információ is (a havi felhasznált mobiladat mennyiség); nemcsak az akkumulátor név, hanem a hátralévő idő a merülésig vagy a töltésig. Mindez annyira logikus, hogy furcsa, miért csak most találták ki, noha a Galaxy Note7 ügyesebben elkülöníti a szemnek a főcímeket az információktól. Itt a legfőbb kritikánk: ha a beállításmenü nem is, az értesítések kissé kaotikusak lettek a sok-sok sornyi információtól, minimális vizuális elválasztással és apró karakterekkel, több nap volt ezt megszokni. Visszatérve a beállításokra, bár teljesen felesleges, azért balról elő lehet húzni a régi fajta, extrainformáció nélküli listát.
Ilyen a kiszivárgott, nem végleges Pixel Launcher
Az alkalmazástárban megjelent egy sornyi javaslat és egy keresősáv, a főoldalon és a Google Now indítóban (launcher) viszont nem sok minden változott. Legalábbis eddig, mert hamarosan érkezik a Pixel indító, amely száműzi a menü ikont, ehelyett a tálcáról felfele simítva lehet majd az alkalmazástárat elérni, a fent látható módon. Ugyancsak változik majd a Google keresősáv, ami egy G betűre redukálódik, helyet adva a dátumnak és a napnak. A Google Now asszisztenst pedig a Google Assistant váltja, jóval fejlettebb hangutasításokkal (mondjuk vásárlás) és integrációval. Ezek érkezését az új Pixel termékek októberi startjára tippeljük.
Multitasking
Sokan alighanem az osztott képernyő natív támogatását várták a legjobban, és ez az idő el is jött, bár jegyezzük meg: egyelőre kevés appot igazítottak a fejlesztők a kapcsolódó API-hoz. A képernyő felosztásához hosszan le kell nyomni az alkalmazásváltót egy támogatott programon belül (mondjuk Chrome), és a legutóbbi appok közül (azaz nem egy listából) ki lehet választani, melyik jelenjen meg alul. Egy ugyanazon app kétszer is megjelenhet egymás felett, az egyiken mondjuk a Mobilarenát, a másikon meg a Prohardvert olvasgatva. Multitasking. Visszalépni teljes képernyőre szintén az alkalmazásváltó hosszú érintésével lehet, ez minden esetben a felső appra nagyít. Az alsó felnyitásához teljesen fel kell tolni az ujjal mozgatható elválasztót.
Az osztott képernyős mód működése
Van app, amely egyáltalán nem próbál meg osztott képernyőben futni, van pedig, amelyik igen, de a Google figyelmeztet: nem garantált a stabil működés. Egyelőre csalódást keltő, hogy rengeteg app nem támogatott (pl. a Google Now kereső és sok fixen álló/fekvő elrendezésű), sokkal akad probléma (a Tennis Temple rendszeresen leáll) és hiányzik az opció a két app felcserélésére vagy lecsukásukra lebegő ablakos módba. Praktikusabb volna az is, ha az alkalmazásváltót hosszan megnyomva nem a legutóbbi appok, hanem az osztott képernyőt támogató alkalmazáslista ugrana fel, mert így, ha mondjuk az Időképet akarom a Chrome alá dobni, de nincs a gyorsítótárban, hosszan rá kell nyomni az alkalmazásváltóra, röviden a home gombra, belépni az alkalmazástárba, kikeresni az Időképet és rálépni. Egyszerűbben is mehetne, ráadásképpen az alkalmazásváltó nem jelzi, melyik app hajlandó egyáltalán osztott képernyőben működni, és melyik nem.
Az Android Nougat figura leleplezése a Google irodáinál (forrás: Android Authority) [+]
Hasznos trükk, hogy mostantól az alkalmazásváltót kétszer megérintve felugrik a legutóbb használt app, kétszer újra megtapogatva pedig az, amelyiket az imént használtuk. Ez egy Alt +Tab szerű megoldás, teljesen mégsem az: hasznosabb lenne, ha dupla érintéssel minden gyorsítótárban lévő alkalmazáson egyesével végig lehet ugrálni. A gesztusvezérléshez komolyabban nem nyúlt a Google: a 6P esetében továbbra sem opció a duplakoppos képernyő felébresztés vagy lezárás (pedig hasznos volna), bár felemeléskor fekete-fehérben megjelennek az értesítések (ambient display), plusz megmaradt a kamera gyorsindítása (bekapcsoló kétszeri lenyomására). Hasznos volna, ha az értesítési- és kapcsolópanelt a főoldalon bárhonnan le lehetne húzni, hogy ne kelljen nyújtózkodni egy phablet vagy tablet képernyő legtetejéig.
Gyors váltás a legutóbbi két app között (balra) és lebegő ablakok a Taskbar segítségével (jobbra) [+]
Én a Nova Launchert úgy használom, hogy az ujj lehúzásával leugrik az értesítési panel, a feltolásával pedig a kapcsolótábla (így férek könnyen a fényerőcsúszkához). Ugyancsak hasznos extra a nexusi tisztaságú OnePlus 3 felületen, hogy funkció rendelhető mindhárom kezelőgomb dupla vagy hosszú lenyomásához. A kezdőoldal gomb hosszan nálam például a képernyőt zárja le, a vissza pedig a kamerát indítja. Sok mobilnál elérhetők funkciók a kikapcsolt képernyőre rajzolva, a „>” és a „<” a zeneszám léptetéshez vagy a „V” a zseblámpa bekapcsolásához, a képernyő felvillantása nélkül. És most tényleg, meddig kell várni az akkumulátor-százalék számszerű megjelenítésére bugok nélkül, illetve opcióra a referenciamodellel újraindítására, nem csak a kikapcsolására?
Van potenciál a lebegő ablakokban, csak még nem jött el az idő a bevezetésükre a gyári Androidban [+]
Bár jeleztük, nincs a PC-hez vagy egy-két androidos felülethez hasonló, lebegő ablakos multitasking, az Android 7.0 kódjában a fejlesztők rábukkantak ennek a kezdetleges változatára, amit a Taskbar nevű alkalmazással ki is lehet próbálni, root nélkül, bár korlátozásokkal. A freeform window (ahogy a Google az ablakos elrendezést nevezi) egyelőre az alkalmazásváltóból érhető el, ha minden app be van zárva. Itt kell a Taskbar ikonját megérintve egy-egy appot kiválasztani, ami megjelenik átméretezhető, lebegő formában. Ilyen ablakból több is egymás fölé dobható, ám csakis ezen a képernyőn maradva. A kezdőoldal vagy egy teljes képernyős app fölé nem lehet alkalmazásokat dobálni. Az egészhez ráadásul a fejlesztői beállítások között engedélyezni kell a tevékenységek átméretezésének kényszerítése lehetőséget, majd az eszközt újraindítani. Látszik, hogy a freeform window még nem áll készen a hivatalos bevezetésre, talán majd egyszer.
Kiterjesztett Doze, adattakarékosság, biztonság
A betűméretet rendszerszinten eddig is lehetett állítani (immáron csúszka is van hozzá, négy választással), ám sokan szeretnének minden elemet kicsinyíteni vagy nagyítani (ikonok, feliratok, értesítési sáv, androidos kezelősáv, alkalmazáselemek, szöveg-buborékok, lényegében a DPI beállítások). Erre a megjelenített méret menüpontban van lehetőség, ötféle választással, amely a főoldal és a menü rácsméretét is befolyásolja. Ez mindenképpen hasznos opció a rosszabbul látóknak és azoknak a hardcore felhasználóknak, akik egy hatalmas kijelzőn a lehető legtöbb információt és opciót szeretnék látni.
A megjelenített méret állítása
A doze az Android 6.0 egyik legelőnyösebb tulajdonsága volt, mert hosszú tétlenség mellett (mondjuk éjszaka) csökkentette az alkalmazások frissítési gyakoriságát, a gyakorlatban is észrevehetően növelve a készenléti üzemidőt. A doze on the go, vagyis a „szundítás az úton” pont az, amire a név alapján gondolni lehet: menet közben is lehet az appok fogyasztásával takarékoskodni (rengeteg kéri mozgás közben például a GPS információt, többek között ezért is merül gyorsabban ilyenkor a telep). A fejlesztőknek persze előbb be kell építeniük a kapcsolódó API-t alkalmazásukba – talán ennek hiányában ezért sem tűnt fel a Doze on the go előnye egyelőre, majd ránézünk fél év múlva. Az alkalmazásszintű takarékosság mindenesetre roppant ígéretes. Egy picit egyébként az akkumulátormenü is megváltozott, több app fogyasztása látszik egyszerre és az akkumulátor-kímélő mód is könnyebben elérhető, bár nem fejlődött.
Az akkumulátormenü kicsit más, ám fontosabb a kiterjesztett Doze takarékosság [+]
Nemcsak az energiával, hanem a mobiladattal is érdemes takarékoskodni, és immáron opció ennek testreszabására az adatforgalom-csökkentőt aktiválva. Ha be van pipálva, a használatban lévő appok ritkábban frissítenek mobilneten, a nem használtak pedig egyáltalán. Nyilván lehet olyan app, amit szeretnénk éberen hagyni, ezeket a kivételek listájára tehetjük, és a megszokott gyakorisággal frissülnek. Az Android 7.0 natívan támogatja a Google virtuális valóságra kihegyezett Daydream VR platformját, bár daydreames eszközök még nem jöttek ki, hogy ezt az izgalmas fejlesztést a gyakorlatban is kipróbálhassuk. Mindenesetre, többről van szó, mint egy futtatókörnyezet a Google Cardboard tartalmakhoz. A VR mód vélhetőleg akkor lesz majd elindítható, amikor a hardveresen támogatott mobilt az ember a megfelelő Daydream kiegészítőbe csúsztatja.
Az adatforgalom-csökkentő és beállításai [+]
Az adatvédelem eddig is fontos volt a Google-nek, ezért saját referenciakészülékei egy ideje, mások pedig rövidebb ideje rendszerszintű titkosítással érkeznek. Ez azt jelenti, hogy a belső vagy rendszerhasználatra formázott tároló (adoptive storage) kódolva van, így az illetéktelenek azonosítás híján akkor sem tudnak mit kezdeni velük, ha az adathalmazhoz hozzáférnek. A 7.0 újdonsága a fájlalapú titkosítás, ami sokkal fejlettebb, mert állományonként kioszt egy biztonsági kulcsot, így a tároló belső tartalma védve van saját magától is (mondjuk egy kíváncsiskodó apptól vagy malware-től). Noha a fájlalapú titkosítás alapból csak a 7.0-val megjelenő mobilokon lesz aktív, míg másokon (így a nálunk járt Nexus 6P-n) a fejlesztői beállítások között kell aktiválni a dolgot, amely a teljes belső tároló törlésével jár, a dolognak van egy fontos előnye: a közvetlen bootolás (direct boot). Az újfajta titkosítás ugyanis két részre osztja a tárolót: felhasználói szinten titkosított partícióra (credential encrypted), amit csak azonosítással lehet elérni, és eszközszinten titkosítottra (device encrypted), amelyet bármikor, bekapcsolás után el lehet érni. A gyakorlati előnye a direct bootban mutatkozik meg, íme, egy példa.
A Nexus 5 nem kap hivatalosan nugátos frissítést, valószínűleg az alább ecsetelt okokból [+]
Előfordulhat, hogy az ember tudtán kívül (zsebében, éjjel) újraindul a telefon. Ha komolyabb védelemmel el van látva, addig nem tölt be az ébresztő, a naptár vagy az üzenetküldő, amíg a felhasználó nem azonosítja magát. Az újraindítás után viszont lemaradhat a júzer egy közelgő eseményről, friss üzenetről vagy az ébresztésről. Itt jön a képbe a direct boot: ha ez aktív, a rendszer azonosítás előtt is hozzáférhet az eszközszinten titkosított, erősen korlátozott információkhoz. Mondjuk a naptáreseményekhez, az értesítésekhez és az ébresztőhöz. Ha a fejlesztő a megfelelő API-t a szoftverébe integrálta, azok is küldhetnek értesítést direct boot módban, azonosítás előtt, és megcsörren a titokban újraindult telefon. Alighanem az újfajta titkosítás az oka, hogy számos régi ARM utasításkészletet használó mobil (pl. a Snapdragon 800/801-es Galaxy S5, az Xperia Z3, az LG G3, a Nexus 5 vagy a One M8) nem frissül 7.0-ra, mert a hardver egyszerűen nem felel meg a Google kapcsolódó alapkövetelményeinek (CTS, CDD).
Frissítések, emojik, a jelen és a jövő
Láthatatlan, mégis az Android Nougat legkellemesebb tulajdonsága a háttérben folyó rendszerfrissítés (ez is a 7.0-val startoló eszközökön lesz alapvető). Ha eddig érkezett egy komolyabb update, a készülék újraindult és percekig a telepítő képernyőt lehetett bámulni, 200 appal a fedélzeten pedig fél óráig alkalmazásoptimalizálás üzenetet. Bár ez kitűnő lehetőség volt bármi mást kezdeni az életünkkel (mondjuk a készülék melegedését vizsgálni telepítéskor), kínkeserv volt minden havi biztonsági frissítésnél végigvárni a folyamatot. Többé nem: a rendszerfrissítés telepítése a háttérben zajlik, és csak egyszeri, rövid újraindításra van szükség, majd az optimalizálás is a színfalak mögött történik meg. Persze ez majd jól belassítja az okostelefonokat a folyamat ideje alatt, de legalább ekkor is mobilos szenvedélyének hódolhat a júzer. A 7.0 alatt az alkalmazásletöltések, a telepítések és a frissítések egyébként begyorsulnak a fejlettebb Google algoritmusoknak köszönhetően.
A Google billentyűzet és az emojik
Még mindig nem értünk a végére: bővült és vizuálisan fejlődött az emojik tárháza. Több opció van a hívásblokkolás beállításai között. Javult az arcfelismerés alapú azonosítás hatékonysága. Vészhelyzet esetében a képernyőn megjelenhet többek között a felhasználó vércsoportja. A ne zavarj üzemmód kikapcsol, ha az ébresztő megszólal. A biztonsági mentés több adatot szinkronizál a felhőbe, mint korábban. Alapból támogatott a fejlettebb grafikát ígérő Vulkan 3D renderelési API, bár a Vulkant a készülék hardverének is támogatnia kell. Több nyelv is beállítható egyszerre (a legfelülre helyezett lesz a rendszernyelv), és a Google több nyelven keres az adatbázisában. Bár nincs megerősítve, a 7.1-gyel megváltozhat a virtuális kezelőgombok stílusa: a háromszög, a kör és a négyzet teljesen kitöltött, fehér kivitelre válthat, a home pedig négyszínű keretet kaphat, a Google logójára hajazva.
A V20 az első Android 7.0 Nougattal bemutatott okostelefon [+]
Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy az LG V20 után az első Android Nougattal szerelt mobilok október 4-én érkeznek, méghozzá az 5 hüvelyk körüli Google Pixel és a phabletes Pixel XL személyében, már 7.1-es főverzióval a fedélzeten, fájlszintű titkosítással, közvetlen boottal, a Pixel indítóval és az új Google Asszisztenssel. Idén befuthat még a Huawei Pixel táblagépe és több Daydream VR kompatibilis eszköz is, a komolyabb rendszerfrissítések pedig innentől kezdve rendszeresen érkeznek majd, azaz nem kell egy egész évet várni egy-egy nagyobb méretű update-re. Sőt: akik csatlakoznak vagy maradnak az Android béta programnál, mindenkinél korábban megkaparinthatják a számozott verziók bétáját, aztán jelenthetik a Google-nek a bennmaradt bugokat (többek között miattuk végez hamarabb az Android fejlesztőcsapata).
