Doboz, külső, kijelző
Áprilisban mutatkozott be a Poco négyes sorozata, de ha szigorúan nézzük, akkor valójában egy februári készülékről van szó, az F4 GT ugyanis a Redmi K50 Gaming Kínán kívüli értékesítésre szánt, átcímkézett változata. Mire hazánkba is eljutott az X4 GT mellett tesztünk alanya, július elejét mutatta a naptár. A játékokra szánt, ezekhez a házból gombnyomásra kiemelkedő fizikai ravaszokat kínáló Poco F4 GT-t a Xiaomi magyar helytartóságánál 270 ezres induló árral látták el (8/128 GB), a nálunk teszten járt modell (12/256 GB) ennél drágább, 310 ezer forintot kóstál a hivatalos közlés szerint, de a tesztkészüléket biztosító Mstore például jóval kedvezőbben, 240 ezerért kínálja a nagyobb modellt, de a Xiaomi telefonok esetén nem meglepő, hogy tök más árakon lehet ugyanazt megvenni. A teljesítmény aláírja az árazást, a doboz tartalma is bő, de a hiányosságok listáján is szerepelnek dolgok.
Ilyen a vízállóság vagy a Qi vezetékmentes töltés hiánya. A Poco F3 GT-nél kicsit visszafogottabb hátlap pedig üvegből van, elfért volna alatta egy tekercs. Az F4 GT összeszerelésének minősége jó, az alumínium keret erősen fogja össze a Gorilla Glass Victusszal védett kijelzőt és a hátlapot. A keret és a kijelző is sík, lekerekített panellel vélhetően nem fért volna el jobb oldalon alulra és felülre a két csúszkával nyitható ravasz, melyek között félúton, kényelmesen elérhető magasságban van az ujjlenyomat-leolvasós bekapcsoló gomb. A hangerőszabályzóknak már nem jutott hely a jobb oldalon, így a bal keret közepén vannak, pont olyan magasságban, hogy ne nyomjuk meg őket véletlenül, ha a telefont fektetve tartjuk. Bal szélen felül a tűvel nyitható SIM-tálca, mely két nanoSIM kezelésére képes, microSD-t azonban nem fogad. A keret tetején infra, mikrofon és hangszóró, alul pedig Type-C csatlakozó és még egy hangszóró. Az F4 GT sztereó hangkeltésre képes, meglehetősen hangos és öblös az alap hangzás, de a szoftver lehetőséget ad arra, hogy személyre szabjunk egyes paramétereket, s van Dolby Atmos támogatás is. A hang mellett érdemes kiemelni még a rezgőmotort, ami meglehetősen erős, játékok vagy rendszerértesítések terén is jól szolgál.
A 162,5 x 76,7 x 8,5 milliméteres ház 210 grammot nyom, a hátlapból a három kamera alig áll ki, mellettük villámot formálva kapott helyet a LED villanó, illetve a kamerák körül található a hátlapon két értesítő LED is, mely 2-3-5 másodpercenként felvillanva jelez hívásoknál vagy értesítéseknél. A ravaszok használhatók gyorsgombként, a rendszer pár előre kalibrált lehetőséggel rendelkezik - pl. videofelvétel indítása, hangfelvétel indítása, zseblámpa bekapcsolása, némítás -, ezek hasznosak, szerintem a zseblámpa a leginkább kézenfekvő megoldás. Mivel a ravaszokat a keretből kiemelő csúszka recés felületű, így sötétben is egyszerűen kitapintható. Azt viszont sajnáltam, hogy a MIUI nem enged egyéni parancsokat hozzárendelni a Felugró kiváltókhoz és a kamera alkalmazásban sem használhatjuk a ravaszt exponáló gombként vagy nagyításhoz.
