Hirdetés
Kamera, album
A kameraalkalmazás sem maradt érintetlen. Az automatikus HDR felvétel ugyan még mindig csak az 5s, vagy az annál fiatalabb iPhone-ok kiváltsága, maga a manuálisan beállítható funkció a többi készülék számára is elérhető. Megjelent viszont két, valamennyi eszköz számára elérhető újítás, az egyik az időzítő, melynek értéke 3 és 10 másodpercben adható meg, a másik pedig a time-lapse videók készítése. A készülék utóbbi esetén meghatározott időközönként lő egy fotót, majd ezeket összefűzve készít belőle egy videót. Fontos megjegyezni, hogy 24 képből áll össze 1 másodpercnyi film, szóval elég hosszú ideig kell fotózgatni ahhoz, hogy egy hosszabb mozi készülhessen az alkotásokból.
A panorámaképek az új, A8-as processzorral szerelt iEszközöknél már akár 43 megapixelesek is lehetnek, a funkció ugyanúgy működik, mint eddig, vagyis a felvétel elindítása után vízszintesen kell jobbra haladni, a szoftver pedig folyamatosan fűzi közben össze a képeket. Van még négyzet alakú fényképezés és videózás is, utóbbi esetén az új iPhone-ok megint többet tudnak egy kicsit a régebbi modelleknél, hiszen lassított felvételeknél már akár a 240 képkocka / másodperc sebesség is elérhető. Említést érdemel még a jobb alul található, három körből álló ikon, amivel az élő képre tehetjük rá az effekteket, majd ezután lehet kiválasztani a számunkra megfelelőt (monó, tonális, noir, halványulás, chrome, feldolgozás, átvitel, instant).
Az albumban napi és teljes nézetben tudjuk megszemlélni az elkészült képeket. Az Apple nem ezen, hanem a szerkesztőnézeten módosított sokat. Egy kis varázspálca segítségével például automatikus fotójavítást végez a szoftver, de mi magunk kézzel is beállíthatjuk, hogy mivel tudjuk utólag javítani a minőséget. Az effekteket is elérjük innen, valamint egy kis tekerő segítségével tudjuk meghatározni a körülvágást, plusz akár a fotókat is tetszés szerinti szögben forgathatjuk, ha például fényképezéskor nem tartottuk vízszintesen a telefont. A legtöbb babrálási lehetőséget azonban egy külön menüpont tartalmazza. A fénnyel kapcsolatban az expozíciót, a kiemelést, az árnyékot, a kontrasztot és a fényerőt változtathatjuk meg. Színek esetén a telítettséggel és a színárnyalattal szórakozhatunk, a fehéregyensúlynál pedig az intenzitás és a szemcsésedés mértékét tudjuk befolyásolni. Utólag tehát számos javítás eszközölhető, így a lehető legjobb végeredményt lehet kihozni a képekből.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!