Jelen, és némi konklúzió
iPhone XS és XS Max. Nem tudom, milyen vásárlói felmérés előzhette meg azt, hogy a Plus nevet Maxra váltsák, de valószínűleg itt már elkezdte érezni a bajt a cég, hiszen a 2018-as bemutató után nem sokkal bejelentették, hogy mostantól nem lesz a negyedéves pénzügyi jelentéseik része, hogy mennyi iPhone-t adnak el, kizárólag az eladásokból származó bevételeiket közlik, amiket viszont szinten tudnak tartani a sztratoszférába lőtt árakkal. Legalábbis ez volt a terv. A valóság pedig az, hogy ezen mobilok helyett a szimpla kamerás, 720p kijelzős, tehát direkt visszamaradottra specifikált XR-t kezdték el venni a felhasználók, akik az almát nem eresztik, de valamilyen oknál fogva szükségük volt telefonváltásra. A néhány nappal ezelőtt lezajlott bemutatón ezt megpróbálták pozitív színben feltűntetni, de én akárhogy gondolkodom, cégvezetőként nem biztos, hogy örülnék, ha ezeket a százalékokat és adatokat látnám a monitoromon.
Cégvezetőként nem biztos, hogy erre büszke lennék, de persze Tim Cook erről is tudott előnyként beszélni, egy másik megközelítésben [+]
A római számozásnak egy csapásra, külön említés nélkül vetettek véget, az idei generáció már simán iPhone 11-szériaként ismert, de persze a trükk itt is megvan: az iPhone 11 név számomra egyáltalán nem sugallja azt, amit korábban az SE vagy az XR név legalább valamennyire sugallt: ez egy másmilyen, kicsit butább, de egyébként ugyanolyan jól használható iPhone, nézd meg, és ha nem tetszik, ott vannak a sima modellek. Pedig az iPhone 11 lett idén a 720p LCD-kijelzős, telefotó nélküli fapados változat, és még így is megkérik érte a legalább 289 990 forintot.
Mellette pedig megérkeztek az iPhone 11 Prók, egész pontosan a Pro és a Pro Max. Szerintem nem áll jól a dupla utótag a névben, és nem csak azért, mert összekeverhető egy kerékpáralkatrész-márkával, esetleg egy kutyáknak szánt gyógyszer nevével, hanem azért is, mert az iPhone-t az egyszerűségéért szeretjük, és én azt gondoltam, az Apple megteheti, hogy ne vegye át a kínaiaktól az egymásra pakolt jelzőket, hiszen enélkül is el tudja adni a mobiljait. Én viszont évről évre azt érzem az iPhone-bemutatók után, hogy valamennyivel több időt kellett volna eltölteni a tervezőasztalok fölött, és hiányzik egy olyan zsarnok zseni ebből a cégből, aki annak idején Jobs volt. Egyébként megnéztem az első, szuperexkluzív bemutatókat a 11 Próról, a videózás közbeni látószög-váltás hibátlannak látszó folyamatossága tényleg nagyon baró, és kíváncsi vagyok arra is, hogy mit virít az Apple A13, de számomra a különleges varázs az almás keynote-okból és az új iPhone-okból is elillant, amit tényleg szívből sajnálok.
Szentkuti Ákos a.k.a. szentkuti11
(x) Apple iPhone az ALZA.hu-n