Hirdetés

OnePlus 9 - a kevesebb néha több(be kerül)

A Pro verzió mellett kevesebb figyelem övezte a OnePlus 9-et, pedig ez is egy remek készülék, csak nem annyival olcsóbb, mint amennyivel kevesebbet tud.

Hirdetés

Bevezető

Persze, hogy mi is a OnePlus 9 Pro tesztjével igyekeztünk inkább, noha a gyártó mindkét modellből küldött mintát még a bejelentés előtt. De a Pro verzió hamarabb a boltokba kerül, no meg abban vannak az igazán komoly fejlesztések, a sima OnePlus 9 “csak” egy tök átlagos csúcsmodell, ami hozza a kötelező köröket, de az igazán komoly újítások elmaradnak. Ugyanakkor kétségtelen, hogy nagyon sokaknak ez a szint is bőven elég, ők pedig örülhetnek, hogy van egy olcsóbb alternatíva is.


[+]

A kérdés viszont az, hogy mennyivel olcsóbb és cserébe mi mindenről kell lemondani. Az árkülönbség ebben az esetben 80 ezer forint, ami nagyon nem kevés pénz onnan nézve, hogy mennyi mindent lehet venni 80 ezer forintért (lépésálló szennyvíz-átemelő aknát, 500 guriga dombornyomott WC-papírt, 23 doboz Foreo krémet, vagy egy Moto G30-at), viszont még így is kerek 300 ezer forintot kérnek el a készülékért, itthon. Ezen az áron pedig bőven vannak vetélytársak, nem csak a jóárasított konkurencia-keltetőnek tekinthető Xiaomi égisze alól, hanem példának okáért ott van a ROG Phone 5 is az ASUS-tól.


[+]

És éppen ezért inkább az itt a kérdés, hogy mi hiányzik a Pro változathoz képest, a lista pedig ezúttal elég vaskos. Műanyag a hátlap az üveg helyett, kisebb felbontású a kijelző és nem adaptív a frissítési rátája, eltűnt a zoom kamera hátulról, de a főkamera is egy pöttyet régebbi szenzort kapott, nincs hivatalos IP-védelem, a vezeték nélküli gyorstöltés maximális sebessége pedig “csak” 15 wattos, szóval apróbb és nem is annyira apró eltérések adódnak, aztán nyilván majd a fogyasztó oszt, szoroz, mérlegel és eldönti, hogy neki ezek a visszalépések megérnek-e 80 ezer forintot.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés