MyKi Pet - tudja, hol van a kutya

De nem elásva, hanem pont hogy életben. A kutyás nyomkövető jó esetben ritkán fontos, de akkor viszont nagyon. A tesztkutyának pedig fel sem tűnt a dolog.

Működés

A MyKi termékekhez biztosított alkalmazás felépítése sok szempontból hasonló. A gyerek okosórák kapcsán már ismert felületet fogjuk látni, amelynek ezúttal négy füle van. Az első a legfontosabb, itt látjuk a nyomkövető helyzetét Google térképen, alul pedig az eszköz adatait (mobilhálózati jel, akkumulátor állapota, a tracker aktuális mozgási sebessége), valamint a pozícionálás technológiája, beltérben GSM, kültéren GPS. Előbbi esetben a térképen jelzett pozíció pontatlanabb, egy kör alakú területet jelöl meg az alkalmazás, ezen belül lehet valahol a készülék, nyilván ez ebben az esetben rendben is van így, amikor tényleg ennél pontosabb lokációra van szükségünk, akkor a kutyánk bizonyára a szabad ég alatt lesz. Erdős, fás területen egyébként szór a jel, ott nem mindig pontos, szabad ég alatt viszont majdnem méterre egzakt.

[+]

Hirdetés

A második fülön vannak a historikus adatok, szépen látszik, hogy mikor és merre kolbászolt a kutya, ezt egy animáció segítségével is meg lehet nézni, illetve itt lehet állítani az otthoni és a mozgási zónákat. Igazából mindegy, hogy ezeknek mi a neve, két zónát hozhatunk létre kör alakú jelöléssel, ha ezeken kívülre kerül a tracker, akkor riasztást küld a telefonunkra, ahogyan arról is, ha visszatér zónán belülre. A riasztások egyébként kikapcsolhatók, vagy push üzenetként jönnek, mint értesítés, vagy az email címünkre kapunk levelet.

[+]

A harmadik fül kifejezetten kutyás felület, ez ugyanis kifejezetten hasznos is lehet. Négyféle magasságú hangjelzést küldhetünk a trackerre, amire a kutya valószínűleg felfigyel. És igazából kis gyakorlással ezekre meg lehet tanítani bizonyos feladatokat, olyasmi, mintha lenne egy többféle hangot kiadó clickerünk, az egyetlen baj vele, hogy a clicker ténylegesen azonnali visszajelzést ad a kutyának, itt viszont van pár másodperces késleltetés. De arra nem volt nehéz a Csutkát sem rászoktatni (néhány alkalom elég volt neki), hogy az első típusú hangra odajöjjön hozzám, mert lehet, hogy kap egy jutalomfalatot. Ha berögzül ez a viselkedés, akkor kvázi elég távolról is meg tudjuk szólítani a kutyát, ki tudjuk zökkenteni az aktuális tevékenységéből (mondjuk megállás nélkül ugat, elszalad egy macska után, ilyesmi), szóval értő gazdinál akár képzési feladatokra is lehet használni a dolgot. És persze van hosszabb idejű hanghatás is, ha keressük a kutyát, elég hangos, szóval messziről is hallani, ahogyan zenél a kütyü valahol az eb nyakán.

[+]

A negyedik fül a MyKi Petbe épített mozgásérzékelő adataiból csinál statisztikát, ötféle intenzitású mozgást kategorizál és órára bontva mutatja, hogy mikor és mennyit volt aktív az eb az adott napon. Ez szerintem csak jópofa, de számomra nem adott túl sok extra információt, általában látom a kutyán, hogy mikor kéne vele szaladni egyet, no meg természetesen ő is odajön böködni, ha már nagyon akar játszani, vagy kimenni. Mindezeken túl van pár beállítás, az értesítéseken lehet paraméterezni, az energiatakarékos módot bekapcsolni, lehet csatolni képet a kutyánkról, valamint megadhatjuk a nevét és az életkorát is.

[+]

Ennél többet én speciel nem várok el egy kutyás trackertől, esetleg még monitorozhatná nekem, hogy mennyit ugat, de annak sincs különösebb jelentősége. A dolog anyagi vonzata viszont egy másik kérdés. A gyártó saját webshopjában 80 eurót kérnek a masináért, itthon 25-30 lepedő körül mérik pár helyen SIM nélkül, a Telenor pedig 3 lepedőt kér érte, plusz havi 3500 forintot a SIM-ért, ami elég komoly túlzás, mert a terméknek minimális adatforgalomra van csupán szüksége. Ennél még egy háromhavonta feltöltögetett prepaid konstrukció is jobb megoldás, de talán a Telekomnál jöhetünk ki a legjobban (ahol nincs még forgalomban a MyKi Pet) egy MultiSIM megoldással, aminek csak ezer forint a havidíja és a főkártyánk adatforgalmát használja. A Vodánál is van 990 forintért 1 GB netet adó adatcsomag, EU roaminggal. Mindenki maga dönti el, hogy ennyit megér-e a kutyájának a nyomkövetése, akiknek már volt eltűnt kutyás élményük, azokat valószínűleg nem kell győzködni túlzottan, a MyKi Pet egy elég korrekt megoldás, de hogy mennyire tartós és ellenálló maga a tracker, az majd számunkra is csak idővel fog kiderülni. Mindenesetre a MyKi szerint csepp és porálló, nagyon összetörni sem fog, mert nincs rajta kijelző és elég könnyű is, szóval remélhetőleg jódarabig kitart és nyilván a legjobb forgatókönyv alapján soha ne is legyen szükség arra, hogy ez segítsen megtalálni az elkóborolt kutyát, de ha mégis megtörténik a baj, akkor igazából felbecsülhetetlen értéke van egy ilyen készüléknek.

Bog

Azóta történt

Előzmények

  • MyKi Junior 3G - videÓra

    Ha egy gyerekeknek szánt okosórában van SIM és 3G, akkor abból egyenesen következik, hogy videohívásra is alkalmas. Plusz még egy csomó egyéb dologra.

  • MyKi Touch gyerek okosóra teszt

    Nem újkeletű ez a termékkategória, azonban az egyik szolgáltató is belistázta itthon a MyKi eszközét, ami aggódó szülők egyik menstvára lehet.

  • Trackimo mini - kutya baja

    Kutyára rakható nyomkövetőt próbálhattunk ki. Roppant hasznos kis szerkezet, ezt azok a gazdik biztos értékelik, akiknek már csatangolt el a kedvencük.

Hirdetés