Sony Xperia T - trónok harca

Bevezető, tartozékok

A Sony alig fél évvel az Xperia S piacra kerülése után már be is mutatta az új zászlóshajót, az Xperia T névre hallgató modell egy nagyszabású sajtótájékoztatón került leleplezésre két társával egyetemben. Az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy a japán vállalat nemrég előrukkolt egy, az Xperia S-nél erősebb modellel, ám az Xperia SL a processzormagok emelt órajelén kívül szinte mindenben megegyezett az előddel.Érdemi változást tehát nem hozott az említett modell, most viszont megérkezett az Xperia T, mely több téren is magasabbra teszi a lécet.

Sony Xperia T
[+]

Bár a Sony előző csúcsmodelljének piaci bevezetése óta alig fél év telt el, az Xperia T esetében több komoly változást is eszközölt a gyártó. A legfontosabb talán a kapacitív vezérlőbillentyűk száműzése, az új csúcsgép esetén ezek a Galaxy Nexus-hoz hasonlóan a képernyő alsó fertályán kaptak helyet. A hardver kötelező tuningolása mellett megnőtt a kijelző mérete, a kamera és a külső is megújult, nem is beszélve a felhasználói felületben eszközölt változásokról. A gyártó rajongói bázisa pedig folyamatosan nő, nem csoda tehát, hogy rengetegen várták a telefon érkezését.

Sony Xperia T
[+]

A telefon egy szürke és fehér színekben pompázó dobozban érkezett, mely magán viseli a Sony-tól megszokott stílusjegyeket. Kicsomagolás után a szokásos tartozékokkal lehet számolni, a kézikönyvek, a microUSB-kábel és a töltőfej mellett egy sztereó headset (a gyártó szerint fejbeszélő) is helyet kapott a csomagban. A hangminőség meglepően jó, nagyon tisztán szól a füles, a mélyek és magasak is jól megfigyelhetőek zenehallgatás közben, persze azért nem árt gyorsan bekalibrálni a hangszínszabályzót. Külön figyelmesség a gyártó részéről, hogy a headset mellé három eltérő méretű párnácska jár, a tartozék csíptető segítségével pedig ruhára is rögzíthető a füles.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

  • Mobilarena TV: Sony Xperia T

    Megérkezett szerkesztőségünkbe a Sony nemrég bemutatott zászlóshajója: Snapdragon S4, HD kijelző és Ice Cream Sandwich a fedélzeten.

  • Sony Xperia SL - gyorsítósáv

    Sony Xperia SL nem más, mint az Xperia S emelt órajelű változata, ám ezen kívül szinte mindenben csontra megegyeznek.

  • Sony Xperia acro S - stílus és tudás

    Kezünkbe került a Sony újabb csúcsmodellje, amely nem csak okos és gyönyörű, de még vízálló is, ám hazánkban elég ritkán látjuk majd.

  • Sony Xperia sola - kezeket a magasba

    Az Xperia sorozat legújabb tagjában debütált a Floating touch technológia, mellyel a készülék elvileg érintés nélkül is vezérelhető. Elvileg.

Hirdetés