Hirdetés
A közelmúlt, ahonnan már mindent nehéz követni
Az iPhone SE alig néhány hónappal a 6S-ek után, 2016 tavaszán látott napvilágot, célja pedig egyértelmű volt: friss beltartalommal lehetőséget nyújtani a szuperkompakt okosmobilok kedvelőinek a frissítésre. A koncepció érthető, és az SE-hez fűzött reményeket a vásárlók hada is visszaigazolta, viszont az elnevezést a mai napig nem értem: logikus lett volna a méretekre egy jelzővel utalni, ha már bevezették a Plus kifejezést, főleg, hogy az Apple ekkorra már régóta használta a Mini utótagot a Mac-világban, azt viszont, hogy ez miért lett mindenféle szám nélkül SE, azt számomra sem a Special Edition, sem a Smaller with Extras, sem pedig Spring Edition nem magyarázza meg. Ez volt az első, és a mai napig az egyetlen iPhone, aminek a nevében semmilyen szám nem kapott helyet, tehát megfelelő háttértudás nélkül abszolút pozicionálhatatlan az egyszeri érdeklődő számára, főleg manapság, az eltelt évek távlatából.
Jó termék, minimális fejlesztési költségekkel és értelmetlen névvel: ez volt az iPhone SE
Én, ekkor már két éve mobilos újságíróként, ugyanakkor még iPhone-szimpatizánsként mindvégig örültem annak, hogy a számok utaltak a telefon generációjára, és a friss modelltípusok ismeretében nagyjából visszaszámolható volt, hogy mennyi idős egy-egy széria.
Gyönyörű volt, de nem hozott egy számozásváltásnyi újdonságot: három éve teszteltük az iPhone 7-et [+]
Az iPhone 7 és 7 Plus esetén volt először nagyon érezhető az, hogy hiába ugrott az elnevezés, az IP67-es víz- és porállóságon nem történt komoly előrelépés: az iPhone 6S persze ilyen téren túl jól sikerült, hiszen hiába volt kettővel kevesebb processzormagja, a Plus esetén 1 GB-tal kevesebb rendszermemóriája és egy szériával régebbi PowerVR grafikai egysége, a mindennapi felhasználásban aligha lehetett gyorsabbnak érezni az utódot, és még a külső sem változott drasztikusan. A 7 Plus esetén megjelent a dupla kamera, de persze ez is ambivalens érzéseket keltett sokakban: miért kényszeríti a nagyobb modell megvásárlására a felhasználókat az Apple, ha nincs markáns árkülönbség a kisebbhez képest?
AirPower - nagy kudarc, amit mára már biztosan elfelejtene az Apple [+]
Ha eddig túl egyértelmű lett volna a nevezéktan, a következő széria esetére már biztosak lehettünk abban, hogy az Apple össze-vissza keverte a kártyákat. Lett először is egy iPhone 8-széria, aminek kapcsán én a kisebb modellbe is nagyon vártam a remek portrék készítésére alkalmas telefotó kamerát vagy az előző Plus modellre is jellemző 3 GB RAM-ot - hiába. Helyette jött vezeték nélküli töltés egy olyan, AirPower néven bejelentett töltőpaddal, amit aztán SOHA nem dobott piacra a cég, ez szintén nagyon durva blamaként maradhat csak benne a cupertinóiak történelemkönyvében.
Valóban zseniális arcmozgás-elemző technológia, amivel végre megszemélyesíthetünk egy darab székletet - az iPhone X bemutató egyik csúcspontja volt ez
Aztán, még az iPhone 8-ak bemutatóján jött az iPhone X. Az iPhone tizedik születésnapja nyilván megérdemelt egy ilyen számozásbeli ugrást, arról persze vitatkozhatunk, hogy volt-e értelme a római karakternek, amihez aztán egy évig ragaszkodtak, most meg elengedték, ahogy az sem teljesen egyértelmű, hogy maga az eszköz méltó-e azokra a monumentális szavakra, amikkel a bemutatón Tim Cook méltatta. Mindenesetre itt már nagyon azt éreztem, hogy kezd követhetlenné és értelmetlenné válni a nevezéktan, de persze egy évvel később még erre is rá tudtak kontrázni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!