Sony Ericsson Xperia active - kalandra fel!

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

Emlékeznek a kedves olvasók a Sony Ericsson azon nyilatkozatára, miszerint a legnagyobb Android gyártóvá szeretnének válni? Nos, akkor még igencsak megmosolyogtuk ezt, hiszen a gőzgépként nyomuló Samsung és a szintén komoly tényező HTC mellett ez igencsak utópisztikus elképzelésnek tűnt. Azonban úgy néz ki, hogy az idő mégis a japán-svéd márkát igazolja, elég csak közelebbről megnézni a 2011-es palettájukat. Az X10 utódjaként érkezett arc a piac egyik legszebb (és legvékonyabb) készüléke, amely ráadásul extrém erős hardver nélkül is nagyon kellemes teljesítményt nyújt. Aztán jött a neo, ami az arc egyfajta „olcsósított” kivitele, a PLAY pedig egyedülálló módon ötvözi az okostelefont és a hordozható játékkonzolt, a PSP-t. Nemrégen futott be az Xperia mini és mini pro, melyek megint csak remekül sikerültek és utóbbi kettőnek még a mai napig nincs közvetlen konkurenciája.

Sony Ericsson Xperia active
[+]

A Japánban történt földrengés kissé megtépázta a gyártó idei terveit is, ám az már látszik, hogy jól megy a szekér és idén nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak. Szintén dícséretes, hogy a korábbi gyatra szoftverfrissítési metódus után most már a Sony Ericsson telefonok rendelkeznek az egyik legfrissebb Android rendszerrel és folyamatosan érkeznek az új verziók is. Mostani tesztalanyunk is unikumnak számít, ugyanis a strapabíró okostelefonok között indul, ahol csupán egyetlen konkurencia van, a Motorola Defy (hamarosan jön a Defy+ és a Samsung is készül már egy Galaxy-val).

Sony Ericsson Xperia active
[+]

A gyártóra jellemző, kocka formájú doboz az átlagosnak nagyobb és ez nem a készülék miatt van, hanem azért, mert alaposan kitömték tartozékokkal. A megszokott hálózati töltő(fej), USB adatkábel és sztereó füles trióján felül van itt egy második hátlap (fehér), egy sporttok, illetve egy gumi csuklószíj, ami az alsó „kampóba” fűzhető. A füles pedig nem csupán agybadugós, hanem kapunk hozzá több méretben szilikonpárnákat, valamint kétféle méretben utólag felrakható fülpántot, amivel teljesen stabilan ül a fülünkben. Ja, a készülékbe már gyárilag betettek egy 2 GB-os microSD kártyát is.

Sony Ericsson Xperia active
[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés