Külső
Tesztalanyunkat az ember önkéntelenül is az elődjével, a Galaxy S-sel hasonlítgatja össze. Az anyaghasználat maradt, a GSII-ben is a plasztik dominál, amelyet már az elődnél is többen furának éreztek, hiszen egy felső kategóriás modellbe sokak szerint fém borítás dukál. A telefon mérete 125,3 x 66,1 x 8,49 milliméter, az alig 8 és fél milliméteres vastagságával pedig a legvékonyabb okostelefon a piacon, két tizeddel megelőzve a Sony Ericsson XPeria arc-ot. A 116 grammos tömege is különleges, a gyakran féltégla nehézségű okostelefonok között kuriózum egy ilyet kézbe venni, ráadásul az enyhén ívelt alsó rész miatt szépen a tenyérbe is simul, így biztosítva a stabil fogást.
Az előlap nagy részét a 4,27 hüvelykes érintőképernyő foglalja el, szerintem ezzel senkinek nem mondtam újat. Felül található a hangszóró, a fény-szenzor, a közelségérzékelő és a 2 megapixeles másodlagos kamera, melyet elsősorban videótelefonálásra érdemes használni. Az előlap egyetlen fizikai gombja az alsó sáv közepére került, a billentyűt egyszer megnyomva a készenléti képernyő első oldalára ugrik a rendszer, dupla klikkre pedig a hangvezérlőt varázsolhatjuk elő. A gombot két kapacitív technológiát használó érintőbillentyű fogja közre: a bal oldalit tapizva előcsúsznak a beállítások, a jobb oldalit simogatva pedig visszaléphetünk az előző oldalra.
A kijelző képátlója 0,27 hüvelykkel nőtt a Galaxy S-hez képest, a felbontás viszont maradt: tesztalanyunk is 800 x 480 képponttal operál, a karcolásokkal szembeni ellenállást pedig a Gorilla Glass bevonat biztosítja. A panel Super AMOLED Plus technológiájú, amely mint a neve is mutatja, az eddig használt Super AMOLED továbbfejlesztése. A minőség kiváló: tűéles képeket, vibráló, élénk színeket, óriási betekintési szöget és komoly fényerőt kapunk, utóbbi állítólag 18 százalékkal erősebb az elődjénél. Ezt persze nem tudtuk lemérni, ilyen szempontból normál fényben nagyjából egyforma a két panel, sötétben viszont érezhetően erősebben világít a Plus. Közepes fénynél nagyon jól olvasható, az erős napfény viszont érezhetően odatesz neki, bár a konkurens technológiáknál érezhetően jobbak a láthatósági viszonyok. A Super AMOLED-ben használt pentile mátrixot egy sztenderd RGB mátrixra cserélték le, amely 50 százalékkal több subpixellel kecsegtet. Ezért bár a Galaxy S2 és az S felbontása megegyezik, előbbi érezhetően tisztább képet tud felmutatni a másfélszeres subpixel-szám miatt, a sávosodás eltűnt a panelről. A tónusokat ráadásul három lépcsőben állíthatjuk a szoftverben, mellyel a Super AMOLED kissé túlszaturált színeit fakóbb árnyalatokra cserélhetjük.
Super AMOLED Plus vs Super AMOLED
A hátlap kettős érzéseket váltott ki belőlem: egyrészt irtó jól néz ki a fekete, bordázott plasztiklapka, amelyet az ezüst Samsung felirat és a kamerát és vakut körbevevő, szintén ezüst színű fémkeret roppant elegánssá tesz. Másrészt maga a borítás alig pár gramm, viharos időben vigyázni kell, hogy memóriakártya-cserénél nehogy az elfújta a szél következő epizódjába csöppenjünk vele; érezni, hogy spóroltak az anyaggal a vékonyságra és könnyűségre igen érzékeny koreaiak. A fedlapot nem túl egyszerű lefejteni, több helyen is rögzül a készülékházhoz; emiatt viszont nagyon pontos az illeszkedés, egy átlag felhasználó pedig nem fogja naponta cserélgetni. Alul kapott helyet a külső hangszóró, amely kellemes hangerővel rendelkezik, így kihangosított hívásokhoz ideális. Zenehallgatáshoz már nem annyira, a dinamikatartomány keskenysége és a magasabb hangerő torzító hatása miatt nem kell audiofilnek lenni ahhoz, hogy visszadugjuk a fülest. Tovább boncolva a gépet a borítás alatt az akkumulátort, valamint a microSD-kártya és a SIM-kártya foglalatát találhatjuk; érdekes, hogy míg előbbi cseréjéhez a telep kivétele is szükséges, utóbbi kivételéhez nem kell az akkuhoz nyúlnunk. Persze SIM-csere esetén amúgy is újraindul a rendszer, viszont így a memóriakártyát sem babrálhatjuk reboot nélkül (a hot swap csak álom marad); érdekes koncepció, az biztos.
Az oldalsó interfészek és gombok száma négyre csökkent, ez részben az alul található Mobile High-definition Link portnak nevezhető. Ez a szabvány egy egységes interfészt definiál a multimédiás eszközök csatlakoztatására: egy microUSB-aljzattal van dolgunk, ezen keresztül köthetjük a számítógépre vagy a hálózati töltőre a mobilt, de ezek mellett 1080p-s HDMI kivezérlésre, valamint az úgynevezett USB on the Góra is képes a készülék. Az MHL porton kívül a bal oldalon találjuk a hangerő-szabályozó billentyűket, jobb oldalt pedig a képernyő lezárására és feloldására, valamint a ki- és bekapcsolásra szolgáló gombot láthatjuk, a 3,5 milliméteres kimenet pedig felül, enyhén jobbra tolva kapott helyet.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
