A Sonynak jól megy, de nem az Xperiák miatt

A berlini IFA-n a Sony az Xperia Z5 családdal határozottabbat lépett előre a korábbi generációváltásokhoz képest, hiszen új kameraszenzor és villámgyors biometrikus azonosító is került a mutatós készülékekbe, a szeptember végéig tartó, második pénzügyi negyedév eredményeibe ezen készülékek eladásai ugyanakkor még nem szóltak bele. Talán ez az oka annak, hogy a Sony Corporation 15,8 milliárd dolláros forgalma és 733 millió dolláros működési nyeresége javarészt a kamerás divízióknak köszönhető (272, ill. 215 millió dollár), amelyek annyira jól állnak, hogy már a Toshiba hasonló részlegének felvásárlása is szóba került. Konzolos fronton is jó három hónap áll a japánok mögött, 16,5%-kal növelve eladásaikat 2014 hasonló időszakához képest, 199 millió dolláros működési nyereségre szert téve.

Hasonlít a korábbiakra, mégis némileg eltér az Xperia Z5 formavilága
Az Xperia Z5 talán fellendíti a Sony Mobile Communications eladásait [+]

A mobilos divízió ugyanakkor továbbra is a sor végén kullog a Sonynál: a 2,33 milliárd dolláros bevétel és a kiadások után 172 millió dolláros veszteséggel zárt a Mobile Communications, az eladások pedig 15,2%-kal csökkentek a tavalyi számokhoz viszonyítva. Az eredmények, bár semmiképpen sem biztatóak, a Z5 család mellett az Xperia C5 Ultra és az M5 is besegíthet, hogy az ünnepi negyedévet jobb mutatókkal zárja a részleg.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Előzmények

Hirdetés