A baloldali ravasz kinyitott állapotban. A narancssárga pötty jelzi, ha a két extra gomb kattintható. [+]
A ravaszokhoz rendelhető parancsokat a speciális funkciók, Felugró kiváltók menüpont alatt találjuk. (forrás: Mobilaréna) [+]
6,67 hüvelykes OLED kijelző van az F4 GT-ben, 10 bites a színmélység, 60 vagy 120 Hz-es a képfrissítés, 480 Hz az érintési érzékelés, támogatott a HDR10+ és 1080 x 2400 pixeles a felbontás. A panelt egyedül a felül középre lyukasztott szelfikamera töri meg, a megjelenítőt körülölelő 1,5 - 2 milliméteres káva szimmetrikus. Az érintési érzékenység és a fényerő jó, a szoftver engedi a megjelenített színek személyre szabását, van szemkímélés és éjszakai mód, a kijelző pedig az erős nyári napfényben is olvasható marad, viszont a Xiaomi-átok itt is lesújt. A panelhez szerelt fényérzékelő és közelségérzékelő hajlamos megbolondulni, s nem kezeli normálisan, amikor az ember a füléhez tartja egy hívás során a telefont, ennek következménye pedig az, hogy fel-le kapcsolódva villog a kijelző és akaratlanul is megszakíthatunk arcunkkal hívásokat.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | |||||
---|---|---|---|---|---|
Mérés | Poco F4 GT | Black Shark 4 Pro | Asus ROG Phone 5s | Nubia Red Magic 6 | Realme GT2 Pro |
Képátló | 6,67 hüvelyk | 6,67 hüvelyk | 6,78 hüvelyk | 6,80 hüvelyk | 6,7 hüvelyk |
Felbontás | 1080 x 2400 | 1080 x 2400 | 1080 x 2448 | 1080 x 2400 | 1440 x 3216 |
Technológia | HDR10+, 10 bit OLED | HDR10+ Super AMOLED | HDR10+ AMOLED | AMOLED | HDR10+, 10 bit, LTPO 2.0 AMOLED |
Képfrissítés | 60 / 120 Hz | 60 / 90 / 144 Hz | 60 / 90 / 120 / 144 Hz | 60 / 90 / 120 / 165 Hz | Adaptív 1-120 Hz |
Fehér fényerő | 482 / 733 nit | 541 / 789 nit | 536 / 1001 nit | 482 / 709 nit | 490 / 873 nit |
Fehér fényerő (min.) | 1,8 nit | 2,0 nit | 3,2 nit | 3,3 nit | 1,9 nit |
Fekete fényerő | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen |
Színhőmérséklet | 7505 K + kézi | 6614 K + kézi | 7968 / 6547 K + kézi | 7781 K + TrueTone | 7174 / 6598 K + kézi |
SIM-tálca, hangerőgombok és mikrofon a bal szélen, ravaszok és ujjlenyomat-leolvasó a jobb oldalon. [+]
Sajnos a 3,5 milliméteres audio csatlakozó valamiért nem fért el a Xiaomi mérnökei szerint a házban, de legalább egy Type-C adapter jár a dobozban. Van még egy hatalmas és nehéz 120 wattos fali adapter, amivel a telefon két részre osztott 4700 milliamperórás akkumulátora 20 perc alatt teljesen feltölthető, és adott egy 1,5 méter hosszú töltőkábel is, ahol a Type-C csatlakozó L-alakban végződik, hogy ne zavarja a kezet játék közben. A szokásos papírmunka és a SIM-tű mellett találunk még egy átlátszó szilikon tokot, akkorát, amivel még kényelmesen lehet használni a ravaszokat.
Hirdetés
Hangszórók, infra és USB-C a telefon tetején és alján. [+]
A Poco F4 GT nem egykezes készülék, bár a MIUI rendszer segít egykezes móddal, a súlyelosztás jó és a nálunk járt fekete modell hátlapja nem is annyira feltűnő, hogy egy nem-gamer ne használhatná nyugodt szívvel. Az ujjlenyomat-leolvasó pontos és gyors, és a telefon hátlapja sem olyan csúszós, mint az F3-é volt, hogy megpróbáljon mindenhonnan lecsúszni vagy kicsúszni.
Szoftver, teljesítmény
Hardveresen nincs sok új a hátlap alatt. A Qualcomm idei első csúcslapkája, a Snapdragon 8 Gen 1 dolgozik a telefonban, ami a Xiaomi 12 Prót is hajtja. A hűtőrendszer a Poco F4 GT-ben azonban sokkal jobb, csupán egyszer melegedett túl a telefon, mondjuk akkor nagyon, ezt sikerült videóra is vennünk. A 3 GHz-es Cortex-X2, a három 2,5 GHz-es Cortex A-710 és a négy 1,8 GHz-es Cortex-A510 processzormag a Poco hűtésével tovább is tudja fenntartani a teljesítményt, mint a közvetlen előtte tesztelt Xiaomi 12 Pro, viszont így sem stabilan, egy idő után a 25 fok körüli szobában ugyanúgy elindul a throttling. A harmadik generációs Liquid Cool rendszer pedig becsületesen harcol közben, a hő főként a telefon alumínium keretén kerül elvezetésre. Ha valaki egyébként szeretne jobb hőelvezetést, opció a Redmi K50 Gaminghez készült külső hűtő vásárlása, ami méretre pontosan passzol a Poco F4 GT-re is.
Wildlife Extreme, Antutu 9 és egy 15 perces CPU stresszteszt eredménye. (forrás: Mobilaréna) [+]
Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Benchmark | Poco F4 GT | Black Shark 4 Pro | Asus ROG Phone 5s | Nubia Red Magic 6 | Xiaomi 12 | Realme GT 2 Pro |
Rendszerchip | Snapdragon 8 Gen 1 | Snapdragon 888 | Snapdragon 888+ | Snapdragon 888 | Snapdragon 8 Gen 1 | Snapdragon 8 Gen 1 |
Geekbench 5 (single/multi) | 1180 / 3453 pont | 1122 / 3629 pont | 1141 / 3353 pont | 1103 / 3610 pont | 1218 / 3507 pont | 1214 / 3609 pont |
GFXBench Car Chase onscreen | 73 fps | 63 fps | 59 fps | 55 fps | 75 fps | 45 fps |
GFXBench Car Chase offscreen | 84 fps | 72 fps | 71 fps | 66 fps | 90 fps | 97 fps |
GFXBench Man. onscreen | 103 fps | 120 fps | 118 fps | 115 fps | 131 fps | 60 fps |
GFXBench Man. offscreen | 210 fps | 175 fps | 168 fps | 150 fps | 230 fps | 255 fps |
AndroBench Sequential Read | 1822,8 MB/s | 1820,86 MB/s | 1740,02 MB/s | 1314,78 MB/s | 1854,32 MB/s | 1760,49 MB/s |
AndroBench Sequential Write | 1434,74 MB/s | 781,82 MB/s | 757,24 MB/s | 700,02 MB/s | 1434,01 MB/s | 1243,89 MB/s |
AndroBench Random Read | 315,15 MB/s | 286,56 MB/s | 279,59 MB/s | 220,42 MB/s | 315,05 MB/s | 298,59 MB/s |
AndroBench Random Write | 350,88 MB/s | 258,56 MB/s | 284,33 MB/s | 300,82 MB/s | 408,83 MB/s | 275,69 MB/s |
Az Adreno 730-as GPU-val a 3D-s játékok sem jelentenek problémát, ezekhez van külön játékindító mód (Game Turbo) is a mobilban, ami a ravaszok egyidejű kiemelésével automatikusan be is kapcsol. Ennek segítségével egy oldalról behúzható menüből rakás beállítási lehetőséget kapunk, például a mikrofon hangjának torzítását, GPU-gyorsítást, valamint beállíthatjuk a támogatott játékok esetén, hogy a két fizikai ravaszt lenyomása a kijelző mely pontjainak érintését szimulálja. Viszont nem minden játék támogatott, a kipróbáltak közül a Rocket League Swipe például nem, de a Call of Duty Mobile vagy a Pokémon GO igen. Hogy egy játék támogatott-e, látjuk a Game Turbo elindításakor megjelenő listában.
A Game Turbo kezelőfelülete és a ravaszok beállítási lehetőségei. (forrás: Mobilarena) [+]
A bal felső sarokból előhívható a menü, amivel játékonként adhatunk meg GPU-beállításokat. (forrás: Mobilaréna) [+]
Operatív memóriából LPDDR5 típusú jutott, kiszereléstől függően 8 vagy 12 GB, ezt a MIUI Tisztító nevű alkalmazása pedig folyamatosan figyelmeztet minket, hogy takarítsuk ki a RAM-ot. A memóriamenedzsment egyébként erőteljes, ha a Tisztítót használjuk, mindent kilő a rendszer a háttérből. Az UFS 3.1-es tárhely gyors, de a 128 GB bővítés nélkül kevés lehet, ha valaki 3D-s játékokra és hosszú távra tervez a telefonnal, ilyen esetben érdemesebb lehet a 256 GB-os modell felé kacsintgatni.
Android 12 alapokra épül a MIUI 13.0.4, mely a mobilon fut, az operációs rendszer biztonsági szintje viszont júliusban is még csak a márciusi csomag, amely gyenge a háromszázezer forintos termékkategóriában. A Poco telefonokra készült MIUI némileg eltér a többitől, de itt is adott az összes Xiaomi-alkalmazás, bekapcsolhatók az extrák, mint az oldalról behúzható alkalmazás sáv, van gesztusvezérlés, és megtalálható az összes Google-szolgáltatás és alkalmazás.
Wildlife Extreme Stress teszt eredménye a Poco F4 GT-n. (forrás: Mobilaréna) [+]
Alapból telepítve van a rendszeralkalmazásokon felül a Spotify, a Facebook, a YouTube Music és a Netflix, de ezek és egyes duplikált Mi alkalmazások - például a Chrome mellé települő Mi böngésző - törölhetők. A gyártó saját programjaiban vannak reklámok, de amennyiben ezeket töröljük vagy csak nem használjuk, akkor nem fognak minket értesítésekkel és reklámokkal traktálni. Nem maradt ki a mobil fizetés sem, ehhez előre telepítve ott a Google Pay, de az NFC-n keresztül más fizetési szolgáltatások is használhatók.
Fotós képességek
A fagyos kifejezés kicsit túlzás, a nyári melegben a Poco F4 GT is túlmelegedett tesztünk alatt. [+]
A hátlapon három, az előlapon egy kamera dolgozik a Poco F4 GT-ben, ezek közül a szelfikamera és a hátlapi főkamera használható minőséget nyújt, a maradék kettő nem túl combos. Jó, mondjuk ki, a 2 megapixeles makró kamera tök feleslegesen van a hátlapon fix fókuszával és f/2,4-es fényerejével, a vele készült fotók eredménye még erős fények mellett sem igazán értékelhető, ha valamiről közeli fotót szeretnénk, érdemesebb az autofókuszos főkamera 2X-es digitális vágását használni.
2 MP makró
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A főkamera a Sony IMX686-os szenzort használja (1/1,73”), van autofókusz (PDAF), a lencsék fényereje jó (f/,19), a pixelösszevonás pedig 4:1-es, így a 64 megapixeles natív felbontásból 16 megapixeles képek készülnek. A szoftverben oldalra lapozva előhozható egy HD felvétel nevű mód, ahol kihasználhatjuk a 64 megapixeles felbontást, amivel részletesebb képeket kapunk. De nem lehet panasz a 16 megapixeles képekre sem, korrekt dinamikát, részletességet tudhat magáénak az F4 GT kamerarendszere, a színeket kissé túlszaturálja, illetve a sötétebb témák esetén feltűnik a képzaj és a vonalélesség sem a legjobb. Van AI kameramód, ezzel a színek és a dinamika kapnak egy lökést, viszont az eredmény természetellenes lesz.
16 MP főkamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
64 MP főkamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Bár zoom kamera nincsen, a szoftver digitális nagyítást tud a 64 megapixeles szenzor látóterének középső részéből kivágva minimális veszteség mellett kétszeres közelítésre. Az elkészült képek a telefonon és a közösségi médiában még jó minőségűnek tűnnek, de ha tényleges méretben nézzük őket, meglátjuk, hogy helyenként szétesnek. Ez azonban kikerülhető, ha teljes felbontásban, 64 megapixeles módban fotózunk 2X nagyítással, az algoritmus ilyenkor sokkal tisztább és részletesebb végeredményre képes. A fotók elkészülte viszont több időt vesz igénybe, erre érdemes figyelnünk.
2X nagyítás 16 MP főkamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2X nagyítás 64 MP főkamera
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Az ultraszéles egységet az OmniVisiontől szerzi be a Xiaomi az F4 GT-hez, az OV08856, 8 megapixeles szenzort. A lencsék 120 fokos látóteret fognak be, fényerejük f/2,2, a fókusz fix, az elkészült képek pedig jóindulattal elfogadhatók. A dinamika erősebb fényben rendben van, a színkezelés hibás, a szürke árnyalatok rendszerint kékes, lilás formát vesznek fel. A részletesség a szenzor méretéhez és felbontásához képest jó, a képek a szélek felé viszont lágyulni kezdenek, elmosódnak, és este nagyon gyenge eredményeket kapunk, ha nem használjuk az éjszakai módot. Valamiért automatikusan nem kapcsol be az esti mód, a menüből kiválasztva lehet manuálisan aktiválni.
8 MP ultraszéles
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Éjszakai mód az ultraszélessel (2., 3.) és a főkamerával (1., 4.)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Az előlapra is Sony szenzor jutott, az IMX596-tal lehet szelfiket készíteni vagy videótelefonálni. A fókusz itt is fix, a lencsék fényereje pedig f/2,2. A felbontás 20 megapixelen túl nagynak érződik, viszont a képeken nincs elég részlet hozzá. A dinamika jó, a színek is valósághűen képződnek le, de az ideálisnál lágyabban, erős szoftveres élesítéssel készülnek el a fotók, amivel romlik az összkép. Az előlapi kamerát használva ráadásul nincs HDR, így ha hátulról érkező fényben fotóznánk, inkább ne tegyük.
20 MP előlapi kamera
![]() |
![]() |
Összegezvén a fotós tudást: ha a főkamerát használjuk leggyakrabban és nem igényeljük az ultraszélest vagy a nagyítást, korrekt és gyors fókusszal ellátott végeredményt kapunk. Ebben az árkategóriában azért akadnak jobbak, de összességében, főleg egy játékra szánt telefonhoz képest korrekt a minőség. Az előlapi kamera is korrekt, a maradék két szenzor viszont csak a helyet foglalja, valódi hasznuk nincsen.
Videós képességek, multimédia
Akár 4K-ban is lehet rögzíteni a Poco F4 GT-vel, de csak akkor, ha a főkamerát használjuk. Van elektronikus stabilizálás és opció arra, hogy h.265-ös kódolással mentsük el a felvételeinket, ezzel tárhelyet megtakarítva. Arra viszont készüljünk fel, hogy hiába a két hátlapi látószög, egy videón belül nem fogunk tudni váltani, csak a főkamerát, illetve annak a digitális nagyítását használhatjuk 6X-ig. Ha az ultraszélessel kameráznánk, akkor először át kell váltanunk arra a látószögre, majd elindítani a felvételt. Ebben az esetben viszont ugrott a 4K, csak 1080p és 30 képkocka / másodperc opció. Mivel ez a felbontás és sebesség egyébként a főkamerában is megvan a rögzítési opciók között, érthetetlen, hogy miért nem képes a telefon a két szenzor között a felvétel közben váltani, ez a kameraszoftver hiányossága.
A főkamerával készült videók jók, a kontraszt és a színek kicsit túlzók, ahogy a részleteket is képes a szoftver túltolni. Az elektronikus stabilizálás viszont jó, ahogy a felvett hang is megfelelő. A felső határ 60 képkocka másodpercenként, ha 30-cal rögzítenénk, jóval világosabb videót fogunk kapni. Az esti felvételeknél jelentősebb zajosodás tapasztalható, illetve a fényforrások hajlamosak kicsit kiégni, ezen esetleg javító éjszakai videó módot nem találtam a szoftverben.
4K felvételek
A digitális nagyítás 2X-ig értelmezhetően használható, bár lágyabb rajzolatot ad vissza, mint azt az ember látja. A kétszeres zoom fölé érve már nagyon durván romlik a részletesség, összemosódnak a részletek is. A főkamera időnként ugrálva keres fókuszt, ezek tapasztalataink szerint másodperces időtartamokra eredményeznek fókusz nélküli felvételeket. Hasonló az eredmény 1080p-s felvételek esetén is a főkamerával, viszont az ultraszéles kamera jóval fakóbb eredménnyel dolgozik, jó fények között a zaj is minimális, de este már sötét a végeredmény, a fix fókusz pedig azt eredményezi, hogy közeli témákat nem fogunk tudni az ultraszéles kamerával normálisan videóra venni.
1080p felvételek
Az előlapi kamera videós felbontása is 1080p-ben maximalizál, a dinamika nem a legjobb, a fix fókuszon belül még rendben van, de a háttér gyakorta kiég. Akár este, akár napközben készítenénk magunkról videót, szűk látótéren belül, de vállalható eredményt kapunk majd, és arra fel kell készülnünk, hogy a gyenge fények között felvett videóinkon rengeteg zaj lesz az arcunk előtt.
1080p felvételek, előlapi kamera
Zsebmozizáshoz kényelmesen és jól használható a telefon, van Widevine L1 CDM védelem, adott a HDR10-es támogatás, és meglepően erős, tiszta sztereó hangszórópároson keresztül szólal meg a hang, ha 75-80% körül tartjuk a hangerőt, afelett már hajlamos a torzításra. A 3,5-ös jack kimaradt, de az USB-C-n keresztül vihetünk ki hangot. Alapból kapunk zenelejátszó és videólejátszót is, valamint streaming programokat (YT Music, Spotify, Netflix) is, az FM-rádiót azonban felesleges keresnünk.
Adat, akkumulátor, összegzés
A Poco F4 GT az összes magyarországi 4G és 5G sávot támogatja, emellett van VoLTE és VoWiFi is a készülékben. A beszélgetési hangminőség kiváló, azonban a tesztidőszak alatt meggyűlt a problémám a közelségérzékelővel, illetve időnként a telefon alkalmazás nem akarta elindítani a kívánt hívást. Bluetoothból csak 5.2 jutott, de Wi-Fiből (802.11a/b/g/n/ac/ax) adott a 6E is 2,4 / 5 / 6 GHz-en. Letöltési és feltöltési sebességre panasz nem lehet, ahogy az adatkapcsolat minőségére sem. Navigálni kétcsatornás rendszeren keresztül lehet, támogatott a GPS, Galileo, GLONASS, BeiDou és QZSS is, van gyorsulásmérő, giroszkóp, iránytű, valamint egy programozható infra is, amin keresztül a Mi Távirányító alkalmazással vezérelhetünk tévétől kezdve légkondin át szinte bármit.
Szenzorok, Speedtest a Telekom 5G hálózatán Pasaréten és GPS-teszt. (forrás: Mobilaréna) [+]
A 4700 milliamperórás akkumulátor fizikailag felezve van, két 2350 mAh-s telepből áll össze, így érték el a mérnökök a 120 wattos szupertöltést, amivel tényleg nem kell 20 perc az F4 GT-nek, hogy maximumra töltsön a lemerült akkumulátor. Naponta 5 óra kijelzőidőt kényelmesen hozott a teszt időszaka alatt a Poco úgy, hogy folyamatos Bluetooth kapcsolatban volt a telefon és nagyjából egy órányi 3D-s játék minden napra jutott. A mobil egyébként sem töltés, sem játékok közben nem melegszik durván, viszont a kamera használata megizzasztja. Aki szofisztikáltabban tervezi a használatot, tehát alapvető emailezés, böngészés, telefonálás van az étlapon, az ráér majd kétnaponta töltőre dugni az F4 GT-t. Az egyelten fájó pont számomra a vezeték nélküli töltés hiánya, de ha nagyon muszáj, a visszatöltés mehet egyébként az USB-C csatlakozón keresztül.
Pro | |
---|---|
Fizikai ravaszok | |
Jó teljesítmény és üzemidő | |
Sztereó hangszórók | |
Infra, 5G, Wi-Fi 6E | |
Korrekt fotók és videók a főkamerával | |
120 wattos gyorstöltés, töltő a dobozban | |
Kontra | |
Hiába a továbbfejlesztett hűtés, túlmelegedik | |
Nincs zoomkamera | |
IP-védelem és tárhely-bővítés hiánya | |
Reklámok a gyári alkalmazásokban | |
Pontozás | |
Kialakítás, védelem | 7 pont |
Kijelző | 8 pont |
Sebesség | 8 pont |
Szoftverfelület | 7 pont |
Fotózás, videózás | 7 pont |
Hangminőség | 9 pont |
Adatkommunikáció | 10 pont |
Üzemidő | 9 pont |
Ár/érték arány | 7 pont |
Indulóár (HUF, 8/128 GB) | 279 990 |
Tesztelt ár (HUF, 12/256 GB) | 239 990 |
Míg pár éve a Poco F-szériáját kompromisszumos, de olcsó csúcsmodellek jellemezték, idén az F4 GT változata már kevésbé marad el árban a valódi mobilos elittől, így azonban jobban kitűnnek hiányosságai. Jelenleg ez a készülék valahol félúton van a normál csúcsmobilok és a játékra szánt készülékek között, de nem igazán találja egyik csapatban sem a helyét, igaz, utóbbi fele jobban húz. A kiemelkedő fizikai ravaszok remek játékos kiegészítők, az akkumulátoros üzemidő is jó, a hang és a rezgő visszajelzések is szuperek, ahogy a 120 Hz-es AMOLED kijelzőre sem lehet igazából panaszkodni, talán csak a kameralyuk válthat ki ellenérzést az emberből.
Viszont erős mezőnyben kell helytállnia az F4 GT-nek, ha valaki inkább csúcstelefonnak kinéző és kamerás teljesítményben csúcstelefonokhoz közelebb állót keres, annak kapásból ott a Realme GT2 és annak Pro változata hasonló áron. A Xiaomi saját márkái közül a meglehetősen félresikerült 12-es szériának egy csepp izzadság nélkül aláver a Poco, de a Black Shark 4 Pro olcsóbban ad sokkal többet a játékosoknak, sokkal játékos-orientáltabb csomagban. Mindezeket félretéve, azt szomorúan vagy dühösen konstatálva, hogy egyre magasabbra kúsznak ezeknek a termékeknek az induló árai, elmondhatjuk, hogy nem lett rossz az F4 GT, a sík kijelzővel és sztereó hangszórójával nem csak a játékosoknak imponálhat, a hardveres teljesítménye ott van a legjobbak között, a kialakítás egyedi és igényes, a doboz tartalma pedig a régi időket idézi. De a processzor hőtermelését itt sem sikerült flottul megoldani, s továbbra is le kell mondanunk olyan dolgokról, mint az IP-védelem, megbízhatóbb kamerás szegmens és a MIUI szoftveres támogatása sincs még a legjobbak között. A fizikai ravaszok azonban kárpótlásként szolgálhatnak annak, aki egyszer-egyszer időre-órára előveszi telefonját valamilyen játék kedvéért, főleg akkor, ha sikerül akcióban kifognia a telefont 200 ezer forint környékén.
A tesztkészüléket az MStore jóvoltából kaptuk kölcsön, ezúton is köszönjük!
viragdani01
Specifikációk
![]() |
Külső | |
---|---|---|
Méretek | 162,5 x 76,7 x 8,5 milliméter | |
Tömeg | 210 gramm | |
Színvariációk | sárga, ezüst, fekete | |
Kijelző képátlója | 6,67 hüvelyk | |
Képaránya | 20:9 | |
Felbontása | 1080 x 2400 pixel (395 ppi) | |
Típusa, frekvenciája | HDR10+ AMOLED, 60 / 120 Hz | |
Értesítő LED | Az előlapon AoD helyettesíti, a hátlapon a kamera körül két színes LED van. | |
Biometrikus védelem | ujjlenyomat-olvasó (oldalt, a bekapcsolóban), 2D arcazonosítás | |
Hardver | ||
SoC típusa, csíkszélessége | Qualcomm Snapdragon 8 Gen 1, 4 nm | |
Processzor | 1 x 3.00 GHz Cortex-X2 + 3 x 2.50 GHz Cortex-A710 + 4 x 1.80 GHz Cortex-A510 | |
Grafikus chip | Adreno 730 | |
RAM, tárhely mérete | 8 / 128 GB 12 / 256 GB | |
Memória bővítése | nem bővíthető | |
Adatátvitel | ||
Technológiák | 2G / 3G / 4G / 5G | |
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE B1/2/3/4/5/7/8/20/28/38/40/41 5G n1/3/5/7/8/20/28/38/40/41/77/78 |
|
SIM-foglalat | 2 x nanoSIM | |
eSIM támogatás | nincs | |
Bluetooth | 5.2 (A2DP, LE) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n/ac/6 (többcsatornás, HotSpot, Direct) | |
USB | USB 2.0 (Type-C, MTP, OTG) | |
Navigáció (kétcsatornás) | A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou | |
NFC | van | |
Infra | van | |
Szoftver | ||
Rendszer, felület | Android 12, MIUI 13 | |
Multimédia | ||
Hátlapi kamerarendszer | 64 MP (f/1,89, PD autofókusz) 8 MP ultraszéles (120 fokos látószög, f/2,2, fixfókusz) 2 MP makró (f/2,4, fixfókusz) |
|
Előlapi kamerarendszer | 20 megapixel (f/2,4, fixfókusz) | |
Videófelvétel | 4K (30/60 fps) a főkamerával, 1080p (60 fps) a főkamerával, 1080p (30 fps) az ultraszélessel, az előlapi kamerával és a főkamerával is Felvétel közben a látószögek között váltani nem lehet. |
|
Jack kimenet | nincs | |
FM-rádió | nincs | |
Üzemidő | ||
Akkumulátor | 4700 mAh lítium-ion (2 x 2350 mAh) | |
Vezetékes töltés | 120 watt (gyorstöltő a csomagban) | |
Vezetékmentes töltés | nincs | |
Egyebek | ||
Giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, fénymérő, közelségérzékelő, fizikai ravaszok, tok és 3,5 milliméteres USB-C - audio adapter a dobozban. |