Hirdetés

Samsung Galaxy A33 5G - a három az majdnem öt

Sokat fejlődött az idei 30-as szériája a Samsungnak, már-már a tavalyi A52 szintjét ostromolja, ám azt olcsóbban lehet megvenni.

Bevezető

Tavaly ugyan volt némi káosz az A-széria 4G-s és 5G-s változatai miatt, de idén megint elég logikus a Samsung néptelefonjainak számozása. Ha azonban évről-évre frissíteni szükséges a palettát, akkor bizony előfordul, hogy kissé összecsúsznak a modellek, hiszen a tavalyi széria darabjait is lehet még kapni. Az A33 azért nincs könnyű helyzetben, mert eléggé rácsúszott árban az A52, amely ugyan csak 4G-s, de úgy egyébként egy elég korrekt cucc, ami most is simán megállja a helyét, sőt. Az 5G-s A52s sem kerül többe, márpedig azt már tavaly is nehéz volt leütni.


[+]

Akkor meg mi értelme van? - tehetnénk fel a kérdést naívan, de nyilván az a helyzet, hogy az A52 majd szépen elfogy, a helyébe lépő A53 jóval drágább, tehát az A33 végeredményben oda van árazva, ahová a modellskála indokolja. És ha a tavalyi A32 nem volt éppen tökéletes, ez az idei modell nem sokkal marad el az A52-től tudásban, miközben alacsonyabb áron nyit, tehát jól látszik, hogy miképp csúsznak le bizonyos funkciók egy kategóriával lentebb. Mondjuk kapásból van OIS a főkamera mögött, a tavalyi 5G-s A32 pedig kijelzőben volt csúnyán lemaradva. Most minden a helyére került, hiszen nincs is 4G-s változat, de megkapjuk az AMOLED-et, az OIS-t és az IP67-es védettséget is.


[+]

És persze továbbra is érvényes, hogy hasonló tudást egy Redmi, egy Realme, vagy éppen egy TCL talán olcsóbban kínál, ám az is érvényes, hogy a Samsung azért csak odarak egy elég komplex ökoszisztémát a termék mögé, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi években a frissítési hajlandóságuk is igen nagyot ugrott. És ha végignézzük az apróságokat, akkor azért az olcsóbb vetélytársakból valami mindig hiányzik, vagy a stabi, vagy a vízállóság, vagy az AMOLED panel, vagy a sztereó hangszórók. Ám sajnos van a hiánylistán is tétel: a gyorstöltés itt még mindig csak 25 wattos megoldást jelent, a 3,5 mm-es jack csatlakozót pedig elhagyták.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés