Hirdetés
Bevezető
Mobilújságíróként gyakran halljuk a környezetünkben: mutasd, milyen kütyüt tesztelsz! Pár éve a legtöbben a szemöldöküket ráncigálták a „saomí” betűsor meghallásakor, ma viszont jóformán az is ismeri a Xiaomi márkát, akit hidegen hagy az okosmizéria. Amikor a szokásos kérdésre múlt héten a 115 ezer forintért piacrengetően jól árazott Pocophone F1-et előhúztam, sok arcra ismét információdeficit és kíváncsiság ült ki, és nem volt egyszerű megmagyarázni, a kínai gyártó, aminek a nevét épp most ismerte meg a nyugati világ szélesebb körben, vajon miért döntött új, ismeretlenül csengő almárka indítása mellett.
Ugrás térben és időben: ezrek állnak az első hivatalos Mi Store bolt megnyitója előtt a sorban, és a nap témája mi más lenne, mint a Pocophone – a márkanév, ami a Lurdy Ház minden sarkában elcsattan másodpercenként. A látszólagos ellentétet a generációk oldják fel: 30 felett kevésbé hozza lázba a technológia az embert, és sokan már csak saját tapasztalatuk miatt is a megszokott mellett döntenek, a mobilvilág újdonságainak böngészése helyett. A Xiaomi magyar közönsége viszont annyira fiatal, hogy a nagy nevek kezdhetnek aggódni: mi lesz itt 5-10 év múlva, amikor mindegyikük saját keresetből fog vásárolni? Ez a generáció jóval nagyobb arányban informálódik a közösségi platformokon az eseményekről és újdonságokról, és Lei Jun vállalata éppen ezeken a csatornákon előzte be az olyan patinás neveket, mint a Sony, az LG, a Motorola vagy a HTC.
Ha pedig igaz, hogy a forradalmakat a fiatalok indítják, a felnövő tömegeket a zéró marketingköltséggel, levert árakkal, komoly online közösséggel és kellően karakteres szoftverfelülettel dolgozó Xiaomi évekre megnyerheti magának, esetleges operátori jelenléttel pedig a tradicionális hazai piac is átrendeződhet. Pedig valami meghökkentő helyett a Pocophone F1 egyszerű receptből dolgozik: kellően szívós plasztik konstrukcióba került az elérhető legtutibb hardver (Snapdragon 845, 6 GB RAM, 128 GB-os UFS tároló), a játékhoz passzoló akksi (4000 mAh), a folyadékhűtés (LiquidCool fantázianéven) és a sztereó hangszóró. Melléjük pedig elég divatkelléket raktak (szenzorsziget, infrás arcazonosítás, 12 + 5 megapixeles hátlapi kamera portrémóddal), hogy a népszerű felülettel kombinálva (MIUI 9 kissé átvariálva) valami ismerős, mégis friss valami üsse a fiatal vásárló markát.
A Pocophone F1 a Xiaomi Mi 8 mellett [+]
A OnePlus is ebből a receptből főzött, aztán drágább alapanyagok felé fordult. Így jóformán ma a Honor Play a Pocophone egyetlen alternatívája árszinten, és nem is érkezhetett volna a rivális teljesítményteszt botránya az F1 számára jobb időben, amire a célközönség persze ugrott. Lehet, hogy a Poco mobil nem gamer telefon úgy, mint a Xiaomi Black Shark, a legkülönösebb szégyenérzet nélkül hangsúlyozott műanyag ház így is kellően kiviláglik a prémiumabb, viszont egy tucat fém/üveg riválisok közül. A nyersebb, szögletesebb, matt felületű formánál van ma szebb és kevésbé csúszós, ám az F1 ugyanolyan némasággal tűri a komolyabb szorongatást, mint háromszor drágább riválisai. Létezik egyébként a plasztik hátlap mellett egy kevlár borítású Armored Edition kiadás is, és úgy hallottuk, később itthon ez is elérhető lesz.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!