Ilyen lehet a Google Pixel XL, a következő phablet méretű referenciakészülék [+]
Örülünk, Vincent?
– hangozhat a kérdés a cikk végén, és a válasz alapvetően igen: minden eddiginél fényesebben csillog az Android nugátba mártva, még ha minden újdonságot nem is sikerült kipróbálni a tesztkészülékkel. Ha az 5.0 Lollipop a legnagyobb volumenű frissítés volt, a 6.0 Marshmallow pedig a legnagyobb hibajavítás, a 7.0 Nougat a legproduktívabb update, hiszen végre van osztott képernyős mód, informatívabbak és testreszabhatóbbak az értesítések és a beállítások, a Doze és az adatvédelem is előrelépett, és egyéb hasznos apróságok is bekerültek, így a háttérben folyó rendszerfrissítés vagy a közvetlen boot. Innentől kezdve tényleg a gyártók és a szoftverfejlesztők térfelén van a labda, hogy a Google eddigi legfejlettebb platformját maguk is maximálisan kihasználják.
Ám itt van a probléma gyökere. Lehetetlen megmondani, hogy melyik eszköz mikor kapja meg a 7.0-s frissítést, hiszen sok mobilt még ma is a két éves 5.0-val tesztelünk. Az sem garancia, hogy minden új funkció hibátlanul (vagy egyáltalán) átkerül egy gyártói ketyerére, azt pedig végképp lehetetlen megjósolni, hogy hány fejlesztő építi be az új API-kat. Ha tehát az a kérdés, hogy a cikk alatti első ötven androidos hozzászóló mikor fog a mobilján osztott képernyőn multitaskingolni, fogalmam sincs, ám arra a nyakamat teszem, hogy a többségük nem idén, de talán nem is jövőre. Túlságosan szétszórt a világszinten domináló operációs rendszer ahhoz, hogy amit a Google kitalál, azt azonnal át is vigye a felhasználóknak, a 6.0 Marhsmallow például egy év alatt mindössze 18,7%-os részesedésig jutott, azaz csak az aktív készülékek egyötöde futtatja a tavalyi főverziót. Szerencsére sok gyártó jelezte már, hogy belekezdtek a 7.0-s frissítésbe, az viszont a jövő zenéje, hogy a Kedves Olvasó telefonja mikor jelez majd, hogy be is fejezték, illetve mikor jelennek meg a polcokon a megfizethető és megfizethetetlen nugátos mobilok.
A jövő tehát még csak egy nagyon exkluzív tábor számára kezdődött el, így ma még nem az a kérdés, hogy hova fejlődik innen az Android, hanem az, hogy mikor terjed el a 7.0 egyáltalán. Azért csak kalandozzunk el a lehetőségek tengerében: én örülnék, ha a sok-sok információt közlő értesítések és az informatívabb beállítások vizuálisan jobban átláthatók lennének, egyelőre túl sok apró betűs sor jelenik meg egymás felett, és néha ugye a jóból is megárt a sok. Nem lenne rossz a lebegő ablakos multitasking és egy-két hasznos gesztusvezérlési mód natív bevezetése sem, esetleg a virtuális gombok elrejtésének és variálásának a lehetősége (miért ne lehetne indítóikonokat elhelyezni oda?). Mindazonáltal, több az Android Nougat és a Google mobilos rendszerének utóbbi néhány generációja egyszerű ráncfelvarrásnál. És még ha ma is elsősorban a gyártópartnerekre bízzák a különlegesebb megoldások beépítését, az Android a komoly fejlesztések révén az a platform maradt, amelyre milliárdok bízhatják és bízzák is adataikat, napi információelérésüket és kommunikációjuk egy részét, miközben a Windows 10 Mobile, a BlackBerry OS vagy a Sailfish egyszerűen nem tudja tartani a lépést. Bár egyelőre a Google saját partnerei sem, ha a frissítésekről van szó.
Bone123
A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.
