Külső, kijelző

Mint egy mantrát, úgy ismétlem minden Sony csúcstelefon tesztjében, hogy tradicionális mobilformából nekem az Xperiák letisztult, minimalista vonalai jönnek be a legjobban. Valahol az Xperia Z5 környékén forrt ki a szögletes forma. Ám akkoriban indult a kávamentesítés és a noccsozás divatja, amiből a Sony vagány módon kimaradt, a képernyő keskenyítésben viszont az élre ugrott. Ma pedig már úgy vagyok vele: még mindig gyönyörű a 2001 űrodüsszeiás hasábforma, 9:21 arányra és 1644 x 3840 OLED pixelre nyújtva az Xperia 1 IV 6,5”-es panelje zavaróan keskeny szövegolvasásra és 165 x 71 x 8,2 milliméteren kényelmetlenül hosszúkás a ház a felső szekciók elérésére.

[+]

Az indok a majdnem 4K felbontásra és a mozis képarányra a Sony filmes részlegét ismerve érthető, ám nem tudom megmondani, mikor tekintettem meg utoljára ultraszélesválasznú mozit telefonon (talán soha). Egyébként pedig hiába van meg a 120 Hz-es képfrissítés (pár 60 Hz-en ragadt appot leszámítva, mint a Térkép vagy a videólejátszó), ha az esetek 95%-ban 1096 x 2560 pixelre skálázva fut a felület (a videólejátszó az egyik kivétel). Magyarán a remekül hangzó 4K 120 Hz ilyen kombinációban lényegében nem érhető el, bár szerintem a 2K felbontás bőven elég. A Galaxy S22+ formája viszont épp azért jön be sokkal jobban unalmasabb sarokíveivel együtt, mert tömzsibb és szélesebb, így nem gond egy kézzel navigálni és a szélesebb panel miatt kényelmesebb mondjuk a Mobilarenát olvasni – ugyanilyen okokból találom zavaróan keskenynek a Z Fold3 külső kijelzőjét.

[+]

Azért indítottam efféle kritikával a 185 grammon egész könnyű, IP65/68 alapon por-és vízálló, Gorilla Glass Victus üvegszendvicsbe fogott fémvázas csoda tesztjét, mert a forma alapvetően határozza meg a használatot, és ahogy a papíron vagány LG dizájnból gyakran lett probléma használat közben, úgy a Sony mobilok esetében is csak van külsődleges oka a vásárlói érdektelenségnek. Már ha az Xperia 1 IV 550 rugós kezdőárát minden idők legszemtelenebb csomagolásával társítva félreteszem egy percre, mert ez sem éppen csalogató.

[+]

Hogyan mérjük a kijelzőt?

A japán mérnökök a jobbra helyezett, túl apró hangerőszabályzóval és a mélyre süllyesztett bekapcsoló/ujjlenyomat-olvasóval sem brillíroznak: határozottan kell benyomni az utóbbit a vájatba és elég esetleges a leolvasás sikeressége a keskeny érzékelőn. A modul ráadásul túlérzékeny, így gyakran fordult elő, hogy túl sok vétlen érintést sikertelen leolvasásnak regisztrált a cucc, és csak PIN-nel tudtam a főképernyőre jutni. Ám jó értelemben is konok a Sony tervezőgárdája: megvan az előre sugárzó, minőségi sztereó hangszóró, az értesítési LED, a kétségtelenül meggyőző és napfény alatt is kellően fényes panel, valamint a 12 megapixeles kamera noccs vagy lyuk nélkül, kellemesen vékony kávákkal.

[+]

Sőt: még a jack kimenet is kitapintható felül, valamint a kellően fürge USB 3.2-es Type-C csatlakozás alul, nem beszélve a körömmel kihúzható-SIM tálcáról, amelyen microSD foglalat is helyet kapott. Az Xperia 1 IV egy nanoSIM és egy eSIM, illetve dupla nanoSIM-es kivitelben készül. A látnivalók sorát három 12 megapixeles kamera zárja a gyönyörű, matt hátlapon, és kétségtelenül a változtatható fókusztávolságú zoomegység a legizgalmasabb darab. De az 5000 mAh-s telepméret sem kutya ilyen vékony házhoz képest, vezetékmentes gyorstöltés opciójával.

Egy képen minden, ami az Xperia 1 IV dobozából előbányászható [+]

Ám csak eljutottunk a doboz kérdéséhez, amit papírborítéknak is csúfolhatnék vékony kivitele miatt: a telefon és a leírás még megvan, a fólia, a tok, a füles, a töltő, de még az USB-C kábel (!) is kimaradt. A Sonynak ráadásul van arcberendezése megtakarított széndioxid-kibocsátással dobálózni – akkor most megkérdezném, hogy a termékoldalon javasolt, 19 rugós (!) és csak 30 wattos „gyorstöltő” külön gyártása, külön csomagolása, külön szállítása és külön értékesítése vajon nem nagyobb kibocsátás, mint ha az üzemben odarakják a telefon mellé pakkba? De.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!