Hirdetés
Bevezető, tartozékok
Nagyon megváltozott az okostelefonos piac azóta, hogy az első OnePlus vadonatúj flagship killer márkaüzenettel lerakta rá a lábnyomát. Persze, már 5-6 éve, akkor döbbenetesen olcsónak tűnő Xiaomi, Meizu és OnePlus mobilok esetén is arról beszélgettünk, hogy mennyire menő, a konkurenciának beolvasós dolog ennyire olcsón, ennyire jó készülékeket kínálni, és majd ha ezek a mobilok hivatalos forgalmazással, támogatással bejönnek az országba, mennyire sok félnivalójuk lesz a konkurenseknek, de persze félig mindannyian biztosak voltunk abban is, hogy az az árazás inkább egy olcsó marketingeszköz volt, mintsem egy hosszútávú stratégia.
Flasgship killer márkaüzenettel és meghívós vásárlási rendszerrel robbant be 6 éve a OnePlus One [+]
Mostanra érett be annyira a BBK alá tartozó OnePlus hírneve, hogy elkezdtek erősödni az alapárak is, majd persze mindezt tetézték a hivatalos forgalmazás mindenféle egyéb költségei, és ki is derült, hogy lehet ennyire olcsón csúcsmobilt adni: sehogy. Az utóbbi két OnePlus-generáció tényleg egyre kevesebb kompromisszumot kínált a korábbiakhoz képest, de mellette elrohantak az árak is, miközben tisztán látható, hogy külső behatás nélkül egyre kisebb a felhasználók lelkesedése a mobilváltással kapcsolatban, hiszen egy páréves mobil sokszor újszerűen tökéletes felhasználói élményt kínál, ha nem pusztul el az akksija, és ha váltásra kerül is a sor, akkor sem biztos, hogy a felhasználók néhány százalékkal jobb kameráért, kijelzőért, akkumulátorért vagy adatkommunikációért szeretnének százezrekkel többet fizetni a csúcstelefonért egy korrekt közepeshez képest.
Ez még itt nem a Nord, hanem kvázi az elődje, a középkategóriás OnePlus X, egyenesen 2015-ből [+]
Nem volt kérdés, hogy a márka egyetlen középkategóriása, a nem túl nagy karriert futó OnePlus X utódját öt év után meg kell csinálni, hiszen most ez a 150-200 ezer forintos kategória látszik az arany középútnak, ahol már érdemi haszonnal is nagyon jó mobilt tudnak adni a gyártók, de ideális esetben a másik oldalon sem brutális fájdalom kifizetni, ha épp arra kerül a sor. Úgyhogy a OnePlus Nord a gyártó reményei szerint nem csak egy újabb vadhajtás, amit majd további öt évig pihentetnek, hanem egy első lépés egy új érában, vagy kevésbé hangzatosan fogalmazva: termékcsaládban.
Tényleg nagyot fordult a világ a OnePlus körül abban az értelemben, hogy míg az első szériák nagyon vontatottan, kizárólag meghívóval voltak elérhetők itthon, a Nord már pár héttel a bejelentése után rengeteg magyar forgalmazónál elérhető vagy előrendelhető, és aránylag gyorsan tervezik betenni a szolgáltatói kínálatba is. Aki vesz magának egy OnePlus Nordot, az elsőként nyilván a mobillal találkozik majd a dobozban, de mellette lesz a szokásosan elegáns, piros töltőkábel, a 30W-os WARP gyorstöltő adapter és egy egyszerű, átlászó TPU tok is, egyedül a jack adpatert hiányoljuk, hiszen erről a mobilról is lemaradt már az analóg hangkimenet.
Nem utolsó sorban a gyártó kínálja a szokásos gyári tokjait, borsos áron, de remek minőségben - ezek egy része látható a fenti képen, amiket szintén a teszthez kaptunk kölcsön.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!