Hirdetés
Multimédia
A Nubia Z17 mini kettős kamerarendszerét a Sony szállította két darab 13 megapixeles modul formájában. Az 1/3" méretű IMX258-as képérzékelők f/2,2 rekeszértékkel és 1,12 µm pixelmérettel bírnak, csak a másodlagos szenzor monokróm. A Doogee Mix-szel ellentétben viszont itt ténylegesen dolgozik a két kamera, a fekete-fehér felvételek valóban az RGB szenzor melletti kamerával készülnek, a portrék pedig szoros együttműködésben, csak kissé esetlegesen. A rendszer egyébként nem nyivákol, ha portré módban letakarjuk a segédrendszert, csak simán nem lesz meg a kívánt hatás. A képalkotást szimpla, egytónusú LED segédfény és PD autofókusz is segíti. A 16 megapixeles előlapi kamerához nem jár semmi különös, hacsak a folyamatos videotelefon-szépítést nem tekintjük annak, egyébként se LED, se szoftveres segédfény.
A szoftver igen egyszerű és jól kezelhető, a gyakran használt módokat az élőkép simításával válthatjuk, míg a többi vizuális trükk a Camera-Family menüből kerül elő. Például a natív monokróm felvétel, vagy a DNG formátum. Itt azért vannak még klassz megoldások, mint a Clone Camera, vagy a fénnyel festés, előtte pedig a Pro mód kínálkozik, ahol manuálisan állíthatjuk a záridőt, a fehéregyensúlyt maximum 7750 Kelvinig, miközben azért sematikusan is jelezve van az adott fényviszonyhoz ideális megoldás. Az ISO 100 és 12800 között csúsztatható, valamint a fókusz is, ami sokat segít a valóban közeli makró felvételek élesítésében.
A további beállításokban rendelkezhetünk a kép- és videoméret fölött, a helycímkék rögzítéséről, elérhető a lesifotó mód, amihez a hangerő gombot kell kétszer megnyomni zárolt kijelző mellett. A zajszűrésre is van opció, méghozzá intelligens, ez alapértelmezetten aktív, és ez nem is baj, a felvételek így is átlag felett zajosak. Ha portré módban szeretnénk magunk meghatározni a rekeszértéket, akkor azt itt engedélyezzük, valamint az utólagos fókusz is itt aktiválható, amit aztán sosem sikerült előkeríteni. Kivéve egyszer, de akkor a kép nem töltött be, jelentsen ez akármit is.
Az általános képminőség egyébként elég jó: viszonylag sok a részlet, a vonalélesség határozott, mondjuk észrevehető képzaj és némi zajmentesítés árán. Azért tartsuk észben: nem a csúcskategóriában, szóval az, hogy a HTC U11 élesebb képet lő, megbocsátható. A dinamika extrém körülményeket leszámítva szintén jó, egyébként pedig a HDR intézkedik megfelelő mértékben. Jellemző, hogy a képek inkább alulexponáltak, a HDR pedig normál szintet eredményez, ami sajnos monokróm felvétel esetében nem elérhető. Lencsehibák, torzítás, vagy kromatikus aberráció egyáltalán nem jellemző, a rajzolat a széleken is aránylag markáns. A monokróm felvételek vonalélessége is rendben van, itt is akad zajmentesítés, a dinamika viszont képes megfeküdni a déli napsütésben.
A gondok a portré módnál kezdődnek, és mondjuk, ott abba is maradnak, viszont a háttérelmosás nem igazán remekel. Az algoritmus roppant nehézkesen és meglepően esetlegesen állapítja meg, hogy mi a lényeg, amit aztán elég barbár módon emel ki a környezetből, ha egyáltalán. A szimulált rekeszérték f/1 és f/16 között határozható meg, ami még kevésbé hatékony, mintha ráhagynánk az egészet. Ilyenkor fordul elő, hogy a kép két széle egy elég határozott sávban kerül elmosásra, amellett, hogy nincs egyértelmű fókuszpont, illetve van: a kép komplett középső harmada. Roppant érdekes, hogy megfelelő téma és távolság esetén is random részleteket értelmez háttérnek, míg más, ugyanolyan távolságban lévő és hasonló struktúrájú képrészleteket pedig nem. Egy-egy jól sikerült portrét azért össze lehet hozni, nagyjából maximum 30 centiről, noha a végeredmény ott sem kifogástalan. Fentebb a DNG RAW-ból feldolgozott kvartett tekinthető meg, főleg dinamika oldalán sikerült előnyt nyerni a jpg algoritmushoz képest, de részletekben is, némi színes képzaj árán az árnyékosabb részeken.
Videofelvételt akár 4K minőségben is gyárthatunk (egy példa) - így, az alapértelmezett viszont FHD, amit érdemes menten FHD 60 fps-re állítani (egy példa), ha már van lehetőség. A képminőség jónak mutatkozik, a fókusz viszont elég hektikus, de ha betalál, onnan már valóban remek felvételek készülhetnek. Viszont a stabilizálás hiánya itt érzékelhető a legjobban. A hangminőség nem tökéletes, elég jelentős a zajszűrés, bár a példáink alatt épp viharos szél fújt, ami a dolgot ugye befolyásolja. A lejátszó szintén meglepetés, nem találtunk normál háztartási körülmények között olyan hang, vagy képformátumot, amit ne játszott volna le kérdés nélkül. A feliratokkal hadi lábon áll, de a hangsávokat, inkluzíve AC3 lazán kezeli, ahogy a H265-ös kódolást, és lényegében bármilyen más milyet is. A gesztusvezérlés viszont működik harmadik féltől származó alkalmazásban is, tehát égető szükség nincs a cserére, de a lehetőség, teljes funkcionalitás mellett adott.
A zenelejátszó annyira minimalista, hogy akár félkésznek is nézhetnénk, ráadásul túl sok beállítási lehetőséget azzal együtt sem rejt, hogy a DTS Sound Effectet bekapcsolhatjuk, majd tolhatunk a hangzásra némi mélyhang-kiemelést. Ezzel együtt a mélyek továbbra sem hangsúlyosak, mondhatni nem is nagyon vannak. Igazából nem halljuk, hogy a DTS bármit is változtatna bármin is. Maximum hangerőn azért erősen dominánsak a kissé túl élés magasak, noha torzítás nem jellemző. A tisztaságba csak a hangszóró alapzaja kavar be, egyébként sokkal jobb, mintha rosszabb lenne, de alapvetően nem erre találták ki.
Fülhallgatót nem mellékeltek, így vessünk be mondjuk egy átlagos, a közepesnél eggyel jobb, kommersz megoldást. Meglepő, de a hangminőség nem nagyon változik fülhallgatóval sem, csak a multimédiás hangszóró zúgása tűnik el értelemszerűen. A DTS Sound itt sem csinál semmit, a magasak viszont továbbra is súrolják a kellemetlen határát, míg a mély tartomány valahol totálisan elveszett. Az audiomegjelenítés egyébként nem fájdalmas, csak semmi súlya, tere vagy mélysége nincs. Teljesen üres, de tiszta. Ez például beszédalapú rádióműsorok esetén pont nem baj, mert van FM-rádió, RDS információk viszont nincsenek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!