Tesztfotók
Nem könnyű a két készüléket egzaktul összevetni, mert másféle opciókat kínálnak fel a fotózás során mind látószög, mind pedig felbontás kapcsán. Idén az iPhone már tud 24 megapixeles felbontásban is fotózni, a Samsung viszont 12 megapixelt kínál automatikus módban, tehát alapból mindkét telefont erre a felbontásra állítottuk. A zoom esetén is adódnak eltérések, a Samsung a két zoomkamera miatt háromszoros és ötszörös nagyítást kínál natívan, az Apple viszont az ötszörösig bezárólag digitális zoomot használ, ráadásul a fotós felületen az iPhone kétszeres és ötszörös közötti értéknél azt várja el, hogy egy kis csúszkán mütyürkézzünk, a Samsung ezzel szemben kiteszi oldalra a kétszeres, a háromszoros, az ötszörös és a tízszeres nagyítás gyorsgombját is. Az alábbi példákon tehát 12 megapixelt használtunk és az iPhone által favorizált közelítési értékeket (balra az Apple, jobbra a Samsung képei):
Főkamera, 12 MP
Ultraszéles, 12 MP
2x zoom
5x zoom
A helyzet az, hogy a két készülék képminősége között nüansznyi eltérések vannak. Nem az a kérdés, hogy a lencserajzolat melyiknél jobb, mert mindkettőnél remek, nem is az, hogy a dinamikatartomány mekkora, mert még ha a kicsike lencse és szenzor párosa problémás is lenne, az automatikus és villámgyors HDR mindkét eszköznél azonnal segít. Ha mégis eltéréseket keresünk, akkor azt lehet mondani, hogy a Samsung jobban élesít szoftveresen és kicsit erősebben nyomja meg a szaturációt, valamint a zajszűrés kapcsán is intenzívebb megoldást választ. Innentől viszont ízlés dolga, hogy kinek melyik tetszik, nekünk - és ez teljesen szubjektív - a sok látható utómunka dacára a Samsung felvételei jönnek be jobban. Az ultraszéles látószög esetén is a koreai versenyzőnél van minimális előny: ügyesebben élesít az algoritmus, több a részlet, de itt sem óriási az eltérés.
Mivel a fenti képcsokornál a kétszeres nagyítás mindkét telefonnál szenzorzoomot használ, ezért megadtuk a lehetőséget arra is, hogy a zoom kapcsán a Samsungnál pluszként meglévő háromszoros értéket is megmutassuk az Apple digitális megoldásával szemben, itt van ugyanaz a téma kétszeres (mindkét készülék szenzorzoomot használ), háromszoros (a Samsungnak itt már van dedikált szenzora) és ötszörös (mindkét készüléknek van dedikált szenzora) nagyításban:
2x
3x
5x
Egyértelmű előny van a Samsung mellett a dedikált háromszoros zoom modul miatt. A kétszeres szenzorzoom kapcsán fej-fej mellett van a két telefon képessége, de amint elérjük a háromszoros szintet és a Samsung oda tud tenni ebbe a lépcsőbe egy extra szenzort, rögtön kijön az eltérés. Élesebb, részletgazdagabb, több információt tartalmazó eredményt kínál az S24 Ultra ezen a közelítési szinten, hogy aztán megint kiegyenlített legyen az eredmény az ötszörös zoom kapcsán, sőt. Itt talán fordul a kocka, az iPhone élesít jobban utólag és lesznek picivel részletesebbek a képek. Színkezelésben mindkét termék konzisztens, az Apple kicsit hűvösebb árnyalatokat kínál, a Samsung a melegebb felé csavarja a hangulatot, a valósághoz az iPhone áll valamivel közelebb.
A felbontásokkal is lehet játszani. Az iPhone-ban elérhető a 24 megapixeles mód is, a Samsungál ezt viszont csak az Expert RAW letöltése után tudjuk aktiválni. Szerencsére ez utóbbi segédszoftver nem csak DNG fájlt, hanem JPG-t is ment, tehát kis trükközéssel mindkét telefonból ki lehet ütni a 24 megapixeles eredményt, legalábbis a főkamerát használva:
 |
 |
24 megapixel mellett az iPhone nagyon ügyes, ráadásul nem kell ehhez a szinthez extra szoftver, megy az magától is. A Samsungnál az extra alkalmazás valamivel ügyesebben hozza össze a 24 megapixelt, mint a piacra lépés után közvetlenül, de más a színkezelése, mint a gyári kamerának 12 megapixelen. Persze ennek a módnak nem az a célja, hogy növeljük a felbontást, hanem az, hogy DNG fájlokat tudjunk lőni. Mindazonáltal az iPhone akkor használ csak 24 megapixelt, amikor úgy gondolja, hogy a téma megfelel, sötétebb környezetben, zoom használata mellett vagy makró témáknál visszaáll 12 megapixelre, erre pedig az ügyfélnek nincs ráhatása. Vagyis az Apple készülékét érdemes 24 megapixelre állítani alapból, ha megfelelőek a körülmények, akkor egy több információt hordozó, nagyobb felbontású, de ugyanolyan szuper fotó lesz az eredmény, mintha 12 megapixelben lőttük volna, csak utólag jobb vele dolgozni. A Samsungnál ez az Expert RAW egyszerűen nem ebből a célból készült. Az iPhone 15 Pro Max főkamerájának natív felbontása 48 megapixeles, a Samsungé 200 megapixeles, utóbbinál viszont lehet kérni 50 megapixeles felbontást is, ez esik a leginkább közel az Apple által kínált maximumhoz, szóval ezeket is párba tudjuk állítani:
 |
 |
Ez az 50 megapixeles mód a Samsung válasza az iPhone-féle 24 megapixelre, ráadásul ötszörös zoom mellett is elérhető. Egymás mellé téve a fotókat a Samsung 50 megapixelen talán picit ügyesebb, mint az iPhone 48 megapixel mellett, de őszintén szólva kevesen fogják ezeket az üzemmódokat használni, hiszen mindkét eszközön ott a dedikált zoom, amivel ugyanazt a részletességet megkaphatja az ügyfél, ha a kép egy-egy részét óhajtja nagyobban megtekinteni.
Vagyis összefoglalva a helyzet úgy áll, hogy az iPhone 15 Pro Max valamivel kevésbé tűnik papíron sokoldalúnak, hiszen kapásból hiányzik róla egy közbülső zoom modul a normál látószög és az ötszörös nagyítás között, amit a Samsung tud kínálni háromszoros értékkel. Az is a Samsung mellett szól, hogy kapásból a kamerás felületen lehet állítgatni az összes látószöget és felbontást, könnyebb eltalálni a köztes zoomtartományokat a dedikált gombokkal, az iOS esetén a felbontást például a beállítások menüből kell megváltoztatni. Ugyanakkor viszont a 24 megapixeles, még mindig kiváló minőségű képeket a Samsung csak az Expert RAW segítségével tudja hozni, ami viszont bugos, mert simán be lehet úgy állítani, hogy 24 megapixelt szeretnénk az ultraszéles, vagy a zoomkamerával is, de aztán a kép 12 megapixeles felbontással készül el. Az iPhone egyáltalán nem kínál profi módot, ahol a felhasználó babrálhatja az ISO-t, a záridőt, vagy éppen az expozíciót, ezeket a Samsung minden kamera minden elérhető felbontása mellett fel tudja kínálni, noha ezekkel a beállításokkal a felhasználóknak csak kis százaléka fog foglalkozni. Váltsunk esti környezetre (továbbra is balra az Apple, jobbra a Samsung fotói):
12 MP főkamera
12 MP ultraszéles
12 MP 2x zoom
12 MP 5x zoom
A Samsung kicsit túltolja a dolgot ott, ahol valóban sötét van, mert olyan részleteket is előhoz a többelemes képfeldolgozással, amelyeket szabad szemmel talán nem is látnánk. De pont ez lehet az oka annak is, hogy ha nem extrasötét helyeken alkotunk vele, akkor az eredmények élesebbek lesznek, noha a fehéregyensúly sokszor túlságosan a meleg irányba hajlik el. Az iPhone-nal készített fotók jóval természetesebbnek tűnnek, de valamivel kevesebb részletet fednek fel és természetesen a háromszoros segédszenzor hiánya pont a háromszoros nagyítási szintnél kiütközik, de amikor mindkét eszköz csak szenzorzoomot használ, akkor nincs lemaradásban az Apple terméke sem, hogy aztán ötszörös nagyításnál forduljon a kocka és az iPhone legyen picivel részletesebb, az ultraszéles kamera kapcsán is hasonló a tapasztalatunk. De ismét csak apró eltérésekről van szó, akárcsak a nappali esetekben.
Portré üzemmódban a Samsung normál, kétszeres, háromszoros és ötszörös közelítést kínál, az iPhone repertoárjából hiányzik a háromszoros opció. A lenti képeknél tehát a két szélső zoom-érték azonos, a közbülső állapotnál az iPhone digitális nagyítást használ, a Samsung pedig a dedikált kamerát (fenti sor: Apple, lenti sor: Samsung):
Háttérszeparációban talán picit a Samsung ügyesebb, de az iPhone jobban elhomályosítja azt, ami az alany mögött van. Nyilván a dedikált 3x zoomkamera segít az S24 Ultrának, ötszörös közelítés mellett viszont az Apple részletesebb egy kicsit. A színkezelésben van inkább eltérés, az iPhone kicsit vöröses felé tolta el a búrám, a Samsung természetesebb árnyalatban reprodukált.
Makró kapcsán az az érdekes helyzet, hogy számos konkurens biztosít szupermakró képességeket az ultraszéles kamerába rakott autofókusz segítségével, de a Samsung nem ült fel erre a vonatra, pedig van benne fókuszálási opció. Ha az ultraszéles kamerával megyünk rá a témára, akkor elég távoli lesz az eredmény, ezért érdemesebb a zoom modul(oka)t használni. Az iPhone a komponálásban ügyesen segít, mert érzékeli, hogy közeli témát szeretnénk fotózni és egyből megoldja helyettünk a fókuszálást is, hiszen itt az ultraszéles modul képes erre is.
Végül pedig a szelfikamerát próbáltuk ki. A Samsung 12 megapixeles felbontást kínál itt is, az iPhone 15 Pro Max szintén, viszont ha portré módban szeretnénk önarcképet készíteni, akkor mindkét eszköz leskálázza a felvételt, az Apple 8, az S24 Ultra pedig 9 megapixelre csökkenti a felbontást. (Felső sor: Samsung, alsó sor: Apple)
Az iPhone itt megint túltolja kissé a szaturációt, a Samsung viszont enyhén sárgásabb felé hajló eredményt kínál. Az viszont mindettől függetlenül is látszik, hogy az S24 Ultra előlapi kamerájának szűkebb blendéje miatt a dinamikatartomány is szűkebb, vagyis hajlamos túlvilágosítani a hátteret. Este pláne kiütközik az eltérés, a konkrét szenzor gyengébb mivoltát nappal még tudja ügyes algoritmussal úgy-ahogyan palástolni a Samsung, de kevésbé ideális fényviszonyok mellett az Apple bizony jobb képet fog készíteni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!