Hirdetés

Nubia Z20 - OLED-en dupláz

Dupla kijelzőjével igazán egyedi lett, és Magyarországról is könnyen elérhető a gyártó csúcsmodellje, aminek szinte semmilyen téren sem kell szégyenkeznie.

Bevezető, dupla kijelzős alapok, doboz

Az elmúlt három év egyik fő mobilos trendje a kávamentesítés: az első Mi Mix óta szinte minden gyártó megpróbálja a teljes előlapot kijelzővé varázsolni, ezzel párhuzamosan viszont nyilván új helyet kell találni a megszokott komponenseknek, legfőképpen a kör alakú, jó minőség esetén aránylag helyigényes szelfikamerának. Rengeteg gyártó használ valamilyen mechanikus megoldást a problémára: szükséges estén hátlapból előcsúszik, kifordul, esetleg a mobil tetejéből felemelkedik, vagy cápauszony-szerűen bukkan fel, lényeg, hogy normál használat közben ne legyen ott, ne vegyen el a hasznos felületből. Lehet vitatkozni azon, hogy ez mennyire fontos a valóságban, illetve hogy tényleg ezek a kis optikák rontják el egy mobil megjelenését, viszont amíg menő és innonatív mobilokat szül ez a törekvés, addig én egyáltalán nem bánom, hogy dolgoznak rajta, a rettentően uniformizált mobilos világban jól is jön néhány megvalósuló designer-munkaóra.

A ZTE alá tartozó, ám külön cégként működő Nubia pedig mert bátran tervezni és megvalósítani, legújabb csúcsmodelljüket, a Z20-at új elv szerint hozták létre: nem szelfikamerát dugtak el valahova, hanem egy másik kijelzőt tettek a hátlapra, így aztán lőhetők a 48 megapixeles szelfik a főkamerával, a hátsó megjelenítő pedig számos egyéb lehetőséget is ad a felhasználónak. Persze, nem ez az első hasonló megoldás, a YotaPhone már öt éve is mutatott ilyesmit - idén pedig csődbe is ment -, ám abban az esetben a hátlapi e-ink kijelző afféle zéró fogyasztású, állandó infopanelként működött, ehhez képest a dupla OLED-es Nubia Z20 esetén alapjaiban más a koncepció.


[+]

Még a telefon kézbevétele előtt elkezdtem gondolkodni azon, hogy mire lehet használni egy, az előlapival megegyező technológiájú, ugyanakkor méretben és felbontásban is kisebb panelt, de tényleges választ ezekre a többnapos használat adott. Egyrészt portréfotózásnál, esetleg önvideózásnál az alany láthatja önmagát a kijelzőn, ez egyértelmű. Ezen kívül hasznos lehet a második kijelző esti tartalomfogyaszáshoz a többlépcsős szemkímélő módjával és az eleve alacsonyabb fényerejével, nem mellékesen pedig lényegesen kevesebbet is fogyaszt, tehát olvasásához vagy egy tartalomfolyam átgörgetéséhez nyugodtan használható az a fő kijelző helyett.


[+]

Nyilván aktiválhatók rá always-on funkciók, és bár limitációkkal (két ablak nem lesz egymástól teljesen függetlenül aktív), de érdekes ötletet valósít meg a többablakos használat terén is: három ujj elcsúsztatásával átdobhatjuk a kisebb vagy a nagyobb megjelenítőre a tartalmat későbbi használathoz, én főként böngészőablakkal együtt dobtam át elolvasásra váró cikkeket a kis kijelzőre. Pesszimista és egyben rendszeres telefonelejtő ismerősöm persze elmondta a Z20 valódi értelmét: ha betörik egy kijelződ, még mindig ott a másik. Valamilyen szempontból egyébként igaza is van, hiszen az eddigi megoldásokkal ellentétben a Nubia másodlagos kijelzője minden funkciót betölt, nincs olyan eset, amikor az előlapi panel használatára kényszerítene. Más kérdés persze, hogy videót nézni vagy irányításra érzékeny játékkal szórakozni senki nem akar majd hátul, függetlenül attól, hogy néhány éve az 5,1 hüvelykes méret és a 720 x 1520 pixeles felbontás teljesen rendben volt egyetlen kijelzőnek, amit OLED technológiával párosítva még jó eséllyel dicsértünk is, most meg ezt emlegetjük hátlapi apróságként. Afféle szoftveres egykezes mód helyett is értelmezhető.


[+]

Elöl gyárilag szépen illesztett fólia védi a kisebb sérülésektől az előlapot, ám felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet hátul, és hogy milyen tokot használhat hozzá a 180 000 forintos értékét féltő, gondos gazda. Szimpatikus módon erre maga a Nubia ad többféle választ: a hozzánk érkezett, végfelhasználói dobozban hátlapi fólia, illetve egy áttetsző szilikontok is helyet kapott, amivel természetesen a hátsó érintőkijelző gond nélkül kezelhető marad. Ezeken kívül kapunk jack átalakítót a port fizikai hiányából eredően, továbbá USB-A-s Type-C kábelt és egy ehhez tartozó 9V/2A-s töltőadapter.

Külső, kijelzők

Első ránézésre semmi gyanúsat nem láthatunk a mobillal kapcsolatban, a hátsó kijelzőt kikapcsolt állapotban tényleg csak akkor vesszük észre, ha nagyon figyelünk és tudjuk, hogy hova kell nézni, összességében azonban „csak” egy kellemes, fém-üveg kombinációjú, kellemesen kézben tartható, pont nem túl óriási méretekkel bíró (158,6 x 75,3 x 9 milliméter) eszközt fogunk látni magunk előtt. Az összeszerelés minősége nagyon profi, és az anyaghasználattal sem lesz bajunk, alumínium keretbe foglaltak elöl-hátul Gorilla Glass 5-üveget, a kameralencsét pedig szintetikus zafírüvegel védik. Az üvegek egyébként a széleken bírnak némi lekerekítéssel, ez pont ergonomikussá és kellemessé teszi a fogást, ugyanakkor elöl nem érdemes teljesen sík kijelzőfelületet várni – ez szempont lehet sokaknak.


[+]

A Nubia Z20 külső egyedisége nem csak a hátlapi kijelzőből áll: alul-felül enyhe bemélyedések teszik egyedivé az alumínium keretet, és az sem hétköznapi, hogy jobb és bal oldalon egyaránt láthatunk bekapcsológombbal egybeépített ujjlenyomat-olvasót. A hátlapi szimmetriára nagyon ügyeltek: középen van a kamerasziget, jobb és bal oldalán a másodlagos egységekkel, kicsit távolabb pedig a vakukkal: legalábbis elméletileg. Gyakorlatilag pedig ebből a bal oldali egy kéttónusú vaku, a másiknak pedig jó eséllyel semmi funkciója nincs, mi legalábbis sem zseblámpaként, sem pedig kamerasegédként nem láttuk működni.


[+]

Mindkét kijelző AMOLED tehát, az előlapi egy 6,42 hüvelykes képátlójú, 1080 x 2340 pixel felbontású, 19,5:9-es darab, hátra pedig egy 5,1 hüvelykes, 720 x 1520 pixeles jutott. Az előlapon a kávák szűkek, de nem extrém módon, tehát jutott hely hagyományos beszédhangszórónak és kényelmesen elfért a fény- és távolságérézkelő szenzorpáros is. Kézi maximumra állítva a fő kijelző egyáltalán nem bír kiemelkedő fényerővel, viszont automata módban felugrik 600 nit fölé, ha a helyzet úgy kívánja. Élénk és természetes színmódjai nagyjából azt hozzák, amit ígérnek, előbbi általánosan rikító színvilágáért kékes fehérekkel és gyengébb színhűséggel fizetünk, a természetes mód viszont jóval közelebb áll a valósághoz. Az előlapi érintésérzékelés jó, a lekerekítésnél aligha látszik színtorzulás, és nyilván nincs gond a feketékkel és a betekintési szögekkel sem.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Nubia Z20 Nubia Z20 (hátlap) Huawei P30 Pro Xiaomi Mi 9 OnePlus 7T
Képátló 6,42 hüvelyk 5,10 hüvelyk 6,47 hüvelyk 6,18 hüvelyk 6,55 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2340 720 x 1520 1080 x 2340 1080 x 2340 1080 x 2400
Technológia AMOLED Dynamic AMOLED Curved OLED AMOLED Fluid AMOLED (90 Hz)
Fehér fényerő 413 / 510 nit 368 nit 533 / 921 nit 433 / 824 nit 476 / 883 nit
Fehér fényerő (min.) 3,2 nit 1,8 nit 2,0 nit 1,9 nit 2,1 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 8760 / 7980 K 7695 / 7695 K 6968 K + kézi 7629 / 6863 + kézi 6999 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

A hátlapi egység esetén aránylag kiegyensúlyozottak a fehérek, viszont nincs különbség a két kijelzőmód között. Képfrissítésben és érintésérzékelésben jelentősen gyengébb ez a panel az előlapinál, de egyébként tényleg minden megcsinálható rajta, ami a fő kijelzőn, és van egy zseniális, többlépcsős szemkímélő módja is, aminek negyedik, legerősebb fokozata teljesen monokrómmá változtatja a panelt, és gyakorlatilag kapunk egy jóval szebb e-ink hasonmást, amin kimondottan jó élmény olvasni.


[+]

Alulra került a mono multimédiás hangszóró, közvetlenül az egyetlen portként látható Type-C mellett. Jobb oldalt látható a hangerőszabályzó páros, bal oldalról pedig a két darab nanoSIM-et befogadni képes tálcát húzhatjuk elő, de célszerszám kelleni fog hozzá, van is egy ilyen tű a dobozban. A telefon tetején csak egy másodlagos mikrofont lehet látni, meg persze az alumínium kereten összesen négy műanyag antennacsíkot. Beszédhangszóró elöl és hátul is van, ahogy távolságérzékelő szenzor is, Nubia feliratból egy jutott, a hátlapra.

Snapdragon 855+, extra funkciók, szoftverezettség

Különleges kialakítása és bőven 200 000 forint alatti ára alapján egy 7-es szériájú Snapdragon sem lett volna ciki ehhez a konfigurációhoz, de szerencsére a Nubiánál másképp gondolták, és beletették a jelenleg elérhető legerősebb Qualcomm-chipet, a Snapdragon 855+-t. A TSMC 7 nm-es node-ján gyártásban lévő rendszerchip az eredeti 855-höz képest emelt órajelével abszolút hozza azt a szintet, amit a konkurens chipgyártók második féléves újdonságai, nem is lepődtünk meg azon, hogy a Nubia Z20-at is a legdrágább csúcsmobilok mellé lehet állítani hardveres erő terén.

A képen az AnTuTu 8-as eredmény látható, táblázatunk még a 7-es szerint születettA képen az AnTuTu 8-as eredmény látható, táblázatunk még a 7-es szerint születettA képen az AnTuTu 8-as eredmény látható, táblázatunk még a 7-es szerint született A képen az AnTuTu 8-as eredmény látható, táblázatunk még a 7-es szerint született [+]

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Nubia Z20 Asus Zenfone 6 Samsung Galaxy S10+ Apple iPhone 11 Pro Max OnePlus 7T Huawei P30 Pro (teljesítmény)
Rendszerchip Snapdragon 855+ Snapdragon 855 Exynos 9820 Apple A13 Bionic Snapdragon 855+ HiSilicon Kirin 980
AnTuTu Bench. 7.x 372274 pont 340350 pont 327451 pont 457958 pont 401028 pont 316068 pont
Geekbench 4 (single/multi) 3540 / 10084 pont 3536 / 10835 pont 4451 / 10270 pont 5487 / 13917 pont 3709 / 11522 pont 3301 / 9943 pont
Geekbench 5 (single/multi) 631 / 2269 pont n/a 824 / 2298 pont 1339 / 3552 pont 784 / 2849 pont 682 / 2413 pont
GFXBench Car Chase onscreen 38 fps 34 fps 22 fps 56 fps 41 fps 28 fps
GFXBench Car Chase offscreen 45 fps 42 fps 42 fps 79 fps 48 fps 33 fps
GFXBench Man. onscreen 60 fps 60 fps 56 fps 60 fps 60 fps 59 fps
GFXBench Man. offscreen 103 fps 101 fps 97 fps 173 fps 112 fps 92 fps
AndroBench Sequential Read 720,03 MB/s 836,10 MB/s 790,08 MB/s n/a 1434,05 MB/s 901,96 MB/s
AndroBench Sequential Write 445,75 MB/s 190,19 MB/s 194,75 MB/s n/a 223,38 MB/s 220,45 MB/s
AndroBench Random Read 157,91 MB/s 135,55 MB/s 137,23 MB/s n/a 167,71 MB/s 159,47 MB/s
AndroBench Random Write 173,83 MB/s 95,11 MB/s 23,58 MB/s n/a 29,09 MB/s 208,24 MB/s

A Kryo 485 processzormag legerősebb processzormagja 2,96 GHz-en dolgozik, az Adreno 640 grafikai egység akár 700 MHz-en is tud ketyegni. Többféle tárolócsomagú változat is létezik a Z20-ból, de az EU-s webáruházban 8/128 GB-os példányokat árul a gyártó, hozzánk is ilyen tesztkészülék érkezett. Aligha tér el a kezelőfelület a gyári androidos sztenderdektől, a 9-es (Pie) főverzió alapjain augusztusi biztonsági csomag fut tesztünk pillanatában. A rendszer a szó szoros értelmében véve puritán, még időjárás-widgettel is nekünk kell felszerelnünk, ha igénylünk ilyesmit, és az alap Google-csomagon szinte minden alkalmazás letöltése ránk fog várni. Érdemes lehet némítani/cserélni a rendszerhangokat is, hiszen ezek is a többéves, legidegesítőbb, legnyersebb fajtából valók. Továbbá, ami kissé bosszantó egy ennyire szűk kávás mobilnál, hogy nincs gesztusvezérlős alternatívája a három virtuális gombnak, ezek fix helyet foglalnak el a kijelző alsó sávjában.

Hirdetés

Van magyar nyelv, de csak amíg az Android le van fordítva: 100%-osnak nem mondhatóVan magyar nyelv, de csak amíg az Android le van fordítva: 100%-osnak nem mondhatóVan magyar nyelv, de csak amíg az Android le van fordítva: 100%-osnak nem mondható Van magyar nyelv, de csak amíg az Android le van fordítva: 100%-osnak nem mondható [+]

Aki magyarul szereti használni a menüt, az minden bizonnyal fog találkozni furcsaságokkal: fordítási hiányosságok nyilván vannak a Nubia-exluzív beállításoknál, ezt már megszokhattuk, viszont ennél a telefonnál sokszor menüponton belül is vannak különbségek: ha rábökünk arra a beállításra, hogy mikor menjen Alvó módba, a mobil, ami még magyarul van, akkor angol nyelvű opciók közül fogunk választani.

[+]

Az alkalmazáslista nyilván egyszerűen kibővíthető, a lokalizációs dolgok is inkább megmosolyogtatók, mintsem bosszantóak, komoly gond pedig szerencsére nincs a szoftverrel, szerencsére a két kijelző kezelése is okosan, átgondoltan van megoldva. Először is eldönthetjük, hogy szeretnénk-e dupla kijelzős multitaskinggal, három ujjal a másik kijelző átdobálva használni a rendszert, vagy a két megjelenítőt egymás tükreként használnánk-e inkább. A váltás alapértelmezetten virtuális gombbal történik , de ésszerűbb beállítani az automatikus váltást, hiszen gyors és megbízható: mire átforgatjuk a mobilt a kezünkben, már meg is történt a csere.

[+]

Hasonló a helyzet az alvó mobil feloldásánál is: a két oldalt különálló, ujjlenyomat-olvasós bekapcsológombbal beállíthatjuk, hogy mi mindig jobb vagy bal oldalon nyomjuk a bekapcsolást, és ennek megfelelően villan fel a megfelelő oldali kijelző, de erre sincs igazán szükség: a mobil tudja, melyik vége néz épp felénk, és megfelelő beállítás esetén mindig azt fogja felvillantani. A biometrikus azonosító egyébként legfeljebb 5 ujjunkat tudja regisztrálni, gyorsan, pontosan működik, és természetesen nem kell mindkét oldalon regisztrálni.

[+]

Beállíthatjuk, hogy játék közben folyamatosan világítson a hátlapon, hogy a mobil bizony Snapdragon 855+-szal szerelt, illetve kikapcsolt kijelzős hívás vagy zenehallgatás esetére is belőhetünk fix animációt, de nem hinném, hogy ezeket bolti bemutatón kívül bárki is fogja használni, ennél jóval hasznosabb a bármelyik kijelzőn működő always-on megjelenítés, ami megjelenítőnként külön időzíthető és konfigurálható. A másodlagos kijelzőnek vannak a gyári androidos megoldáson túl külön szemkímélő módjai, egyre sárgásabb fehérekkel, később pedig monokrómra váltó árnyalattal.


[+]


[+]

A gyártó Red Magic névre hallgató gamer-szériájából jutott valami a Z20-ba is, mégpedig a játékkezelő. Ezzel egyrészt játékokon belül, villámgyorsan állíthatunk fényerőt, blokkolhatunk értesítéseket vagy készíthetünk képernyőfotót, de nem ez a legfőbb szerepe, sőt, még csak nem is az, hogy követhetjük vele a hőmérsékletet és a CPU-GPU terheltségét, hanem az, hogy fekvő kijelzős (landscape) játékoknál a hátlapi megjelenítő érintésérzékelését két oldalra osztva kihasználhatjuk. A bal és a jobb oldalt játékonként szabadon beállítható ponton emulál érintést, autós játékoknál például úgy tudunk balra vagy jobbra irányítani, hogy nem takarjuk ki az ujjunkkal a tartalmat, ami mindenképpen hasznos tud lenni.

[+]

Ennyit a többkijelzős módokról, térjünk át a másik nagy extrára, a nyomásérzékelésre: a HTC és Pixel mobilokon már többszörösen látott extra funkciót szokásos módon használhatjuk, a mobilt röviden vagy hosszabban, általunk beállított erősséggel megszorítva végezhetünk el egy-egy műveletet, van például szoftveres egykezes mód, de bekapcsolhatjuk a lámpát, lehozhatjuk az értesítési felületet, készíthetünk képernyőfotót, vagy akár általunk, szabadon választott alkalmazást nyithatunk meg. A rendszer pont olyan jól működik, mint amit a többiektől már megszokhattunk, szerencsére semmilyen anomáliával vagy félreérzékeléssel nem találkoztunk – igaz, én ezeket mindig erős nyomásúra állítom, tehát elvileg nem is nagyon fordulhatna elő, hogy véletlenül megnyomjam az autós tartóval, vagy csak sima fogásra aktiváljak valamit.

Hátlapi kamerahármas, multimédia

Lassan a mobilos világ egyik legelterjedtebb képérzékelője lesz a 48 megapixeles felbontású képek készítésére alkalmas, de quad-bayer technológiájával leginkább 12 megapixelben jól működő Sony IMX586, nem nagyon meglepő, hogy a Nubia Z20-ban is ez dolgozik. Ez egyébként egy f/1,7-es, optikai képstabilizálással rendelkező lencsén fogadja be a fényt, látószöge pedig a mobilos sztenderdeknek megfelelő. Mellette 8 megapixeles, f/2,4-es lencsével szerelt, 3x-os natív zoomra képes kamera figyel, viszont az optikai képstabilizálás ebből fájó módon kimaradt. Van még egy 16 megapixeles, f/2,2-es, ultraszéles képek rögzítésére alkalmas lencse 122,2 fokos látószöggel. Mindhárom kamera autofókuszos.


[+]

[+]

A szoftver teljesen angol nyelvű, viszont nincsenek is benne érthetetlen vagy nagyon félrefordított funkciók. Minden módban bekapcsolhatjuk a hátlapi kijelzőt, ami sokszor jöhet jól , egy ziccert viszont kihagytak – időzítéskor nem mutatja a hátlapi kijelzőn, hogy mennyi idő van hátra exponálásig, továbbra is a visszaszámoló hang üteméből kell tájékozódnunk. Normál fotós módban választhatunk automata HDR-t és vakut, időzíthetjük a felvételt,beállítható valami hangulatos színmód, és persze megadhatjuk a kép méretét, az arcfelismerős autofókuszt, kompozíciós segédrácsot, innen lehet továbbá kikapcsolni a Nubia vízjelet és a helyadatokat. Külön jó hír, hogy a telefon aktuális hangmódjától függetlenül kapcsolható ki a zárhang.

[+]

Pro módban beállíthatunk záridőt, fehéregyensúlyt, érzékenységet és kézi fókuszt, viszont RAW-opció nincs. Van éjszakai mód, de túl nagy trükköt nem csinál a képekkel, van továbbá portré, ahol pedig kétállású (ki-be) arcszépítést használhatunk igény szerint. Külön oldala van a videózásnak , a camera-family oldalon belül pedig a további módokat találjuk meg, ilyen például a multiexponálás, amivel nem egymás mellé, hanem egymásra csinálhatunk több fotót, játszhatunk a virtuális apertúrával, videóhoz kapcsolódóan pedig találunk slo-mo és time-lapse opciókat.

A 48 megapixeles nappali fotók alapvetően jól mutatnak: az automatika általában eltalálja a fehéregyensúlyt, a kontraszt és a dinamika kellemes, a színek pedig megfelelő expozíció mellett (hajlamos néha alullőni) úgy élénkek, hogy még pont nem érezzük túlszaturáltnak a végeredmények többségét. Némi szokásos kromatikus aberráció és túlélesítés róható fel, fókuszterületen kívül pedig előfordulhatnak kissé olajfestményes részletek, viszont a homogén felületeken sincs sok zaj. Beltérben és éjszaka sincs nagy gond, néha megzavarodik a fehéregyensúly és a mesterséges fények néha a megszokottnál jobban be tudnak zavarni, legyen bármilyen tiszta is az optikánk, viszont lehet vele korrekt képeket lőni naplemente után is.

Ha nem a csúcsmodelles nagylátókhoz hasonlítjuk, a Nubia Z20 ultraszéles képei is megállják a helyüket. Sokat segít az autofókusz az általános megítélésen, közösségi megosztáshoz biztosan jókat lehet vele exponálni, noha teljes felbontáson nyilván nem találkozunk letaglózó részletességgel vagy hibátlan lencseképpel, mobilos szegmensben még mindig nem ez a realitás. Ami kicsit még mindig szomorú, hogy bár a 855+-ban lévő DSP igen fejlett, egyik kamera nem segít a másiknak fehéregyensúlyt és expozíciót kalkulálni, így aztán az ultraszéles és a tele fotók sokszor nagyon elrugaszkodottan kékesbe húznak, miközben ugyanott, ugyanúgy az IMX586-os kamera megbízhatóan dolgozik.

A telefotók esetén már van gond a dinamikával és a vonalélességgel is: 3x-os mobilos zoomként értelmezve nem tragikus, de valószínűleg mindenki jobban örült volna, ha 2x-es képesség mellett jobb minőségű végeredményeket kapunk. Éjszaka az optikai képstabilizálás hiánya miatt könnyű bemozdult, használhatatlan fotókat lőni, de némi türelemmel, stabil helyen azért lehet vele kezdeni valamit. Nem elemzünk külön szelfikamerát, hiszen alapvetően ugyanaz van „elöl”, mint „hátul”, viszont mutatunk példát önfotóra.

Nagyot akart mutatni a Nubia videós téren, így implementálta a szenzor beszállítója által nem is hitelesített 8K-s videófelbontást, még ha a beta utótag erőteljesen jelezte is, hogy mennyire érdemes komolyan gondolni erre. A jó fényviszonyok mellett legfeljebb 15 fps sebességű, tehát rettenetesen gyenge képfrissítésű videók részletessége sem megy annyival a 4K fölé, hogy érdemes legyen ezt használni, pláne, hogy 2160p-ben van 30 és 60 fps sebességű opció egyaránt. Full HD-ben és 720p-ben nyilván bőséges a merítés, ezeknél már képbe kerül az elektronikus képstabilizálás lehetősége is.

Multimédiás téren nincs külön alkalmazásokkal felvértezve a mobil, a Play Zene használható a mobilon tárolt hangfájlok lejátszására, a Galériából pedig megnyithatók a videók. Nem csak felvételben, lejátszásban sem érdemes 8K-t erőltetni, viszont a 4K, 60 fps-sel is folyamatos, röccenésmentes a filmekkel, a mono hangszóró pedig közepes minőségben ugyan, de annál erélyesebben szólal meg. A Widevine L1-támogatásnak köszönhetően semmilyen platformon nem lehet probléma a magas felbontású stream, a hang pedig fülhallgatóra is jó minőségben megy át a gyári átalakítóval.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

A Nubia Z20 két nanoSIM-et fogad be minden hazai 4G hálózat támogatásával, 1200/150 Mbps-os fel- és letöltési rátával (Cat.18/13, 4x4 MIMO), internetezésnél maradva említhetjük még a kétcsatornás Wi-Fit, bőséges specifikációval (802.11a/b/g/n/ac, 2x2 MIMO, Direct, DLNA, HotSpot), jó érzékenységgel. A Bluetooth 5.1-es, viszont az USB átvitel a Type-C porton keresztül csak 2.0-s. A földi antennák és routerek mellett a navigációs modul igénybe veszi a GPS, GLONASS, Galileo, SBAS és BeiDou műholdcsoportok jeleit egyaránt.

[+]

A beszélgetési hangminőség elöl és hátul is remek, a zajszűrés érezhető, de nem drasztikus, a hagyományos beszédhangszórók pedig minden bizonnyal egyformák, egyébként jó minőségűek és maximális hangerejük bármilyen környezeti körülmény esetén elegendő. Iránytű, gyorsulásmérő és giroszkóp van, viszont a barométeren és az infraporton kívül az NFC is hiányzik a repertoárból, ezt érdemes lehet figyelembe venni vásárlás előtt.


[+]

Értékelés: Nubia Z20
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 10 pont
Kijelzők mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 8 pont
Felhasználói felület élménye 5 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 8 pont
Hogyan értékelünk?

4000 mAh-nyi akkumulátorkapacitás alapvetően elegendő tud lenni ahhoz, hogy kétnapos töltési ciklusokra rendezkedjünk be, viszont az akár elöl-hátul állandóra aktiválható always-on kijelző miatt nagyon magas is tud lenni a készenléti fogyasztás, OLED technológia ide vagy oda. Nem vezeti külön az akkumulátor-statisztika az előlapi és a hátlapi kijelzőidőket, az viszont biztos, hogy azonos, 150 nit körüli fehér fényerő mellett nagyságrendileg 30%-kal fogyasztott többet nálunk a főpanel, amivel egyébként szintén hozható 12 órányi böngészés vagy videózás gond nélkül. Visszafogott always-onnal kijöttek nálunk a két napok, 4 és 5 óra közti aktív kijelzőidővel. A 18W-os töltő 48%-ig tölti fel a telefont fél óra alatt mindenféle melegedés nélkül, de egyébként USB PD 2.0 szabványú töltőfejjel 27W-os adaptert is kihasználhatunk vele.

Teljesen egyértelmű, hogy a Nubia Z20 egy különc szerzet, amit önmagában senki nem a specifikációjáért, vagy a kiemelkedő ár/érték arányáért fog vásárolni, ugyanakkor örömteli ,hogy komolyan vették a feladatot, és ha a hátlapi kijelzőjét nem vesszük figyelembe, akkor is felveszi a kesztyűt a 180 – 200 ezer forint körüli mobilokkal. Nincs komoly oka szégyenkezni a OnePlus 7T, az ASUS Zenfone 6, vagy akár még a Huawei P30 mellett sem. Jó anyaghasználat, remek összeszerelési minőség, pöpecül összehangolt, végiggondolt dupla kijelzős támogatás, bivalyerős hardver és elfogadható kamera – sok a pozitívum, amit fel lehet hozni mellette.

Sajnálatos módon a gyári szoftver nagyon puritán, a sprőd rendszerhangok, a teljes kijelzős gesztusvezérlés hiánya és a szűk alkalmazáskínálat persze orvosolható utólag, ellentétben az NFC-vel, ami viszont elvárás lenne ebben a kategóriában, mégsem jutott el a Nubia Z20-ig. A garanciális ügyek miatt várhatóan nem kell aggódni, a hivatalos EU-s webáruház egyszerűvé teszi az ügymenetet, és aki emellett a készülék mellett dönt, a rendeléstől számított 5-7 munkanapon belül megkaphatja a fekete, 8/128 GB-os példányát, 550 euróért. A kék változatra még várni kell, egyéb tárhelyopciók viszont egyelőre biztosan nem lesznek. Aki meglátta és megszerette, ugyanakkor nem okoz neki problémát, hogy némi időt töltsön a szoftveres környezet finomításával, úgy gondolja, hogy nem fogja zavarni a félig kész magyar fordítás, illetve az NFC hiánya, az vegye úgy, hogy Ajánlott plecsni szerepel lenn, mindent egybevetve viszont csak egy erős Tetszett pecséttel tudjuk megkínálni.

Nubia Z20

szentkuti11

Specifikáció

Nubia Z20
Nubia Z20 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 158,6 x 75,3 x 9 milliméter
Tömeg 186 gramm
Színvariációk fekete, kék
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
Kijelző
Kijelző átlója 6,42 hüvelyk
Kijelző felbontása 1080 x 2340 (401 ppi)
Kijelző típusa AMOLED kapacitív érintőkijelzők (6,42 hüvelyk 1080 x 2340 pixel, illetve 5,1 hüvelyk 720 x 1520 pixel)
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Snapdragon 855+
Processzor típusa 1 x 2,96 GHz + 3 x 2,42 + 4 x 1,78 GHz Kryo 485
Processzor csíkszélessége 7 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Adreno 640 (700 MHz)
RAM mérete 8 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 128 GB
Memória bővíthetősége nem bővíthető
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/18/19/20
B25/26/28/29/30/32/66/71
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 1200 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 5.0 (A2DP, LE, aptX, aptX HD, LDAC)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac, dual band, 2x2 MiMo, hotspot, Direct
USB USB-Type C (USB 2.0, MTP, OTG)
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van (GPS (L1+L5), Glonass, BeiDou, Galileo (E1+E5a), SBAS)
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok minden értesítés / prioritás / teljes némítás
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 9
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Fájlkezelő, Nubia support
Multimédia
Fő kamera 48 megapixel (PD-autofókusz, f/1,7-os blende, 26mm, OIS) + 8 megapixeles (f/2,4, telefotó, 3x zoom) + 16 megapixel, (f/2,2, 12 mm nagylátó)
Másodlagos kamera nincs
Videófelvétel 8K (15 fps), 4K (30, 60 fps), 1080p (30, 60 fps), 720p
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 4000 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő n/a
Beszélgetési idő n/a
Zenelejátszási idő n/a
Egyebek
giroszkóp, gyorsulásmérő, közelségérzékelő, fényérzékelő, két oldali ujjlenyomat-olvasó

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nubia

Előzmények

Hirdetés