Samsung Galaxy Watch4 és Watch4 Classic - próbawearzió

Nagyot változtak a Samsung okosórái: a korábbi Tizen helyett a Google Wear OS-re cserélték a rendszert, ami jó is, meg nem is annyira jó.

Bevezető

Bog: Kétségtelenül az egyik legnagyobb változás történt meg a Samsung okosórás kínálatában, amióta Tizen létezik. Ugyanis mostantól nem létezik, helyette a Google által sokáig magára hagyott Wear OS lett az új órák operációs rendszere. Ez kapásból a 3.0-s verzió, amit a Samsunggal közösen hoztak össze, bár arról nem szóltak a hírek, hogy mit tett bele a keresőóriás és miért felelős a koreai cég.


[+]

A kérdés tehát nyilván az, hogy mennyiben más az új platform, van-e folyamatosság, meg kell-e szokni és tanulni valami teljesen újat, vagy képes volt-e a Samsung úgy belepiszkálni a Google rendszerébe, hogy az ne okozzon azonnali szívinfarktust annak, aki egy korábbi Watch után erre a modellre vált. Nyilván az is kérdés, hogy mit adtak nekünk a rómaiak a Google szolgáltatásai, több lesz-e, jobb lesz-e a használhatóság és a funkcionalitás, magyarán volt-e értelme annak, hogy az évek óta csiszolgatott és kiforrott Tizen rendszert kidobták. Az mégiscsak a saját fejlesztésük volt.


[+]

Miután a rendszercsere tényleg egy komoly lépés és a Samsung nyilván nem akar egyszerre támogatni két platformot hosszan, ezért össze is vonták az eddigi két óratípus frissítési ciklusát, a korábbi Watch Active-ból lett a "sima", utótag nélküli Watch4, míg az eddigi Watch3 vonalát a Watch4 Classic viszi tovább. Nem vettük a dolgot félvállról, AliceWake egy kisebb méretű Watch4-et, jómagam pedig egy jókora Watch4 Classicot kértem tesztre, de még ezen felül is jött óra pluszban, hiszen azt is ki akartuk próbálni, hogy mi van akkor, ha nem Samsung telefonnal próbáljuk párosítani. És ez nyitott kérdés maradt, amire nincs saját tapasztalatból származó információnk: az órák működnek (EKG és vérnyomás kivételével) bármilyen Android rendszerű telefonnal, ám a legelső párosításról nem tudjuk, hogy Samsung mobilt igényel-e, mert a tesztpéldányok már mind úgy érkeztek, hogy előtte kaptak egy frissítést a raktárban. Nyomozzuk a választ, de csak ezért nem akartuk már húzni a tesztet, mert amúgy mindketten elég jól kiismertük a két órát, evidens, hogy ha megvan a hivatalos infó, akkor frissítünk.


[+]

Az mindenesetre már most látszik, hogy a Samsung azért döntött a Google mellett, mert jóval egyszerűbb és sokkal több lehetőséget rejt magában, hogy a keresőóriás ökoszisztémája, alkalmazásáruháza, szolgáltatásai és frissítési opciói elérhetők, ugyanakkor viszont valamelyest rizikós is volt a rendszerváltás (30 éve is az volt...), mert egy kiforrott valamit cseréltek le egy halom ígéretre, szóval most nagyon fontos, hogy egyrészt a cikk írásakor milyen problémákba ütközünk, másrészt pedig az, hogy a jövőben ezeket milyen gyorsan és hatékonyan lehet korrigálni. A következőkben AliceWake ír majd a hardverről és a rendszerről, valamint a szenzorokról és a 40 mm-es Watch4 viseléséről, én pedig a fitnesz opciókat, a Google alkalmazásokat és a fizetési módokat próbálom áttekinteni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés