Gyorskeresés
Sony Ericsson Xperia mini pro - így kell folytatni
Az X10 mini pro utódja pont azokon a helyeken változott, ahol a leginkább kellett. Aktualizált, de még mindig kicsinyke okostelefon – a kor igényeihez igazítva.
Hirdetés
Bevezető
Mindig hasznos, ha egy újdonság rögtön két forrásból is bezuhan a szerkesztőségbe. Az Xperia mini pro esetében pont ez történt, ugyanazon a napon jelezte a gyártó hazai ügynöksége és a GsmLine.hu is, hogy befutott a telefon, úgyhogy mindkettőt elkértük, legalább megnézhetjük az esetleges eltéréseket. Illetve ha már így alakult, akkor egy fekete és egy fehér verziót szereztünk be, Jacko halálának második évfordulójára a magunk módján így emlékezünk (ha kicsit megkésve is).
Nem lehet kihagyni a bevezetőből, hogy az X10 mini pro utódjának létrehozásakor a gyártónak nagyon oda kellett figyelnie, hogy megőrizze a méltán sikeres elődmodell szellemiségét. Az X10 mini pro ugyanis azért lett olyan baromi sikeres, mert elképesztően apró méretben tudta hozni egy QWERTY billentyűzetes okostelefon minden funkcióját. Persze ennek voltak korlátai bőven, a QVGA kijelző már a megjelenéskor sem volt túl acélos, és mára már a sebességgel sem lehetnénk megelégedve, de a megjelenésekor az X10 mini pro kisebbfajta forradalomnak számított – a gyártó háza táján biztosan.
Ennek megfelelően a Sony Ericsson – felelőssége teljes tudatában – igencsak nekidurálta magát. Az X10 „brand“ elhagyásával kiötlött új név Xperia mini pro lett (ami egyébként nem biztos, hogy szerencsés, bár logikus), s megalkottak megint egy olyan készüléket, amelynek kezdőára most még ugyan magas, de az elődmodell is ilyen magasságban indult. Ugyanakkor épp annyit növeltek a telefon méretén, hogy még mindig kicsinek számítson, de már megvan a 3 inches kijelző, több gombot kapott a billentyűzet, jelentősen erősebb a processzor, nőtt a memória mérete, fejlődött a kamera, s persze alapból a legfrissebb Android rendszerrel érkezik az újdonság. A recept tehát maradt az, ami volt, csak aktualizálták a tudást, s mivel a mai napig nincs méretben ellenfele a készüléknek, ezért nem nagyon kell aggódniuk a sikeresség kapcsán sem.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Motorola Milestone 3 - a harmadik mérföld
A harmadik generációs Milestone kívül-belül megváltozott, így sikerrel vehetné fel a versenyt a konkurenciával... ha lehetne kapni.
-
Sony Ericsson Xperia pro - gomb a kabáthoz
Kevés a QWERTY billentyűzetes Android okostelefon és még kevesebb az, ami jó. Az Xperia pro közülük is talán a legjobb.
-
Acer Liquid Mini - devolúció
Középkategóriás telefon érkezett az Acertől, amely a Liquid Metalban megismert egyedi felülettel szeretné megnyerni a vásárlókat.
Veszteség nélkül zárt a Sony Ericsson
Komolyan kellett volna venni az iPhone-t
-
BlackBerry Torch 9810 - fáklyásmenet
Megérkezett hozzánk a Torch széria legújabb tagja, amely a változatlan külső mellett komoly hardveres fejlesztéseket kapott.
-
Sony Ericsson Xperia mini - nem a méret számít
Az Xperia X10 mini egy új kategóriát teremtett, az utód pedig mindenben jobb lett nála és továbbra is egyedi ajánlat az okostelefonok között.
-
Sony Ericsson Xperia ray - nagy arc helyett
Kifejezetten elegáns, jól összerakott okostelefon lett az Xperia család legújabb tagja, bár különösebb funkcionális extrát nem mutat fel.
Előzmények
-
Sony Ericsson txt pro - majdnem olyan
Az X10 mini pro kiköpött mása, csak éppen nincs rajta Android. Nyilván olcsóbb is, de vajon megéri-e?
-
Sony Ericsson Xperia PLAY - PSP a mobilban
Végre valósággá vált, amiről sokan beszéltek. Megszületett a mobiltelefonba oltott PSP játékgép. Vajon sikeres lehet a koncepció?
-
Sony Ericsson Xperia neo - új korszak
Az arc után szinte azonos tudású, kevésbé exkluzív, ám olcsóbb okostelefont tett le a gyártó az asztalra.
-
Sony Ericsson Xperia arc - plakátkiállítás
Az idei első nagy durranás a Sony Ericssontól igencsak egyedire sikeredett. Stílusos, sokat tudó okostelefon.
-
Sony Ericsson X10 mini pro - kicsi a bors
Nagyon pici okostelefon, nagyon pici gombsorral. Mégis jó.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Megérkezett a Fujitsu ETERNUS CS High End V5.1
A vállalat új célgéppel optimalizálja a mentést...
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!









