Kamerás teljesítmény
A Xiaomi 13 Pro legfontosabb tulajdonsága, hogy a Leica-együttműködés keretein belül fejlesztették. Már a dobozon is hirdeti szöveg és a német cég logója, a telefon hátlapján is olvasható a Leica felirat, valamint alatta jelzi egy sor a Vario-Summicron lencséket. Pontosabban ez azt jelenti, hogy a Xiaomi által használt lencsék megfeleltek a Leica standardjainak és használnak a Leica által fejlesztett technológiát, de nem a német cég saját gyártmányai. A hátlapon három szenzor és kéttónusú LED villanó található, illetve elrejtve a kameraszigeten lézeres és színhőmérséklet segédszenzorok is találhatók. Szedjük először össze a három különböző látószögű kamera tulajdonságait.
- Főkamera: 50,3 megapixeles, 1”-es Sony IMX989 szenzor 1,6 µm-es pixelekkel, Quad-Bayer RGB színszűrővel, 23 mm ekvivalens f/1,9-es, 8 tagú aszférikus lencsék mögött. Optikai stabilizálással, nyolcpontos PD-autofókusszal és a Sony Dual Pixel technológiájával.
- Zoomkamera: 50 megapixeles, 1/2,76”-es Samsung S5KJN1 szenzor, 0,64 µm-es pixelekkel. 3,2X optikai nagyításra képes, 75 mm ekvivalens, f/2-es az apertúra, és 10 cm-es fókusztávra is használható telemakróként (az élességállításért felelős lencsék a blende mögött lebegnek), és adott itt is az optikai stabilizálás.
- Ultraszéles kamera: 50 megapixeles, 1/2,76”-es Samsung S5KJN1 szenzor, 0,64 µm-es pixelekkel. 115 fok a befogott látótér, 14 mm ekvivalens, f/2,2 az apertúra, adott az autofókusz — a makró mód a zoomkamerát használja —, és nincs optikai stabilizálás.
- Előlapi kamera: 32 megapixeles, 1/3,14”-es OmniVision OV32C szenzor, 0,7 µm-es pixelekkel és QuadBayer szűrővel. A fókusz fix, a lencse 21 mm ekvivalens, az apertúra pedig f/2.
A kameraszoftver könnyedén kezelhető és átlátható, a Leica piros színe dominál benne a fekete mellett. Az első belépéskor a rendszer megkérdezi, hogy a Leica Authentic (természetes) vagy a Vibrant (élénk) színprofilt szeretnénk használni, ezt utólag is változtathatjuk és rakhatunk egyéb színszűrőket is a képekre, melyek a német cég kameráinak képi világát idézik. Állíthatunk be szélesvásznú keretet, valamint többfajta vízjelet is, az alábbi képek a Leica vízjellel és élénk színmódban készültek.
Hirdetés
12,5 MP, Leica Vibrant, vízjelezve
A főkamera képének közepéből kivágva van kétszeres digitális nagyítás is, erre külön kapcsolót rajzol ki a szoftver, illetve el lehet 10X és 70X nagyításig is menni, de ez mind digitális, az eredmény pedig épp elfogadható minőséget ad a tízszeres zoom felett, nagyon zajos és gyenge képek születnek így. Ilyenkor a szoftver utólagos élesítéssel próbálkozik, de minőségben még jó nappali fényeknél is alulmarad a Galaxy Ultrához képest.
Teljes zoomtartomány: 0,6 — 1 — 2 — 3,2 — 10 — 70X
A készülék rendkívül gyors fókusszal és természetes módban színhű képeket készít. Az élénk mód bekapcsolásával megemelt szaturációt, magasabb kontrasztot és egy kicsit közösségi-média kompatibilisebb képeket kapunk, személyes preferencia, hogy ki melyiket kedveli, az Authentic mód mindenesetre közelebb áll a szemünkkel látott valósághoz, minimális vignettálással a széleken. A dinamikatartomány remek, a részletesség jó, zajból kevés marad, az élesség pedig szintén remek, bár időnként találkozhatunk túlélesített pontokkal például levelek esetén. A kontraszt időnként kicsit alacsonyabbnak tűnhet a kelletténél, de a színek szépen szaturáltak, a fehéregyensúly pedig még este is remek.
12,5 MP főkamera
12,5 MP kétszeres digitális nagyítás
Ugyanez elmondható a zoomkameráról is, remek élesség, jól kezelt képzaj és korrekt színkezelés jellemzi. Széles a dinamika, és nem üt el a színkezelés a főkameráétól. A kontraszt valamivel gyengébb egymás mellé téve a két szenzor képét. Makró módban nagyon szép, természetes a mélység, a részletek első osztályúak, ugyanakkor makró módban gyengébb fényviszonyok között az autofókusz hajlamos gyengélkedni és csak sokadik próbálkozásra találni meg az apró témát. Ha portrét szeretnénk fotózni, a készülék automatikusan a zoomkamerára vált, választható teljesalakos portré és 35, 50 vagy 90 mm-es fókusztáv a standard 75 mm mellé, de a háttér elmosása részben szoftveres, így érdemes lehet az automata módban használni a 3,2X nagyítást, ha természetesebb hatást szeretnénk elérni.
