Hirdetés
Külső, kijelző, csomagolás
Vita tárgyát képezi, hogy a legendás Nokia telefonok keze nyoma mennyire fedezhető fel az új licencbirtokos, a HMD Global Oy által piacra dobott és a Hon Hai (Foxconn) által gyártott készülékeken. A lényeg mégis inkább az, hogy a brand tiszta lappal tért vissza az okostelefonos porondra, és gyorsan túl is tette magát tavalyi gyermekbetegségen, hogy kellően reménytelien várjuk a következő generációkat. A duplakamerás és megnyúlt kijelzős Nokia 7 Plus például kifejezetten jó lett, a Nokia 8 Sirocco pedig szemkápráztatóan gyönyörű. Igaz, mindkettő árazása megcsúszott, és ezt a Nokia nevet még nem kéne megillessen ekkora felárazás, mert más cég áll mögötte. A jófajta eladási mutatók mellett mindenesetre egyre csak fogynak hibák és gyarapodnak a szakmai elismerések, az új Nokia 6-ként és Nokia 6 (2018)-ként is emlegetett jövevény pedig éppen ezt az előrelépést demonstrálhatja.
Nem nagyot, ha előre szaladhatok, ezért is illik rá a dobozán leolvasható harmadik, Nokia 6.1-es jelző, a következő szintet ugyanis a frissen bemutatott Nokia X6 ugorhatja meg szenzorszigettel, sokkal előnyösebb képernyőaránnyal, erősebb hardverrel és kompetitív kínai árcédulával. Úgyhogy, ha és amikor Európába érkezik, a vastag kávás, 16:9 arányú Nokia 6.1 csillaga leáldozhat. Furcsa ennek tudatában nekikezdeni egy tesztnek, ám az ilyesféle gondolatokat gyorsan elhessegeti a phablet kézbe vétele. A 148,8 x 75,8 x 8,15 milliméteres ketyere ugyanis szögletességével együtt is mutatós darab, az éleinél, a kameralencse, a billentyűk, valamit a hátlapi ujjlenyomat-olvasó szélein megcsillanó, rézvörös sávokkal pedig kellően karakteres a sok kerekded, üvegszendvicsbe foglalt rivális mellett.
Fogni, sőt szorítani pedig teljes erőbedobással lehet: a fémváz annyira masszív, hogy hamarabb tesznek az élei a tenyérben kárt, mint fordítva, bár a szögletessége és a kávái miatt az egykezes használatról le kell mondani. Azért 5,5”-en nem meglepő jelenség a fogásváltás, az viszont már annál inkább, hogy hátul az ujjlenyomat-olvasó nemhogy nem került túl magasra, pont az a gondja, hogy kényelmetlenül alacsonyra helyezték a mutatóujj szempontjából. Pedig az egyelemes, 16 megapixeles kamerarendszer nem indokolja a hosszú, függőleges sávot, bőven faraghattak volna közte és a kéttónusú LED villanó között. Szerencsére a HMD tervezői ezúttal nem fordították meg a 2B-s ceruzát és radírozták le a fent megpillantható, 3,5 milliméteres kimenetet, míg alul, a mikrofon mellett modern beviteli port található USB-C csatlakozással, igaz, csak 2.0-s sebességi rátával.
Míg a minap tesztelt Sirocco túl mélyre helyezte jobb oldali billentyűit, a Nokia 6.1 lapos gombjai legalább valamennyit kiemelkednek, hogy vakon is megtalálja őket az ember, bár a hangerőszabályzó túl magasra csúszott. A két nanoSIM-et vagy az egy nanoSIM-et és az egy microSD kártyát bal oldalon lehet a helyére csúsztatni, a tálca nyitásához SIM tű is jár a csomagolásban. Az alumíniumkeretet máskülönben csak egy-egy antennakilépő csík szakítja meg, amiből a matt festésű és csúszós hátlap aljára és tetejére is került egy, a szemek elől ügyesen elrejtve. Elöl is jól álcázzák a fénymérőt, a közelségérzékelőt, a hangszórót és a 8 megapixeles kamerát. Az értesítési LED-et meg csak azért nem, mert nincs.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Nokia 6.1 | Honor 7X | LG Q6 | Xiaomi A1 | |
Képátló | 5,5 hüvelyk | 5,93 hüvelyk | 5,5 hüvelyk | 5,5 hüvelyk |
Felbontás | 1080 x 1920 | 1080 x 2160 | 1080 x 2160 | 1080 x 1920 |
Technológia | IPS LCD | IPS LCD | IPS LCD | IPS LCD |
Fehér fényerő | 484 nit | 455 nit | 477 nit | 471 nit |
Fehér fényerő (min.) | 2,0 nit | 3,0 nit | 3,1 nit | 1,9 nit |
Fekete fényerő | 0,36 nit | 0,23 nit | 0,31 nit | 0,33 nit |
Kontrasztarány | 1343:1 | 1979:1 | 1540:1 | 1428:1 |
Színhőmérséklet | 8418 K | 7919 K + kézi | 8161 / 6645 K | 7404 K |
Az előlap a kávákat is ügyesen rejtegeti, ám ha az átlagos fényerejű IPS panel felvillan, kiderül, hogy alulra azért odafért volna a három kezelőgomb. Ehelyett azok virtuálisak, és a teljes képernyős alkalmazásokat leszámítva mindig helyet rabolnak az 1080 x 1920 pixeles megjelenítőből. A kalibráció kissé kékes lett, szabvány szerint sémák vagy kézi korrekció opciója nélkül. A betekintési szögekre, a színek élénkségére, az éjszakai minimális fényerőre vagy az érintési érzékenységre viszont nem lehet panasz, plusz olvasási mód is elérhető. Azon túl, hogy a Gorilla Glass 3 üveglap a széleinél némi csiszolást kapott, egy keskeny plasztik védősáv is kellő íveket biztosít az ujjak kényelmes végiggördülésének.
A Nokia 6.1 és doboza a Nokia 8 Sirocco társaságában [+]
A Nokia 6.1 hátul is kapott egy mikrofont, ahol rengeteg felirat is felfedezhető – igaz, a Nokia jelölésnek az előlapon jutott hely. Por- és vízálló védelemre nem futotta, ám legfeljebb ez von le a küllem érdemeiből, már ha a manapság nem túl előnyös képernyőarányt félretesszük. Mondjuk a zsebet lehúzó, 175 grammos phabletbe 3000 mAh-snál nagyobb telep is férhetett volna, az ráadásul nem cserélhető, viszont QuickCharge 3.0-s szabvány szerint gyorstölthető. Ehhez megfelelő adapter és Type-C kábel jár a csomagolásban, valamint SIM tű, hagyományos headset és egy jó adag leírás.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!