LG Prada - viselje az ördög

Hirdetés

Adatkommunikáció, akkumulátor

GPRS és EDGE kapcsolatunk van, a 3G kimaradt a Prada mobilból. A böngésző döglassú, illetve inkább az a baj, hogy URL beírása után egészen addig nem mutatja meg az oldalt, amíg az be nem töltődik. Amikor végre bejön, akkor még meg kell várni, mire az összes kép megjelenik, addig nem elérhetőek az opciók és nem lehet semerre scrollozni sem, de engedtessék meg, hogy kicsit kiboruljak.

Adott egy 240x400 pixeles képernyő, amely érintős. Erre sikerült egy olyan alkalmazást implementálni, amely először is kizárólag álló nézetben jeleníti meg az oldalakat. Sem tördelési, sem pedig megjelenítési beállítások nincsenek. Ha haladni akar a júzer a képernyőn, akkor a gördítősávok csak dísznek vannak, a böngészőterület alatti nyilak taperolásával lehet közlekedni. Ha kattintani szeretnék egy linkre, akkor nem lehet az oldalon levő aláhúzott szövegre tapintani, mert magasról tesz rá a szoftver, szépen a nyilakkal oda kell navigálni, és meg kell nyomni a nagy Select gombot alul. Azt gondolom, hogy ez több mint nevetséges 2007 derekán egy full érintőkijelzős, és multimédiásként hirdetetett készülék esetében.

Lokális adatátvitelhez Bluetooth (2.0) használható, ezzel nem volt gond, illetve van a dobozban egy USB kábel. Ha ezt rátolom a telefonra, akkor két dolog történik. Kiírja, hogy mostantól hívás és SMS nyista, majd lelép a hálózatról, hogy teljes testét és lelkét a PC kapcsolatnak szentelje. A Windows külső meghajtóként fel is ismeri az eszközt, de nem egy, hanem két új drive lesz látható, egyik a belső memóriát, a másik a microSD kártya tartalmát mutatja. Ez nem rossz dolog, ráadásul elég sebesen lehet másolgatni is, de kár, hogy ilyenkor tetszhalott a készülék - legalábbis ha telefonként tekintünk reá.

A hátlap alatti akkumulátor viszont meglepett. Nagyon sokat kell etetni (több mint két órán keresztül szivattyúzta magába az éltető áramot), viszont röhögve ment három napig annak ellenére, hogy igen sok macerálásnak volt kitéve. Ez azért nem rossz teljesítmény.

Összegzés. Annyit nem ér, mint amennyiért meg lehet venni. Nyilván a Prada felirat kábé duplikálja az árat, ez evidens, és biztos siker lesz, ezt leszűrtem a reakciókból. Egyik szemem örül, hogy meg merte lépni az LG a teljesen érintőképernyős mobil megvalósítását saját, zárt oprendszerrel, mert a jövő hasonló irányban van, de ezt még sokat, nagyon sokat kell csiszolni. Ha a multitouch elterjed, az sokat fog dobni a hasonló eszközök kezelhetőségén, és a helyzet az, hogy látszik a sok agyalás eredménye a felhasználói felületen, de sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Sok a bosszantó hiba, a böngésző egy katasztrófa, a háttérben nem futó rádió miatt is lehet szégyenkezni, kicsit béna a görgetés megvalósítása a menü egyes pontjain, a rezgés meg gyenge, farzsebben sem érezni.

Nem mondom, hogy tetszett, mert annyira azért nem. De ha ez az első lépés, akkor azt mondom, hogy az irány nem rossz, csak több odafigyeléssel és az alapvető fícsörök normális megvalósítására fókuszálva kellene továbblépni. Meglátjuk, hogy mit nyújt majd az iPhone, aztán kiderül, hogy tényleg érdemes-e errefelé haladni. A Prada bizakodással tölt el ilyen szempontból, mert lehet látni az elképzelésben rejlő lehetőségeket, itt az idő, hogy a többiek megmutassák, hogy tudnak ennél jobbat hasonló platformon. Hajrá!


Bog

Az LG KE850 Prada-t az XXL GSM biztosította. A készülék megvásárolható:
Budapest VI. Jókai tér 6.
Budapest VI. Teréz körút 18.
On-line a www.xxlgsm.hu címen.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények