Xiaomi Redmi 5A - továbbra is

Ez még nem a hosszított kialakítású, kávamentesített Redmi, ár/érték aránya viszont elsöprő, nem mellesleg pedig már itthon is megvehető.

Bevezető, külső, kijelző

Kisebb eltérésekkel, de komoly különbségek nélkül évek óta fut az öthüvelykes kijelzőjű Xiaomi Redmi-széria, ami többek közt remek ár/érték arányával hódít, korábban már nálunk is megszerezte a legrangosabb, Különösen ajánlott minősítést.

Nagy extrának számít az infraport
Nagy extrának számít az infraport [+]

Jól használható, megbízható készülékek ezek, amikhez a lehetőségekhez képest erős hardvert, illetve szép kijelzőt társítanak. Manapság már lehet kapni duplaekkora memóriával és tárolóval ellátott, papíron gyorsabb működésű, fémházas kínai konkurenseket, de a 30 000 forint körüli ársávban – ahol a Redmi 5A versenyzik – a derékhadot még mindig a béna, közel használhatatlan szerencsétlenségek képzik, így nem nehéz ugyanazokra az alapokra sokadszor is kiemelkedőt mutatni.

Az alsóház néhány képviselője: Huawei Y6 (2017), Nokia 2 és Xiaomi Redmi 5A
Az alsóház néhány képviselője: Huawei Y6 (2017), Nokia 2 és Xiaomi Redmi 5A [+]

Aki követi a Xiaomi termékpalettáját, tudja, hogy az A-utótag az olcsó eszközöket jelöli, ennek megfelelően egyértelmű, hogy műanyag külsőt kapunk, és ahogy a vonatkozó Note esetén tapasztaltuk, itt is előfordulhatnak minimális reccsenések-roppanások a készülékház felől, ezekkel együtt kell élni. Hatalmas előrelépés ugyanakkor, hogy most már két különálló SIM-tálca került a telefonba, ezzel együtt pedig három kártyahely lett, két nanoSIM és egy microSD számára. Szintén nagy előnyt jelent, hogy nem spórolták le a fehér értesítési ledet és az infraportot a tetejéről, azt pedig megszoktuk, hogy az alul lévő érintőgombok nem kaptak háttérvilágítást, már fel sem tűnik.

Hagyományos, ötcolos Redmi méretek
Hagyományos, ötcolos Redmi méretek [+]

Az 5 hüvelykes, 720 x 1280 pixeles IPS panel kimondottan jónak számít ebben az ársávban, messze átlagon felüli a fényereje, de az automatika egészen sötétre tudja szabályozni, ha szükséges. Az enyhén kékes kalibrációt átállíthatják az erre érzékenyek, ezen kívül van egy jól működő szemkímélő mód is éjszakára, aki bele akar kötni a megjelenített képbe, az érdemben legfeljebb a betekintési szögek kapcsán tud: azok ugyanis nem túl rózsásak, főleg kontrasztarány szempontjából. A legfeljebb tízujjas érintésérzékelés tökéletesen működött a tesztkészülékünkön.

Kijelző-teszt
Mérés Xiaomi Redmi 5A Nokia 2 Xiaomi Redmi 4X Vernee M5
Képátló 5 hüvelyk 5 hüvelyk 5 hüvelyk 5,2 hüvelyk
Felbontás 720 x 1280 720 x 1280 720 x 1280 720 x 1280
Technológia IPS LCD TFT LCD IPS LCD IPS LCD
Fehér fényerő (max.) 475 nit 401 nit 493 nit 490 nit
Fehér fényerő (min.) 3,5 nit 5,6 nit 1,1 nit 19,5 nit
Fekete fényerő 0,41 nit 0,36 nit 0,48 nit 0,35 nit
Kontrasztarány 1158:1 1114:1 1026:1 1401:1
Színhőmérséklet 7606 K + kézi 7923 K 7506 / 6778 K 8665 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Finom működéssel, határozott kattanással örvendeztetnek meg az oldalsó gombok, középtájt a bekapcsoló, fölötte pedig a hangerőszabályzó páros. A kávák a 16:9-es képarányhoz képest rendben vannak, oldalt minimális, alul-felül pedig a szokásos. Hagyományos elrendezéssel láthatjuk a többi alkotóelemet, felül a beszédhangszóró, a fény- és távolságérzékelő szenzorpár, illetve a szelfikamera, alul három érintőgomb (alkalmazásváltó, home és visszalépés), bal oldalt kártyatálcák, hátul hangszóró, valamint kamera és vaku, a készülékházba süllyesztve. MicroUSB csatlakozó maradt alul, felül pedig a 3,5 milliméteres jack portot veheti szemügyre az érdeklődő.

Felszereltségét tekintve visszafogott a doboz
Felszereltségét tekintve visszafogott a doboz [+]

A doboz egyértelműen jelzi, hogy globális, B20-képes verzióval van dolgunk, a telefonon és az USB-kábelén kívül azonban csak némi leírást, SIM-tűt és egy hagyományos töltőfejet találunk benne, a többi tartozék beszerzéséről továbbra is magunknak kell gondoskodnunk. A mi tesztpéldányunk az Eustock raktárából érkezett.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés