Külső, kijelző, pakk
Az ár/érték bajnok kínai almárkák sorát nálunk a Honor indította a Huawei berkein belül, és a nem titkolt cél az, hogy az önálló útra tért tanítvány meghaladja a mestert – már ami a 2022-es eladásokat illeti, és nem a Samsung átugrását a mobilpiaci trónért, mert az a hajó a szankciókkal elúszott. Az X8-ba költözve viszont inkább azt a kérdést firtattam: mennyire független valójában a brand? Már nem jogi értelemben, mert úgy az, ezt bizonyítja a Honor telefonokon meglévő, Huawei készülékekről hiányzó Google-csomag. Viszont még mindig sok a hasonló külsejű telefon, kameraalkatrész és a szoftverfelület is egy tőből fakad.
Ennek a kényszerválás is az oka: a jelenlegi készülékciklus fejlesztése valószínűleg közösen indult, a szakítással viszont kétfelé vándorolt a régi szakértőállomány, ez pedig az algoritmusra az ökoszisztéma építésre is kihat. A Honor így nincs már abban a kényelmes helyzetben, hogy simán kölcsönvesz top mérnököket és technológiákat az anyacégtől, és annak is vége, hogy amíg a Huawei mobiljai és hálózati eszközei hozzák a tetemes bevételt, haszonkulcs nélkül lehet a piacot ár/érték bajnokok Honorokkal elárasztani. Ez mindjárt meglátszik az X8 100 ezer forintos árán – problémás TFT paneljével és nem éppen acélos Snapdragon 680 4G chipjével sokkal gyengébb ligában versenyez, mint a kvázi csúcskészülék Honor 6 tette pár éve ugyanennyiért.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | |||||
---|---|---|---|---|---|
Mérés | Honor X8 | Poco X3 Pro | Realme GT Master Edition | Redmi Note 11 | Samsung Galaxy A32 4G |
Képátló | 6,7 hüvelyk | 6,67 hüvelyk | 6,43 üvelyk | 6,43 hüvelyk | 6,4 hüvelyk |
Felbontás | 1080 x 2388 | 1080 x 2400 | 1080 x 2400 | 1080 x 2400 | 1080 x 2400 |
Technológia | TFT LCD | IPS LCD | Super AMOLED | AMOLED | Super AMOLED |
Képfrissítés | 60/ 90 Hz | 60 / 120 Hz | 120 Hz | 60 / 90 Hz | 90 Hz |
Fehér fényerő | 490 nit | 471 nit | 406 / 756 nit | 427 / 948 nit | 405 / 1120 nit |
Fehér fényerő (min.) | 2,1 nit | 0,78 nit | 1,9 nit | 2,1 nit | 1,9 nit |
Fekete fényerő | 0,35 nit | 0,33 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | 1400:1 | 1427:1 | végtelen | végtelen | végtelen |
Színhőmérséklet | 8017 K + kézi | 7884 K + kézi | 7717 K + kézi | 7623 K + kézi | 7265 K + kézi |
Ami viszont kétségtelenül megnyerő, akár egy csúcskészülék mellé téve, az a roppant keskeny három káva és a csak picit vastagabb alsó negyedik. Így a 6,7”-es óriáspanellel kezesebb az X8 163,4 x 74,7 x 7,45 milliméteren, mint a hasonló óriás S22 Ultra – persze továbbra is leginkább kétkezes. A 177 grammos tömeg sem húzza le a zsebet vagy a tenyeret, viszont sok 5000 mAh-s riválissal szembe a Honor szerényebb 4000-es egységet pakolt az üvegszerű műanyag házba. Határozott oldaléleivel és letisztult kivitelével ez a telefon is megidézi vonásaival az aktuális iPhone-t, de ez jól áll neki, és ami fontosabb: remekül egyberakták.
Ha hozzáveszem a meglévő jack kimenetet a hangszóró és a Type-C port mellett, illetve a hüvelykujjra eső, fürge bekapcsoló-ujjlenyomat-olvasót, valamint a könnyen elérhető hangerőszabályzót jobbra, elsőre pozitív az összkép, ám a dicséretnek itt vége. A hangszóró nem sztereó, a hátsó lencsekvartettből csak a 64 megapixeles főkamera versenyképes, a rendszer 2022 nyarát megközelítve Android 11-en ragadt és a 90 Hz-es LCD panel leszerepel. 1080 x 2388 pixelen a felbontással nincs gond és a színek is rendben némi kékes kalibrációval. Viszont nagyon gyorsan csökken a kontraszt és a fényerő oldalról rápillantva, mintha a polarizáló réteg vagy a fólia zavarna be, hogy közvetlen napfényben nagyjából semmit ne lássunk a tartalmakból.
Pedig van rivális 120 Hz-en vagy fényesebb, kontrasztosabb AMOLED panellel, itt pedig az értesítő LED-ről és a mindig aktív kijelzőről is le kell mondani. Tény, hogy a fénymérő és a közelségérzékelő ügyesen rejtőzködik és a 16 megapixeles szelfikamera nem lyukaszt túl nagy helyet magának, viszont mégiscsak a képernyő teszi az okostelefont, az pedig lehetne jobb. A pakkban szerencsére a 22,5 wattos töltő ott lapul a Type-A - Type-C kábel és a SIM tű mellett, noha tokot nem találtam, és balról is csak dupla nanoSIM tálcát sikerült előtolni, a microSD bővítés ugyanis kimaradt. Amilyen jó kis mindeneseket kapni épp 100 ezer forintért, saját múltjának ellentmondva húzta meg a Honor a nadrágszíjat, így ne számítsunk vízlepergető kivitelre vagy Qi töltésre sem.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!