Xiaomi Mi 8 - így csinálunk csúcsmodellt Mi

A középkategóriában magától értetődően szórja az ajánlott modelleket a Xiaomi, de vajon tud-e vonzó maradni a Mi 8 úgy, hogy a valódi kompaktságát elvesztette?

Bevezető, doboz

A Xiaomi lassan, de biztosan rázta fel a világ okostelefon-piacának állóvizét. Most már gyakorlatilag biztos: hiába hallgattuk éveken át az úgymond patinás gyártók képviselőitől, hogy a kínai telefonok térhódítása nem jelent komoly fejfájást a „nagyok" körében, az eladási számok egyáltalán nem ezt igazolják, és mi is azon kaptuk magunkat, hogy ha bárki tanácsot kér, milyen mobilt vegyen, amiben nem fog csalódni, de összességében nem kell rá elkölteni egy többnapos külföldi nyaralás árát, szinte biztos, hogy olyan márkanevek kerültek elő, amik korábban még csak említés szintjén sem merülhettek fel.


[+]

Továbbra is folytatódik a kínaiak, és főleg a Xiaomi térhódítása, folyamatosan dőlnek le azok a falak, amik az átlagfelhasználót egy hagyományosabb márka felé vonzhatják, egy ideje már Budapesten is van hivatalos, fizikai Mi Store, ahol minden terméket ízléses környezetben, szakszerű kiszolgálás mellett ki lehet próbálni vásárlás előtt. A garanciával szinte biztosan nem lesz több probléma, mint bárhol máshol, megszűntek a lokalizációs és támogatási hiányosságok, illetve lépésről lépésre közelebb kerül a szolgáltatói kínálatokhoz is a cég.


[+]

A középkategóriában már két kiállított telefont összenézve is egyértelmű lesz, hogy melyik tűnik jobb anyaghasználatúnak, melyiknek élénkebb a kijelzője, és melyik működik gyorsabban. Xiaomiéknál nagyon durván ráfeküdtek a középkategória uralására, és nem ismernek tréfát. Aki a nagy öregek közül komolyabban épített az olcsó telefonok által megszerzett stabil piacra, de nem száll be a brutális árversenybe, az veszteséges negyedéveket könyvel el egymás után, majd előbb-utóbb ott találja magát, hogy már csak névadója, nem gyártója lesz termékeinek. Láttunk már ilyenre példát, és erősen a levegőben lóg(nak) a következő(k) is.


[+]

De mi a helyzet néhány kategóriával feljebb? Itt egy fokkal jobban megfér egymás mellett a prémium árazású és szolgáltatáskínálatú a szegmens, illetve ugyanazzal a hardveres szinttel kétharmad (vagy akár fél) áron kínált kínai vonal, ám a Mi 8 egy tökéletes előfutára annak, hogy ez talán már nem sokáig lesz így. A cég már a Mi Mix 2S-hez képest is zárkózik fel a kameraalgoritmus tekintetében, a hardveres és szoftveres kínálat, illetve a komponensek minősége pedig szinte alig tér el attól, amit bőven 200 000 forintos szint fölött találhatunk egy nevesebb logóval. A Mi 8-at remek élmény volt használni, az árral pedig ismét odaütnek a konkurenciának.


[+]

Kicsit persze minden kínai gyártó Apple akar lenni, aki ellátogat a márkaboltba, érezni fogja az utánérzést, nem meglepő, hogy a doboz is erősen épít az almás jegyekre kívül és belül egyaránt. A felszereltségre nem lehet panaszunk, fülhallgató nincs, de van helyette Type-C-jack adapter, ha már a telefonról kimaradt az analóg csatlakozó. Ezen kívül egy egyszerű, füstszínű védőtok, egy SIM-tű, egy Quick Charge 3-as adapter és egy hozzá passzoló USB-kábel kerül elő, illetve természetesen maga a készülék is.

Külső, kijelző

A Pocophone F1-gyel megmutatta a Xiaomi, hogy mi a minimálprogram, ha valakinek a csúcshardver kell, viszont a Mi 8 körülbelül 20%-nyi felára látszik is az anyaghasználaton. Kellemes, hűvös fém, egész pontosan 7000-res szériájú oldalkeret, remek ergonómiájú és kialakítású gombok, kézbe simuló üveg hátlap tökéletesen illesztve. A 154,9 x 74,8 x 7,6 milliméteres dimenziókkal bíró, 6,21"-es kijelzővel szerelt mobilra jogosan mondhatjuk, hogy elvesztette kompaktságát, összességében még mindig azt mondom, ez a méret a jól optimalizált MIUI-felülettel megszokható – talán a nagy kijelző szédített meg, addiktív, főleg ha ennyire kitölti az előlapot....


[+]

Kijelző-teszt (frissítve, a táblázat szétnyitható)
Mérés Xiaomi Mi 8 Samsung Galaxy S9+ Pocophone F1 Huawei P20 Pro OnePlus 6
Képátló 6,21 hüvelyk 6,2 hüvelyk 6,18 hüvelyk 6,1 hüvelyk 6,28 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2248 1440 x 2960 1080 x 2246 1080 x 2244 1080 x 2280
Technológia Super AMOLED Super AMOLED IPS-LCD AMOLED Optic AMOLED
Fehér fényerő 533 / 748 nit 509 nit 466 nit 490 / 722 nit 422 / 600 / 804 nit
Fehér fényerő (min.) 3,4 nit 1,6 nit 0,9 nit 3,7 nit 2,1 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0,28 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen 1664:1 végtelen végtelen
Színhőmérséklet 7148 K + kézi 7592 / 6414 K + kézi 7674 / 6037 K + kézi 7557 K + kézi 7653 / 6387 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

...és főleg akkor, ha annyira élénk, hogy szinte minden tartalom lemászik az előlapról. A Super AMOLED technológia 1080 x 2248 pixelen tényleg önmagáért beszél, ráadásul kellemesen élethű gyári kalibráció és egy valóban szépen megmunkált notch tartozik mellé, szenzorsziget ide vagy oda, nagyon jó ránézni. Akár oldalról is, hiszen a betekintési szögek is kiválóak, szinte bármilyen IPS-es társ mellett az tűnik fel, hogy a Mi 8 láthatósága győzedelmeskedik. Az automatikus fényerő napfény alatt akár 700 nit fölé skálázza a fehéreket, ez szintén egy remek érték, ami a minimális tükröződéssel karöltve igazán kedvező párost alkot a remélhetőleg még sokáig tartó későnyári napokon is.

Xiaomi Mi 8 az ASUS Zenfone 5z mellett
Xiaomi Mi 8 az ASUS Zenfone 5z mellett [+]

Hibátlanul működött a gesztusvezérlés, illetve a többujjas érzékelés is, alsó virtuális gombokra semmilyen formában nincs szükség: alulról felfelé suhintva a kezdőoldalra ugorhatunk, lassított mozdulattal a futó alkalmazások listáját nézhetjük át, a visszalépéshez pedig egy ennek megfelelő gesztust kell tennünk balról jobbra. A Xiaomi-féle, picit hektikus arcfelismerés alapértelmezetten kimaradt (Hong Kong régiót kiválasztva egyből megjelenik az infrás megoldás, gyorsan és sötétben is működik, de ahogy azt korábban már láttuk, átverhető), helyette biztosra mentek: az ujjlenyomat-olvasó zseniálisan teszi a dolgát. A szenzorszigetben természetesen egy hagyományos hangszóró, illetve egy szelfikamera is helyet foglal a szokásos érzékelőkön kívül.


[+]

Nem maradhatott el az always-on kijelző, ha már OLED a panel, és a színes értesítési LED helyett csak egy szimpla, fehér villogónak jutott tér a szenzorok mellett. A mindig aktív megjelenítés időzíthető, de túlságosan sok variációja nincs: az óra és a dátum állandó szereplők, alattuk az aktuális értesítések jelennek meg. Jobb oldalon a három szokásos gombot látjuk, kettő a hangerőnek, egy a ki-és bekapcsolásnak, a hátul lévő ujjlenyomat-olvasónak ugyanis nincs hasonló szerepe, legfeljebb exponálásra lehet befogni.


[+]

A hátlap fényes fekete felülete vonzza az ujjlenyomatokat, de amíg tiszta, lenyűgöző hatást kelt. Egyedül a tokban is meglévő kamerapúp, ami megtöri a letisztultságot, és adott esetben kicsit zavaró is tud lenni. Alulra helyezték a Type-C csatlakozót, a mono hangszórót és egy mikrofont, felülre pedig a zajszűrő párja jutott. A bal oldalról kipattintható SIM-tálcára két nanoSIM tud menni, microSD befogadási opció nincs.

Hardver, MIUI, szoftverek

A hardveres időtállóságról a Qualcomm jelenleg elérhető legfrissebb csúcslapkája gondoskodik: a 10 nanométeres node-on gyártott, kétklaszteres, négy 2,8 GHz-es Kryo 835 Gold és négy 1,8 GHz-es Kryo 835 Silver processzormagot és Adreno 630-as grafikai egységet bevető Snapdragon 845-öse napjaink egyik legerősebb konfigurációja, éppen ezért is érdemes lehet a 64 GB-os alapmodellt elkerülve a 6/128 GB-os csomagot választani. Ilyen memóriacsomaggal jött tesztünk alanya is, körülbelül 110 GB áll rendelkezésünkre első bekapcsolás után. Igény szerint 8/128, esetleg 6/256 GB-os csomagot is be lehet tenni a kosárba. Cikkünk megjelenéséig még nem élesítették a MIUI 10-es frissítést, viszont a 9.6-os verzió is makulátlanul teszi a dolgát, megakadással egy pillanatra sem találkoztunk, a sebességérzet is jobb, mint a Pocophone F1 esetén – termékpozicionálásban is egyre hatékonyabb munkát végez a cég.


[+]

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Xiaomi Mi 8 Samsung Galaxy S9 Huawei P20 Pro HTC U12+ OnePlus 6
Rendszerchip Snapdragon 845 Exynos 9810 HiSilicon Kirin 970 Snapdragon 845 Snapdragon 845
AnTuTu Bench. 7.x 263933 pont 245696 pont 210144 pont 268095 pont 267397 pont
Geekbench 4 (single/multi) 2465 / 9126 pont 3751 / 8778 pont 1922 / 6845 pont 2414 / 8916 pont 2456 / 9007 pont
GFXBench Car Chase onscreen 31 fps 15 fps 23 fps 20 fps 30 fps
GFXBench Car Chase offscreen 35 fps 28 fps 23 fps 35 fps 35 fps
GFXBench Man. onscreen 59 fps 45 fps 55 fps 50 fps 58 fps
GFXBench Man. offscreen 81 fps 74 fps 60 fps 82 fps 76 fps
AndroBench Sequential Read 715,52 MB/s 815,88 MB/s 837,55 MB/s 708,15 MB/s 720,09 MB/s
AndroBench Sequential Write 205,88 MB/s 203,10 MB/s 195,24 MB/s 192,60 MB/s 204,99 MB/s
AndroBench Random Read 132,50 MB/s 131,44 MB/s 148,24 MB/s 126,87 MB/s 137,04 MB/s
AndroBench Random Write 21,56 MB/s 23,67 MB/s 163,47 MB/s 105,92 MB/s 21,92 MB/s

A bő egyhetes használati periódus alatt két kisebb frissítés is érkezett, így naprakész az Android főverzió (jelenleg 8.1) és a biztonsági konfiguráció egyaránt. A főmenü nélküli, megszokott MIUI felület a gyári alkalmazásaival és megjelenésével szintúgy megfelel a 2018-as sztenderdeknek, megannyi beállítási lehetőség áll rendelkezésünkre funkcionalitás és megjelenés terén is, a témázhatóság csak egy a számos opció közül. MIUI-fiókunkkal bejelentkezve rendelkezésünkre áll a felhőtárhelyes biztonsági mentés ajándék 5 GB-tal.


