Samsung Galaxy A33 5G - a három az majdnem öt

Sokat fejlődött az idei 30-as szériája a Samsungnak, már-már a tavalyi A52 szintjét ostromolja, ám azt olcsóbban lehet megvenni.

Külső

Kérdezték, hogy milyen színben akarjuk a motyót: fehérben, barackszínben, vagy kékben. A fehéret elég rossz fotózni, a barackszín nem igazán áll közel a személyiségemhez, szóval a kéket mondtam a telefonban, de arra nem számítottam, hogy egy ilyen bilikék árnyalatú terméket fogok kapni, mert persze nem néztem utána előre, hogy ez a kék, nem az a kék, mint amit mondjuk a Honor használ. Egy fokkal kevésbé undorodva pöckölgetem arrébb, mint a barackot, de ez nyilván egyéni preferencia kérdése, szóval a kék, az halványkék, egy pillanatig sem próbálva palástolni a hátlap plasztik mivoltát. Viszont van belőle fekete is, amibe tényleg nem lehet belekötni.


[+]

De úgy egyébként az A33 első ránézésre is Samsung, nekem mondjuk mindig zavaró, ha a kijelző körüli kávák közül valamelyik szignifikánsan nagyobb, ez pedig itt is így van, olyan az ember érzése, mintha felcsúszott volna a panel. Ami egyébként AMOLED, 90 Hz-es frissítést kínál Full HD felbontás mellett, a minőségre, a kontrasztra és a fénysűrűségre azonban nem lehet panaszunk. A mögé rejtett ujjlenyomat-olvasó is kimondottan hatékony, csak egyszer vittem fel az ujjam, őszintén nem is figyeltem nagyon oda, hogy minden irányba forgassam közben, ehhez képest 10-ből 10-szer elsőre feloldott, de az arc alapú azonosítás is működik.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Samsung Galaxy A33 Realme 9 Pro Honor Magic4 Lite Redmi Note 11 Pro 5G Honor 50
Képátló 6,4 hüvelyk 6,6 hüvelyk 6,81 hüvelyk 6,67 hüvelyk 6,57 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2400 1080 x 2412 1080 x 2388 1080 x 2400 1080 x 2340
Technológia Super AMOLED IPS LCD IPS LCD Super AMOLED 10 bit OLED
Max. képfrissítés 90 Hz 120 Hz 120 Hz 120 Hz 120 Hz
Fehér fényerő 370 / 1011 nit 434 nit 516 nit 425 / 988 nit 415 / 843 nit
Fehér fényerő (min.) 1,8 nit 3,1 nit 2,2 nit 2,2 nit 1,5 nit
Fekete fényerő 0 nit 0,28 nit 0,32 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen 1552:1 1616:1 végtelen végtelen
Színhőmérséklet 7037 K + kézi 7269 K + kézi 7767 K + kézi 7622 K + kézi 7033 / 6541 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

Viszont a cucc lehetne kisebb. Ez most nem kifejezetten az A33 ellen szól, de már megint egy 6,4 inches lapáttal kell dolgozni, ahol egy csomó tevékenység két kezet igényel. Persze a OneUI jó úttörő módjára ott segít, ahol tud gesztusvezérléssel, alsó részre rakott vezérlőgombokkal, bárhonnét lehúzható értesítési tálcával, plusz dedikált egykezes móddal, de ez egy terebélyes telefon. A felső SIM-fiók hibrid, vagyis egy SIM mellé vagy egy második, vagy egy microSD rakható be. Az oldalsó bekapcsológomb jó helyen van, a hangerőt szabályozó billentyű viszont pont annyira van fent, hogy az hangerő emeléséhez már fogásváltásra van szükség.


[+]

Alul Type-C port árválkodik mikrofon és hangszóró által közrefogva, felül a hang a beszédhangszóróból távozik, tehát nem túl acélos a sztereó hatás. A hátlapra tett kamerasziget a burkolattal megegyező színű, nem dudorodik ki túlzottan, de annyira mindenképp, hogy az asztalra rakott telefon billegjen. A termék nagyon össze van rakva, minden illesztés pontos, a plasztik használata miatt a 186 grammos tömeg sem túlzó, az IP67-es védettség pedig külön öröm.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés