iOS 8 rendszerbemutató

Hirdetés

Health, Családi megosztás

A Health, azaz Egészség alkalmazás szintén az iOS 8-cal együtt debütált, röviden pedig azt lehet mondani, hogy az egészségmegőrzéssel és a fitnesszel kapcsolatos, valamint a különféle HealthKit fejlesztői környezetet használó kiegészítők adatait gyűjti össze. A programban lényegében mindent láthatunk, méghozzá számokban és diagramokban kifejezve. A tökéletesebb eredmények elérése végett az orvosi azonosító fül alatt megannyi adat megadható magunkról, kezdve a vércukorszinttől a vércsoporton át egészen a magasságig. Beleírhatjuk egyébként a címünket és a telefonszámunkat is, amit pedig a zárolt képernyőn jeleníthetünk meg, hogy ha esetleg baleset ér minket, akkor egy felkészült mentőorvos ezek alapján tájékozódhat a legfontosabb információkról.

iOS 8 Health iOS Health iOS 8 Health

A programon belül az alvás intenzitását is mérhetjük, valamint kitűzhetünk célokat, eredményeket, melyeket el szeretnénk érni. Ezzel a módszerrel elvileg jobban motiválódik az ember, a mozgásérzékelőknek és a továbbfejlesztett M8-as segédprocesszornak hála pedig egész pontos mérésekre számíthatunk. A számításokat magasság és mozgásmód szerint is tudja végezni a szoftver, így akik hegyi terepen futnak vagy bicikliznek, azok is teljes értékűen ki tudják majd elemezni cselekményeiket. Az app viszont akkor lesz igazán használható, ha a kiegészítőgyártók összelövik ezzel termékeiket, így a benne megosztott információkat felhasználva lehet majd kikalkulálni a szükséges mozgásmennyiséget.

iOS 8 Apple Pay iOS 8 Apple Pay iOS 8 Apple Pay

Szintén nagy előrelépésnek tekinthető a családi megosztás, ami mobilos körökben abszolút újdonságnak számít. Az Apple mostantól természetesnek veszi, hogy a letöltött tartalmak (zene, videó, könyv vagy alkalmazás) a família további tagjainak telefonjára is ingyenesen elérhető lehessen. Maximum hat ember számára engedélyezhetjük, ám előzetes beállításokra lesz ehhez szükség, amiket a beállításokon belül az iCloud fül alatt érünk el. A családi megosztáshoz először a bankkártya adatainkat ellenőrzi le az Apple (innentől kezdve mindenki erre a kontóra szedheti le a kontenteket, de természetesen beállítható, hogy a gyerekek ne tudjanak engedély nélkül vásárolgatni), majd utána kiválaszthatjuk, hogy a helyzetünket is lássák szeretett családtagjaink. Ezután a szervező, vagyis a csoport adminisztrátora email cím vagy név alapján hozzáadhat személyeket, akiknél egy meghívást tartalmazó üzenet jelenik meg, ezt elfogadva pedig bekerülnek a csoportba. A fotókat szintén megoszthatjuk, ekkor létrejön egy fotófolyam, így minden eszközön megjelennek a családi albumba feltöltött képek, melyeket bárki szerkeszteni is tud.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Apple iPad Air - szállj fel magasra

    Az amerikai vállalat frissítette táblagépes termékportfólióját, az elnevezés pedig igaznak bizonyul; az új készülék tényleg nagyon könnyű és rendkívül gyors lett.

  • Apple iPhone 5c - az újracsomagolás művészete

    Almáék idén először két telefont is bemutattak, ám az olcsóbbik modell inkább csak új színvilágot és műanyagot hoz, nagy előrelépést aligha.

  • Apple iPhone 5s - tud ujjat mutatni

    Az iPhone 5 újdonsága külsőre nem sokat változott, de erősebb hardver, fejlettebb kamera, valamint egy Home gombba épített ujjlenyomat-olvasó került bele.