[+]

Hasznos a főoldaltól balra előhúzható, egész oldalas spotlight-kereső, ahol parancsikonokat, feljegyzéseket, naptáreseményeket is látunk egy csomagban, fentről lefelé húzható elő a szokásos, kétlépcsős értesítési felület, és szerencsére nem is kell a kijelző tetejéig nyúlni érte, akár középről is simíthatunk. A beállításokon belül a szokásos extralista adott: csinálhatunk második asztalt, klónozhatjuk alkalmazásainkat, ha több fiókot tartunk fenn, van lebegő labda, illetve sokféle gombfunkció, ha mégsem használjuk a teljes kijelzős, gesztusvezérlős módot. Aki viszont használja, az fog találkozni egy komoly hibával. A szoftveresen elrejthető notch melletti részeken néhány alapvető ikon (akkumulátor, WiFi, SIM-állapot és egy-két értesítés) fér el.


[+]

Megvan ugyanis az alkalmazások rögzíthetőségének lehetősége, illetve az egykezes mód, de ezek mind a virtuális, háromgombos sáv funkcióira alapozva működnek, és ha elrejtjük azt a színről, használhatatlanná válnak a funkciók. Egy százezer forinttal drágább mobilba nyilván belefér ennyivel több szoftvertesztelői óra, itt sajnos az apró bugokkal még együtt kell élni. A helyzet viszont korántsem reménytelen, tesztünk alatt is rengeteg hibát kigyomláltak a rendszerből a frissítések, és kardinális probléma eleve nem volt, inkább arról van szó, hogy amit egy középkategóriásnak könnyebben megbocsátunk, azt a csúcsra törő mobil esetén muszáj a negatívumok oldalára sorolni.


[+]

Az alkalmazáslistára nem lehet panasz, nem spórolták le a remekül használható és jól kinéző fájlkezelőt, iránytűt, jegyzettömböt, számológépet, órát, hangrögzítőt, QR-szkennert, illetve az AccuWeather adataiból dolgozó gyári Xiaomi-időjárást, aminek alkalmazása és widgete is szép, letisztult képet mutat. A Google-csomag itt is teljes, tehát nem csak Chrome, a Gboard, a Térkép, a YouTube és a Drive, hanem a Duo és a Play Zene is jelen van, noha utóbbit jó eséllyel csak az előfizetők fogják használni, remekül működik a gyári zenelejátszó.

Kamera, multimédia

A hátlapi kamerarendszer hardveresen aligha tér el a Mi Mix 2S-től: egy f/1,8 rekeszértékű, négytengelyes optikai képstabilizálással megfejelt, 12 megapixeles, DualPixel autofókuszos Sony IMX363 szenzor csinálja a normál képeket, mellé pedig jár egy szintén 12 megapixeles, de f/2,4 apertúrájú telés lencse, ezek közt kézzel válthatunk. A dupla, viszont egytónusú ledes segédfény erős és jól terített fényt ad a beltéri fotókhoz, mindezt pedig az automatikusan kapcsoló HDR, illetve a bekapcsolható mesterséges intelligencia teszi teljessé. Ez utóbbi elméletben nagyjából ugyanazt csinálja, mint a többi ilyen rendszer, témafelismerés alapján javítja a beállításokat, gyakorlatban a telt, már-már túlontúl élénk fotók elkészítéséhez visz közel minket.


[+]

A MIUI-féle kamera rendkívül egyszerűen működik, de funkciókban gazdag: a módok közt simítással válthatunk, ilyen a portré, a négyzet, a panoráma, a videó, illetve a manuális csomag. Kézi módban a fehéregyensúlyt, a fókuszt, a záridőt és az érzékenységet piszkálhatjuk, RAW nincs, viszont egy 128 GB-os tárolóval végre eljutottunk oda, hogy a képminőségnél már sehol nem Normál, hanem a Kiváló minőségű tömörítés az alapértelmezett, ennek megfelelően a lenti tesztképek közt akad 10 MB fölötti is.

Kezdjük is a nappaliakkal, értelemszerűen vegyesen lehet látni odafent a normál és a telés képekből. Általánosságban véve kiváló, akár nyomtatásra is alkalmas képeket látunk magunk előtt, kellemes, már-már túlszaturált, rikító színvilággal, ennek egy része az AI műve. A zajmentesítés észrevehető, de nem jelentős, van bőven részlet, a lencsehibák közül a kromatikus aberráció és némi puha rajzolat a széleken, ami leginkább feltűnik, de egyik sem zavaró mennyiségben. A bokeh mód tárgyakkal is jól működik, a dinamika pedig átlagon felüli, makulátlan napsütésben sem fordulnak elő úgy kiégett részletek, mint ahogy azt rengeteg elődmodellben láttuk. A fókuszálás és az expozíció nem mellesleg pontos és gyors, így már ezeket megnézve is nyugodtan jelentjük ki, aki a jó kamerát hiányolta a Xiaomikból, az annak ellenére is vessen egy alapos pillantást a Mi 8-ra, hogy még mindig nem ez a piac csúcsa manapság. Árkategóriájából viszont ugyanolyan masszívan rí ki, mint szinte az összes többi attribútum.

Néhány éjszakait is nézzünk meg, ezek érdekes módon realisztikusabbak, kevésbé akarnak lemászni már a telefon kijelzőjéről is, egyszerűen csak világossá válik, hogy a dinamika és az érzékenység tényleg rendben van, és a zajszint sem ugrik meg brutálisan. A főkamera abszolút nem vérzik el sötét körülmények között, viszont a telés lencse sokkal inkább, még a fehéregyensúlya is összezavarodik, amire nappal lényegében egyáltalán nem volt precedens. A nagyított Lánchíd már éjszaka egyáltalán nem adja vissza a kellő hatást nagyítva, ez az optika láthatóan nem sötét körülmények közt lett finomhangolva.


[+]

A portrék elmosása továbbra is jó, és vannak különféle fényeffektek is, amik ugyan nem komoly mértékben, de valóban befolyásolják a hatást. Videózás kapcsán előkerül a ki- és bekapcsolható elektronikus stabilizálás, a gyorsított és lassított opció (120 és 240 fps-sel, akár 1080p-ben), illetve 4K, 30 fps-sel.

Filmezéshez kimondottan alkalmasnak bizonyul a méretes Super AMOLED kijelző, de sajnos a Widevine tartalomvédelmi szint csak L3-as szintű, ami a legnagyobb tartalomszolgáltatóknál a HD streamelés esélyét veszi el. Zenei téren csak az FM-rádió hiányzik teljesen, illetve némi kellemetlenséget okoz, hogy az analóg audiocsatlakozás csak adapter segítségével valósulhat meg. Cserébe akkor igen jó minőségben, korrekt hangerővel.


[+]

Több Xiaomi esetén találkoztunk olyan sztereó megoldással, ahol a beszédhangszóró veszi ki a második csatorna szerepét, a Mi 8-nál ezt szerencsére nem erőltették, monóban pedig egy zenére hangolt, átlagon felüli hangerejű, de értelemszerűen zéró térérzettel és szeparációval bíró hangzásvilággal találkozunk. Beszédnél tűnhet néha vérszegénynek, érthetetlennek a végeredmény, aki sokat telefonál kihangosítva, ezt biztosan észreveszi majd.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

