Hirdetés

Nem egyedül érkezett a OnePlus 8T

Új színben tündököl a OnePlus Nord és frissült a teljesen vezetékmentes fülesszéria.

Hirdetés

Szürke OnePlus Nord, OnePlus Buds Z

Nem egyedül érkezett a 8T, és OnePlus Nord ugyan már volt, mostantól viszont hamuszürke változatban is elérhető az 5G-s, felső-középkategóriás modell, 12 + 256 GB-os kivitelben 550 euróért (200 ezer forint). Félmondattal meg lett említve a OnePlus óra is, de erről még nem volt hajlandó a gyártó árulkodni – már azon kívül, hogy ezek szerint, és most már hivatalosan is készülőfélben van.

Az új hamuszürke OnePlus Nord
Az új hamuszürke OnePlus Nord [+]

Bemutatkozott viszont a Buds Z true wireless füles is IP55 védelemmel és 20 órás üzemidővel, ha a hordozható töltőtokot is hozzávesszük. Maga a két bigyó 3 órán át bírja egy töltéssel hanghívás és 5 órán át zenehallgatás esetében.


[+]

A 10 mm-es dinamikus hangkeltővel szerelt és a Google Segéddel együttműködő füles fehér, szürke és mintázott, Steven Harrington kiadásban is megvásárolható lesz 50 dollártól. Eurós és hazai árakat egyelőre nem kaptunk.

Hirdetés

Azóta történt

  • Kés alá feküdt a OnePlus 8T

    Dr. Zack Nelson vizsgálta meg az új Never Settle mobil szívósságát – a Nord legutóbb pórul járt a sebészasztalon.

  • Tok és OnePlus Buds ajándékba

    A OnePlus 8T hétfőig még Pop up Boxban is megrendelhető, amiben extraként vezetékmentes fülhallgató és igen mutatós tok is helyet kapott.

  • Korrekt szigetelés és két akksi került a OnePlus 8T-be

    Különösebb izgalmakkal nem szolgál a OnePlus 8T, de viszonylag könnyen szerelhető és egész jól szigetelt.

  • OnePlus 8T – fazonigazítás

    A OnePlus 8T az alapmodell bővített funkcionalitású kiadása, ahogy mindig. Jobb (és sík) kijelző, gyorsabb töltés, gyorsabb belső tárhely, Android 11, de a teljesen használhatatlan makró kamera most komolyan, minek?

Előzmények

Hirdetés