IFA 2017: Nubiát láttunk az Archos-standon

A francia illetőségű Archos idén is megjelent a berlini IFA kiállításon, és ahogy az lenni szokott, jelentősebb mennyiségű újdonsággal érkeztek. A mobilos vonalról megszokhattuk tőlük, hogy különböző kínai gyártókkal dolgoznak, a múltkori 50 Saphir strapakészülék például egy Nomu S10 volt, most pedig főleg átcímkézett Nubiák uralták a standot, egyébként olyannyira, hogy még a Nubia UI sem került le róluk.

Nubia kezelőfelület egy Archos mobilon - itt nem sokat nyúltak a szoftverbe
Nubia kezelőfelület egy Archos mobilon - itt nem sokat nyúltak a szoftverbe [+]

A Nubia Z17 mini tehát mostantól Archos Diamond Alpha néven érhető el, lényegében azonos specifikációkkal, de ugyanez Diamond Alpha+ néven is elérhető lesz, Snapdragon 652 helyett Snapdragon 653-mal, illetve 4 helyett 6 GB RAM-mal. Ez utóbbi körülbelül 400 eurós árszinten érkezik, tehát a Nubia-variánshoz hasonló a a matek itt is, bőven 100 000 forint fölötti eszközről beszélünk, ami ugyan érzésre és általános minőségérzetre stimmel, de hardveres és felszereltségi szempontból akadhatnak jobb alternatívák is a piacon.

A Diamond Tab kijelzője kimondottan szép, főleg filmezni lehet jól rajta
A Diamond Tab kijelzője kimondottan szép, főleg filmezni lehet jól rajta [+]

Ha már Diamond-széria, egy tablet is bemutatkozott, Diamond Tab 10,1" néven. hatmagos processzorral (2 x Cortex-A72 + 4 x Cortex-A53), ARM Mali-T860MP4 grafikai egységgel és 4/64 GB-os memóriapárossal. A QHD+ felbontás (1600 x 2560 pixel) bizonyára meggyőző lesz azoknak, akik filmezni szeretnének a gépen, játékokra egyébként viszonylag harmatosnak tűnik az a teljesítmény, ami amúgy egy Rockchip 3399 SoC-ből jön elő. 6600 mAh kapacitású akkumulátorral, kizárólag Wi-Fi-képes változatban körülbelül 300 eurós árat említettek, azaz remélhetőleg még magyar adóterhekkel is 100 000 forint alatt meg lehet majd venni.

A strapabíróság szólhat az egyébként teljesen átlagos eszköz mellett
A strapabíróság szólhat az egyébként teljesen átlagos eszköz mellett [+]

Akik strapabíró készülékeket keresnek, újabb két alternatívát kaptak a jelenlegi paletta mellé. Okostelefonok közül a Sense 47X az újdonság, ami 40 000 forint alatti árának megfelelően nem csúcskategóriás, de az 1 GB RAM mindenképpen fájó, egyébként a 16 GB tárhely, a 4,7 hüvelykes IPS kijelző és a 3000 mAh kapacitású akkumulátor nem rossz párosítás, a teljesítmény többi részét egy belépő szintű (szinte biztosan MT6580), négymagos MediaTek képviseli.

A HD felbontás sovány
A HD felbontás sovány [+]

A Sense 101X pedig egy tablet, amit szintén ütésállóként harangoztak be, 10,1 hüvelykes kijelzőjéhez 2 GB RAM, 32 GB-os, bővíthető tároló és 6000 mAh-s akkumulátort tartozik. A nem túl távoli jövőben mindegyik eszköz megjelenik a piacon, a forintban megfogalmazott árak azonban csak körülbelüliek.

Előzmények

  • Nubia Z17 mini - nem a méret a lényeg

    A ZTE almárkájának idei csúcsmodellje mini verzióban is kiadásra került, ami még mindig remek teljesítményt jelent, csak fizikailag kisebb és szerényebb hardver intézkedik.

  • Négy új készüléket mutatott be az Archos

    Illetve ebből kettőt a ZTE-vel kooperációban raktak össze, a harmadik teljesen saját tervezés, míg a negyedik is, csak strapa változatban.

  • Archos 50 Saphir - kemény képzést kapott

    Újabb androidos strapamobil járt nálunk, túl sok különlegességet nem mutat, de csomó apróságra odafigyeltek a kivitelezésénél, és az árához képest helytálló, amit nyújt.

Hirdetés