Hirdetés
Kamera, video, audio
A G4 egyik nagy erénye a hátlapon található, F/1.8-as rekesztértékű, 16 megapixeles kamera, ami a vállalat szerint az átlagos mobiloknál 80 százalékkal több fényt képes befogni. A fényképező mellett egy fókuszálást segítő lézer található, ami akár 0,276 másodperc alatt is képes felmérni a telefon és a fotózni kívánt tárgy közötti távolságot. Az extrák sora itt még nem ért véget, hiszen a kamerát egy CSS (Color Spectrum Sensor) érzékelő egészíti ki, ami precízen beméri a környezet emberi szemmel látható és láthatatlan infra értékeit, ezzel pedig javítja a képek színhűségét. Az elődökhöz hasonlóan tesztalanyunkban is található optikai képstabilizátor, ám ezen is sokat dolgozott az LG, így akár 2 fokos eltérésű mozgásokat is képes kompenzálni. A Quick Shot funkció ügyes dolog: ha a hangerő le gombot kétszer megnyomjuk, akkor akár a kikapcsolt kijelző ellenére is aktiválódik a kamera és rögtön rögzít is egy képet (legjobb esetben 0,6 másodperc alatt). Videózni többféleképpen lehet, 2160p-ben 30, 1080p-ben 60, 720p-ben pedig 120 képkocka / másodperc sebességgel, a 4K-t viszont maximum 5 percre korlátozza a rendszer. Az előlapi kamera 8 megapixeles, ám a fő modullal ellentétben kizárólag 1080p-ben filmezhetünk vele, méghozzá 30 fps sebességgel.
A kameraszoftverben három módot találunk, van egyszerű, alap és kézi. Az egyszerű pontra bökve semmi dolgunk nincs, csak megérinteni a képernyőt, és már kész is az alkotás. Az alapvető módra kapcsolva már azért több mindent tudunk babrálni, külön ikon szolgál a fényképezésre és a videózásra, plusz tudunk változtatni a képarányon, a HDR-en, az időzítőn (3-10 másodperc), valamint a panoráma és kettős (ilyenkor az elő- és hátlapi kamera képe egyszerre rögzül) fotózáson. Amit viszont mindenki kitörő örömmel fogadott, az a kézi, vagyis manuális mód. Itt aztán a fényképezés szerelmesei rendesen kiélhetik magukat, hiszen a program lehetőséget biztosít a fehéregyensúly (2400 - 5400K), az ISO (50 - 2700), az expozíció (-2 - +2) és a záridő (30 - 1/6000 másodperc) konfigurálására, ráadásként pedig manuálisan lehet a fókuszt a helyes értékre állítani. A képeket immár nem csak JPG, hanem DNG RAW formátumban is el lehet menteni, ha előbbit választjuk, akkor nagyjából 7-8 megabájtos fotókra kell számítani.
Ha már ennyire méltatta a fénybeeresztési képességeket az LG, lőttem néhány fotót vakuval, valamint éjszaka, méghozzá alap üzemmódban.
Nem véletlenül dicsőítették a kamerát a hivatalos bemutatón, hiszen tényleg nagyon jó fényképeket lehet készíteni az LG újdonságával. Az automatikus HDR végig be volt kapcsolva, mégis kizárólag a múzeumos (szőkőkutas) képen aktiválta csak a szoftver, hiszen a dinamikatartomány átlagon felüli. A fókuszálás tényleg rendkívül gyors, és kilencvenkilenc százalékban pontos is. A színek nagyon szépek (a beltéri felvételeknél is), jól működik a segédszenzor, a vonalélesség is kitűnő. Az algoritmus viszont nem mos, aminek köszönhetően ugyan nincsenek homályos részek, de a sötétebb területeken bőven marad zaj a képeken, ami nem csak nappal, hanem éjszaka is erősen látszik. Nincs kromatikus aberráció, a képek mentése is sokkal gyorsabb, mint amilyen a G3 esetén volt. A vaku kiváló, pár méter távolságig könnyedén megvilágítja a környezetet. A G4 tehát derekasan helytáll, az egyik legjobb mobilfényképezővel rendelkező készülék most a piacon, amit talán csak nagyon kevés készülék teljesítménye előz csak meg. Videókat is készítettem természetesen, eme kékkel kiemelt linkre kattintva a 4K felbontású, erre a szövegre nyomva pedig a 120 fps-es felvételek tekinthetők meg.
A videolejátszó gyárilag támogatja a MP4, DviX, XviD, H.264, WMV formátumokat, így minden akadály elhárul a filmezés elől, ekkora és ilyen minőségű kijelzőn pedig bátran nekiláthatunk akár egy hosszabb mozi végigizgulásához is. Nyilván mivel a készülék 4K videókat képes rögzíteni, így akár az ilyen felbontású alkotásokat is visszanézhetjük a készüléken, de aki csak 720p-s vagy 1080p-s rövidfilmeket nézne, annak is adott a lehetőség. A feliratokat szépen megjeleníti a szoftver, bár mérete nem változtatható.
Zenelejátszás terén maradéktalanul elégedettek lehetünk a G4-gyel, hiszen többek között (kizárólag fülhallgató csatlakoztatása után működő) RDS-es FM-rádió is van benne, egyre ritkább sajnos ez a modul a felső kategóriás készülékekben, pedig igenis alapvetőnek kellene lennie, hiszen számos érdekes műsort és zenét lehet így hallgatni. Természetesen a belső tárhelyen vagy a microSD-n tárolt tartalmat is élvezhetjük, a teljesség igénye nélkül az MP3, a WAV, a FLAC, az eAAC+ és a WMA formátumokat ismeri a szoftver. A könyvtárban számok, albumok, előadók, műfajok, mappák, listák szerint tudjuk szétválogatni a dalokat. A beállítások között találjuk a hangszínszabályzót és az elalvásidőzítőt, utóbbit maximum 2 órára állíthatjuk, ennyi idő alatt már illik azért álomvilágba vonulni. A hátlapon található aprócska hangszóró elképesztő hangerővel rendelkezik, olyan lármát csap, amire még majdhogynem a HTC-féle BoomSound sem képes. A minősége teljesen rendben van, talán a magas hangok torzítanak maximum hangerőn egy kicsit, de ettől még mindig előkelő helyet foglal el a G4 a mobilok között.
Test | LG G4 | Nexus 5 | Samsung Galaxy E5 | Asus Zenfone 2 | Huawei P8noDTS |
Frekvenciaátvitel (40 Hz-től 15 kHz-ig), dB: | -0.02, -0.06 | +0.02, -0.05 | +0.02, -0.05 | +0.11, +0.05 | -0.09, -0.12 |
Zajszint, dB (A): | -80.6 | -86.7 | -91.3 | -91.3 | -90.2 |
Dinamikatartomány, dB (A): | 80.2 | 86.6 | 91.1 | 91.3 | 90.6 |
THD, %: | 0.0093 | 0.0065 | 0.0083 | 0.0097 | 0.0074 |
IMD + Zaj, %: | 0.028 | 0.015 | 0.012 | 0.045 | 0.055 |
Sztereó áthallás, dB: | -79.9 | -86.5 | -89.6 | -65.1 | -63.6 |
Természetesen teszteltük a jack kimenetet is, ami elég jó eredményeket produkált, főleg frekvenciaátvitel esetén, hiszen a grafikonon is jól látható, mennyire kiegyensúlyozott teljesítményre képes.
A zaj szintén elenyésző mértékben van jelen, amiből a zenét hallgató felhasználó semmit sem fog majd hallani.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!