Külső
Mivel az Xperia Z formavilága sok felhasználó szívét rabul tudta ejteni, nem szabad csodálkozni azon, hogy a Z1 ugyanazt a határozott vonalvezetést viszi tovább, ami az elődöt jellemezte. Ettől függetlenül egyértelmű fejlődésről beszélhetünk, hiszen az újdonság már fémből készült keretben helyezkedik el, mely nem csak érzésre, hanem ránézésre is kellemes, sokat dob az összhatáson. Emellett a Sony sikeresen megőrizte a korlátozott víz- és porállóságot, a Z1 ugyanis megfelel az IP58-as szabványnak, tehát a porral szemben teljesen védett, a vizet pedig legfeljebb 1 méteres mélység esetén 30 percen át képes elviselni. Felhasználói szempontból fontos, hogy mindezt úgy sikerült megoldaniuk a mérnököknek, hogy felszabadították a 3,5 milliméteres fülhallgató-kimenetet, melyet ennél a modellnél nem véd fedlap, önmagában vízálló. Tehát mostantól a headset csatlakoztatásához nem kell kihajtogatnunk a kisajtót, azaz nincs semmi korlátozás a használhatóságban.
Tudásának és óriási kijelzőjének megfelelően a Z1 nem egy apróság. 170 grammot nyom, kiterjedése 144 x 74 x 8,5 milliméter, ami jelentős növekedés a Z-hez képest, mely picit kisebb volt és csak 146 grammot nyomott. Ennek oka elsősorban az akkumulátor kapacitásának 2330-ról 3000 mAh-ra való növekedésével magyarázható, tehát a Sony nem játszik biztonsági focit és meglépte azt, amit szerintünk mindenkinek meg kellene; inkább húzza az ember zsebét plusz 20-30 gramm, de bírja ki a telefon estig egy töltéssel. A megjelenítő specifikációját tekintve nem változott, továbbra is 5 hüvelykes képátlóval és 1080 x 1920 pixeles felbontással rendelkezik, ami 441 PPI-s sűrűséget jelent. A képminőséggel kapcsolatban bizakodásra adhatott okot, hogy itt is megtalálható az Xperia Z Ultrában már bizonyított Triluminos technológia, de a panel betekintési szögek és színek tekintetében ennek ellenére is csak keveset fejlődött az eredeti Z-hez képest, a Z Ultra pedig sokkal jobb nála. Éles és színhelyes képet csak szemből láthatunk, oldalról tejköd ül a megjelenített képre, ami nem tesz jót az olvashatóságnak. A fényerő viszonylag jó, a napfényben való olvashatóság épp ezért nem gyászos, de nem is kiemelkedő.
Az előlap tetején diszkréten húzódik meg a telefonhangszóró, mely egyben egy jól látható, de nem zavaró fényerejű állapotjelző ledet is rejt. Mellette található a 2 megapixeles előlapi kamera, mely 1080p-s videófelvételek rögzítésére is alkalmas, ami azért nem rossz. A kijelzőről már volt szó, gombok pedig nincsenek az előlapon, van viszont egy Sony logótípia, mely döbbenetes módon a Z-hez, Z Ultrához és Tablet Z-hez hasonlóan az előlapra gyárilag felnyalt fólián található, nem pedig magán a kijelzőn. Ha tehát egy év alatt összekarcoljuk és cseréljük a fóliát, le kell majd mondanunk a Sony feliratról, mert ilyennel ellátott fóliát jelenleg még nem lehet kapni. További izgalmakat persze a hátlapon is találunk, de azok legalább pozitívak. Ilyen például a ledes villanóval ellátott kamera, mely egyáltalán nem hivalkodó és még csak nem is nagy, pedig a 20,7 megapixel alapján joggal várhatnánk valami méretes elemet errefelé.
A hátlap egyébként edzett üvegből készült, melynek típusa nem ismert. Középen egy Sony logótípia, alul egy visszafogott Xperia felirat található, plusz egy apró NFC-jelet is elrejtettek ott, ahol a modul található. Viszonylag nagy mérete ellenére én személy szerint kényelmes fogású eszköznek gondolom a Z1-et, az összeszerelés minőségébe nem lehet belekötni, az anyaghasználatnál pedig legfeljebb egyéni preferencia alapján lehet azt mondani, hogy nem jön be.
Felül a 3,5 milliméteres fülhallgató-kimenettel találkozhatunk, jobb oldalon egy ajtócska mögött rejtették el a microSIM-foglalatot, ami alatt a kerek és jól kivehető bekapcsológomb, valamint a két hangerőszabályzó gomb található, utóbbiak egy picivel talán lejjebb vannak, mint ideális lenne, de ezzel még együtt lehet élni. Alul a hangszóró és a csuklópánt rögzítési helye található, balra a dokkoláskor használható csatlakozó, valamint a fedlappal takart microUSB-port és microSD-bővítőhely kapott helyet.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!