Xiaomi Mi 9 - egy híján

Eddig is volt jó csúcskészüléke a Xiaominak, most viszont a szoftvert és a kamerát is összetették, hogy ártól függetlenül a legjobbakkal versenyezzen.

Bevezető, kijelző

Nem véletlenül került a Xiaomi a legjobb mobilgyártók közé: a jó ár/érték arányon és az előnyös piaci részesedésen túl van egy olyan hatalmasra duzzadt, fanatikus rajongóbázisa, amelyik akár vehemensen is kiáll a márka ajánlatai mellett. Amelyek nyilván nem makulátlanok, mert ha egyszer elkészülne a tökéletes telefon, a gyártók lehúzhatnák a rolót – mindig akad egy kis kellemetlenség, vagy ha úgy tetszik: tér a fejlődésre. Amit viszont a Mi és Redmi telefonok tudnak, az hardveresen és szoftveresen is helytáll, az árcédula ehhez viszonyítva mindig kedvező, a kétéves hazai jótállás pedig értékes extra.


[+]

Ez mind szép és jó, ám ha az a kérdés, melyik jelenleg a világ legjobb okostelefonja, előbb nevez meg a többség egy Galaxyt, iPhone-t, Huawei-t vagy OnePlust, mint mondjuk egy Mi Mixet, és a Xiaomi korlátozott nyereségessége is azt mutatja: elsősorban olcsóbb ajánlatai fogynak. Mivel manapság a jó összeszerelés nem kérdés, a kijelző és a vas is erős szokott lenni, kamerában lehet kitűnni, és minden nap megkapjuk olvasóinktól a kérdést: x forintért melyik mobil készíti a legjobb képeket? A Xiaomi tavaly csavarodott rá a fotós témára, erre szakosodott szekciót állítva cégen belül, aminek idén érett be a gyümölcse. Méghozzá olyan jól, hogy a tripla látószöges, a Xiaomi.hu-nál 150 ezres Mi 9 mellé befutott a Mi 9 SE, szintén három hátlapi optikával, 100 ezer forintért, és mindjárt meglett a belső konkurencia.


[+]

Az olcsóbbik modell fel is adta a leckét, mert tényleg nagyon jó lett, persze a Snapdragon 855-ös Mi 9-nek se kell szégyenkeznie: kényelmesen alávág a Zenfone 6 és a OnePlus 7-ek árazásának, és megmosolyogja az abszolút elit meghökkentő árcéduláit. A teszt két fő kérdésre keres választ: a hazai piacon, ennyiért mennyire valid ajánlat a gyártó aktuális legjobbja, illetve ártól függetlenül végre odakerül-e egy Xiaomi a létező legjobb okostelefonok közé? Ami persze részben szubjektív kategória, ki mit tart alapvető elvárásnak ugyebár, és lesz, akinek tíz másodperc múlva arcára fagy a mosoly. A Mi 9-ben ugyanis nincs se microSD foglalat, se jack kimenet, nem kapott semmiféle IP védelmet vagy sztereó hangszórót, ezekre márpedig sokan érzékenyek, ha szélesre tárják a pénztárcát.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Xiaomi Mi 9 Samsung Galaxy S10+ Huawei P30 Pro OnePlus 7 Pro Honor View 20
Képátló 6,39 hüvelyk 6,40 hüvelyk 6,47 hüvelyk 6,67 hüvelyk 6,40 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2340 1440 x 3040 1080 x 2340 1440 x 3120 1080 x 2310
Technológia AMOLED Dynamic AMOLED Curved OLED Fluid AMOLED IPS LCD
Fehér fényerő 429 / 808 nit 376 / 896 nit 533 / 921 nit 403 / 747 nit 480 nit
Fehér fényerő (min.) 2,3 nit 1,8 nit 2,0 nit 1,9 nit 1,7 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0,36 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen 1333:1
Színhőmérséklet 7798 / 6732 K + kézi 6427 / 6878 K + kézi 6968 K + kézi 7160 / 6698 K + kézi 7565 / 9098 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Ám ezzel a hiánylistának vége, és mindjárt a 157,5 x 74,67 x 9,61 milliméteren és 173 grammom roppant domináns, 6,39”-es Samsung AMOLED HDR10 panelre terelődhet a figyelem, mert az ízig-vérig topkategóriás. Kevés káva maradt körülötte, a 20 megapixeles kameracsepp a vékony profilú hangszóróval, az értesítő LED-del, a fénymérővel és a közelségérzékelővel alig zavar be. Furcsa viszont, hogy teljesen le kell takarjam a képernyőt a fülemmel híváskor, hogy az biztosan elsötétedjen. Előfordult ugyanis, hogy ha a mobil kis szöget zárt be, vagy picit messzebb került a fülemtől, a képernyő visszakapcsolt. A közelségérzékelő valahogy mindig trükkös a márka esetében, és ebben a Mi 9 se ártatlan. Akad egyébként a piacon az itt láthatónál is kevesebb káva (akár noccs nélkül), de így is hatalmas felület jut a zavartalan tartalomfogyasztásra, vétlen érintések nélkül a széleken. Az 1080 x 2340 pixel nem csak tűéles: a színek kellően élénkek, ami a kalibrációs sémák között tovább igazítható. A feketék és a kontrasztok tökéletesek, a napfény alatti fényerő bőven elegendő, este pedig kellően elsötétül minden.


[+]

A teszt publikálása után várható egyébként a DC dimming szakszóra hallgató opció befutása, ami szemkímélőbb módon szabályozza a fényerőt a minimumra, de egyébként már most besegít a kékfényszűrő. Mindig aktív kijelzőfunkció is akad az órával és az értesítésekkel, illetve pár háttérrel, bár ez növeli a készenléti fogyasztást. Lejjebb optikai ujjlenyomat-olvasó várja az előzetesen regisztrált bőrfelületet. Hatékonysága kettős: a telefont kézbe ragadva és a hüvelykujjat ráhelyezve tízből nyolcszor sikeres az azonosítás, ami fél másodperc alatt megvan. Amikor viszont a Mi 9 az asztalon van, és mutatóujjamat lapos szögből helyezem rá, gyakran elakad a dolog, ilyesmivel más eszközön eddig nem találkoztam.

A Mi 9 a P30 Pro tetején
A Mi 9 a P30 Pro tetején [+]

Arra a konklúzióra jutottam, hogy ha az ujjammal az érintőpanel azon részéhez is hozzáérek, ami alatt nincs bioszenzor, valamiért romlik a feloldás hatékonysága. Az ujjlenyomat-ikon egyébként a panel érintésére azonnal felvillan, de ha vakon téved oda az ujj, úgyis egy mozdulattal a főoldalra lehet jutni. 2D-s arcazonosítással is lehet próbálkozni, csak a jóval alacsonyabb védelmi szint miatt szerintem nem érdemes, még ha kellően gyors is. A teljes képernyős gesztusokat viszont azonnal be lehet kapcsolni, mert egész hatékonyan váltják ki a jó öreg gombokat. Az érintési érzékenység hibátlan, a rezgőmotor átlagos erejű.

Forma, csomagolás

Méretbeli csodák nincsenek: a Mi 9 legfeljebb a kosarasoknak egykezes telefon, mások fogásváltásra vagy két mancs bevetésre kényszerülnek, mindezen nehezít a túlságosan csúszós kivitel. Elöl Gorilla Glass 6-os, hátul 5-ös üveg véd a karcoktól, 7000-es szériájú alumínium vázat szendvicsbe fogva olyan precíz illesztésekkel, hogy nem kellett volna már sok a por és a víz kívül tartására, ám ez kimaradt. A Mi 9 hátulról kifejezetten figyelemfelhívó, legyen szó a fekete vagy kék, de kiváltképp az itt látható, ibolya változatról, amely olyannyira tündököl a fényben, hogy nálam már kicsapta a giccsbiztosítékot, és úgy veri vissza a fényt, mintha a Hős utcában edződött volna.

A beeső fénytől függően a lila festés hirtelen mindenféle fényben pompázhat
A beeső fénytől függően a lila festés hirtelen mindenféle fényben pompázhat [+]

Pont emiatt amúgy egészen különleges színkavalkádot kölcsönözhet a máskor egyszínű hátlap, melynek síkjából némileg kiemelkedik a 48 + 16 + 12 megapixeles kamerarész széles, ultraszéles és 2x-es optikai zoomsorrendben. A LED villanó már kevésbé hivalkodó, a Mi felirat és a pársornyi minősítési szöveg pedig a legtöbbször elbújik a fénycsóvák, illetve sajnos a vastagon megtapadó, gondosan összegyűjtött ujjmaszat mögé. Ez a telefon is a használat első öt percéig csillog, aztán lehet törölgetni. Határeset, de a hangerőszabályzó és a bekapcsoló jobbra még pont kényelmes magasságba került, balra pedig az AI gombra bukkanhat könnyedén az ujj, ami szuper extra.


[+]

Egyszeri, dupla és hosszú lenyomásához is funkció társítható, még ha ezek listája szűkös is. Nincs tetszőleges alkalmazásindítás, viszont hasznát vettem, hogy egy lenyomásra indult a Google kereső, kettőre a kamera, hosszúra pedig fél másodperc alatt a legutóbbi alkalmazáshoz jutottam. Ahogy egy Xperiák kétlépcsős exponálója vagy egy OnePlus/iPhone némítókapcsolója, úgy a Mi 9 AI billentyűje is mutatja, egy egyszerű extra is a mindennapok hasznos kiegészítője lehet. Sokunk szerint mondjuk a jack kimenet is az, ám ezt már túlságosan ódivatúnak érezte a Xiaomi – miközben a fiataloknak szánt Mi CC9-re meg feltette. Hogy is van ez?.

A doboz is többféle színben töri meg a ráeső fényt
A doboz is többféle színben töri meg a ráeső fényt [+]

Jóval méretesebb kellék a kissé bazárian csillogó csomagolásban mellékelt, USB-C-s átalakító, a 3,5 milliméteres portnak simán jutott volna hely a monó hangszóró mellett. A csalódáson a felül elhelyezett infra enyhíthet, illetve a dobozból előrántható, átlátszó szilikontok, ami a védelem mellett tapadást hoz az ember mobilos életébe. A telep csak 3300 mAh-s, viszont gyorsan megeteti a 18 wattos, QuickCharge 3.0-s gyorstöltő, amihez USB-C kábelt is jár. A vezetékes töltés maximuma egyébként 27 watt, és a világon elsőként a Mi 9, Qi szabványon akár 20 watton is gyorstölthető, vezetékmentesen. A pakk még némi leírást és persze egy SIM tűt rejt, amivel balra két nano lapkának jut hely, microSD kártyának ugye nem.

Snapdragon 855, MIUI 10

A 7 nm-es node-on gyártott, nyolcmagos Snapdragon 855 (1 x 2,84 GHz + 3 x 2,42 GHz Kryo 485 Gold + 4 x 1,8 GHz Kryo 485 Silver) az Adreno 640-nel egyetemben a mai mobilpiac egyik abszolút csúcshardvere, és a Mi 9 a legolcsóbb hazai forgalomban lévő készülék, amely előnyös processzoros és grafikus erejét megkapta. Mindehhez 6 GB LPDDR4x RAM és 128 GB-os UFS 2.1-es tároló tartozik, kitűnő átviteli rátával. Nem véletlen, hogy az Android 9 Pie-on alapuló MIUI 10.2.26-os rendszer makulátlanul fut, villámgyors alkalmazáskezeléssel, hibátlan görgetéssel, jó reflexű gesztusvezérléssel és jelentősebb melegedés vagy akadás nélküli 3D játék esetében.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Xiaomi Mi 9 Asus Zenfone 6 Samsung Galaxy S10+ Apple iPhone XS OnePlus 7 Pro Huawei P30 Pro (teljesítmény)
Rendszerchip Snapdragon 855 Snapdragon 855 Exynos 9820 Apple A12 Bionic Snapdragon 855 HiSilicon 980
AnTuTu Bench. 7.x 360438 pont 340350 pont 327451 pont 342615 pont 369954 pont 316068 pont
Geekbench 4 (single/multi) 3441 / 10723 pont 3536 / 10835 pont 4451 / 10270 pont 4845 / 11238 pont 3394 / 10801 pont 3301 / 9943 pont
GFXBench Car Chase onscreen 33 fps 34 fps 22 fps 48 fps 19 fps 28 fps
GFXBench Car Chase offscreen 40 fps 42 fps 42 fps 47 fps 42 fps 33 fps
GFXBench Man. onscreen 60 fps 60 fps 56 fps 60 fps 53 fps 59 fps
GFXBench Man. offscreen 90 fps 101 fps 97 fps 109 fps 98 fps 92 fps
AndroBench Sequential Read 722,88 MB/s 836,10 MB/s 790,08 MB/s n/a 1426,69 MB/s 901,96 MB/s
AndroBench Sequential Write 479,51 MB/s 190,19 MB/s 194,75 MB/s n/a 207,22 MB/s 220,45 MB/s
AndroBench Random Read 155,19 MB/s 135,55 MB/s 137,23 MB/s n/a 162,83 MB/s 159,47 MB/s
AndroBench Random Write 172,41 MB/s 95,11 MB/s 23,58 MB/s n/a 25,10 MB/s 208,24 MB/s

[+]

Hirdetés

Ugyan a tároló nem bővíthető, a rendelkezésre álló 110 GB egyhamar nem fog csurig telni, egyébként meg ha mégis a felhőben tárolná fájljait a júzer, a Google Drive mellett erre a Xiaominak is van megoldása. Noha alapból nem varázsolható elő alkalmazásmenü, és az ikonrács is szellős 6 x 4-es kiosztásban (a tálca öt elemet fogad be), a MIUI 10 szépen paraméterezhető, és az AMOLED panelnek nagyon jól áll a rendszerszintű sötét mód, amit a képernyő beállításoknál lehet kérni.

[+]

A főoldalról könnyen elérhető a gyorskereső, a kapcsolópanel és a teljes oldalas widgetlista (események, ikonok, feljegyzések és felügyeleti estközök dobhatók ide), a beállítások logikája némi ismerkedés után hamar átlátható. A némi iOS utóízű vizuális köntös esztétikáját ítélje meg mindenki maga, a MIUI 10-nek mindenesetre megvan a maga karaktere és egységessége. Pár elem viszont annyira apró a kapcsolópanelen vagy a kameraszoftverben, hogy többszöri böködésre találta csak el az ujjam – bocsánatos kényelmetlenség.

[+]

A Xiaomi egy rakás eszközt mellékelt a Google teljes értékű csomagja és a Facebook mellé, így fellelhető egy jófajta fájlkezelő fájlszéffel (az alkalmazások is zárolhatók), naptár, iránytű, olvasási móddal felturbózott böngésző, jegyzetelő, távirányító (ami sajnos nem programozható), óra, időjárás, hangrögzítő, képernyőrögzítő (mozgóképpel), QR kódolvasó, fájlcserélő és számológép. Van duplakoppos felébresztés, programozható AI gomb, osztott képernyős elrendezés, egy csomó téma és az állapotsor is szépen paraméterezhető (a szolgáltató neve, átviteli sebesség kijelzése). Az apró kameracsepp mellett számos ikon elfér, innen az akkumulátorszázalék is leolvasható.

[+]

Második asztal néven elválasztható a munkahelyi környezet a személyestől, és egyes közösségi alkalmazásokba két fiókkal is be lehet jelentkezni. Vannak témák és ikonok, állítható a megjelenített méret és betűméret, a Gboard pedig tökéletes billentyűzet a maga testreszabhatóságával és magyar tudásával. Nincsenek fordítási bakik, a telefonkönyv pedig épp oly sokrétű, mint amilyen a Chrome böngésző vagy éppen a Gmail levelező a maga szerepében. Végezetül egy érintésre van a MIUI közösség, aminek a tábora hazánkban is nagy, a frissítések pedig gyakran jönnek a Xiaomi telefonra (a DC dimming elvileg a 10.2.27-es global verzióval fut be). A jövő is be van biztosítva: a készülő MIUI 11 biztos elérhető lesz rá, de a Mi 9 részt vesz az Android Q tesztelgetésében is, szóval a következő zöld robotos főverzió úgyszintén garantált.

Fotós képességek

Egy éve azért kelt életre a Xiaomi kamerarészlege, hogy szintet lépjen a kulcsfontosságú fotós és videós témakörben, ez pedig már a Mi 9 SE-vel összejött. Az előlapon 20 megapixeles modul lövi a jófajta szelfiket effektekkel, képernyővillanóval és HDR-rel (első példa), hátul pedig a főkamera és a zoomegység hoz össze szimpla vagy effektezett portréképeket (2-4. példa). Főkamera 48 megapixeles (1/2”, Sony IMX586, f/1,8-as blende), amihez 16 megapixeles ultraszéles modul jár (Samsung S5K3M5, 13 mm fókusztávolság, f/2,2-es blende), illetve 12 megapixeles, 2x-es zoommodul (54 mm, Sony IMX481, f/2,2-es rekeszérték). A fókuszálás fáziskülönbség-érzékelésen alapul lézeres segéddel, besegít a dupla LED villanó, viszont egyik modul se kapott optikai stabilizátort.


[+]

A szoftver villámgyorsan indul, a keresőn pedig ott van minden fontos alapbeállítás, így a vaku, a HDR (ki/be/automatikus), az AI témaválasztó, az effektek és külön ikonnal a 2x-es zoom, illetve az ultraszéles opció. Alapból a főkamera 12 megapixelen rögzít (így készülnek a DNG RAW fájlok is harmadik féltől származó szoftverrel), de alul elérhető a 48 megapixeles mód is, illetve a gyorsított-lassított felvétel, a portrémód, az éjjeli, a panoráma és a kézi. Utóbbi mindhárom lencsét engedi babrálni más-más maximális ISO és záridő értékekkel, P30 Pro-féle, extrém magas érzékenység nem kérhető. Állítható a fehéregyensúly, érintőfókusz után az expozíció, a fókusz és az önkioldó. Akad villódzásgátló és kompozíciós segédvonal.

A puding próbája az evés, a Mi 9-cel pedig tízből kilenc ember biztosan jóllakik. Ugyan az első oszlop 48 megapixeles példáiba nagyítva látszik: ez egy marketingszám, ennyi tűéles pixel helyett akad ugyan egy csomó hasznos részlet a második oszlop 12 megapixeléhez viszonyítva, ám sok helyütt lelepleződik a brutális mértékű zajmentesítés és túlélesítés. De nincs is ennyi pixelre szükség, hiszen elegendő részletet nyújt a 12 megapixeles oszlop, a többelemes képfeldolgozásnak hála remek a dinamika (minimális túlexponálással) és lencséken át egységes a fehéregyensúly. Bár pixelszigorú olvasóink rámutathatnak: 12 megapixelen is kiszúrható zajmentesítés és élesítés (lásd a hegyeket), ez mégis visszafogottabb, mint mondjuk a Mi 9 SE esetében, vagy korábban. Azaz összerakta a Xiaomi a feldolgozó algoritmust, a Mi 9 pedig megbízhatóan szállítja a minőséget.

Az ultraszéles példák a P30 Pro és az S10 képességeivel vetekednek, azaz a legjobbakkal ebben a műfajban, és ne felejtsük: 16 megapixelen rögzülnek, 12 megapixelre skálázva még jobb a vonalélesség. Helyén van a dinamika és az élesítés is. A zoommodul is rengeteg részletet rögzít, az algoritmus fenti előnyeivel és apró kritikáival. Kapóra is jön a 2x-es optikai nagyítás, feleslegessé válik ugyanis 48 megapixelen rögzíteni majd vágni.

A jó tendencia a főkamerával este is folytatódik: a méretes szenzor sok-sok fényt begyűjt sötétben, kellő részletet előcsalva (első oszlop). Sokkal rosszabbul teljesít az ultraszéles és a zoomlencse (3-4. oszlop), ami persze várható volt, ha pedig túl kevés fény van, a 2x-es zoomképek digitálisan készülnek. Van a Xiaominak is dedikált éjjeli módja, ám csak a főkamerához érhető el, és bár a kézből megtartható opció jelentősen feljavítja a dinamikát (néha túlságosan is, a kontrasztok elvesznek), tetemes a veszteség képélességben. Mindazonáltal egyértelmű a Mi 9 fejlődése este is, és még nem végeztünk: az itt telepíthető, HDR+ algoritmussal dolgozó Google Camera Mod is szót kér.

Ritkán tekintünk ki efféle irányba, ám szükségét éreztem a párhuzamos kattintásnak, egyfelől mivel a Pixel telefonokra fejlesztett szoftvert remekül átültették Xiaomira, nappal picit visszafogottabb zajmentesítéssel és élesítéssel, így például az épületeken tetten érthető több részlettel. Másfelől gyakran előnyösebb az expozíció és a dinamika is, bár az ultraszéles modullal a GCam némileg túlexponál. Kár, hogy a zoomkamera gyakran pontatlanul fókuszál. Nappal elég kiegyenlített a verseny a két szoftver között, este viszont a Google Camera dedikált módja hengerel. Már a főkamera kihasználja a visszafogott zajszűrés előnyeit: tisztábbak, részletesebbek, kontrasztosabbak a fotók. De leginkább az ultraszéles optika hagyja állva a gyártói eredményeket, érdemes egymás mellé tenni az ugyanott készített példákat, ég és föld a különbség. Bár akadnak fehéregyensúlyban kilengések, plusz stabilan kell tartani a telefont, szintet lép a Mi 9 az alternatív szoftverrel. Teszi ezt ugyebár optikai stabilizálás nélkül, ami egyfelől dicséretes, az efféle segítség kimaradása viszont azért mégis csak sajnálatos.

