Realme 9 - rosszkor, jó helyen

Pont akkor érkezett piacra, amikor elszaladtak az árak, ezért egyelőre nem tud versenyezni a korábbi, hasonló tudású masinákkal.

Bevezető

Folyamatosan érkező termékek, széles portfolió, dedikált márkabolt — igen, így szokás piacot szerezni, a Realme pedig elég elszántan bele is állt a témába, noha a teljes hengerlésből a hazai szolgáltatók meggyőzése egyelőre még hiányzik. De termékből van bőséggel, olyannyira, hogy a tavalyi és az idei cuccok jól egymásra is csúsztak, aminek mostanság különösen látványos árkülönbségek az eredményei. Nem kell nagyon magyarázni, hogy a “minden drágul” vonulatból a telefonok sem maradnak ki, idén már csak kompromisszumos középkategóriás telefon van 100 ezer forint alatt, miközben ott mosolyognak a polcon a tavalyi cuccok is jóval kedvezőbb feltételekkel.


[+]

A Realme 9-nek ez pont nagyon nem jött jól. A gyártónak három szériája fut egymás mellett, a C-vel jelzett modellek képviselik a kínálat alját, de ott is megugrottak az árak, a számokkal azonosított termékek a középkategóriát fedik le általában négy modellel, míg a paletta tetején a GT-széria üldögél, de abból is van egy raklapnyi verzió. És ez a látszólag koherens modellpolitika áll éppen fejre azzal, hogy még a tavalyi modellek is elérhetők tavalyi áron, miközben alig-alig változnak tudásban az eszközök egy év alatt, tehát már most deklarálhatjuk, hogy a Realme 9 majd talán fél év múlva lesz érvényes ajánlat, amikor kikopnak a kínálatból a hasonló képességű, de nem annyira friss konkurensek.


[+]

Ez itten pont 100 ezer forintot kóstál. Ami amúgy nem sok, ha a friss konkurenseket nézzük, a hasonló képességű Redmi Note 11S már 110 lepedő felett mozog, a Honor X8 is 95 ezer forintos áron érhető el, a Galaxy A33 pedig ennél is drágább. És közben meg lehet csípni ezen az áron egy jó Galaxy A52-t, egy Redmi Note 10 Prót, nincs messze a Realme GT Master, van ennyiért OnePlus Nord CE 5G, Moto G60, vagy Xiaomi Mi 11 Lite 5G is, bár az már nincs hivatalosan forgalomban. De akárhogyan is, idén a 100 ezer forint képviseli a középkategória közepét, vagyis elvileg azt a szintet, ami már sokaknak elég tudást nyújt, fog kapni frissítéseket, van benne legalább egy normális kamera, korrekt kezelőfelület és érvényes a kijelző. Nekünk is át kell állnunk fejben, hogy ne kapjunk írásbeli szívrohamot akkor, amikor egy ilyen telefonért ennyi pénzt kell letenni az asztalra, mert ez idén sajnos kvázi alapvetés.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

  • Realme 9 Pro - nevével projektál

    Korrekt középkategóriás csomagot kínál a Realme, de a Pro jelző túlzásnak érződik, ahogy a konkurencia fényében az ár is.

  • Realme 8 - az igazi nyolcas

    Volt már Realme 8 5G, Realme 8 Pro, de egyik sem volt különösebben izgalmas, vagy árazását tekintve kívánatos, most viszont itt a natúr Realme 8, ami a széria legjobb vétele.

Hirdetés