12,5 MP zoomkamera
12,5 MP telemakró
Az ultraszéles már nem annyira tökéletes, lágyabb a lencserajzolat a többi kamerához viszonyítva, este pedig részleteiben is gyengébb még az automatikusan bekapcsoló éjszakai módban is. A színkezelés ugyanakkor remek, a fókusz is jó és a képek szélein erős a torzítás javítása (de ez kikapcsolható, ha valakit zavar). Meglepően részletes képeket készít az ultraszéles este is, jó dinamikával, de a részletek itt már kicsit összemosódnak és a zaj is felfedezhető egy-két pontban, a fényforrások pedig hajlamosak kiégni.
12,5 MP ultraszéles
Mindhárom hátlapi kamera engedi az 50 magapixelben történő rögzítést, ám ilyenkor nincs lehetőség színprofilok között választani vagy bármilyen beállítást eszközölni. A főkamera képeinek minőségében durva változás nincs, valamivel kevesebb valódi részletet találunk, ha teljes méretben nézzük a képeket, illetve feltűnhet minimális kromatikus aberráció is.
50 MP főkamera
A zoomkamera már kevésbé pontos, ha a nagy felbontású fényképekről van szó. A részletesség átlagos és sokkal magasabb a képzaj aránya, mint a 4:1-es tömörítéssel születő képeknél. Ugyanezen okok miatt az ultraszéles kamerának is jobb, ha nem teljes felbontásban használjuk. Viszont meg kell hagyni, hogy a színek és a dinamika nagy felbontás mellett is remek, összességében a 13 Pro megbízható és sokoldalú kamerarendszert kínál, amire nappal és éjjel is hagyatkozhat a felhasználó.
50 MP zoomkamera
50 MP ultraszéles
Más a helyzet az előlapon kissé. A 32 MP-es szenzor ugyanaz, amit a Xiaomi 12S Ultra is használt és valamiért teljes felbontással dolgozik. Mivel viszonylag széles a 21 mm-es lencse, ezért 0,8X és 1X is opció, a telefon automatikusan a szélesebb látótérre vált, hogyha elfordítják. Ahhoz képest viszont, hogy 32 megapixellel dolgozik a kamera, átlagosnak mondható a szelfik részletessége, bár a kontraszt, a dinamika és a színkezelés jó. A szoftver viszonylag természetesen adja vissza az emberről készült fotókat, de minimális retusálást azért végez, ez alapértelmezetten be van kapcsolva, aki a teljes természetességre törekszik, annak érdemes kikapcsolnia.
32 MP előlapi kamera
Ami kifejezetten furcsa, hogy az előlapi kamerával nem lehet 4K-ban rögzíteni, 1080p-ben és 30 másodpercenkénti képkockában állítja be a szoftver a videózás felső határát. A minőség elfogadható, az elektronikus stabilizálásnak este azért akadnak gondjai, hajlamos megremegni a felvett kép. Hangot minden esetben sztereóban vesz fel a telefon, ennek a minőségével nincs is probléma.
A hátlapon a felső határ a 8K-s felbontás, de csak 24 fps-sel tud felvenni a Xiaomi 13 Pro. Részletességében jók a 8K videók, a lencse stabilizálása is rendben van, viszont ha a nagy felbontást szeretnénk használni, akkor a főkamerára és maximum hatszoros digitális zoomra vagyunk utalva, 4K-s felbontásra kell lemennünk ahhoz, hogy használhassuk az ultraszéles és a 3,2-szeres telefotó kamerát is. Mindenesetre az ultramagas felbontású videó is jó színekkel és dinamikával készül, darabosságot a 30 vagy 60 másodpercenkénti képkockához képest pedig csak az esti felvételen lehet jobban látni, meglepően kevés képzaj mellett.
4K-ban meglepően stabil és részletes kép készül. Az egyetlen probléma, amit a 4K-s felvételek kapcsán fel lehet hozni, hogy a kamerák közti váltáskor ugrik egy kicsit a felvétel és látványosabban előjön a szenzorok színkezelése közti minimális különbség. Amennyiben 4K-s videókat veszünk fel, 60 fps-ig emelhetjük a képkockaszámot. Arra érdemes felkészülni, hogy az ultraszéles kamerára lépve a részletekből veszíteni fogunk és kicsit több zaj lesz a képen, ez főként este jön elő. Amin a szoftverben lehetne javítani, hogy a kamerák között ne csak egy csúszkával lehessen váltogatni, hanem legyen elég a megadott látószögre kattintani, ahogy fotónál is. Valamiért videórögzítés közben ez nem működött.
Videózás terén vannak extra kameramódok. Az optikai stabilizálást kiegészíti például elektronikus a szuperstabil módban (1080p 30fps felső korláttal), van videófelvétel az előlapi és a hátlapi kamerával együtt, lehet lassított videókat csinálni, adott külön rövid videós mód a TikTokhoz, illetve maximum 4K-ban 24 képkockás másodpercenkénti sebességgel rögzíthető éjszakai videó is a főkamerával, melyet nagyon sötét környezetben ajánl használni a Xiaomi.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!