Következzen végül pár DNG RAW-ból feldolgozott példa kommentár nélkül a Manual Camera tarsolyából. Egyelőre sem sikerült az ultraszéles és zoomkamera esetében a DNG fájlokhoz hozzájutni. Összességében nagyon odateszi magát a Mi 9, fotózásban a legjobbakkal is felvéve a versenyt, ha este a Google Camerára hagyatkozik az ember. Egy dologban van csak tekintélyes hátránya: koromsötétben a P30 Pro lát (katt), ő viszont nem (katt), és a fókusz is orra bukik. Nappal viszont következetesebb fénymérésben és fehéregyensúlyban.

Videó, multimédia

Sokrétű a videorögzítés felbontások és képkockasebesség tekintetében, korlátozott viszont abból a szempontból, hogy vagy a normál, vagy az ultraszéles optikával lehet felvételt indítani, és onnantól nincs váltás a lencsék között, kizárólag digitális zoom.

Ez sajnálatos, a 4K / 60 FPS opció mindenesetre csupa részlet rejt a főkamera esetében, az ultraszéles eredmény már darabosabb. Mivel optikai stabilizálás nincs, és ilyenkor hiányzik az elektronikus is, a remegős kép miatt jobb inkább 4K / 30-ra váltani.

Ilyenkor már van EIS, és jól teszi a dolgát forgás és lépés közben, plusz már nem csak a főkamera, az ultraszéles felvétel is tűéles. A sztereó hang tiszta és egész részletes, bár lehetne dinamikusabb és teltebb – a város morajlása például halkabb és kevésbé mély, mint ahogy én hallottam.

Mindazonáltal hangban is fejlődött a Xiaomi, plusz 1080p-s képminőségben is: ritkán ennyire részletes a Full HD felvétel, mindkét lencsével. A fókusz minden esetben stabil, a fehéregyensúly pontos, az automatika néha picit túlexponál.

Szelfivideó legfeljebb 1080p-n rögzíthető fixfókusszal, ami nem gond, mivel az arcom végig éles maradt, a mozgást pedig EIS tette kiegyensúlyozottabbá. Lassított felvétel, rövid pillanatok elkapására 1080p-n lőhető 960 FPS-sel, vagy folyamatosan 240-nel.

A MIUI-s Zene lejátszik minden ismert formátumot, a WMA-t beleértve. A szoftverhez több widget és rendezési mód jár, plusz hangsémák és hangszínopciók. FM-rádió nincs, ahogy jack port sem, az USB-C átalakítóval mindenesetre dinamikus, részletes hang áramlik a jól bejáratott fejhallgatókra, mobilhoz tervezett terméknél a hangerőre sem lehet panasz.

[+]

Az önálló hangkeltést a Mi 9 alul könnyen eltakarható hangszórójának egyedül kell megoldania, a beszélgetési egység félgőzzel sem tud besegíteni. A maximum ennek ellenére kifejezetten hangos, a szomszéd át fog kopogtatni, ha túl sokáig hagyjuk a bejövő hívást csörögni. Ennek mondjuk az is az oka, hogy 100%-on már sistergős és torz a helyzet. 80%-on szebben szól, bár továbbra sem kristálytisztán, mélyhangból pedig csak kevéssel érdemes számolni.


[+]

A videolejátszón nem fog ki a 4K / 60 FPS és a HDR10 kódolás sem, ezt egyébként maga a kijelző is támogatja, és az ilyen mozik baromi menőn néznek ki a méretes panelen, helyből vagy a YouTube-ról indítva. Ezért is furcsa, hogy bár a Widevine L1 CDM védelem adott, a Netflix ugyan Full HD-ban streamel, HDR-ben viszont nem, a Prime Video pedig csak alacsony felbontáson közvetít, mintha nem hitelesítették volna a Mi 9-et nagy felbontásra és dinamikára. Mindez azért még mutatja, hogy nincs teljesen tisztában a kínai központú Xiaomi a nyugati felhasználói elvárásokkal.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A Mi 9 két nanoSIM-et fogad be, minden hazai LTE sáv támogatásával (B1/2/3/4/5/7/8/12/20/28), kettős 4G és VoLTE HD opcióval. A beszélgetési hangminőség átlagos, a vékonyka hangszóró inkább erélyességével üti meg a kívánt szintet, semmint tisztaságával. Zajos környezetben mindenesetre értettük egymást a túloldallal. A kétcsatornás, 802.11a/b/g/n/ac szabványú WiFi modem érzékenysége jó (Direct, HotSpot, WPA3, 2x2 MIMO), a Bluetooth 5.0-s (A2DP, LE, TrueWireless Stereo Plus, LDAC, aptX, aptX-HD). Az USB viszont csak 2.0-s (Type-C, MTP, OTG). A kétcsatornás navigációs modul remekel (A-GPS, GPS, Galileo, GLONASS, BeiDou), egy ponton a Mi 9 42 műholdra látott rá és 39-et használt, villámgyors pozíciószerzéssel, akár szobabelsőben. Akad iránytű, gyorsulásmérő, giroszkóp, infra és NFC. Nincs barométer.


[+]

A 3300 mAh-s telep a 6,39”-es kijelzőhöz mérten szűkösnek hangzik, ám szerencsére a 7 nm-es Snapdragon lapka ügyesen takarékoskodik. A képernyőidők 4 - 5,5 óra között mozogtak a tesztidőszakban – maximális fényerőn fotózva és játszva nyilván az előbbi, szobabelsőben, szöveges alkalmazásokat használva az utóbbi volt a jellemző. Nálam a legintenzívebb napot is kihúzta az esti töltésig, szokásos, visszafogottabb használatommal pedig másfél napos rátára rendezkedtem be. A legtakarékosabbak a két napot is kihozhatják, bár néha picit megugrik a készenléti fogyasztás.


[+]

Egy 4000 mAh-s Redmi kitűnő üzemideje tehát messze, cserébe 18 watton másfél órán belül megvan az etetés, az igazi kuriózum pedig a vezetékmentes Qi töltés. Nem ennek puszta jelenléte, hanem a 20 wattos gyorstöltés lehetősége – bár otthon csak 15 wattos kiegészítő volt nálam, az két órán belül letudta a dolgot. Pár akkukímélő trükk mellett előnyt hoz a sötét rendszertéma bekapcsolása és a mindig aktív kijelző kikapcsolása. 150 niten 12,5 órán át lehet netezni egy töltésről, vagy 18 órán át videózni.


[+]

Értékelés: Xiaomi Mi 9
Külső
Ergonómia 8,5 pont
Anyaghasználat 10 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 9,5 pont
Belső
Kezelhetőség 10 pont
Sebesség 10 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 9,5 pont
Multimédia
Vizuális 9,5 pont
Audio 9 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 9 pont
Hogyan értékelünk?

Összefoglaló

Eddig is volt jó csúcskészüléke a Xiaominak, engem viszont az érdekelt, hogy össze tud-e rakni egy igazi prémium modellt, egy-két Mi Mixet és Pocophone-t jellemző, bosszantó hiba nélkül, hogy a szűk elit mellé oda lehessen tenni, ártól elvonatkoztatva. Szerintem most jutott el erre a szintre a gyártó: a Mi 9-et nem csak pöpecül egyberakták, a MIUI 10 süvít a Snapdragon 855-tel, a 6 GB RAM-mal és a villámgyors, 128 GB-os tárolóval, bár a bővítés hiánya fájó. Meg az IP védelemé. A sztereó hangszóróé. A jack port is lemaradt, az üzemidő meg inkább szimplán jó, semmint kiemelkedő, és nem mindig hibátlan a közelségérzékelő. Ám ennyivel letudtam a kritikai részt, a Xiaomi ugyanis nagyon odafigyelt, hogy a rendszer makulátlanul fusson, a gesztusvezérlés kényelmes legyen és az AI gombbal még praktikus extra is bekerült a képletbe.

Elsőrangú és sokrétű a Full HD AMOLED panel, elfogadható kávákkal és korrekt szelficseppel, végre pedig kimondhatom: szuper lett a hátlapi kamerás összkép. Önmagában semmit nem jelent a három látszószög, ha nincs jól megvalósítva, és ha akarom, még mindig bele tudok kötni némi megmaradt zajszűrésbe és túlélesítésbe. Ám nappal nagyon ott van a képminőség és este a főkamera is rendben van, a másik kettő pedig Google Camera Moddal válik kifejezetten versenyképessé. A videók is rendben vannak, nincs túlszűrve a hang, csak azért kár, hogy felvétel közben nem lehet váltani az optikák között.


[+]

A plecsnikérdést az árazás zárja rövidre: 150 lepedőért, két év gyártói jótállással a Zenfone 6-nak is vastagon alávág, miközben kamera és kijelző oldalról lepipálja, de már a OnePlus 7 Pro se villoghat flagship killer szlogenjével, mert elszállt az árcédula, és még mindig külföldről kell rendelni. És akkor ott a P30 Pro, a Galaxy S10 Plus, a Pixel 3 XL vagy az iPhone Xs Max többszörös horrorára, miközben csak itt-ott tudnak némi előnyt felmutatni. Üzemidő? Fotózás koromsötétben? IP68 védelem? Sztereó hangszóró? Oké, a Mi 9 nem tud mindent, de 150 ezerért többet nyújt, mint bármi ennyiért a piacon. A Xiaomi csak azon izgulhat, hogy 100 ezerért a Mi 9 SE is jó vétel, sebességben nincs szintekkel lemaradva, ott a három látószög és az AMOLED panel. Ám ezért is dübörög a Xiaomi gépezete, és adja el tízmillió számra ár/érték bajnokait, most pedig van egy csúcskészüléke, ami akkor is remek vétel volna, ha kétszer annyiba kerül. De nem kerül.

Xiaomi Mi 9

Bone123 a.k.a. Hidegkuti Zoltán

A tesztkészülék a Xiaomi.hu jóvoltából jutott el hozzánk, a vásárláshoz, kérjük, kattintson ide!

Specifikáció

Xiaomi Mi 9
Xiaomi Mi 9 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 157,5 x 74,67 x 7,61 milliméter
Tömeg 173 gramm
Színvariációk kék, ibolya, fekete
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
Kijelző
Kijelző átlója 6,39 hüvelyk
Kijelző felbontása 1080 x 2340 pixel (403 ppi)
Kijelző típusa AMOLED
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon 855
Processzor típusa 1 x 2,84 GHz + 3 x 2,42 + 4 x 1,8 GHz Kryo 485
Processzor csíkszélessége 7 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Adreno 640
RAM mérete 6 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása korlátlan
SMS memória korlátlan
Belső tárhely 128 GB (a rendszer 18 GB-ot foglal)
Memória bővíthetősége nem bővíthető
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 800/850/900/1700/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 1200 Mbps
IrDA / Bluetooth van / 5.0 (A2DP, LE, AptX, AptX HD, LDAC, TrueWireless)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac, dual band, HotSpot, Direct, 2x2 MIMO, WPA3
USB USB 2.0 (Type-C, MTP, OTG)
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS van (GPS, Glonass, Beidou, Galileo két csatornán)
NFC van
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 9.0 Pie (MIUI 10)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Visszajelzés, Biztonság, MIUI Fórum, Mi Drop, Facebook
Multimédia
Fő kamera 48 megapixel (f/1,75-ös blende, PD-autofókusz) + 12 megapixel (2x-es zoom, f/2,4-es blende, PD-autofókusz) + 16 megapixel (ultraszéles látószög, fixfókusz f/2,4) + dupla LED villanó
Másodlagos kamera 20 megapixel (fixfókusz, képernyővillanó)
Videófelvétel 4K @ 30/60 FPS, 1080p @ 30/60/120/240 FPS, 1080p @ 960 FPS
Zenelejátszó szoftver van
Hangszínszabályzó van
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 3300 mAh-s lítium-polimer
Készenléti idő n/a
Beszélgetési idő n/a
Zenelejátszási idő n/a
Egyebek
jack - USB-C átalakító a dobozban, aktív zajszűrés másodlagos mikrofonnal, fény- és közelségszenzor, képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó, 2D-s arcfelismerés, giroszkóp, gyorsulásmérő, hall szenzor, hang szenzor, gesztusfunkciók, programozható AI gomb, mindig aktív kijelző

Azóta történt

Előzmények

  • 13 Xiaomi vált Android Q-ra

    Ennyit minimum garantál a gyártó, sokuk pedig még idén megkapja a nyár végére várt frissítést.

  • Xiaomi Mi 9 SE - csúcsimitátor

    Lehet-e százezer forintért kvázi-csúcskészüléket letenni csupa kijelzővel, négy kamerával, rengeteg funkcióval és korrekt mérettel? A Xiaomi megpróbálja.

  • Xiaomi Mi Mix 3 - kicsúszó szerelés

    A Mi Mix széria a hármas modellel sem okozott csalódást, a kialakítás ismét egyedi, a teljesítmény kifogástalan, az ára pedig mérsékelt.

Hirdetés