Jelly Bean – idei Xperia modellekre

Hirdetés

A Sony közleménye szerint az Xperia T, Xperia TX és Xperia V modellekre már 2013 első negyedének közepétől, vagyis valamikor februártól elérhet lesz a Jelly Bean frissítés, mely a Google számos fontos újdonsága mellett néhány további meglepetést is tartogat. Az idei termékpaletta erősebb tagjai, vagyis az Xperia S, Xperia ion, Xperia go és számos más készülék ezt követően szintén megkapja az Android 4.1 operációs rendszert, ám a 2011-es sorozat teljes egészében kizárásra került. A döntés persze egyáltalán nem meglepő, hiszen sok esetben a régebbi készülékek műszaki paraméterei sem teszik lehetővé a platform legújabb változatának, illetve a rá épülő alkalmazások megfelelő sebességű futtatását, illetve az alternatív felület optimizálása is túl sok időt venne igénybe. A Sony tehát nem tudná garantálni a megfelelő felhasználói élményt, mely valószínűleg az Xperia Arc S tulajdonosok számára igen fájdalmas kijelentés lehet.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés