Fotós képességek

Photography Pro néven új kameraszoftvert kapott az Xperia 1 III, amely a teljesen alap módtól kezdve a témaválasztó automatán át az automatikus program, a zársebesség prioritás, a kézi expozíció és a teljes mértékben testreszabható, manuális felületet kínálja fel, így aztán mindennel babrálhatunk. Ott vannak még a sorozatkép, a bokeh, a lassított felvétel, a panoráma és a szelfiportré opciók – itt pedig mindjárt egy példa az utóbbira, elég komoly algoritmusos belenyúlással. A passzoló előlapi egység sajnos 8 megapixelen ragadt, ami elegendő felbontás képekhez, de 4K videofelvételekhez nem, úgyhogy ez nem opció, a 1080p videó meg nem sok vizet zavar. Ráadásul a jófajta elektronikus képstabilizálás annyit vág a látószögből, hogy fekvő helyzetben, hosszú férfikarral is kényelmetlenül messze kell tartanom a telefont az arcomtól, hogy az egész búrám beleférjen.

Inkább a hátoldalra koncentrált a Sony, ahol a három főoptika mellett 3D ToF egység, LED villanó és színszenzor is akad. A normál kamera éppúgy 12 megapixeles, mint a többi (24 mm, 1/1,7”, f/1,7-es rekesz, dual pixel autofókusz, optikai képstabilizálás). Az egység villámgyorsan fókuszál, bár este előfordul egy-egy megingás, ugyanígy makróknál, ahol nem feltétlenül segít az érintőfókusz. Ha viszont összejön az élesítés, ennyire jó közelképek születnek. Az ultraszéles modul szintén dual PD-autofókuszos (1/2,6”, 16 mm, 124 fokos látószög, f/2,2), de közeli témák esetében meggyűlik a baja az élesítéssel – ha sikerül, újfent remek makró az eredmény, szélesebb élességtartománnyal. A periszkópos rendszer újít: mozgó lencséinek köszönhetően kétféle fókusztávolságot kínál 70 és 105 milliméteren, illetve f/2-es és f/2,8-as rekeszértéken, 2,9x-es és 4,4x-es optikai nagyítással a főkamera viszonylatában (1/2,9”, dual pixel AF, OIS). Fókuszgondok néha itt is előfordulnak 4,4x-es állásban gyakrabban, mint 2,9x-esen.

A főkamera remek, dinamikus, természetes színekkel dolgozó képeket készít nappal, túlélesítés és zavaró zajszűrés nélkül, középen nagyon jó részletességgel. A szélek felé már csökken a vonalélesség, szóval egy Mi 11 Ultra kiegyensúlyozottabb optikát kapott, mindenesetre az expozíció este is a helyén van. Naplemente után sem csorbul nagyon a részletesség, viszont elég dominánsak a melegebb színek. A telefon amúgy minden kamera esetében beveti a többelemes képfeldolgozást, bár épp ezért kell nagyon stabilan tartani, hogy ne mozduljon be hosszabb záridők használatakor.

Az ultraszéles kamera szintén jól nyit, és a remek dinamika, illetve fehéregyensúly mellé középre elegendő vonalélesség jut. Igaz: itt már hamarabb csökken a szélek felé haladva a részletesség, és ahol egybemosódnak a részletek a gyengébb lencserajzolat miatt, ott színes zaj és szoftveres élesítés is felüti a fejét. Estére az apró szenzor miatt kifogy a lendület: a többelemes képfeldolgozással is középszerű a minőség, előforduló alulexponálással – ebben egy Mate Pro szintekkel jobb.

A zoomkamera 2,9x-es állásban korrekt vonalélességgel nyit és dolgozik a kép szélein is, igaz: itt már lefülelni komolyabb szoftveres élesítést, illetve itt-ott tömörítési képzajt (pl. az égen az első példát szemlélve). Mindazonáltal a dinamikaátfogás és a színkezelés rendben, és még este is kellemesen sok részlet rögzül, csak néha sötét eredményekkel.

A 4,4x-es felvételek kínálják a leggyengébb rajzolatot, itt például a képek balján előfordul homályosabb rész, néha pedig nincs meg a fókusz, távoli zoomban tehát az S21 Ultránál az előny. Este pedig kifejezetten megvilágított téma kell, hogy ne legyenek a felvételek alulexponáltak, és akkor közepes részletességet kapunk, ami még mindig egész jó egy periszkópos megoldástól. A Mate 40 Pro ügyesebben oldja meg a színeket és az expozíciót többelemes feldolgozásával.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!