A Galaxy Watch Active2 premierjét követő időszak meglehetősen bizonytalan volt az európai engedélyezési procedúra előre nem látható idejű elhúzódása miatt, főleg, hogy az új eszköz legtöbb új funkcióját az előző generáció is megkapta, ami amúgy egy nagyszerű gyakorlat a Samsung részéről, itt írtunk róla bővebben, csak ebben a konkrét esetben kicsit kellemetlenül jött ki. A Watch Active2 új szenzorrendszerének és funkcióinak teljeskörű használata bizonytalan ideig nem volt opció, a szoftveres újdonságok zömét pedig a Watch Active is megkapta. Pedig az EKG megléte egy fontos értékesítési érv lett volna.
A Watch3 bemutatójakor már egyáltalán nem voltak hangsúlyosak azok a képességek, amelyek a vásárlás és kicsomagolás pillanatában nem voltak elérhetők a júzer számára, viszont tudható volt, hogy a Samsung Health Monitor előbb-utóbb megkapja a szükséges engedélyeket, úgyhogy lényegében csak türelmesen kellett várni. Errefelé kicsit többet, mint az Egyesült Államokban vagy Dél-Koreában, pontosan idén február 22-ig, amikor a Watch3 és a megegyező hardverrel szerelt Watch Active2 is megkapta végre a felszállási engedélyt.
A funkciók használatához első körben az óra szoftverét kellett frissíteni a Wearable alkalmazásban, majd az órán megjelenő Vérnyomás vagy EKG widget instrukcióinak megfelelően letölteni a Samsung Health Monitor appot. A Health Monitor app kizárólag Galaxy okostelefonokon elérhető. Az elektrokardiogram nem igényel további közreműködést, a vérnyomásmérőt viszont az első használat előtt is kalibrálni kell, ezt követően pedig 28 naponta újra összehangolni egy hitelesített célhardverrel.
Az app utasításainak megfelelően egymás után három mérést szükséges végezni mindkét eszközzel, az óra és a hagyományos vérnyomásmérő nagyjából párhuzamosan mérnek, természetesen külön kézen. Egyébként ha valakinek nincs otthon hiteles vérnyomásmérője, a legtöbb nagyobb patikában ingyenesen biztosítanak lehetőséget, legalábbis errefelé én ezt tapasztaltam majdnem minden gyógyszertárban (Budapest).
Van néhány kitétel, kivétel és korlátozásféleség a használattal kapcsolatban, ezekben az esetekben nem javasolt, vagy megfontolás tárgyát képezi (a felhasználói tájékoztatóban mondjuk konkrétan a DO NOT use kifejezés szerepel) a Watch3 és Watch Active2 használata: aritmia, korábbi szívelégtelenség vagy szívroham, aortaszelepet érintő betegségek, cardiomyopathia, egyéb ismert szív- és érrendszeri betegségek, végstádiumú vesebetegség, cukorbetegség, neurológiai rendellenességek, mint tremor (ami valószínű csak a mérés közbeni remegés miatt került felsorolásra), véralvadási rendellenesség és/vagy vérhígító szedése, illetve tetoválás, ha pont ott van, ahol a mérést végeznénk. Ja, és 22 év alatt, illetve terhesség esetén sem javasolt.
Noha pont ezek a kondíciók indokolnák legfőképpen a folyamatos és szisztematikus ellenőrzést. Ezeknek a készülékeknek és funkcióknak elsődlegesen a rendszeres adatrögzítés a lényege, ami nagyon hatékonyan tud kirajzolni tendenciákat, amelyek hatalmas segítséget jelenthetnek a megelőzés és diagnosztika szempontjából. A szenzorok mérési tartománya szisztolés érték esetén 70 - 180 Hgmm, diasztolés értéknél pedig 40 - 120 Hgmm. A kalibrációs tartomány 80 - 170 Hgmm szisztolé és 50 - 110 Hgmm diasztolé.
A Galaxy Watch3 és Watch Active2 szenzorai kivételesen pontosak, a pulzusértékeket egy többpontos Garmin mellpánttal vetettük össze a teszt során és nem volt eltérés, a vérnyomásmérő rendszeres kalibráció estén általában +/- 2-3 Hgmm differenciával dolgozik, az EKG-t viszont nehéz ellenőrizni, de mindig beigazolódott az eredmény közérzet alapján. Egyébként a személyes kardiológiai anamézisem alapján teljesen reálisnak látom az eredményeket. A véroxigénszint eredményeket pedig egy gyógyszertárban elérhető, orvostechnikai eszköznek minősülő SpO2 mérő hitelesítette.
Viszont fontos, hogy megfelelő méretű órát és szíjat válasszunk. Meg mondjuk tartsuk be az előírásokat a mérésekre vonatkozóan. Ne ugráljunk, igyunk alkoholt vagy magas koffeintartalmú italt, üljünk nyugton, ne magyarázzunk mérés közben etc. Nekem a 46 milliméteres Watch3 túl nagy, hiába húzom szorosra a szíjat, a diasztolés értéket rendre alulméri a hitelesített vérnyomásmérőhöz képest, úgyhogy ha precíz adatokra vágyunk, ne az aktuális divat szerint válasszunk méretet, hanem a fizikumunknak ténylegesen megfelelőt, nem véletlenül van kisebb és nagyobb verzió mindkét modellből.