A Xiaomi Mi 8 két nanoSIM-et fogad be, dual standby technológiával és a hazai 4G sávok teljes támogatásával. A kétcsatornás WiFi 802.11a/b/g/n/ac szabványú közepes érzékenységgel és megannyi egyéb funkcióval, mint a Direct, HotSpot, 2x2 Mu-MiMo, Display. A Bluetooth 5.0-s, az A2DP és LE protokollokon kívül az audio-kodekekből is megvannak a legfontosabbak, ilyen például az aptX, az aptX HD és az LDAC. Az USB Type-C típusú, MTP-t és OTG-t tud, illetve természetesen zenehallgatásra is szolgál.


[+]

Telefonbeszélgetéseknél semmilyen kellemetlenség nem merült fel, a hangszórók nincsenek alulméretezve, a vételi stabilitás szintén megfelelő, és a másik oldalon is elégedettek voltak a minőséggel. A Mi 8-ban lévő Broadcom BCM47755 kétcsatornás, így rengeteg műhold jele alapján tud pozíciót szerezni, és bár eleinte voltak kisebb bugok vele, a második frissítés után a navigálást már minden további nélkül mondhatjuk villámgyorsnak és pontosnak, természetesen az A-GPS, GPS, GLONASS, BeiDou, SBAS és Galileo műholdat is látott a tesztprogram, és még beltérből is tudott használni belőlük. Adott az iránytű, a mágneses szenzor, a giroszkóp és a gyorsulásmérő, és még a mobilfizetésre használható NFC is a lista részét képzi.

A Pocophone F1 a Xiaomi Mi 8 mellett
A Pocophone F1 a Xiaomi Mi 8 mellett [+]

Értékelés: Xiaomi Mi 8
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 9 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 9 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 10 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 9 pont
Multimédia
Vizuális 8 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 9 pont
Hogyan értékelünk?

A Xiaomi Mi 8 már fel van készítve a Qualcomm Quick Charge 4+ szabványú, tényleg villámgyors töltésre, ám a dobozban lévő Quick Charge 3-as adapter sem nevezhető lassúnak, a töltés oroszlánrésze 40 perc alatt megvan, a végső 20-30% pedig a további 30-40 perc alatt jut el a 3400 mAh akkumulátorba. Üzemidő szempontjából átlagosnak nevezhető a mobil, a teljes lemerülés közelében 4,5 órás kijelzőidővel zárt legaktívabb tesztnap automatikus fényerő mellett, rengeteg kültéri használattal, zenehallgatással, szinte folyamatos Bluetooth-kapcsolattal és szinkronizációval telt, a mobil épp nem merült le a nap végéig, de nagyon közel járt hozzá.

Hagyományosabb használat mellett kétnapos ciklusokra is be lehet rendezkedni, ez jóval visszafogottabb fényerőt, az energiatakarékos módok valamelyikét és kevés hardverigényes feladatot kíván, de ilyenkor 5-6 órás kijelzőidők is előfordulhatnak. Folyamatos, 150 nites videózással természetesen 10 óra fölé is lehet menni.

Három különféle Snapdragon 845-ös modellt kellett pozicionálni a Xiaominak, az olcsó Pocophone F1 és az exkluzív Mi Mix 2S közé pedig remek optimumként ékelődött be a Mi 8, a Super AMOLED kijelző pedig egy olyan egyedülálló tulajdonsága lett, amire mindkét másik modell tulajdonosai irigykedve tudnak nézni. Ha a tavalyi Mi 6-ot tekintjük elődnek, akkor a kompaktságát egész biztosan elvesztette ez a széria, de ugyanolyan vonzó maradhatott annak a rétegnek, aki a lehető legkevesebb kompromisszumot szeretné megkötni, nem akar műanyag házat, ugyanakkor kiváló kamerára, kijelzőre és adatkommunikációs képességekre vágyik, de mindezért nem szeretne vagyonokat fizetni.

A teszthét alatt leginkább egy méretesebb akkumulátor hiányzott, többször is előfordult, hogy ha még egy-két órával elhúzódik a nap, nem érek haza lemerülés nélkül, miközben a jóval olcsóbb Pocophone F1 elméletileg és gyakorlatilag is pont annyival bírja tovább, hogy ilyen kérdések már fel se merülhessenek. Hiába kezd átállni a gyártó a hagyományos, háromgombos vezérlésről a gesztusvezérlésre, a MIUI 9 erre még mindig nincs teljesen felkészítve, és bár a 10-es frissítés a kapuban van, ez egyelőre biztosan nem vigasztalja azt, aki ebből eredő, apró hibákkal találkozik. A hardver és a komponensek összessége szinte tökéletes, gondoltak az ergonómiára is, az ár pedig nagyon korrekt: 150 000 forintba kerül a 6/128 GB-os változat, hivatalos, magyar Xiaomi üzletből, garanciával. Ennyiért, ezekkel a képességekkel a Mi 8 csakis ajánlott lehet, de nagyon várjuk rá a szoftverfrissítést.

Xiaomi Mi 8

szentkuti11

A tesztkészülék az Mi Store jóvoltából jutott el hozzánk, köszönjük!

A cikk elkészítését a TelenorHipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

Specifikáció

Xiaomi Mi 8
Xiaomi Mi 8 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 154,9 x 74,8 x 7,6 milliméter
Tömeg 175 gramm
Színvariációk fekete, fehér, kék, arany
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
Kijelző
Kijelző átlója 6,21 hüvelyk
Kijelző felbontása 1080 x 2248 pixel (403 ppi)
Kijelző típusa Super AMOLED kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon 845
Processzor típusa 4 x 2,8 GHz Kryo 385 Gold + 4 x 1,8 GHz Kryo 385 Silver
Processzor csíkszélessége 10 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Adreno 630
RAM mérete 6 / 8 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 64 / 128 / 256 GB
Memória bővíthetősége nem bővíthető
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/18/19/20
B25/26/28/29/30/41
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA/ LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 1200 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 5.0 (A2DP, aptX HD, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac, dual band, 2x2 MiMo, HotSpot, Direct, Display
USB USB-Type C (USB 2.0, MTP, OTG, audio)
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van (GPS, A-GPS, Glonass, Galileo, BeiDou)
NFC van
Alapfunkciók
Profilok minden értesítés / prioritás / teljes némítás
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 8.1 (Oreo) + MIUI 9.5 Global
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Iránytű, QR-kód olvasó, Fájlkezelő, Tisztító, MIUI Fórum, Facebook, Időjárás Google-csomag
Multimédia
Fő kamera 12 megapixel, dual pixel PD-autofókusz, f/1,8-es rekeszérték, OIS + 12 megapixel, f/2,4; 2x optikai zoom, kéttónusú LED villanó
Másodlagos kamera 20 megapixel, f/2
Videófelvétel 4K (30 fps), 1080p (120 fps)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 3400 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő n/a
Beszélgetési idő n/a
Zenelejátszási idő n/a
Egyebek
giroszkóp, gyorsulásmérő, közelségérzékelő, fényérzékelő, ujjlenyomat-olvasó, iránytű, hall szenzor, gesztusfunkciók, légnyomásmérő, mágneses szenzor

Azóta történt

Előzmények

  • Xiaomi Mi Mix 2s - a jót még jobban

    A Xiaomi Mi Mix 2s kifinomultabb, erősebb, okosabb és duplakamerásabb lett, a kivitel továbbra is káprázatos, de sajnos még mindig víziszonnyal küzd.

  • Odapakol a Xiaomi Mi 8 és a Mi 8 SE

    A nyolcadik évfordulós, grandiózus eseményen a jubiláló, szenzorszigetes csúcskészülék mellett befutott egy középkategóriás ajánlat, a Mi Band 3 és a MIUI 10 is.

Hirdetés