Leagoo S8 - s-eight-elen

A Leagoo teljesítménye nagyon hullámzó, vannak egészen összeszedett, korrekt, megfelelően árazott készülékei, de a Leagoo S8 sajnos nem ilyen. Noha trójai nincs rajta. Legalábbis nagyon reméljük.

Bevezető, tartozékok

Láttunk már egészen összeszedett, nagyon okosan mélyen alulárazott, ennek megfelelően a képességeihez mérten jól pozicionált, korrekt készüléket a Leagootól. Na, az S8 nem ilyen. Elképzelni sem tudjuk, hogy a gyártó miért erőlteti az „ihletet adóSamsung Galaxy S8-cal való kényszeredett összehasonlítást. Érdemesebb volna akkor már a kísértetiesen hasonlító Bluboo S8-cal szemben vagánykodni. Vagyis megpróbálni. Az csak egy dolog, hogy semmi értelme egy alsó középkategóriás eszközt és egy masszívan prémium modellt összevetni, de ebből a gyakorlatból semmi más következik, minthogy még egy amőba számára is azonnal nyilvánvalóvá válik: a két készülék olyan messze van egymástól, mint ide Sencsen. Plusz a Föld-Plútó távolság. Kétszer.


[+]

A trójai botrányt igen jól reagálta a gyártó, a maximum 38 ezer forintból beszerezhető Leagoo T5 egy roppant mutatós, alapszintű felhasználásra tökéletesen alkalmas belépő modell volt, teljesen kamu duplakamerás portré móddal, de összességében vállalható képességekkel, mutatós kivitelben. Az S8 pedig körülbelül ugyanez, csak kevesebb RAM-mal, kevésbé jó optimalizálással, enyhén kínos kijelzőmegoldással és sokkal kevésbé hatékony, majd teljesen elhalálozó ujjlenyomat-olvasóval. Ezzel együtt nem használhatatlan, de 45 ezer forint plusz ÁFA kategóriában rém kellemetlen, hogy a Bluetooth például önálló életet él. A dupla duplakamera felesleges, fogalmunk sincs, hogy bármikor csinálnak-e egyáltalán valamit, a natív fekete-fehér felvételen kívül, a portré mód pedig mind az előlapi, mind a hátlapi páros esetében szoftveres megoldás. Abból is a kínosan gyenge fajta.


[+]

A csomagolás viszont szokás szerint kulturált és minőségi, a nagyméretű, négyzetes dobozon a megszokott formában található a típusjelzés és a gyártó élénkzöld logója. A készüléktálcát is magába foglaló térelválasztó elem műanyag, amiből szinte ki kell feszegetni a készüléket, olyan stabilan fogja. Vagy kivenni az egészet, ahogy van és kierőltetni valahogy. Az alant, mellesleg irtó ízlésesen elrendezett dobozkákat már könnyebb előszedni, mindennek megfelelő, saját helye van, így a víztiszta, kissé vastag szilikontok és a dokumentáció a legnagyobb egységben, a 2 amperes hálózati töltőfej a közepes boxban és a felvevőgombos, mikrofonos sztereó headset is külön csomagban bujkál. Fólia ugyan volt a készüléken, de egyrészt negyede akkora, mint a lefedendő terület, másrészt azt hittük, hogy jelentősen ront az érintésérzékenységen. Tévedtünk. Ront, csak nem jelentősen.

Külső, kijelző

A Leagoo S8 lényegi jellemzője ugye a kialakítás, ami elvileg a Samsung Galaxy S8 formatervét követi. Valami félelmetesen rosszul. Az anyaghasználattal ugyan nincs baj, a fém kereten viszont a jack csatlakozónál baltával van illesztve. Ezen kívül egyébként masszív, kulturált készülék, a műanyag, feltehetően akrilüveg hátlap természetesen csúszik, viszont a minimálisan kisebb kijelző ellenére a készülék jóval nagyobb, mint a Galaxy S8 és még ránézésre sem igazán hasonlít. Ráadásul még megdöbbentően nehéz is, ahhoz képest, hogy javarészt plasztik és kisebb telep van benne. A Leagoo S8 153,5 x 70,7 x 9,1 milliméter és 185 gramm, csak azt nem értjük, hogy mitől. A fogása egyébként jó, csak érezhetően vastag, plusz a fém keret illesztése ugyan pontos, de éles.


[+]

A 18:9-es képarányú panelt ismét a Sharp szállította, ami kifejezetten jó megjelenítési minőséget jelent, nagyjából mindig. Most is. Ha valamire nem lehet panasz, az a kijelző. Az 5,7 hüvelykhez viszont aránylag kevésnek tűnik a HD+ felbontás, az 1440 x 720 pixel pont 287 ppi képpontsűrűséget jelent, ami viszont kevésbé érződik ránézésre. A maximum fényerő nem valami káprázatos, viszont a kontraszt erős, a színek élénkek és telítettek, a színhőmérséklet pedig átlagos. A betekintési szögek kiválóak, maximum melegedik az összhatás, jelentős torzulás vagy aberrációk nem állnak elő. A panel viszont nem lekerekített, mindössze az előlapi üveg festése kelti azt az érzetet, mintha egy tehetségtelen valaki nem megfelelő eszközzel photoshoppolta volna le a sarkokat.

Kijelző-teszt
Leagoo S8 Xiaomi Redmi 5A Alcatel Idol 5 Leagoo T5
Képátló 5,7 hüvelyk 5,5 hüvelyk 5,2 hüvelyk 5,5 hüvelyk
Felbontás 720 x 1440 720 x 1280 1080 x 1920 1080 x 1920
Technológia IPS LCD IPS LCD IPS LCD IPS LCD
Fehér fényerő 355 nit 466 nit 497 nit 473 nit
Fehér fényerő (min.) 17,9 nit 1,7 nit 16,8 nit 19,2 nit
Fekete fényerő 0,17 nit 0,25 nit 0,47 nit 0,39 nit
Kontrasztarány 2091:1 1864:1 1057:1 1215:1
Színhőmérséklet 7018 K 7923 K + kézi 7545 K + kézi 7780 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Jobbra a Samsung Galaxy Note8.
Jobbra a Samsung Galaxy Note8. [+]

A hangsúlyos 2.5D kialakítás mellett oldalt másfél-két milliméteres kávák láthatóak, alul és felül viszont bőven van hely, ami a felső tartományban abszolút indokolt is. Balról két darab előlapi kamera figyel, amelyből természetesen csak az egyik csinál bármit is, a háttér igen béna elmosását pedig egy algoritmus. 2 megapixeles, fekete-fehér képeket mondjuk lőhetünk vele. A multimédiás hangszóró másik oldalén értesítő LED, fény- és közelségérzékelő szenzor, valamint egy dedikált LED segédfény kapott helyet. A kezelőgombok virtuálisak, sorrendjük tetszés szerint variálható, maga a navigációs sáv pedig igény szerint elrejthető. Visszavarázsolni felfelé simítva lehet.


[+]

Az oldalkeret fém, az alul található 3,5 milliméteres jack csatlakozónál határozottan durván illesztett, egyébként viszont kellemes tapintású, szaténfényű, hűvös felület. A felső élen balról lehet előszedni a SIM tálcát, ami két nanoSIM-et, vagy egy kártyát és egy microSD kártyát fogad be, balra nincs semmi, jobbra pedig csak az enyhén lötyögős, koncentrikusan texturált bekapcsológomb és fölötte a hangerőszabályzók. A microUSB csatlakozót kétszer négy furat fogja közre, ebből a jobb oldali a félelmetes minőségű multimédiás hangszóró.


[+]

A hátlap jelen esetben fekete akrilüveg, alul a kevéssé sem visszafogott Leagoo márkajelzés ezüstlik és a gyártásra, illetve az akkumulátorra vonatkozó szabványmegjelölések. A felső harmad lényegesen izgalmasabb, itt található ugyanis az egészen kis felületű és megbízhatatlan működésű ujjlenyomat-olvasó, ami mindannyiunknál ugyanazt hozta: vagy esetlegesen működött, vagy nem működött egyáltalán. Ez utóbbi gyakoribb volt. A vertikálisan rendezett kettős kamerarendszer sem éppen kifogástalan, a monokróm szenzor konkrétan nem csinál semmit, kivéve fekete-fehér képeket. A kéttónusú LED segédfény viszont az, aminek látszik. Kéttónusú LED segédfény, és még működik is.

Hirdetés

Hardver, szoftver

A Leagoo kedvenc hardvere került az S8-ba is, nemhogy csúcs, de a 28 nanométeres MediaTek MT6750T-nél már a kategóriában is van aktuálisabb ajánlat, noha a T5 esetében tökéletesen elegendőnek bizonyult a remek optimalizálás és a kielégítő mennyiségű rendszermemóriának köszönhetően. Az S8-ban viszont csak 3 GB operatív memória áll rendelkezésre a teljesítménycentrikus halmazban négy darab, maximum 1,5 GHz-es Cortex-A53-as mag, illetve a négy 1 GHz-es mag részére. A grafikus feladatokat a kétmagos Mali-T860-as IGP látja el, alapszinten megfelelő hatékonysággal. A működés általában kielégítő, de nem hibátlan a performansz, az üzemidő pedig valószínűleg emiatt szintén kevésbé meggyőző.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Leagoo S8 Xiaomi Redmi 4X Motorola Moto G5 Leagoo T5
Rendszerchip MediaTek MT6750T Snapdragon 435 Snapdragon 430 MediaTek MT6750T
AnTuTu Benchmark 6.x 41641 pont 43812 pont 45552 pont 43598 pont
Vellamo Browser 1074 pont 2393 pont 1859 pont 2604 pont
Vellamo Metal 2027 pont 1273 pont 1377 pont 1115 pont
Geekbench 4 (single/multi) 609 / 2603 pont 678 / 2086 pont 608 / 2471 pont 609 / 2621 pont
GFXBench Man. onscreen 13 fps 14 fps 7,5 fps 6,8 fps
GFXBench Man. offscreen 6,9 fps 7,1 fps 7,1 fps 6,8 fps
GFXBench T-Rex onscreen 25 fps 26 fps 14 fps 16 fps
GFXBench T-Rex offscreen 17 fps 16 fps 16 fps 17 fps


[+]

Míg a másik modellben hatékonynak mutatkozott az optimalizáció, az S8 esetében egy böngészőlapot is hajlamos újratölteni a rendszer, ha a gyorsítótár terhelt. A feladatok végrehajtása néha gördülékeny és tempós, máskor viszont erősen dadogós, aki pedig allergiás a mikroakadozásokra, az messziről kerülje el a 7.0-s rendszert futtató készüléket. Nem teljesen egyértelmű ugyanakkor, hogy a látenciát, vagy késleltetett reakciókat a hardver és a szoftver együttműködésének elégtelensége okozza, vagy az érintőpanel érzékenységének alacsonyabb foka. Az amúgy sem passzoló, de legalább atombiztosan előre felhelyezett fóliát viszont mindenképpen érdemes leszedni, valamennyit javít a helyzeten.


[+]

A Leagoo OS 3.0 lényegében csak egy ikonkészlet, mindenhol gyári, androidos felületeket fogunk látni, ami alapvetően nem baj, noha az AOSP megoldásoknál akadnak tetszetősebb, vagy funkciógazdagabb kialakítások. Cserébe a rendszer nincsen tele kéretlen mindenfélével, a készségek javát a Google biztosítja, a gyári böngésző pedig szokás szerint a Microsoft Internet Explorer ikonjával jelölt, Ume típusú holmi. A funkciók és kényelmi szolgáltatások igen szűkösek, tulajdonképpen nincs semmi a rendszerben, de még annyi sem, mint a Leagoo T5-ben, pedig már az is elég fapadosnak érződött. Nincs dupla koppos ébresztés, intelligens asszisztens, vagy bármi, ami a felhasználói élményt fokozná.


[+]

Mindössze az értesítő LED működéséről dönthetünk: vagy bekapcsoljuk, vagy nem; valamint a virtuális navigációs sáv elrendezéséről és tartalmáról. Az alkalmazáskínálat funkcionális, van Google csomag, Leagoo Időjárás, ami egyébként még mindig mutatós, fájlkezelő és egy úgynevezett InfoHub, ami egy egyszerű hírgyűjtő. AZ App Store értelemszerűen alkalmazásbolt, magyarul nem tud. A rendszer egyébként igen, nem találkoztunk idegen nyelvű menüpontokkal vagy értesítésekkel. És szokás szerint ennyi.

Multimédia

A Leagoo S8 elméletileg négy kamerát is kapott. Mármint technikailag tényleg négy modul van rajta, csak éppen semmit nem csinálnak. A hátlapon egy f/2 apertúrájú Sony IMX258-as szenzor és egy 2 megapixeles segédszenzor található, dupla LED segédfénnyel, ebből az alsó szenzornak nyilvánvalóan semmi köze semmihez, a kvázi-portré mód lazán működik akkor is, ha letakarjuk. Ugyanez a helyzet a saját LED villanóval ellátott, 8 megapixeles előlapi OmniVision modullal és a mellette található 2 megapixeles díszszenzorral. Ez amúgy nem lenne akkora baj, ha a készülék összességében a T5-höz hasonlóan egyben lenne, de ez most nem igazán jött össze.


[+]

A szoftver sem a múltkor látott, a gyári lehetőségekhez képest kizárólag a portré módot aktiválhatjuk a főképernyőn, ami egy borzasztóan buta algoritmus segítségével sikál el random részeket a képen, de véletlenül sincs köze ahhoz, amit valójában csinálnia kéne, a második kamera meg konkrétan dísz. Ez az előlapi rendszer esetében is pontosan így van, cserébe ott sikerült beépíteni egy elég durván kompetens sminkelős funkciót, ami az alapozótól kezdve, a pirosítón át, a rúzsig és szemceruzáig mindent tud, ráadásul nagyon is értelmes formában. A kollégák gyönyörűek lettek, a kísérlet célja nyilván nem a szórakoztatás, vagy a beégetés volt, hanem a program képességeinek érzékeltetése, ami sokkal látványosabb egy férfi esetében, mert én konkrétan akár valóban is nézhetek ki úgy, ahogy a virtuális sminkes megcsinál.


[+]

Az élőképen az AOSP felületnek megfelelően csak a panoráma és a normál mód között válthatunk, középre került a Blur megnevezésű lehetőség, oldalt pedig extra opció a másodlagos, monokróm szenzorra való váltás, ami mindkét oldalon (mármint az előlapi és a hátlapi kamera esetében is) félelmetesen gyenge, alacsony felbontású, kis látószögű képeket eredményez. Az az izé a kép közepén minden esetben megjelenik, akár élő embert fotózunk az előlapi fekete-fehér kamerával, akár bármi mást. A kép minőségére vonatkozó beállítási lehetőségeink korlátozottak, az expozíció +/- 3 tartományban korrigálható, az érzékenység pedig 100 és 1600 között. Ez minden. Professzionális mód nincs, viszont kérhetünk nyers képfájlokat, alább abszolút feldolgozatlan formában, mindössze JPG formátumra konvertálva látható négy darab.

A normál módú képek, illetve a hátlapi másodlagos szenzor képességei:

A normál módban készült képek dinamikája kényelmetlenül szűk, a HDR pedig inkább csak felülexponál, emellett a színhűségnek sem tesz túl jót. A RAW képeken egyébként úgy tűnik, nem eleve elhibázott a koncepció, akár jó is lehetne, a fehéregyensúly kifejezetten stabil, viszonylag részletgazdag a kép, a színeken teker erősen a szoftver, a fókusz viszont ultra lassú és nem is kimondottan megbízható. Este pedig teljesen reménytelen, alulexponált, erős a zajmentesítés, ami látványosan tünteti el a vonalakat és részleteket, ezzel együtt a kép továbbra is zajos marad, élesítés meg mintha nem is lenne. A széleken határozott a lencsetorzítás, adott körülmények között a kromatikus aberrációt sem ússzuk meg.


[+]

A videónál szintén a fókusszal vannak a legnagyobb problémák, a felvételek első néhány másodperce minden esetben értékelhetetlen, a mozgáskövetés gyenge, az újrafókuszálás lassú és látványos, stabilizálásról meg ugye álmodni se mertünk volna. Ezzel együtt a videofelvételek minősége jobbnak tűnik, mint az állóképeké, noha a kromatikus aberráció erősebb. A maximum 1080p 30 fps, lejátszani viszont 2K-ig rendben tud. A gyári lejátszó nem egy nagy szám, a szokásos dolgokat tapasztaljuk: nincs AC3 hang, felirat, a hangsávok nem elérhetőek, az általános formátumokat, beleértve a H265-ös kódolást viszont rendben kezeli. Kisablakos megjelenítés nincs.


[+]

Zenelejátszó szintén nincs, csak a Google Play Zene, amiben szerencsére a hangszínszabályzó is elérhető. A zenei könyvtárat korrektül rendezi, kicsit lassan nyílik meg, a hangminőség pedig, hát, olyan amilyen. Határozottan rossz. A multimédiás monó hangszóró hangereje nem valami meggyőző, ami annyiban nem baj, hogy nemhogy a mély tartomány nem jelenik meg, de a középtartomány is olyan hiányos, amilyet ritkán látni. Vagyis hallani. Vagyis pont, hogy nem hallani. Ami kijön a készülékből, az elég kellemetlen, sivalkodó, látványosan részlettelen, dinamikátlan, a frekvenciatartomány szűk és főleg a magasak felé értelmezhető. De legalább nem recseg, vagy zúg.


[+]

A gyárilag mellékelt fülhallgató egyébként kifejezetten kényelmes, jól szigetel, noha gumiharangokat nem kapunk hozzá, nekem pont jó volt, amit eleve rátettek. A hangzás viszont egyáltalán nem jó. Tiszta ugyan, de semmi részlet, rémesen nyomott, aránytalan, természetellenes mélykiemeléssel és elvétett térhatással. Még a magasak is fojtottak, olyan az egész, mintha egy tollpárnával a fülünkön próbálnánk zenét hallgatni. Nem bántó egyébként, csak a Leagoo S8 szimplán nem alkalmas zenehallgatásra. Lehet kicsit próbálkozni a hangszínbeállításokkal, kellemetlen végül is sosem lesz, csak ha valóban élvezni akarjuk a zenét, mármint minden hangot és tartományt, akkor az itt nem fog sikerülni. Van viszont FM-rádió, teljesen jól működik, informálódni remekül lehet, az állomásinformációkat is szépen megjeleníti a listában is. Ez egyébként aránylag ritka.

Adatkommunikáció, üzemidő, összegzés

Az adatkommunikációs lehetőségek minimálisan a kategóriaátlag fölött vannak, ami viszont sem NFC-t, sem infraportot nem jelent, OTG-t viszont igen. A WiFi 802.11a/b/g/n szabványon, 2,4 és 5 GHz-en kapcsolódik, támogatja a Miracast és Chromecast eszközöket, DLAN, Direct és HotSpot is akad. A cat-6-os LTE mindkét SIM fiókban elérhető dual stadby rendszerben, viszont a 32 gigabájtos belső tárhelyet csak a második nanoSIM feláldozásának árán tudjuk maximum 128 GB-ig bővíteni microSD kártyával. A készülék minden hazai hálózatot támogat, így a B20-as sáv sem okoz gondot. A navigációt GPS és GLONASS műholdak segítik a földi routerek és hálózatok adataival kiegészítve. A Bluetooth 4.1-es verziószámú A2DP protokollal és kontrollálhatatlan aktivitással. Állandóan visszakapcsolja magát.


[+]

Az üzemidő annak ellenére nem valami meggyőző, hogy a készülékbe 3000 mAh-s telep került. Feltehetően is az optimalizáláson és a 28 nanométeres, kissé avétos lapkakészleten csúszik meg. Adott fényerőn offline videózni maximum 6,6 órán keresztül tudunk, ami elég sovány, óránként nagyjából 15%-ot merül az akksi, míg böngészni még kevesebbet, mindössze 5,5 órát. Vegyes használat mellett ez alulról közelíti az átlagosan 3 óra, de inkább 2,5 óra maximum kijelzőidőt, ami a felbontást és a maximum fényerőt is figyelembe véve nem teljesen érthető. A Bluetooth ki-be kapcsolódására azóta sem találtunk megoldást, feltesszük, ez sem szerencsés energiagazdálkodási szempontból.

Van azért Google Chrome is. Van azért Google Chrome is.
Van azért Google Chrome is. [+]

Értékelés: Leagoo S8
Külső
Ergonómia 6 pont
Anyaghasználat 7 pont
Összeszerelés minősége 7 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 6 pont
Sebesség 6 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 9 pont
Felhasználói felület élménye 7 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 7 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 6 pont
Audio 4 pont
Egyebek
Üzemidő 6 pont
Ár/érték aránya 6 pont
Hogyan értékelünk?

A Leagoo S8 példának kiváló, telefonnak kevésbé. Viszont egyértelműen mutatja, hogy a specifikáció és a divatos(nak szánt) külső pont nem ér semmit. Hiába van a készüléken négy kamera, mindkét oldalon dedikált LED segédfénnyel, a szenzorok nem kielégítőek, a fókusz instabil, a képminőség a közepes szintet talán eléri, ha nem vagyunk nagyon rossz kedvünkben, a portré módhoz viszont a dupla kameráknak véletlenül sincs közük; szoftveres, ráadásul abból is a vacak megoldás. Az akkumulátor mérete adekvátnak tűnik a kijelző méretéhez és felbontásához mérten, a telefon tömegéhez viszont abszolút nem, a teljesítménye viszont gyenge. Ugyanaz a hardver, mint a Leagoo T5-nél, csak 3 GB rendszermemóriával, teljesen másképpen viselkedik, pedig a felhasználói felületet és funkciókat még ahhoz képest is visszafogták. A kialakítás egyébként nem vészes, noha szépnek nem mondanánk, a készülék dimenziói és főleg tömege az akrilüveg, tehát műanyag hátlap ismeretében teljesen érthetetlen, ahogy a vastagsága is. A keret azért fém, kissé durván tervezve, de legalább masszív. A készülék jelenleg 170 dollár, ami nettó 44 ezer forint, erre még illik rászámolni az általános forgalmi adót, ami kifejezetten kedvezőtlen ajánlattá teszi a Samsung Galaxy S8 által ihletett eszközt. Lényegében már az is kellemetlen, hogy kontextusban, egymást követő mondatokban kell említeni a két szerkezetet. Nagy baj egyébként nincsen, egyszerűen csak nem jó. Az ujjlenyomat-olvasó pedig a kezdeti hektikus működést követően teljesen elszállt. Az utóbbi pár napban már egyáltalán nem reagál, pedig a T5-ben az például klasszul működött, a visszafogott hardverrel és a stabil, egyszerű szoftverrel együtt. Sajnos a Leagoo S8 nem igazán sikerült jól, szerencse, hogy helyettesítő termék bőven akad, akár a Xiaomi kínálatában, mondjuk a Redmi Note 5A vagy a Redmi 4X, a Morola Moto G5 is belefér már a kategóriába, a határozottan csinos Alcatel Idol 5 is megfontolható, de a Leagoo T5 is simán alternatíva lehet.

AliceWake

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

Specifikáció

Leagoo S8
Leagoo S8 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 150 x 69 x 9,1 milliméter
Tömeg 185 gramm
Színvariációk fekete, kék
SIM-foglalat 2x nanoSIM
Kijelző
Kijelző átlója 5,7 hüvelyk
Kijelző felbontása 720 x 1440 pixel (287 ppi)
Kijelző típusa 2.5D kapacitív IPS-LCD
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MediaTek MT6750T
Processzor típusa nyolcmagos; négy darab 1GHz-es és négy 1,5 GHz-es Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Mali-T860
RAM mérete 3 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása korlátlan
SMS memória korlátlan
Belső tárhely 32 GB
Memória bővíthetősége microSD (max. 128 GB)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 800/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 300 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.1 (A2DP)
WiFi 802.11a/b/g/n, HotSopt, Direct, DLAN
USB microUSB 2.0 (MTP, OTG)
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS van (A-GPS, GLONASS)
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 7.0 (Nougat)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Google szoftvercsomag, Leagoo Időjárás, App Store, InfoHub
Multimédia
Fő kamera duál kamera; 13 megapixel (RGB) + 5 megapixel (monokróm), kéttónusú LED villanó, autofókusz
Másodlagos kamera duál kamera; 5 megapixel (RGB) autofókusz + 2 megapixel (monokróm), LED villanó
Videófelvétel 1080p@30fps
Zenelejátszó szoftver van
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 3000 mAh-s lítium-polimer
Készenléti idő ismeretlen
Egyebek
3,5 mm-es audio kimenet, gyorsulásmérő, fény- és közelségszenzor, tájoló, hang- és mégneses szenzor, ujjlenyomat-olvasó

Azóta történt

Előzmények

  • Felturbozzák a Leagoo T5-öt

    A formátum és a képarány ugyan marad, de friss, aránylag ritka szettet pakolnak a szoftver alá.

  • Leagoo T5 - trójai nélkül ötös

    A Leagoo a belépő árszinten kíván dupla kamerás alternatíva lenni. Ha a portré módot nem erőltetjük, mert kamu, akkor igényes, szép és hatékony készüléket kell látnunk.

  • Kopp-kopp! Ki az? Az S8. A Bluboo-tól

    Nem fogják elhinni olvasóink, hogy melyik ismert márka kávamentes csúcskészülékére hasonlít a Bluboo új, olcsó ajánlata.

  • Samsung Galaxy S8 és S8+ duplateszt

    Lemászik a kijelző a jövőből idecsöppent S8 előlapjáról – nincs sok egyéb elem arrafelé, az ujjlenyomat-olvasó hátra költözött. Van viszont íriszleolvasó és egy sor innováció, meg némi kompromisszum.