Microsoft Lumia 550 - szellőztetés, friss levegő

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

A mai napig nehéz megszokni, hogy Nokia helyett Microsoftot kell mondani a Lumia készülékeknél. A finnek neve sok-sok éven át nem csak a mobilok elválaszthatatlan társa volt, de a Windows Phone operációs rendszert futtató telefonokat is a hátukon vitték. Az alsó kategóriában a Lumia modellek rendkívül sikeresek, persze ehhez sok minden hozzátett, használható és gyors a szoftver, sokáig nem jelent meg zászlóshajó, plusz a hőn áhított Lumia 1020 utód sem érkezett meg. Most félfüllel azt hallottuk, hogy talán lesz 1050-es, de ha így is van, akkor sem holnap. Hosszas násztánc és mindenféle intrikák, büszkeség és balítélet, ármánykodás és zsarolás (és egyéb szappanoperás kellékek) után végül a Nokia okostelefonos üzletága a Microsofthoz vándorolt át szőröstül-bőröstül. A finn vállalat azonban a HERE Maps térképcsomagot is eladta, ami az egyik német autógyártó konzorcium birtokába került. Ettől még persze egyáltalán nem szabad temetni őket, hiszen a Foxconnal együttműködésben készülő N1-es táblagép már korábban forgalomba került, és 2016 harmadik negyedévétől már semmi és senki nem köti meg a kezüket abban, hogy a mobilos iparágba is visszatérjenek.

Mai mobilos viszonylatban kicsinek számít a Lumia 550
Mai mobilos viszonylatban kicsinek számít a Lumia 550 [+]

A Microsoft kezében összpontosult a számítógépes platform, az Xbox konzol, és a mobilos szoftver, így minden adott volt, hogy az egységes ökoszisztémát kialakítson a vállalat. A Windows 10-zel az átfedés teljessé várt, immár minden ablakos operációs rendszert így hívnak, és sokkal jobban működnek együtt a tabletek, PC-k (meglehetősen sokan frissítettek már az új verzióra), játékgépek. A techóriásnál ígéretet tettek arra, hogy minden Windows Phone 8.1-et futtató eszközre elérhető lesz a frissítés, ütemtervet azonban nem közöltek a vállalatnál. Az első, W10-et futtató mobilokat együtt jelentették be idén októberben, Lumia 950 és 950 XL néven végre piacra kerültek az új zászlóshajók, az elérhető árú készülékek között pedig főszereplőnk, a Lumia 550 próbálja meg kivívni a tiszteletet, méghozzá friss és gyors rendszerrel, korrekt kamerával, és egész vonzó árazással.

A doboz csak egy töltőt és egy használati útmutatót tartalmaz
A doboz csak egy töltőt és egy használati útmutatót tartalmaz [+]

A doboz letisztult, nincs is szükség annyira csicsás csomagolásra, a fedélen látható a fehér és fekete színben kapható mobil, oldalán pedig a neve tekinthető meg. A szelence tartalma meglehetősen szegényes: felül fekszik a Lumia 550, mellette pedig mindössze egy töltőt és egy használatit útmutatót helyezett el a Microsoft, nincs külön microUSB kábel a szinkronizáláshoz, a headset szintén csak vágyálom, pedig utóbbi mondjuk az FM-rádió működéséhez elengedhetetlen.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Újabb képek láttak napvilágot a Lumia 850-ről

A Microsoft középkategóriás készüléke már napi szinten pletykatéma, minden bizonnyal négy árnyalatban és fém kerettel érkezik.

Microsoft Lumia 950 - kiment a ház az ablakon

Új oprendszer, új funkciók, új lehetőségek, új csúcsmodell. De az új ablak mellett még bemásznak a bogarak, bőven kell dolgozni a szigetelésen. Az viszont már látszik, hogy ha összeáll, akkor nem lesz rossz.

Újabb fotón látható a Lumia 650

A Microsoft újabb termékkel támadhat, ami 5 hüvelykes kijelzőt és minden bizonnyal Snapdragon chipsetet kap.

Idén már nem jön Windows 10 frissítés

Akik arra vártak, hogy még az újév beköszönte előtt megkapják a legújabb ablakos operációs rendszert, azoknak sajnos csalódniuk kell.

Előzmények

Microsoft Lumia 640 és 640 XL - testvérek egymás között

A redmondi cég két új terméke 5 és 5,7 hüvelykes HD kijelzővel és Snapdragon 400 SoC-vel rendelkezik, de kamera és akku terén már nagyban különböznek.

Microsoft Lumia 535 Dual SIM - egy új remény

Tesztalanyunk az első olyan okostelefon, mely már a redmondi cég égisze alól került ki, az alsó kategóriába szánták, qHD IPS kijelző, 5 megapixeles kamera és Snapdragon 200 jellemzi.

Nokia Lumia 735 - maga felé hajlik a keze

A Microsoft/Nokia is bekapcsolódott az önfotózó embercsoport kegyeiért folytatott harcba, és a jól összeválogatott funkciók mellett az árcédula is elfogadható.