Hirdetés

Veszteség nélkül zárt a Sony Ericsson

A Sony Ericsson hivatalos közleménye szerint 1,6 milliárd dolláros forgalom mellett nullán zárta a júniustól szeptemberig tartó negyedévet, vagyis a Japánt ért természeti katasztrófákból eredő kiesések sem billentették negatívba a cég mérlegét. Az elmúlt három hónap során összesen 9,5 millió japán-svéd mobil talált gazdára, mely egy év alatt 9 százalékos visszaesést jelent ugyan, ám ez csupán a hagyományos, zárt rendszerrel szerelt mobilok népszerűségének csökkenését jelenti. A teljes forgalom 80 százalékát az Xperia termékvonal különböző modelljei tették ki, így nem meglepő, hogy a készülékek átlagos eladási ára az előző évhez képest 8, az előző negyedévhez képest pedig 6 százalékkal 166 dollárra nőtt. Bert Nordberg, a Sony Ericsson vezérigazgatója az eredmények bejelentése kapcsán azt nyilatkozta, hogy cége jövőre teljes egészében az okostelefonokra áll át, vagyis a hagyományos mobilok fejlesztése leállításra kerül.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés