Hirdetés
Kijelző, kezelőfelület
Kétségtelenül a kijelző a Prada legizgalmasabb része. 240x400 pixeles felbontása egyedi, és igen finom, a 262 ezer szín megjelenítése manapság már alapelvárás. Nyilván ez sem piskóta, de a dolog újdonsága, hogy érintésvezérelt, amely opredszer nélküli telefonokra eddig nem volt jellemző. Miután a Prada előbb jött ki, mint az iPhone, ezért abból a szempontból úttörőnek számít, hogy nagy szériában ez az első olyan készülék, amely nem oprendszeres, hanem saját szoftverrel rendelkezik, és a fejlesztők minden funkciót érintésvezérlésesre csináltak meg.
Nem lett tökéletes a kijelző, és nálam ez a Prada legnagyobb hibája. Ott kezdődik a történet, hogy nincs kalibrálási lehetőség. Eleinte rajta volt még a fólia, és akkor arra fogtam, hogy nem minden működik flottul, egyetlen érintésre, ám a védőréteg lehámozása után is igaz maradt, hogy a képernyő szélein néha mocskosul nehéz jól navigálni, márpedig listázás során ide keveredik ki a legördítéshez használható sáv. Az iPhone az eddigi infók alapján jobban kezeli ezt a dolgot, egyrészt a multitouch miatt (azaz nem csak egyszerre egy helyen érzékeli a tapintást a felület), másrészt a Prada esetében kínszenvedés legördíteni mondjuk egy névlistát.
A másik gond természetesen a szövegbevitellel adódik. Nem sokat gondolkodtak a fejlesztők, ha az ember karakterek beírására szorul, akkor az arcába tolnak egy virtuális, de klasszikus elrendezésű billentyűzetet, amelynél az egyes "gombok" többszöri megnyomásával jönnek elő a megfelelő karakterek. Ezzel az a baj, hogy nem lehet vele sebesen írni, mert nincs meg az a fajta azonnali visszajelzés, amit a júzer megszokott a normál gombsornál, jelesül, hogy az ujjában érzi, hogy sikeres volt-e a ténykedése. Ezt nevezzük nyomáspontnak, amely ugye lehet jobb és rosszabb, de egy érintőkijelző esetében alapvetően nincsen. A Samsung már kitalálta a megoldást, ők a képernyő megtapizott részét állítólag meg tudják picit rezgetni (erre mondjuk marhára kiváncsi vagyok), és így tájékozódhat a júzer a művelet sikerességéről látatlanban is.
A menüt teljesen hozzászabták a Prada céljainak. Eleinte meg voltam döbbenve, hogy komolyan gondolták-e a fekete alapon szürke (és szigorúan színmentes) felületet, de szerencsére van négyféle variációnk is, így az olvashatóság sokat javul. A menürendszer logikája és felépítése viszont szerintem zseniális. A lényeg az, hogy ha belépünk a főmenübe, akkor szép animációval kirajzolódnak az ikonok, a jobb oldalra pedig egy négy ikonból álló sáv kerül, amellyel funkcionálisan csoportosítják az almenükben sorakozó rajzokat. A navigálással nem is volt sok problémám, itt nincs gördítősáv, a rajzok pedig elég nagyok ahhoz, hogy különösebb nehézség nélkül kezeljék virsli ujjú felhasználók is a felületet.
A főképernyőn igen csinos óra látható (analóg, digitális, vagy dual módban), alul négy ikon sorakozik. Sorrendben a főmenü, a telefonálás, az üzenetek és a névjegyzék érhető el velük. A billentyűzár az oldalsó gomb egyszeri megnyomásával aktiválódik és old fel, ez talán arra enged következtetni, hogy könnyű véletlenül megnyomni, de alaptalanok voltak ilyen irányú kétségeim. A külön profilváltó gomb oldalra pakolása is jó ötlet, megkönnyíti a használatot. Ha magára az órára kattint az ember - analóg és sima digitális esetben - akkor mellékúszik egy ikon, ahol állítgatni lehet. Ha a dual órára (ez két időt mutat), akkor az időzónát lehet módosítani.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
