Amazfit GTS 4 - divatos megjelenés

Felemás eszköz a GTS 4, mert okos- és sportóra is akarna lenni, kiteljesedni mégis csak külsőben tud.

Bevezető, külsőségek, beállítás

Tagadhatatlanul az Apple Watch formája ihlette az Amazfit GTS-t, a négyzetes óratest és kijelző, a jobb oldalra tolt tekergethető korona, sőt, még egy-egy számlap is az almás órát idézi a GTS 4-en. Ezen lehet háborogni, nevetni, szerintem pozitív, hogy a kerek GTR mellett van egy négyzetes tokozást kínáló opció is az Amazfit kínálatában. Egyrészt így azok is megtalálhatják számításaikat, akik Apple Watch formájú eszközt szeretnének, de Androiddal használnák. Másrészt a felhasználói felület jobban kihasználja a négyzetes kijelző nyújtotta lehetőségeket, nincsenek a középen megjelenő tartalom mellett jobb és bal szélen fekete sávok, mint a kör alakú kijelzők esetén.

Felül a GTR 4, alul a GTS 4.
Felül a GTR 4, alul a GTS 4. [+]

Harmadrészt olcsóbb is a GTS 4, mint a GTR 4: előbbi három, inkább női vásárlókat célzó színben (fekete, rózsaarany-fehér, rózsaarany-pink) 74 990 forint, míg utóbbi 79 990 forint, például a tesztre az órákat kölcsönbe biztosító MStore-nál. A plusz ötezer forintért a GTR 4 nagyobb óratestet, egy extra nyomógombot és hosszabb üzemidőt kínál, de a kulcsfontosságú paraméterekben megegyezik a GTS 4-gyel, így a két eszköz közötti esetleges döntést apróságok határozhatják meg. A különbségeket egyszerűbb táblázatban szemléltetni, így ezt ejtsük is meg most, hogy aztán elég legyen félmondatokkal jelezni a különbségeket.

Tulajdonság Amazfit GTS 4 Amazfit GTR 4
Méretek, védelem 42,7 x 36,5 x 9,9 milliméter, 5ATM 46 x 46 x 10,6 milliméter, 5ATM
Tömeg 27 gramm 34 gramm
Szíj 20 mm-es gyorskioldós 22 mm-es gyorskioldós
Kijelző 1,75”, négyzet, AMOLED, 390 x 450 p (340 ppi) 1,43”, kör, AMOLED, 466 x 466 p (460 ppi)
Gombok Korona Korona, nyomógomb
Számlapok száma 150 200
Operációs rendszer Zepp OS 2.0 Zepp OS 2.0
Akkumulátor 300 mAh (8 nap) 475 mAh (14 nap)
Ár 74 990 HUF 79 990 HUF

A doboz a szokásos fekete papírdoboz, benne az USB-A végű mágneses töltővel és némi papíralapú leírással az órára vonatkozóan. Mivel az óra és a telefonra (Android, iOS) telepíthető Zepp alkalmazás is beszéli a magyar nyelvet, így a papír beállítási útmutató mondhatni szükségtelen, alapból intuitív a beállítási folyamat, de az óra és az app mindent le is ír. A beállítási folyamat kevesebb, mint egy perc alatt végbemegy, az óra pedig egyből kéri is a Zepp OS aktuális frissítésének telepítését. Amit itt megjegyeznék, hogy fontos, hogy külön a Bluetooth-beállítások között is párosítsuk telefonunkkal az Amazfit óráját, ne csak a Zepp alkalmazásban! Erre tapasztalataim szerint azért van szükség, mert máskülönben nem fogja a bejövő hívásokat jelezni az óra.

A nagy méretű doboz csupán egy USB-A végű mágneses töltőt rejt az óra mellett.
A nagy méretű doboz csupán egy USB-A végű mágneses töltőt rejt az óra mellett. [+]

Ahogy a táblázatból is kiolvasható, a GTS 4 némileg kisebb és könnyebb, mint a GTR 4. A gyári csomagban kapott szilikon szíjjal kényelmesen és szinte észrevétlenül ül az óra a karon. A GTS 4 Mini esetén hiányoltam, hogy beállítható legyen, jobb vagy bal karon hordjuk-e az eszközt, itt ez adott. A szíj cserélhető, standard gyorskioldós megoldást használ a GTS és a GTR is, ám eltérő méretűt. Az Amazfit szilikon (fluoroelasztomer) és nejlon szíjjal kínálja a GTS 4-et, a GTR 4 esetén opció a bőr szíj is.

A GTS 4 jobb és bal oldala.A GTS 4 jobb és bal oldala. A GTS 4 jobb és bal oldala. [+]

A GTS 4 hozzánk a rózsaarany színben érkezett, az alumínium tok egy darabból van fröccsentve, jobb oldalán középen található a tekerhető és nyomható korona, mellyel navigálni lehet a menüben. A korona rozsdamentes acél, viszont nincs tükröződésmentes bevonattal ellátva, így kicsit más árnyalatú, mint az óratok színe. A GTR 4 esetén matt fekete a gomb, tetején piros színnel attól függetlenül, hogy a fekete vagy ezüst tokozást választja valaki. A képeken az alumínium tokozású, ezüst színű GTR 4 látható. A korona kézre esik és könnyű tekerésével navigálni fel-le a rendszerben, rezgő vagy hangos visszajelzésekkel pedig segíti a pontosságot.

A GTR 4 jobb és bal oldala.A GTR 4 jobb és bal oldala. A GTR 4 jobb és bal oldala. [+]

Az óratest bal oldala üresnek tűnik, de ide rejtették el a mikrofont és a hangszórót a tervezők már a fekete, fényes polikarbonát alsó héjra, melyből a BioTracker 4.0-s szenzor is figyeli csuklónkat, körötte a mágneses töltőcsatlakozóval. A szenzor és a vele készíthető mérések megegyeznek mindkét típusban. Az viszont szerintem felróható negatívumként mindkét órának, hogy nem támogatják a Qi szabványú vezetékmentes töltést, csak a saját töltőjükről hajlandók áramot felvenni. Ha pedig hiányosságok a hardverben, akkor az NFC is elvárható lenne ezen az árszinten, ami szintén nem képviselteti magát az Amazfit GTS 4-ben és GTR 4-ben.

Mikrofon és hangszóró az Amazfit GTS 4-en.
Mikrofon és hangszóró az Amazfit GTS 4-en. [+]

Pozitívum az AMOLED kijelző, mely kifejezetten magas fényerőt produkál, méréseink szerint átlagosan 516,6 nites maximum (fehér) fényességet, 3,6-os minimumot és 1,5 nitet mindig éber módban. Természetesen adott az AoD, személyre szabható megjelenési idővel, számlappal. A kijelző mindkét modellben 60 Hz-es, ám a GTR 4 kisebb képátlón rendez el több pixelt, így az élesebb. Ennek véleményem szerint az órát hordó sasok örülnek majd a legjobban, lévén a GTS 4 is olyan képpontsűrűséget produkál, hogy normál távolságból kellemesen éles és kényelmesen olvasható képet ad az ember csuklóján. Az automata fényerőszabályzás pontos és jó, ahogy az érintésérzékelés és a parancsfelvételi sebesség is. Negatívumként a GTS 4-gyel szemben azt tudom felhozni, hogy az egy gomb kevés ahhoz, hogy sportóraként komolyan vehető legyen az eszköz, ezen a GTR 4 segít valamennyit.

Helykihasználásban jobb a GTS 4 négyzet alakú kijelzője.
Helykihasználásban jobb a GTS 4 négyzet alakú kijelzője. [+]

A koronára beállítható rövid és hosszú nyomásra adott reakció, a GTR 4 esetén pedig a korona mellett a nyomógombra is programozható parancs. Az óra kezelése egyértelmű, de az első beállításnál elmagyarázza a szoftver: jobbra-balra, fel-le suhintással lehet lépkedni a különböző felületek között, a balról visszafelé történő suhintás pedig a vissza gomb rendszerszerte. A számlapon lefelé suhintva előhívható a gyorskapcsoló panel, felfelé suhintással jönnek elő az értesítések, jobbra és balra pedig általunk beállított widgetek vannak. A számlapok interaktívak ellentétben a GTS 4 Minivel, így itt például a lépésszámra rányomva a részletesebb adatokat adó menüpontban találjuk magunkat. Tapasztalatom szerint viszont kicsit korlátozottan működik ez, nem találtam olyan számlapot például, melyen az aktuális dátum kijelzésére rányomva a naptárba ugrott volna a Zepp OS, csak az aktivitásokkal és az időjárással kapcsolatos adatmezők szolgáltak parancsikonként a számlapon.

Kapcsolat, Zepp

Bluetooth 5.0-s kapcsolatot (BLE) tart fenn a telefonnal az óra és hiába a 2,4 GHz-es Wi-Fi, ha kívül kerülünk a Bluetooth nyílt téren 10-12 méteres hatótávolságán, az óra lekapcsolódik a telefonról. Ugyanígy a 2,3 GB-nyi beépített tárhelyre is valamiért alapértelmezetten Bluetooth-kapcsolaton keresztül szeretne zenét másolni vagy alkalmazást telepíteni az eszköz, nem Wi-Fi Directtel, amire képes. S az órán található alkalmazásbolt hiányában telepíteni is csak a telefonos alkalmazáson keresztül lehet a Zepp OS-re. Az okostelefontól való teljes elszakadás, melyre egy Galaxy vagy Apple Watch képes, így nem opció az Amazfittel.

A beállítások főoldala, az alkalmazásbolt és a számlapbolt.A beállítások főoldala, az alkalmazásbolt és a számlapbolt.A beállítások főoldala, az alkalmazásbolt és a számlapbolt. A beállítások főoldala, az alkalmazásbolt és a számlapbolt. (forrás: Mobilaréna) [+]

Az önállóság ellen van az is, hogy az Amazfit GTS 4 és GTR 4 nem képes mobilhálózati kapcsolatra, telefonhívásokat Bluetooth-on keresztül ugyanakkor fogadhatunk az órán, ha androidos telefonunk a közelben van. A beépített mikrofon és hangszóró csendesebb helyen elfogadható, a vonal másik oldalán is érthető hangminőséget képes produkálni, de nem érdemes Michael Knightot játszanunk utcán vagy autóban. Az értesítéskezelés is közepes osztályzatot érdemel. A bejövő értesítéseket és hívásokat rendszerint pontosan jeleníti meg az eszköz, ám korlátozott az adható reakciók száma: csak előre beállított szöveggel lehet válaszolni, diktálás, gépelés nincsen. Az értesítésben kapott képeket és egyes emotikonokat nem jeleníti meg a Zepp OS, de a magyar ékezetes karaktereket pontosan kezeli. Tapasztalatom szerint viszont abban az esetben, ha rövid időn belül egyszerre több üzenetértesítés érkezik, hajlamos összekeverni a sorrendet, de legalább egy jobbról balra simítással a Zepp OS már engedi egyesével is törölni az üzeneteket az értesítési központból.

Kijelzőre, hangra és rezgésre, valamint a gombra vonatkozó beállítások.Kijelzőre, hangra és rezgésre, valamint a gombra vonatkozó beállítások.Kijelzőre, hangra és rezgésre, valamint a gombra vonatkozó beállítások.Kijelzőre, hangra és rezgésre, valamint a gombra vonatkozó beállítások. Kijelzőre, hangra és rezgésre, valamint a gombra vonatkozó beállítások. (forrás: Mobilaréna) [+]

A Bluetooth 5.0-s kapcsolaton keresztül fülhallgatót, fejhallgatót is párosíthatunk az óránkhoz, de adott a beépített hangszórón történő zenelejátszás is. Streaming szolgáltatáshoz tartozó klienst viszont nem telepíthetünk az órára, így streaming esetén csak a telefonon folyó lejátszás távirányítására használhatjuk az Amazfitet, de az óra a 2,3 GB-os tárhelyére másolt MP3 fájlokat önállóan is képes lejátszani. A beépített hangszórón keresztül az óra edzések esetén elmondja az aktuális köridőt és a hozzá tartozó adatokat, de ha bekapcsoljuk az automata edzésfelismerést, akkor hangjelzéssel is értesít, amikor elindítja a követést. Bár a rendszernyelv magyar, a hangalapú értesítések és parancsok csak angolul mentek és egyszerű tőmondatokban - például “Start Running Workout”. Ezeket tapasztalatim szerint pontosan veszi és hajtja végre az óra, de az Amazon Alexa támogatás ennyiben ki is merült.

Vannak néha azért furcsaságok a frissítés terén: az ingyenest rendszerint szabadra fordítják és néha megjelennek angol nyelvű részek is. Itt például a GTR 4 frissítésének részletezésében.
Vannak néha azért furcsaságok a frissítés terén: az ingyenest rendszerint szabadra fordítják és néha megjelennek angol nyelvű részek is. Itt például a GTR 4 frissítésének részletezésében. [+]

Telefonon a Zepp alkalmazáson keresztül láthatjuk a csatlakozott óránk által gyűjtött egészségügyi adatokat, iOS-re és Androidra is elérhető a program, nincs különbség a funkciók között. Adott a GPX fájlok importálása és exportálása, a GTS 4 és GTR 4 pedig képes navigálni is minket az útvonalakon. Az alkalmazáson keresztül tölthetünk le új számlapokat és alkalmazásokat is, beállíthatjuk az órán látható widgetek, gyorskapcsolók (irányítóközpont) sorrendjét, megadhatunk ütemezéseket (például a ne zavarjanak módra, mindig éber kijelzőre, alvás módra), illetve állíthatunk be biztonsági kódot, amit meg kell adni a GTS 4 vagy GTR 4 használatához, miután egyszer lekerült az eszköz a csuklónkról. Számomra pozitív, hogy ezen személyre szabást segítő opciókat közvetlenül az órán is elérhetjük.

A BioTracker 4.0-s szenzor gyűjti az egészségügyi adatokat.
A BioTracker 4.0-s szenzor gyűjti az egészségügyi adatokat. [+]

A Zepp alkalmazás felépítése megegyezik a GTS 4 Mini tesztjében részletezettel, így az adott oldalt linkelem. Különbség, hogy a GTS 4 és a GTR 4 esetén az óra beállításai között több opciót találunk majd. A kezdőoldalon, mely összesíti az óra által rögzített egészségügyi adatokat egy extra kártyát láthatunk majd a GTS 4 Minihez képest, ez az alvási légzés minőségére vonatkozó elemzés. A GTS 4 és a GTR 4 ugyanis képes az alvásrögzítés során a véroxigén-szintet és a mikrofont segítségül hívva figyelni légzésünket és esetleges horkolásunkat is, bár utóbbiról részletes adatokat nem közöl, a program csak annyira szorítkozik, hogy normális-e légzésünk alvás alatt.

Így néz ki egy alváselemzés a Zepp alkalmazásban.Így néz ki egy alváselemzés a Zepp alkalmazásban.Így néz ki egy alváselemzés a Zepp alkalmazásban. Így néz ki egy alváselemzés a Zepp alkalmazásban. (forrás: Mobilaréna) [+]

Egészség, üzemidő, összegzés

A gyártó szerint 154 sportmód rögzítésére képes az eszköz, ezek közül nyolcat - lásd a képen lentebb - automatikusan is képes felismerni az óra. A mozgástípus felismerése tapasztalataim szerint pontos, viszont kissé túlbuzgó, egy 5-7 perces sétát már edzésként akar elmenteni, ezt az érzékenység csökkentésével lehet orvosolni. A kétcsatornás (L1 + L5) GPS gyorsan, városi környezetben általában 5 másodperces pontossággal talált jelet telefon nélkül, a rögzített útvonal elfogadható pontosságú, átlag 1,5 - 2 méteres eltéréseket láttam a tényleges útvonaltól. A barométeres magasságmérővel a szintkülönbségek pontosak, a kanyarokat viszont rendszerint úgy csapja le az óra által rögzített útvonalon a GPS pontos módba állítva is, mintha Kitty Pryde módjára közlekednénk.

Az automatikus edzéskezelés beállításai.Az automatikus edzéskezelés beállításai.Az automatikus edzéskezelés beállításai.Az automatikus edzéskezelés beállításai. Az automatikus edzéskövetés és a GPS beállításai. (forrás: Mobilaréna) [+]

Ahogy a korábbi modellek esetén, a távolságok mérésében a 4-es széria sem tökéletesen pontos, rendszerint alászámolt futás, sétálás, elliptikus tréner és medencés úszás esetén is. Pulzusmérésben viszont pontos, ahogy az alváskövetéssel sem tapasztaltam olyan pontatlanságokat, mint a Mini változat esetében, ez köszönhető az újabb BioTracker szenzornak. Adott itt is a stressz-követés, az SpO2-mérés, a PAI, bekészíthetünk saját edzéscélokat és terveket, és részletes edzéskapacitási értékeket (Vo2Max, EPOC) kapunk, regenerálódási idővel együtt. A véroxigén-szint mérése is kicsit pontatlan, de hibahatáron belül mozog: az Amazfit 95 és 97%-ot volt hajlandó mérni ott, ahol a normál mérőeszköz 99%-ot mutatott. Nincsenek viszont olyan extrák, mint például az EKG, a bőrhőmérséklet-mérés, vagy az elérhető közösségi célok, bár családtagokat adhatunk hozzá a telefonos alkalmazásban és megoszthatjuk egymással eredményeinket.

A főoldalon láthatjuk az egészségügyi adatok összesítését.A főoldalon láthatjuk az egészségügyi adatok összesítését.A főoldalon láthatjuk az egészségügyi adatok összesítését. A főoldalon láthatjuk az egészségügyi adatok összesítését. (forrás: Mobilaréna) [+]

Az órán az edzésképernyők valamelyest személyre szabhatók: változtathatunk, mely adatmezőket szeretnénk látni, az edzés elemzését pedig grafikonokkal kiegészítve is megkapjuk a szinkronizálást követően a telefonos alkalmazásban. Adott a Google Fit, a Strava, az adidas Running és iPhone-on az Apple Egészséggel való összekapcsolás is, ez pozitívum. Szintén tetszett az Egykoppintásos mérés funkció, mellyel 45 másodperces méréssel készít egy összesítést az eszköz az aktuális SpO2- és stressz-szintről, pulzus- és légzésszámról. A különböző egészségügyi adatok automata figyelésére a beállítások közt megadhatunk időintervallumokat (a leggyakoribb a percenkénti mérés), állíthatunk be figyelmeztetést túlzottan magas vagy alacsony értékekre, szóval a hobbiszintű egészségkövetéshez minden adott.

Rögzített tevékenységek megjelenése a Zepp appban.Rögzített tevékenységek megjelenése a Zepp appban.Rögzített tevékenységek megjelenése a Zepp appban. Rögzített tevékenységek megjelenése a Zepp appban. (forrás: Mobilaréna) [+]

A GTS 4 üzemidő terén kissé alulmarad a GTR 4-gyel szemben, de a hatnapos folyamatos működéssel így is az élmezőnyben mozog. Minden egészségkövetési funkció bekapcsolásával és leggyakoribbra vételével, a mindig éber kijelző bekapcsolásával, alvásfigyeléssel és négy órányi sportkövetéssel 100%-ról hat nap alatt merült 10% alá a 300 mAh-s telep úgy, hogy az akkumulátorkímélő módot nem aktiváltam. Az akkukímélő módban, a GPS takarékos módra állításával és az AoD kikapcsolásával az egyhetes üzemidő benne van az eszközben, a gyártó 8 napot ígér tipikus használatra normális és 16 napot energiatakarékos módban. A GTR 4 ezzel szemben 475 mAh-s akkumulátorával tipikus használat mellett is hozza a gyártó szerint a GTS 4 üzemidejének dupláját. Egy teljes töltési idő két óra körül van a gyári töltőn, Qi töltés nincsen.

GTS 4 a karomon.
GTS 4 a karomon. [+]

Megjelenésében, kijelzőben, üzemidőben és sebességben az Amazfit GTS 4 (és GTR 4) remek órák, ugyanakkor se nem igazi okosórák, se nem igazi sportórák. Ahhoz, hogy teljes értékű okosóraként lehessen kezelni őket, olyan önállóságot kellene tudni felmutatniuk, mint egy Apple Watchnak, Galaxy Watchnak, vagy Huawei órának. De itt nincs mobilhálózati kapcsolat, nincs NFC-s fizetés, nincs hatalmas alkalmazásáruház, a letölthető programok nagyobb része is csak a telefonon futó app klienseként működik, és hiányzik egy bővebb értesítéskezelési megoldás is. Ugyanakkor ezek nélkül az egyhetes üzemidő kényelmesen kihozható az alapvető beállításokkal, míg az Apple vagy a Samsung órái maximum két napig bírják szusszal. Mondjuk ha valakinek a lehető legtöbb okos funkció kell, akkor annak érdemesebb a Galaxy Watch4 44 mm-es változata felé kacsintgatni, mely egy árban van az Amazfittel.

GTR 4 a karomon.
GTR 4 a karomon. [+]

Sportra lehet használni az Amazfitet, de a Garmin vagy a Polar részletesebb, számítógépről is elérhető adatkezelő felületet biztosít, ráadásul több gombot magán az órán, amivel az edzések közben egyszerűbb az irányítás. Viszont tegyük mellé, hogy a 75 - 80 ezer forintos ár a belépőszintű eszközöket jelenti a két említett gyártónál, óráik megjelenése pedig a sportos vonalat követi ezen az árszinten műanyag tokkal és szilikon szíjjal, melynél az Amazfit alumínium órateste és a GTR 4 opcionális bőr szíja elegánsabb megjelenést biztosít.

Egymás mellett a GTR 4 és a GTS 4.
Egymás mellett a GTR 4 és a GTS 4. [+]

Az Amazfit GTS és GTR 4 funkcióinak legtöbbjét a tesztünkről ajánlott értékeléssel ellátott GTS 4 Mini is tudja féláron, ám a tavalyi modellek is forgalomban vannak még a 45 - 55 ezer forintos ársávban, akár a Pro modell is. Ezek pedig a régebbi szenzort használják ugyan, de az alapvető funkciókban nem különböznek, nincs kritikus hiányosságuk, ami itt már pótolva lett és üzemidőben még jobb átlagot is hoznak, mint a friss modellek. Így aki Amazfit órát szeretne, az még nyugodt szívvel választhatja a korábbi generáció tagjait is, de ha a 4-es szériából hordana egyet, akkor mi inkább terelnénk a GTR 4 irányába.

viragdani01

A tesztkészülékeket az MStore-tól kaptuk kölcsön, itt lehet náluk a GTS 4-et megvásárolni, itt pedig a GTR 4-et lehet kosárba rakni. Köszönjük!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés