Honor 4X - négytalálatos

Bevezető, tartozékok

A Honor márkanév esetén a legtöbb felhasználó valószínűleg a Huawei-re gondol, tegyük hozzá, egyáltalán nem véletlenül. A kínai vállalat ugyanis több olyan készülékkel is előállt korábban, melyek már tartalmazták ezt a megnevezést, habár ezek a masinák nagyon ritkán jutottak el az európai földrészre. Tavaly októberében viszont derült égből villámcsapásként érkezett a váltás, hogy a Huawei már külön brandként, lényegében különálló márkát hoz létre a Honor néven Európában, mely az anyavállalattól eltérően nem az operátorokra fókuszál, hanem a független piacot célozza meg, igaz ettől még a fejlesztői és a szoftveres részleg nem lett önálló, erre majd a közeljövőben kerülhet sor. A fő értékesítési csatorna az internet, az eredeti elképzelések szerint a Honor telefonokat nem lehet boltban kapni, az online rendelésen van a fókusz. Az agresszív árazásnak és az ehhez mérten korrekt specifikációknak köszönhetően pedig egyértelmű volt, hogy van keresnivalójuk öreg kontinensen is, az elmúlt hónapokban piacra dobott készülékek pedig abszolút a gyártót igazolták.

Honor 4X kézben tartva
[+]

Kezdésként rögtön egy olyan termékkel rukkoltak elő, mely még tőlünk is gondolkodás nélkül megkapta az oly nagy kiváltságnak számító különösen ajánlott plecsnit, hiszen a Honor 6 tényleg kiváló árcímke mellett kínált a konkurenseknél sokkal jobb tudást. És bár az utóbbi időben felbukkanó készülékek közül igazság szerint egyik sem alkotott ennyire maradandót, gondoljunk csak a kicsit már elavult hardverrel forgalomba kerülő Honor 3C-re, vagy a picit drágára sikerült, HD kijelzővel szerelt Honor Hollyra, a most tesztelésre kerülő szerkezet a phabletek között érhet el újra diadalt. Pedig az 5,5 hüvelykes HD kijelző ugyan nem akkora sztárpáros manapság, ám ehhez tartozik egy nyolcmagos processzor, kellemes üzemidő, és ami még fontosabb, vonzó ár és két SIM támogatás, szóval a kérdés már csak az, hogy valahol banánhéjra lép-e a készülék, vagy gond nélkül átszakítja a sikerszalagot.

Honor 4X doboz
[+]

Az eszköz a Speedshopnak köszönhetően érkezett meg hozzánk, méghozzá a Honorra jellemző, minimalista, világoskék dobozban. A csomagolás tetejét leemelve azonnal az igen méretes 4X tárul elénk, majd ha a phabletet kivesszük a helyéről, akkor egy kis kartoncsomagot találunk, amiben egy microUSB kábel, egy 1 amperes töltőfej, valamint egy használati útmutató lapul. Kimaradt viszont a headset, ami nyilván nem jelenti a világvégét, de azért nem lett volna rossz valami egyszerű fülest betenni a szelencébe.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Azóta történt

  • Vajon eljut Európába a Honor 7?

    A Huawei kötelékébe tartozó brand sejtelmes videóban válaszol. Érkezhet a Honor 4A is.

  • Mobilarena TV: nagy tudás, kevés pénzért

    Mai műsorunk kereszttüzében a Honor 4C áll, ami a rendkívül kedvező árcímke ellenére két SIM-et kezel, plusz nyolcmagos processzorral, 13 megapixeles kamerával és 2 GB RAM-mal rendelkezik.

  • Honor 4C - becsületkassza

    Tesztalanyunk a középkategóriában hódíthat, hiszen a nyolcmagos processzor, a 2 GB RAM, a duál SIM támogatás és a 13 megapixeles kamara ellenére kedvező árcímkét kapott, de vannak hiányosságai is.

Előzmények

  • Honor 6 Plus - fókuszban a fókusz

    A remekül sikerült Honor 6 nagy testvére több egy phablet méretű variánsnál, a hátlapon például nem egy, hanem két kamera felel a remek képminőségért.

  • Honor 3C - időutazás

    HD kijelző és 2 gigabájt RAM az egyik oldalon, öregedő rendszerchip és régi Android főverzió a másikon – íme a Honor megfizethető középkategóriása.

  • Honor 6 - becsületbeli ügy

    Új márkát hozott létre a Huawei, Európában és hazánkban is kapható már a Honor 6, ami újfajta értékesítési modellel próbál vásárlókat szerezni. És erre minden esélyük meg is van.

  • Több tiszteletet a Huawei-nek, itt a Honor!

    Berlinben mutatta be a gyártó azt a két készüléket, amelyek egy új brand első modelljei. A Honor 6 és a 3C már Ázsiában debütáltak, Európában is nélkülözik a telefonok a Huawei nevet.

Hirdetés