Hirdetés

Samsung Galaxy Express - LTExpressz

Bevezető, tartozékok

Elképesztő fejlődésen ment keresztül a Samsung az elmúlt években, noha régen sem voltak azért totál ismeretlenek a földi, de legalábbis az elektronikai világban. Az okostelefonok kialakulása abszolút jótékony hatással volt a dél-koreai gyártóra, hiszen addig főleg televízió készülékekkel, kamerákkal és a többiekhez hasonlóan egyszerűbb telefonokkal hívták fel magukra a figyelmet. Bizonyára sokan emlékeznek még a V200-ra, mely az első kamerás (ráadásul forgatható kamerás) mobilok közé tartozott, de a strapatelefonok terén is voltak fontos produktumok. A Samsung mindenesetre a kezdeti sikerek után még inkább rákapcsolt, a legújabb hírek szerint pedig már egyáltalán nem titkolt szándékuk, hogy idén 500 millió eszközt értékesítsenek.

Samsung Galaxy Express
[+]

A Samsung útja azért egyáltalán nem mondható simának, elég csak a régóta húzódó, véget nem érő Apple-lel történő szabadalmi harcokra gondolni. Ettől függetlenül androidos körökben abszolút a dél-koreaikak kezdik el átvenni a hatalmat, ami sajnos egy-két dologban negatív módon köszön vissza. A formaterv nagyon csekély mértékben változik, az árazás pedig nem mindig mondható logikusnak. Ez a tény jelenlegi tesztalanyunknál is igaz, ugyanis a Samsung Galaxy Express meglehetősen magas áron, már-már a Galaxy S3 szintjén kezd, holott tudásban messze elmarad házon belüli riválisától. Hiába lenne ez a készülék jó választás számos embernek, az érte kért összeg könnyen el tudja majd fordítani a leendő vásárlók fejét.

Samsung Galaxy Express
[+]

Engem mindig örömmel tölt el, ha nem átlagos csomagolásban tálalják az adott masinát, és szerencsére az Express is hangyányit különleges ebből a szempontból. Az XXL GSM által kölcsönadott készülék egy apró kartondobozban érkezett, melyet oldalról lehet felfelé kinyitni. Ezzel a mozdulattal egy csapásra a telefonhoz jutunk, mely alatt a szelence további tagjai terülnek el. A tartozékok között természetesen megtalálható a töltőfej, a microUSB kábel, a headset, valamint az elmaradhatatlan leírások. Az egyelőre fekete, szürke és fehér színekben birtokba vehető Expresshez más extra nem jár.

Külső

Külsőleg talán senkit nem ér meglepetés, ugyanis a Samsung ennél a modellnél is követi a Galaxy S3 óta bevezetett formát, hiszen az élek lekerekítettek, így sokakat ez gúnyosan egy szappantartóra emlékeztet. Ennek ellenére én pont abba a rétegbe tartozom, akik kedvelik ezt a kivitelezést, ugyanis a tenyérbe így jobban illeszkedik a telefon, plusz könnyebben elérhetők az ellentétes sarkok. Kétségtelenül kevésbé markáns a külső, de a cél szentesíti az eszközt. Az anyaghasználat közepes, kizárólag műanyagot tapogathatunk az üveg előlapon kívül, viszont az összeszerelési minőségre nem lehet panasz, még erősebb nyüstölésre sem kezd el recsegni a ház. A 132,2 x 69,1 x 9,3 milliméteres külső abszolút normálisnak mondható, a 139,1 grammos tömeg viszont egy hajszálnyival nehezebb, mint amit a plasztiktól várnánk.

Samsung Galaxy Express
[+]

Az Expressnek jobban áll a fehér szín, amely főként a fém keretnek köszönhető, de így a kettő együtt egész szemrevalóvá teszi a masinát. Szerencsére a Samsung továbbra is ragaszkodik a fizikai home gombhoz, ám a mellette helyet kapó visszalépés és menübe ugrás vezérlőgombjai már érintésérzékenyek, háttérvilágításuk ideje pedig testreszabható. Felül találjuk az előlapi kamerát, a távolság- és fényérzékelő szenzorokat, valamint a beszédmikrofont, nagy sajnálatomra azonban kihagyták a LED-es értesítőfényt. A kijelző 4,5 hüvelykes képátlóval bír, felbontása mindössze 800 x 480 pixel (207 PPI), ami azért messze nem mondható egetrengetőnek, viszont korántsem annyira borzasztó a dolog. Sokat javít az összképen a Super-AMOLED Plus technológia, a színek élénkek, a betekintési szög csaknem 180 fokos, fényereje pedig jónak mondható. A felbontásnak köszönhetően egyébként a betűk is nagyobbak, valamint kevesebb tartalom fér el összességében a megjelenítőn.

Samsung Galaxy Express
[+]

Az előlapon is látható alumínium keret az oldalak egy részére is kihat, a maradék terület pedig arányosan ívelődik a hátlap felé, az összeillesztés tökéletes, így teljesen kényelmes az Express fogása. Jobb oldalon a Samsungnál megszokott módon pont a hülvelykujjhoz illesztve találjuk a készülék ki- és bekapcsolására szolgáló gombot (jobbkezesek előnyben), a telefon bal felén pedig a hangerőszabályzó billentyű kapott helyet. Felül csatlakoztathatjuk a 3,5 milliméteres szabványnak megfelelő fullhallgatónkat, alul pedig a microUSB kábelt kapcsolhatjuk a géphez, de szerelték még ide egy kis mikrofont is.

Samsung Galaxy Express
[+]

A hátlap továbbra is műanyagból készül, ami valljuk be, nem feltétlen a prémium kategória ismertetőjele, viszont könnyen cserélhető és nem karcolódik annyira. A lakkozott, fényes borítás a fehér színnek jól áll, plusz az ujjlenyomatok sem látszanak meg rajta, a szürke modell pedig szálcsiszolt fém hatása miatt emelkedik ki. Hátul dudorodik ki az 5 megapixeles kamera és LED-es segédfénye, de itt kapott egy kis résnyi helyet a hangszóró is. A hátlap pár pattintás után leválasztható, ezzel pedig megpillanthatjuk a microSIM-ek fogadására képes foglalatot, de mellette figyelhető meg a microSD kártyahely is. Az akkumulátor cserélhető, ami szerintem továbbra is előnyös a sokat utazók számára.

Hardver, szoftverezettség

Hardveres szempontból nem féltették a masinát, hiszen a motorháztető alatt egy 28 nanométeres csíkszélességű, ARMv7 architektúrával rendelkező MSM8930 Qualcomm Snapdragon S4 Plus chipset bújik meg, melyben két darab, egyenként maximum 1,2 GHz-re skálázott Krait mag duruzsol. Ennek megfelelően a grafikus gyorsító sem rossz, hiszen a virtuális feladatokat az Adreno 305 látja el. RAM-ból szerencsére 1 GB jutott. Belső tárhely tekintetében 8 GB-nyi adatról beszélhetünk, melyet egyébként kettébont a rendszer. Ez valójában nem sok, pár filmmel azonnal telirakható, de a Samsung legtöbb telefonjában, így az Expresszben is van microSD kártyahely, így akár további 32 GB-tal is bővíthetjük háttértárolónkat.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Samsung Galaxy Express Samsung Galaxy S3 Mini LG Optimus True HD LTE HTC One SV
Quadrant Standard 4627 pont 2818 pont 2424 pont 4458 pont
Linpack for Android (single) 144,044 MF. / 0,58 s 35,328 MF. / 2,37 s 52,527 MF. / 1,60 s 140,424 MF. / 0,60 s
Linpack for Android (multi) 261,094 MF. / 0,65 s 59,452 MF. / 2,84 s 85,444 MF. / 1,97 s 221,344 MF. / 0,76 s
Smartbench 2012 Prod. 2579 pont 1917 pont 2141 pont 2703 pont
Smartbench 2012 Games 3119 pont 1961 pont 1715 pont 3244 pont
AnTuTu Benchmark 9539 pont 5697 pont ? pont 10877 pont
Geekbench 2 1225 pont ? pont ? pont ? pont

Nehéz egyöntetű véleményt formálni arról, hogy vajon ár/érték arányban mi a legfőbb ellenfele a telefonnak. Az biztos, hogy a Samsung újdonsága nyers erőben bőven felveszi a versenyt, sőt, le is győzi a kétmagos konkurenseket (a HTC gyermeke a hasonló felépítés miatt azért ott van a szeren), ami mindenképpen pozitív élmény. Az pedig már ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy egy WVGA kijelzőt röhögve meghajt a hardver, egyáltalán nem kell számítani megakadásokra, lassulásokra, az 1 GB RAM is teszi a dolgát, habár a multitasking képességek továbbra is idegesítőek, nagyon kevés időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a launcher kilője a háttérben futó alkalmazások tartalmát. Játékokkal nincs probléma, a rezgés továbbra is erős, hardveres tekintetben tehát biztosan nem fogunk csalódni.

Samsung Galaxy Express screen shot Samsung Galaxy Express screen shot

A Galaxy Express már a Samsung jelenlegi legújabb TouchWiz felületével érkezik, az androidos szoftver verziószáma pedig 4.1.2, azaz továbbra is Jelly Beannel operálhatunk. Ezzel természetesen már megkapjuk a szabadon testreszabható főoldalakat, az intelligens képernyőzárat, de szinte minden, már korábban megismert mozgás aktiválható, mint például a közvetlen hívás, vagy a döntéssel történő nagyítás. Üzeneteinket, beállításainkat továbbra is elmenthetjük a Samsung felhőbe, de a blokkolás üzemmóddal kiküszöbölhetjük azt is, hogy egy délutáni pihenés alkalmával megzavarjanak. Bekapcsolhatjuk az energiagazdálkodási funkciót is, mely esetén jóval kevesebbet fogyaszt a készülék, ám ekkor a teljesítmény is jelentősen visszaesik.

Samsung Galaxy Express screen shot Samsung Galaxy Express screen shot

Ha egy prémium gyártótól elvárja az ember, hogy az alsó kategóriás telefonjain is legyenek extrák, akkor ez a felső-középkategóriába sorolható Galaxy Express esetén sem lehet másként. Ettől függetlenül érdemes azokkal az alkalmazásokkal kezdeni, melyek már alapfelszereltségnek számítanak. A dél-koreaiak már gyárilag telepítik a böngészőt (Samsung és Chrome egyaránt), a Dropboxot, a ChatON szolgáltatást, a fényképezőt, az emailolvasókat, a YouTube és Google+ klienseket, a számológépet, a navigációra is képes Térképet, a zene- és videolejátszót, de nem maradhatott ki a repertoárból az FM-rádió és a hangrögzítő sem. Az üzenetek buborékos formában látszanak, a naptár – ami egyébként itt S tervező névre hallgat – pedig számos nézetben teszi lehetővé eseményeink áttekintését.

Samsung Galaxy Express screen shot Samsung Galaxy Express screen shot

Ugyan a Google Play Áruház több százezer kecsegtető alkalmazással büszkélkedhet, jól esik a felhasználónak, hogy már gyárilag számos extrával rendelkezik telefonja. A Samsung Hubok továbbra is megtalálhatók a telefonon, így más és más játékokat, programokat és videókat tölthetünk le innen. A Flipboard egy rendkívül igényes hírolvasó, ahol személyre szabottan olvashatunk fontos irományokat, az AllShare Play pedig a kijelző tartalmát hivatott külső megjelenítőkre kivetíteni. Az "S" jelzőkkel illetett appok közül kiemelendő még a jegyzet, ami minden más Samsung eszközre szinkronizálható, és támogatja a kézírás funkciót is.

Multimédia, kamera

A hátlapon megbújó kameramodul maximálisan 5 megapixeles, pontosabban 2560 х 1920 képpont felbontású fotókat képes lőni, sötétebb fényviszonyok között pedig egy meglehetősen erős LED-es villanó segít be, mely egyébként 2-3 méterig lazán képes mindent megvilágítani. Videók esetében 720p-s részletesség engedélyezett, ami a legtöbb helyzetben még manapság is elegendőnek bizonyul. A beállítási lehetőségek igazodnak a Samsung eddigi trendjeihez, kismillió dolgot konfigurálhatunk. Alkotásainkat elláthatjuk GPS-címkével, hogy a későbbiekben esetleg a homályos emlékeket is felidézhessük, de választhatunk fénykép módok közül (panoráma, mosolyfelvétel), effektusok (szépia, fekete-fehér) és éjszakai mód között, valamint babrálhatjuk a fényértéket, az időzítőt és a fókuszmódot.

Samsung Galaxy Express
[+]

Szerencsére a sok beállítási lehetőség most egyáltalán nem csak mókusvakítás, hiszen a képeken is látszik a minőségre törekvés. Ugyan éjszakai fényviszonyokban nem sok értelmét látom a tesztmasinával való fényképezésnek, a kisebb távolságokra mégis jól világít a LED-es segédfény, ráadásul a szövegek is olvashatók maradnak. Nappal jóval szebb alkotásokat tudunk készíteni, még a mostani lagymatag időjárás közepette is jó volt a dinamukatartomány, a sötétebb részeken figyelhető meg némi zajosodás, de a kromatikus aberrációnak nyoma sem volt, plusz a vonalélesség is az elvárások szerint alakult. A fókuszálás picit lassú, néha eltelik két-három másodperc, mire magára talál a fényképező, ami számtalanszor okozott kellemetlen pillanatokat. A videók HD felbontása tűrhető, de egyáltalán nem győzött meg, íme a jól megérdemelt tesztfelvétel ennek alátámasztására.

Samsung Galaxy Express
[+]

A zenelejátszó minden szükséges funkciót tud, tartalmaz hangszínszabályzót, választhatunk több lejátszási sebesség között, megjeleníthetünk dalszövegeket, valamint kevert sorrendben is hallgathatjuk muzsikáinkat. Válogatni albumok, előadók, mappák szerint tudunk, a zene-sarok menüpont alatt pedig magunk adhatjuk meg, hogy szenvedélyes, higgadt, játékos, vagy izgalmas dalok között válogasson a szoftver. Továbbra is androidos előny, hogy van FM-rádió, melyet vételi erősség függvényében szinte bármikor használhatunk.

Samsung Galaxy Express screen shot Samsung Galaxy Express screen shot

A videólejátszóval semmi gond nincs, ugyan gyárilag kizárólag a H.264, H.263, WMV és MP4 formátumokkal birkózik meg, egy alternatív program letöltése után már a DivX mozi sem akadály. A hardver bőségesen erős és jól optimalizált ahhoz, hogy akár a Full HD felbontású filmeket is csont nélkül vigye, habár a WVGA kijelzőn kvázi semmi értelme nincs ennek, MHL-en keresztül viszont már élvezhető filmezésbe kezdhetünk egy külső monitor vagy TV segítségével.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

Adatkommunikációs képességek terén egy rossz szavunk nem lehet a Samsung újdonságára. Legfontosabb szolgáltatásként az LTE képesség emelhető ki, mellyel már a leggyorsabb mobilinteres sebesség is elérhető, ám ennek ellenére HSDPA-n kizárólag 7.2 Mbps letöltési, és 5,76 Mbps feltöltési "tempót" csikarhatunk ki. Netezni ezen kívül a 802.11a/b/g/n szabvánnyal is rendelkező WiFi modulon keresztül is tudunk, de kapunk még 4.0-s Bluetooth chipet és A-GPS egységet is. Ha aktiváljuk a mobilnetet, akkor villámgyorsan pozicionál a cucc, jól tartja a jelet, átlagos navigálásra tökéletes. Szerencsére az NFC képesség sem maradt el, így a Galaxy Beam szolgáltatás is kihasználható. Híváskor a hangminőség tökéletes, mindkét fél tisztán hallja a másikat, plusz a hangerő akár fülsüketítő szintre is állítható, a rezgés szintén erősnek mondható.

Samsung Galaxy Express screen shot Samsung Galaxy Express screen shot

A böngésző szintén a telefon pozitív dolgai közé tartozik, hiszen a görgetési sebesség, a kétujjas nagyítás is szélsebesen történik. Az oldalakat szempillantás alatt rendereli a szoftver, még Flash aktiválás esetén is, ami ugyan az Android 4.1 óta a Google által nincs támogatva, a gyártók viszont szabadon dönthetnek engedélyezéséről, így a Samsung böngészőjében alternatív módszerekkel akár a Flash tartalmak is megjeleníthetők. Okos funkció az intelligens elforgatás, hiszen így fekvő helyzetben történő olvasáskor sem feltétlenül fordul el a kijelző, ha éppen heverészünk valahol.

Samsung Galaxy Express
[+]

Az akkumulátor kapacitása 2000 mAh, mely a dél-koreaiak szerint 3G-n 11 és fél óra beszélgetést, sima GSM hálózaton pedig ennek dupláját teszi lehetővé, ami azért nem rossz eredmény. A készenléti idő mindkét esetben 800 óra körül alakul, ám ekkor minden adatkommunikációs eszköznek kikapcsolva kell lennie. A napi használat tapasztalataiból azt a következtetést szűrtem le, hogy nagyjából 1-1,5 napon keresztül nyüstölhetjük a készüléket, mire enni kér, kevesebb, vagyis moderáltabb nyomkodási szokásoknál viszont még a két nap sem lehetetlen.

Samsung Galaxy Express
[+] Samsung Galaxy Xcover 2 vs. Samsung Galaxy Express

Értékelés: Samsung Galaxy Express
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 9 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 10 pont
Multimédia
Vizuális 8 pont
Audio 9 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 6 pont
Hogyan értékelünk?

Első ránézésre a Samsung Galaxy Expressz egyértelműen a felső-középkategóriába sorolható, hiszen mind a formaterv, mind pedig a belső komponensek a helyükön vannak. A csapatválasztás viszont egészen addig érezhető helyesnek, míg rá nem pillantunk az árcédulára, az ugyanis indokolatlanul magas, 113 ezer forintos értéket mutat, mely az LTE képességek ellenére is hátborzongató. Az odáig rendben van, hogy prémium gyártó lett a Samsungból, valamint az androidos telefonok eladási számában és messze az élen járnak, de vegyük például a Galaxy S3-at, melyből szintén van már 4G-vel felvértezett variáns, de egyéb téren is messze túlmutat jelenlegi tesztalanyunknál, ára viszont még sincs annyira messze az Expressztől.

Tesztkütyünk kiváló választás lenne, ha egy jó húszezer forinttal olcsóbban hozzájuthatnánk, mivel a Super-AMOLED Plus kijelző a felbontás ellenére is gyönyörű, az akkuidő átlag feletti, de a hangminőség és a hardver is az élmezőnybe tartozik. Így viszont akinek fontos az LTE sebesség, annak érdemesebb házon belül a fent említett Galaxy S III-ra beruháznia, de a HTC One SV-vel, vagy a LG Optimus True HD LTE-vel sem fog senki rossz lóra tenni. Ilyen ellenfelek mellett a Galaxy Expresszt sajnos nem tudom ajánlani, pedig a használata során nekem tényleg nagyon tetszett.

Samsung Galaxy Express

Legendd

A tesztkészülék az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Samsung Galaxy Express
Samsung Galaxy Express Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 132,2 x 69,1 x 9,3 milliméter
Tömeg 139,1 gramm
Színvariációk fekete, fehér, szürke
SIM-foglalat microSIM
Kijelző
Kijelző átlója 4,5 hüvelyk
Kijelző felbontása 480 x 800 pixel (207 ppi)
Kijelző típusa Super-AMOLED Plus kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MSM8930 Qualcomm Snapdragon S4 Plus Chipset
Processzor típusa 1,2 Ghz-es kétmagos
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip Adreno 305
RAM mérete 1 GB RAM
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 8 GB tárhely
Memória bővíthetősége 32 GB SDHC
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 900/1900/2100 MHz
LTE 800/1800/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 7,2 Mbps / 5,76 Mbps / 100 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP, EDR)
WiFi 802.11a/b/g/n, WiFi hotspot, DLNA
USB microUSB 2.0 (MHL)
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
NFC van
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.1.2 (Jelly Bean)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok telepíthető
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Google+, GTalk, Google Maps, Google Messenger, Samsung Hubok, ChatOn, S jegyzet, S tervező, Samsung Apps, AllShare Play
Multimédia
Fő kamera 5 megapixel, autófókusz
Másodlagos kamera 1,3 megapixel
Videófelvétel 720p
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 2000 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő 830 óra (2G) / 770 óra (3G)
Beszélgetési idő 22 óra 30 perc (2G) / 11 óra 30 perc (3G)
Zenelejátszási idő ? óra
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés