Hirdetés

Niubility N2 - ilyen is lehet egy olcsó roller

100 ezer forint alatt is lehet normálisan használható elektromos rollert venni, a Niubility pedig sok szempontból többet ad konkurenseinél.

Bevezető, árak, költségek

Az elmúlt hetekben elszabadult, aztán hatóságilag korlátozott benzinárak mostanában kicsi ugyan csökkennek, de az európai és észak-amerikai országok többségében megfigyelhetjük, hogy kúszik felfelé az üzemanyagok ára és egyelőre még nem látni, hol lesz az egésznek vége. Az viszont szinte biztos, hogy amíg felfelé mennek a fosszilis tüzelőanyagok árai, addig egyre többen kezdenek el részben vagy egészben villannyal hajtott autókra, esetleg egyéb közlekedési alternatívákra áttérni, mint például az elektromos roller. Mi 2018-ban próbáltunk először ilyen szerkezetet, ez volt a méltán ismert Xiaomi M365, majd ezt követte mindenféle Kugoo, Himo és számos egyéb marginális kínai márkától származó eszköz, tapasztalataink pedig vegyesek voltak.


[+]

Röviden úgy tudnánk összefoglalni az eddigi rolleres körképünket, hogy ami kicsi, olcsó és könnyű, az jellemzően csörgött-zörgött, instabil volt az úthibákon, nem ritkán gyengék voltak a fékei és a megbízhatóság sem járt mindig az élen, a stabilabb, minőségibb, biztonságosabb gépek pedig komfortzónán túl nagyok és nehezek, ha csomagtartóba vagy tömegközlekedési eszközre kell pakolgatni, esetleg a napi rutin része a lépcsőn történő le- és felcipelés. A Xiaomi rolleres szériája ezekhez képest egy nagyon jónak számító arany középút, de azt kell mondjuk, a Niubiltiy N2 is egy remekül kitalált termék ebből a szempontból, és még az ára is teljesen elfogadható.


[+]

Persze, a jogi környezet továbbra is nagyon ingoványos, ha a hivatalos forrásokat vesszük alapul, gyakorlatilag nem történt semmi abban a bő három évben, amióta ezek a mikromobilitási eszközök elkezdték elárasztani a városi közlekedést, de ha hihetünk az előzetes információknak, akkor a Niubility N2 bele fog férni abba a kategóriába, amivel korlátozás nélkül lehet majd kerékpárutakon használni, tehát 25 km/h-nál nem nagyobb a végsebessége és a teljesítménye sem haladja meg a 350 wattot.


[+]

Mielőtt elkezdünk ismerkedni a rollerrel, nézzük meg, milyen költségekkel számolnunk, ha el akarunk kezdeni így közlekedni. Ez a roller a Cafago kínálatában német raktárból, ingyenes szállítással, további adóterhek nélkül 250 eurórért lehet a mienk, ami a jelenlegi árfolyamon 91 500 forintra jön ki. 10 Ah kapacitású, 36 V feszültségű akkumulátorát lakossági áramárak mellett alig 20 forint költséggel tölthetjük fel (ezért 15 és 25 km közötti jellemző hatótávot kapunk), 10 hüvelykes átmérőjű kerekére egy korrekt minőségű belső gumit 2-3 ezer forintért, külsőt pedig 6-7 ezerért kapunk, ha szükség van rá, de előbbit küldenek is mellé a csomagban pótalkatrészként.


[+]

Ezen kívül párezer forintos éves revíziókra (fékbetét, tárcsa, egy-egy csavar, tengely, csapágy) lehet számítani, de ha nagyon intenzíven használjuk, akkor ennél nyilván sűrűbben. Itt viszont véget ért a tervezhető költségek listája, így pedig tisztán látszik, hogy akár egy éves Budapest-bérlettel szemben is alternatíva lehet ez az eszköz, és bár az időjárási viszonyok miatt értelemszerűen nem lehet az év minden napján használni, bízhatunk abban, hogy egy évnél viszont jóval tovább marad működőképes, így pedig előbb-utóbb termőre is fordulhat a tevékenységünk. Zárójeles megjegyzésként említjük, hogy három év alatt nálunk egy Kugoo és egy Xiaomi M365 is többezer kilométernyi városi tapasztalatot gyűjtöttek, és még egyiknél sem érezzük azt, hogy szét akarna esni, tönkre akarna menni az akkumulátor, vagy bármi egyéb megoldhatatlan hibája lenne, az ismertebb típusokhoz pedig több évig vehetünk mindenféle alkatrészt, akár fődarabokat is, tehát nem biztos, hogy egy meghibásodás azonnal végzetes lesz.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés