Samsung Galaxy A33 5G - a három az majdnem öt

Sokat fejlődött az idei 30-as szériája a Samsungnak, már-már a tavalyi A52 szintjét ostromolja, ám azt olcsóbban lehet megvenni.

Bevezető

Tavaly ugyan volt némi káosz az A-széria 4G-s és 5G-s változatai miatt, de idén megint elég logikus a Samsung néptelefonjainak számozása. Ha azonban évről-évre frissíteni szükséges a palettát, akkor bizony előfordul, hogy kissé összecsúsznak a modellek, hiszen a tavalyi széria darabjait is lehet még kapni. Az A33 azért nincs könnyű helyzetben, mert eléggé rácsúszott árban az A52, amely ugyan csak 4G-s, de úgy egyébként egy elég korrekt cucc, ami most is simán megállja a helyét, sőt. Az 5G-s A52s sem kerül többe, márpedig azt már tavaly is nehéz volt leütni.


[+]

Akkor meg mi értelme van? - tehetnénk fel a kérdést naívan, de nyilván az a helyzet, hogy az A52 majd szépen elfogy, a helyébe lépő A53 jóval drágább, tehát az A33 végeredményben oda van árazva, ahová a modellskála indokolja. És ha a tavalyi A32 nem volt éppen tökéletes, ez az idei modell nem sokkal marad el az A52-től tudásban, miközben alacsonyabb áron nyit, tehát jól látszik, hogy miképp csúsznak le bizonyos funkciók egy kategóriával lentebb. Mondjuk kapásból van OIS a főkamera mögött, a tavalyi 5G-s A32 pedig kijelzőben volt csúnyán lemaradva. Most minden a helyére került, hiszen nincs is 4G-s változat, de megkapjuk az AMOLED-et, az OIS-t és az IP67-es védettséget is.


[+]

És persze továbbra is érvényes, hogy hasonló tudást egy Redmi, egy Realme, vagy éppen egy TCL talán olcsóbban kínál, ám az is érvényes, hogy a Samsung azért csak odarak egy elég komplex ökoszisztémát a termék mögé, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi években a frissítési hajlandóságuk is igen nagyot ugrott. És ha végignézzük az apróságokat, akkor azért az olcsóbb vetélytársakból valami mindig hiányzik, vagy a stabi, vagy a vízállóság, vagy az AMOLED panel, vagy a sztereó hangszórók. Ám sajnos van a hiánylistán is tétel: a gyorstöltés itt még mindig csak 25 wattos megoldást jelent, a 3,5 mm-es jack csatlakozót pedig elhagyták.

Külső

Kérdezték, hogy milyen színben akarjuk a motyót: fehérben, barackszínben, vagy kékben. A fehéret elég rossz fotózni, a barackszín nem igazán áll közel a személyiségemhez, szóval a kéket mondtam a telefonban, de arra nem számítottam, hogy egy ilyen bilikék árnyalatú terméket fogok kapni, mert persze nem néztem utána előre, hogy ez a kék, nem az a kék, mint amit mondjuk a Honor használ. Egy fokkal kevésbé undorodva pöckölgetem arrébb, mint a barackot, de ez nyilván egyéni preferencia kérdése, szóval a kék, az halványkék, egy pillanatig sem próbálva palástolni a hátlap plasztik mivoltát. Viszont van belőle fekete is, amibe tényleg nem lehet belekötni.


[+]

De úgy egyébként az A33 első ránézésre is Samsung, nekem mondjuk mindig zavaró, ha a kijelző körüli kávák közül valamelyik szignifikánsan nagyobb, ez pedig itt is így van, olyan az ember érzése, mintha felcsúszott volna a panel. Ami egyébként AMOLED, 90 Hz-es frissítést kínál Full HD felbontás mellett, a minőségre, a kontrasztra és a fénysűrűségre azonban nem lehet panaszunk. A mögé rejtett ujjlenyomat-olvasó is kimondottan hatékony, csak egyszer vittem fel az ujjam, őszintén nem is figyeltem nagyon oda, hogy minden irányba forgassam közben, ehhez képest 10-ből 10-szer elsőre feloldott, de az arc alapú azonosítás is működik.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Samsung Galaxy A33 Realme 9 Pro Honor Magic4 Lite Redmi Note 11 Pro 5G Honor 50
Képátló 6,4 hüvelyk 6,6 hüvelyk 6,81 hüvelyk 6,67 hüvelyk 6,57 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2400 1080 x 2412 1080 x 2388 1080 x 2400 1080 x 2340
Technológia Super AMOLED IPS LCD IPS LCD Super AMOLED 10 bit OLED
Max. képfrissítés 90 Hz 120 Hz 120 Hz 120 Hz 120 Hz
Fehér fényerő 370 / 1011 nit 434 nit 516 nit 425 / 988 nit 415 / 843 nit
Fehér fényerő (min.) 1,8 nit 3,1 nit 2,2 nit 2,2 nit 1,5 nit
Fekete fényerő 0 nit 0,28 nit 0,32 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen 1552:1 1616:1 végtelen végtelen
Színhőmérséklet 7037 K + kézi 7269 K + kézi 7767 K + kézi 7622 K + kézi 7033 / 6541 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

Viszont a cucc lehetne kisebb. Ez most nem kifejezetten az A33 ellen szól, de már megint egy 6,4 inches lapáttal kell dolgozni, ahol egy csomó tevékenység két kezet igényel. Persze a OneUI jó úttörő módjára ott segít, ahol tud gesztusvezérléssel, alsó részre rakott vezérlőgombokkal, bárhonnét lehúzható értesítési tálcával, plusz dedikált egykezes móddal, de ez egy terebélyes telefon. A felső SIM-fiók hibrid, vagyis egy SIM mellé vagy egy második, vagy egy microSD rakható be. Az oldalsó bekapcsológomb jó helyen van, a hangerőt szabályozó billentyű viszont pont annyira van fent, hogy az hangerő emeléséhez már fogásváltásra van szükség.


[+]

Alul Type-C port árválkodik mikrofon és hangszóró által közrefogva, felül a hang a beszédhangszóróból távozik, tehát nem túl acélos a sztereó hatás. A hátlapra tett kamerasziget a burkolattal megegyező színű, nem dudorodik ki túlzottan, de annyira mindenképp, hogy az asztalra rakott telefon billegjen. A termék nagyon össze van rakva, minden illesztés pontos, a plasztik használata miatt a 186 grammos tömeg sem túlzó, az IP67-es védettség pedig külön öröm.

Hardver, UI

Ebben a modellben és az A53-ban debütált a Samsung középkategóriás, 5G-s lapkája, az Exynos 1280, amely 5 nm-es gyártástechnológiájával kifejezetten modern, de nem kifejezetten erős. A teljesítmény picivel a Snapdragon 695 felett van, ami persze bőven elég ebbe a kategóriába, a GPU is erősebb valamivel (Mali-G68), elérhető a 4K felvétel és a videózás közben történő lencseváltás is, de azért nem egy gaming eszköz. Már csak azért sem, mert nem erre a chipsetre optimalizálnak a fejlesztők. A mindennapok során elég a teljesítmény, de azért meg-megdöccen a felület például a főképernyőről balra haladva elérhető hírfolyam előhúzása közben, vagy a galériában a képek között lapozva. A görgetési sebesség ugyanakkor kellemes a 90 Hz-es kijelzőnek is köszönhetően.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Samsung Galaxy A33 5G Realme 9 Pro Honor Magic4 Lite Realme GT Neo2 Poco X4 Pro 5G Redmi Note 11 Pro 5G
Rendszerchip Exynos 1280 Snapdragon 695 Snapdragon 695 Snapdragon 870 Snapdragon 695 Snapdragon 695
Geekbench 5 (single/multi) 733 / 1857 pont 695 / 1990 pont 672 / 1886 pont 1010 / 3131 pont 687 / 2073 pont 688 / 2060 pont
GFXBench Car Chase onscreen 19 fps 17 fps 17 fps 48 fps 17 fps 17 fps
GFXBench Car Chase offscreen 23 fps 20 fps 20 fps 59 fps 20 fps 20 fps
GFXBench Man. onscreen 56 fps 43 fps 40 fps 113 fps 42 fps 41 fps
GFXBench Man. offscreen 60 fps 48 fps 47 fps 142 fps 47 fps 47 fps
AndroBench Sequential Read 508,12 MB/s 524,33 MB/s 504,73 MB/s 1764,41 MB/s 499,27 MB/s 497,27 MB/s
AndroBench Sequential Write 112,35 MB/s 106,75 MB/s 429,64 MB/s 774,07 MB/s 485,07 MB/s 480,91 MB/s
AndroBench Random Read 163,00 MB/s 150,13 MB/s 176,09 MB/s 265,52 MB/s 185,99 MB/s 199,96 MB/s
AndroBench Random Write 98,37 MB/s 99,31 MB/s 162,77 MB/s 260,08 MB/s 194,82 MB/s 177,07 MB/s

A szoftveres felület alapja most is az Android, abból is a 12-es verzió, amin a One UI 4.1 tesped. Nagyon bemutatnunk talán nem kell a cikk írásakor áprilisi biztonsági csomaggal rendelkező felületet, megvannak a szokásos funkciók az edge panellel, a testreszabhatósággal, a gesztusvezérléssel. A Microsoft szolgáltatásai továbbra is ugyanúgy a rendszer részét képezik, ahogyan a Google szoftvercsomagja, illetve a dedikáltan samsungos apróságok, mint a diktafon, a SmartThings, a Health, a fájlkezelő, a költözést segítő Smart Switch, a Wearable, vagy a Samsung saját böngészője. A játékokhoz ott a Game Center akár letöltést nem igénylő, online unaloműzőkkel is, a további sallangok között pedig a NetFlix, a Spotify és a Facebook sorolható fel. Viszont — és ezért ki lehetne osztani néhány nyaklevest — nincs benne always-on kijelzés, ami különösen érthetetlen egy AMOLED kijelzős Samsung esetében pláne úgy, hogy persze értesítési LED-nek sem jutott hely. Ez pusztán szoftveres kérdés, ezért irtó nagy genyóság, hogy ennek a kihagyásával (is) próbálják a drágább eszközök felé terelni a népet, pláne úgy, hogy az üzemidő parádés, tehát még erre sem lehet fogni ezt a korlátozást.

[+]

Hirdetés

Aki már használt Samsung telefont a közelmúltban, annak nem lesz újdonság a menürendszer kapcsán, aki pedig nem, annak nem lesz nehéz megszoknia ezt a köntöst. Egy Samsung-fiókot érdemes létrehozni nem csak a letölthető bigyók (zenelejátszó, témák, egyebek), hanem a Find My Phone funkcióhoz is, plusz a Samsung Members néha egész érvényes akciókkal és meglepetésekkel is szolgál a tulajdonosok számára. Ezek tipikusan azok a dolgok, amik miatt a koreai gyártó telefonjai szerethetők, ahogyan a SmartThing és a Health alkalmazásokkal együttműködő, más gyártóktól származó eszközök és szolgáltatások sora is nagyon bőséges.

[+]

Az Exynos 1280 egyik jó tulajdonsága, hogy nem hajlamos a melegedésre, a sok benchmark hatására sem borult ki, 5 percnyi 4K videórögzítés után a kamera körüli rész kezdett valamelyest langyosodni, de ez sem volt számottevő. Ugyanakkor viszont kérdés, hogy ezen az árszinten lehetett-e volna egy fokkal erősebb chipsetet választani, ám nyilván a Samsungnak az az érdeke, hogy a saját fejlesztésű lapkáját tolja, ráadásul most annyira nem lőttek mellé, mert a konkurens Qualcomm megoldásával szerelt telefonok ára sem mindig kedvezőbb (Honor Magic4 Lite).

Multimédia

Öt körben négy kamera ül. Erről különösebb utánanézés nélkül is lehet sejteni, hogy nem kell okvetlen hasraesni, de azt mondjuk elvárhatjuk, hogy ennyi pénzért a főkamera azért korrekt legyen és legalább egy extra látószöget kapjunk. És ez stimmel is, a 48 megapixeles felbontású főszenzor F/1,8-as apertúrát, 1/2 inches szenzort és optikai stabilizációt is kapott, ami ritka ebben a szegmensben. Ugyanakkor viszont az ultraszéles (123 fok) modul 8 megapixeles felbontása és fixfókuszos kialakítása már sejteti, hogy ott nagy meglepetés nem lesz, a makró 5 megapixelen rögzít, ami egy fokkal jobb, mint a semmirevaló 2 megapixeles egységek, a negyedik elem pedig egy mélységérzékelő csupán. A kijelző tetejének közepén látszó előlapi kameralyuk 13 megapixeles szenzort rejt, amely nappal ilyen, este pedig ilyen fotókra alkalmas.


[+]

Alapesetben a szoftver nem kínálja fel a 48 megapixelben történő fotózást, ezt a képarány beállításai alól kell előtúrni. Az összes Samsungnál így van, ami szerintem nem logikus, a legtöbb konkurens inkább külön fotózási módként tekint erre a lehetőségre. Viszont annyiban nem baj, hogy ezúttal sem érdemes erőltetni a 48 megapixelt, egyrészt jóval lassabb az exponálás, másrészt nem lesznek jobbak, csak nagyobbak a képek, itt van egy példa nappal, egy pedig este. Ha hagyjuk dolgozni az automatikát 12 megapixelen, akkor ilyen fotók esnek ki a telefonból:

Dani ránézett a képekre és azt mondta: samsungos. Igaza van. A szaturáció kicsit túl van húzva, a felvételek túl vannak élesítve, képernyőnyi méretben nézve viszont vibráló, élénk, látványos az eredmény, csak hát az ember kicsit nagyítgat, akkor meg már messze van a tökéletestől az eredmény, de ebben az ársávban ennél sokkal jobbat más sem kínál, legalábbis az idei felhozatalt tekintve. Van azonban kétszeres szenzorzoom is, aminek példáit alant lehet megnézni:

Sajnos a fotókon nagyon látszik, hogy digitális nagyításról van szó, a vonalélesség szétesik, a részletek mosottak lesznek. Az ultraszéles kamerától túl sokat nem vártunk, de persze ezzel is kattintgattunk párat:

Bár itt is problémás a részletesség, de a színek jók, a fehéregyensúly korrekt, hangulatos fotókat lehet készíteni, de ezekbe sem érdemes belenagyítani, főleg a képek szélein látszik a gyenge vonalélesség, ahol sok a homályos terület. Az éjszakai mód mindkét szenzorral elérhető, maga az automatikai is szól, hogy érdemes lenne ezt használnunk, ilyenkor megnő az exponálási idő, a telefon tanácsa, hogy tartsuk lehetőleg stabilan, ezt jól meg is fogadtam, így készültek az alábbi képpárok normál és ultraszéles látószöggel:

A főkamera sem brillírozik, de az ultraszélest nem is érdemes elővenni, ott masszív mennyiségű a zaj, de ez alapvetően várható volt. A normál látószöggel készült fotók sem igazán jók, képernyőnyi méretben még jó kiállású a felvételek hangulata és színhőmérséklete, de alaposabban megnézve sok a bizonytalanság. És mindezeken túl a rend kedvéért az 5 megapixeles makrót is munkára fogtam, hogy az alábbi felvételekkel tudjam szemléltetni képességeit a szoftver által javasolt 3-6 centiméteres távolságbéli paraméterekre figyelve:

Nagyon el kell találni, hogy hol lesz éles a felvétel, a megadott 3-6 centiméteres távolság nagyon tág, érdemes egy-egy témáról több fotót is csinálni. Érthető, hogy 5 megapixelen egy fokkal jobb az eredmény, mint kettőn, de ez így is távol áll az igazán jótól. Videózásnál viszont jó pont, hogy az előlapi szenzorral is lehet 4K-ban ügyködni, erre jöjjön három példa (4K és Full HD nappal, 4K este):



Este csapnivaló az eredmény, nappal viszont korrekt lesz a dolog, a két mikrofonnak köszönhetően a hangsáv is vállalható. A hátsó kameraszett esetében a főkamera kínál 4K rögzítést, amit itt mutatunk:


Annak ellenére, hogy van OIS, azért nem remegésmentes az eredmény, de a vonalélesség és a színek rendben vannak. Egészen addig a pontig, amíg nem megy le a nap, mert este a telefon konkrétan nem talál fókuszt. Talán folyamatosabb, szemnek valamivel kellemesebb produkció születik Full HD mellett, ahol az OIS-t az elektronikus stabilizáció is kiegészíti úgy, hogy menet közben még látószöget is lehet váltani:



Jól látszik, hogy este az ultraszéles modullal történő videózás eléggé az extrém sport kategóriájába esik, amiből viszont egyenesen következik, hogy a csak Full HD-ban elérhető szuperstabi mód is inkább nappal lesz opció, ilyenkor ugyanis az ultraszéles kamerát használni a rendszer egy szűkebbre vágott látószöggel. Ez nappal rendben van, bár az OIS+EIS kombóval megtámogatott főkamerás normál felvételek is elég stabilak, este viszont szétesik az egész és teljesen hasznavehetetlen lesz az eredmény. Úgy összességében azonban azt lehet mondani, hogy saját szegmensében a Galaxy A33 a mezőny átlagánál fentebb van kissé, a főkamerával kifejezetten jól lehet dolgozni, az OIS megléte nagyon hasznos, főleg akkor, ha a szoftveres stabilizáció is kiegészíti. Az ultraszéles modul inkább csak átlagos, de legalább lehet kapcsolni rá felvétel közben is, az 5 megapixeles makró pedig egy fokkal több értéket képvisel, mint az átlagos, 2 megapixeles, semmirekellő szenzorok.


Zenei szempontból Tpye-C, Bluetooth és a telefon saját hangszórói képezik a felhozatalt. Utóbbiak maximum közepesre értékelhetők a féloldalas sztereó hatás és a viszonylag hervatag hangerő okán, a másik két megoldás viszont remekül működött. Platformszintű lejátszó gyanánt a YT Music van fent gyárilag, a Samsung saját szoftvere az áruházból ingyen letölthető és az elég sokat is tud a telefonon tárolt zenék meghallgatása kapcsán. Rádió nincs, Widevine L1 támogatás viszont van, tehát a streaming nagy felbontású is lehet.

Adatátvitel, akkumulátor

Az itthon használt 5G frekvenciák mindegyikén működik az A33, ez tehát előrelépés tavalyhoz képest, de az A52-höz képest is. A kétcsatornás WiFi is már alapvető elvárás, 6-os WiFi viszont nincs. Az összes közismert műholdas rendszer alapján történő pozíciószerzés gyors és pontos, az NFC nem hiányzik, a Bluetooth pedig 5.1-es verziószámú, adatátviteli szempontból tehát hozza a kötelezőt a termék. Böngészési szempontból pedig többet is, mert a Chrome mellett a Samsung saját browsere is választható, ami egy kifejezetten sokoldalú szoftver, sokan a felrakják és használják nem Samsung telefonokon is, a böngészési élménynek pedig jót tesz a 90 Hz-es kijelző.

[+]

Nálam az A33 kifejezetten jól szerepelt üzemidő kapcsán. A készenléti fogyasztás alig érzékelhető, éjjel 1-2%-ot merült a telefon, de simán kiesik átlagos használat mellett 6-8 órányi kijelzőidő is egy töltéssel, ami a takarékos chipsetnek és a jókora, 5000 mAh-s akkumulátornak köszönhető. WiFi-n néztem Full HD videót, egy óra alatt 6%-ot merült összesen, ami jó 16 órányi lejátszási időt vetít előre. Kár, hogy 25 wattos a maximális gyorstöltési tempó, ez 30 perc alatt 50%-ot tol a telepbe ugyan, de teljes töltéshez kell úgy másfél óra, vezeték nélküli megoldás pedig nincs. Ugyanakkor viszont némileg visszaveti a készenlétet, ha 5G hálózatokon ketyeg a masina, de nem lesz óriási az eltérés. Ha valaki maximalista, akkor a beállításokon belül tovább finomhangolhatja az akkumulátor működését, hogy így nyerjen 1-2 plusz órányi készenléti időt.


[+]

Samsung Galaxy A33 5G
Pro
Takarékos hardver
IP67-es védelem
Optikai stabilizáció a főkamerához
Kontra
Nincs 3,5 mm-es jack csatlakozó
Nincs always-on kijelzés
Egyelőre a tavalyi, többet tudó modell olcsóbb
Csak 25 wattos gyorstöltés
Pontozás
Kialakítás, védelem 9 pont
Kijelző 8 pont
Sebesség 8 pont
Szoftverfelület 8 pont
Fotózás, videózás 7 pont
Hangminőség 7 pont
Adatkommunikáció 8 pont
Üzemidő 8 pont
Ár/érték arány 7 pont
Indulóár (6/128 GB, HUF) 129 990

Összegzés. Ha nem lenne az A52S még a piacon, akkor már most mondhatnánk, hogy az A33 betölti az űrt, mert bár drágább, mint a tavalyi A32 volt, de annál majdnem annyival jobb, hogy akár 5-össel is kezdődhetne a számozása. Tehát okvetlenül fejlődött, miközben már nem kell az 5G miatt lemondani erről-arról, hogy beférjen az ársapkába. És a júzernek is egyszerűbb a dolga. Tehát most nem ez a legjobb vétel, mert többet drágult az elődhöz képest, mint amennyivel az eggyel jobb motyónak tavaly óta esett az ára, szóval amíg A52s-t lehet kapni, addig azt tessenek venni, ha a Samsung kínálatában keresünk középkategóriás mobilt. De nyilván eljön az a pillanat, amikor az A52s eltűnik a boltokból, addigra vélhetően az A33 is valamivel olcsóbb lesz és akkor már abszolút releváns ajánlat lehet, hiszen rengeteg ponton fejlődött, egy csomó fontos extra megvan benne, képalkotásban sem vall szégyent, korrekt az üzemidő, az elvárásoknak megfelelő a kijelző, az Exynos 1280 pedig ugyan nem egy kifejezett erőgép, de legalább takarékos. Bele tudok persze kötni (mit ártott nektek az a jack dugasz?), de összességében egy kiegyensúlyozott szolgáltatáskínálatú, megbízhatónak ígérkező, szoftveresen támogatott, sokoldalú masina, ami a legtöbb ember átlagos igényeit ki tudja elégíteni. Egy Tetszett plecsnit megérdemel, de az always-on kijelzés kihagyása miatt azért jár egy durcás nézés.

Samsung Galaxy A33 5G

Bog

Specifikáció

Samsung Galaxy A33 5G
Galaxy A33 5G Külső
Méretek 159,7 x 74 x 8,1 milliméter
Tömeg 186 gramm
Színvariációk Fekete, fehér, kék, barack
Kijelző képátlója 6,4 hüvelyk
Képaránya 20:9
Felbontása 1080 x 2400 pixel (411 ppi)
Típusa, frekvenciája Super AMOLED, 90 Hz
Értesítő LED nincs
Biometrikus védelem ujjlenyomat-olvasó (optikai, kijelzőben)
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Samsung Exynos 1280, 5 nm
Processzor 2 x 2,4 GHz ARM Cortex-A77 és 6 x 2,0 Ghz ARM Cortex-A55
Grafikus chip ARM Mali-G68
RAM, tárhely mérete 6 GB, 128 GB
Memória bővítése microSD (2-es SIM helyére)
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25
LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66
5G (n1/n3/n41/n78/n79)
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
eSIM támogatás nincs
Bluetooth 5.1 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac (kétcsatornás, HotSpot, Direct)
USB USB 2.0 (Type-C, MTP, OTG)
Navigáció A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 12, One UI 4.1
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 48 MP (f/1,8, PD autofókusz, OIS)
8 MP ultraszéles (f/2,2, 123 fokos látószög, fixfókusz)
5 MP makró (f/2,4, fixfókusz)
5 MP mélységérzékelő
Előlapi kamerarendszer 13 megapixel (f/2,2)
Videófelvétel 4K (30 fps), 1080p (30/60 fps)
Jack kimenet nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 5000 mAh lítium-ion
Vezetékes töltés Max. 25 watt
Vezetékmentes töltés nincs
Egyebek
Giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, barométer, fényérzékelő, IP67 víz- és porálló kivitel

Azóta történt

Előzmények