Hirdetés

Nokia N1 - tizenkét szűk nap

Bevezető

2014. november 9-én egy korszak szimbolikusan is lezárult: a Microsoft, amely pár hónappal korábban befejezte a Nokia mobilos részlegének felvásárlását, bejelentette első Lumia készülékét, amelyen már saját, ablakos logója virított a finnek márkafelirata helyett. Ekkor mi is nagyot sóhajtottunk, hiszen tényleg fura volt a „Microsoft Lumia 535” nevet ízlelgetni, úgyhogy el kellett játszanunk a gondolattal, hogy talán soha többé nem látunk új Nokia mobileszközt, noha pletykáltak már ilyen készülék érkezéséről. Persze ne feledjük, hogy a hagyományos, tehát nem nyílt operációs rendszerrel érkező okostelefonok mezőnyén kívül eső termékek azért megmaradtak, noha ezekkel általában a fejlődő országok piacain találkozhatunk.

Microsoft Lumia 535 Dual SIM hátulról, hátlap
Amikor a Microsoft Lumia 535 bemutatkozott, egy korszak lezárult...

12 nap. Ennyi telt el a Microsoft Lumia 535 bejelentése után, és máris robbant a bomba: bemutatkozott a Nokia N1 androidos táblagép fémházas köntösben, Android Lollipoppal, USB Type-C csatlakozóval, 1536 x 2048 pixeles kijelzővel és igencsak fürge Intel Atom rendszerchippel, mindezt pedig tette potom 250 dolláros áron, úgyhogy tényleg sikerült meglepni a szakmát. A Nokia a semmiből két hét alatt androidos eszközgyártóvá vált? Nem egészen. A 150 éves finn vállalat, amely cellulóz-feldolgozó üzemként kezdte meg a működését, megtartotta telekommunikációs részlegét (nemrég jelentették be, hogy felvásárolják az Alcatel-Lucentet), HERE térképes szolgáltatását (bár arra már az Uber és a Facebook is szemet vetett) és jó néhány kreatív figuráját. Ami nem maradt meg, az a megfelelő eszközpark és emberállomány mobilkészülékek gyártására, ez mégsem jelenti az eszközpiac feladását.


... aztán egyszer csak jött az androidos Nokia N1 táblagép [+]

Sebastian Nyström, a Nokia Technologoies termékekért felelős vezetője a The Verge-nek elmondta: a vállalat új üzleti modellje szerint mostantól a mobileszközök tervezéséért és a névadásért felelnek, a licencpartnerek pedig az előállításért, az összeszerelésért, a marketingért, a forgalmazásért és a javításokért. Új okostelefon Nokia név alatt a microsoftos megegyezés feltételei szerint egyelőre nem jelenhet meg (és talán nem is fog), táblagépekre azonban nincsen ilyen megkötés. Éppen ezért a Nokia már tavaly áprilisban megálmodhatta az N1-et, amelyet az összeszerelő üzemeiről és saját márkás termékeiről ismert Foxconn kezdett legyártani az ősszel, sajátja helyett a Nokia márkafeliratát biggyesztve a hátlapra. Bár a részletek nem nyilvánosak, a tajvani Foxconn alighanem valamiféle licenszdíjat fizet a névhasználatért.


Nokia logó egy ízig-vérig zöld robotos táblagépen? Sokak álma vált valóra. [+]

Azt, hogy akkor most a Kedves Olvasó egy Nokia vagy Foxconn termék tesztjét olvassa-e, mindenki döntse el maga, ha viszont az N1 remekel minden helyzetben, talán annyira nem is fontos a háttértörténet. Az már annál inkább, hogy a kínai gyártósorról legördült készülék jelenleg hivatalosan csak Ázsiában érhető el (hozzánk az XXL GSM jóvoltából jutott el egy példány), bár a Nokia munkatársa az MWC-n erősen célzott nekünk arra, hogy előbb-utóbb az öreg kontinensre is eljut a finn/tajvani masina. Az persze, hogy mikor, milyen árcédulával és garanciális feltételekkel, jó kérdés.


A csomagolás is jelzi: Nokia termék van a dobozban, no de hány százalékban Nokia? [+]

Foxconn gyártás vagy sem, a papírvékony, matt fekete doboz tetején Nokia logó virít, és azért a finnek keze nyoma is felfedezhető az Android 5.0-s rendszeren futó Z Launcher formájában, amely egyébként bármilyen zöld robotos eszközre telepíthető. De tegyük félre egy pillanatra a szemrevaló, bár az iOS-es táblagépek vonásait erősen felidéző nyolchüvelykes táblát, hiszen nem csak a fémházas masina bújt meg a dobozban. Találtunk még egy szemünknek eddig ismeretlen, USB Type-C típusú kábelt, egy ázsiai szabványú, 2 amperes töltőfejet, plusz némi kínai nyelvű leírást, amiket nem tudtunk, bár nem is akartunk elolvasni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Jövőre érkezhetnek az új Nokia okostelefonok

Pár hete még cáfolta, most viszont azt nyilatkozta a finn vállalat vezérigazgatója, hogy az N1 táblagépet követően jövőre Nokia okostelefonok is megjelenthetnek.

Világszínvonalú partnert keres a Nokia

A finn vállalat 2016 negyedik negyedévében dobbantana újra okostelefonokkal, ehhez keres most olyan partnert, aki a gyártást és a forgalmazást is végezné.

Először pillanthatjuk meg a "Nokia C1"-et

A finn gyártónak még jó egy évet várnia kell arra, hogy visszatérjen az okostelefonos piacra, de ha ez megtörténik, az Androiddal nagyot robbanthat.

Újabb Nokia C1 képek bukkantak fel

Egyre valószínűbb, hogy 2016-ban a Nokia visszatér az okostelefonos piacra, méghozzá androidos és Windows 10-es variációkkal.

Előzmények

Kínán kívül a Nokia N1

A Foxconn üzemeiben gyártott, Nokia logós táblagép elhagyta a Kínai Népköztársaság határait. A tajvani az első "külföldi" piac, ahol kapható lesz.

MWC 2015: Kezünkben a Nokia N1

A Foxconn által gyártott androidos táblagép Ázsiában már elstartolt, a Nokia munkatársa pedig erősen célzott arra, hogy valamikor az öreg kontinensen is kapható lesz.