Multimédia

A Leagoo két kamerával próbál vagánykodni egy nagyon alacsony árszegmensben, ami, lássuk be, nem nagyon szokott működni. Most sem. Azért nem annyira kínos, mint a Doogee Shoot 2 esetében, de pont elég kedvezőtlen, hogy a portré mód konkrétan szoftveres, a másodlagos, 5 megapixeles, OminiVision által szállított monokróm szenzornak köze nincs az effekt létrehozásához, nemhogy a gyártó honlapján emlegetett tükörreflexes gépeket idéző (SRL-like) végeredményt produkálna. De ha még a szoftverbe szorult volna valami értelem. Ehelyett az f/2 rekeszértékű, 13 megapixeles Sony szenzor próbálkozik, a szimulált blendeállítás meg tényleg kamu. A fókuszpontra koncentrikusan rendezett elmosás sugarát tudjuk állítani vele. Mindegy, ettől a kamera még nyugodtan lehetne jó.

[+]

A szoftver például egyáltalán nem rossz, bár sok mindent nem lehet vele csinálni. Nyers képfájlok létrehozására nem alkalmas, az élőképen viszont a segédfény, az időzítő és a kameraváltó mellett választhatjuk a hamis portré módot, és a monokróm felvételt, ami legalább natív, a másodlagos szenzor valóban szürkeárnyalatos. Jobbra simítva az élőképet néhány mód kerül elő, mint a panoráma, a HDR, az éjszakai, a beállított fotó, amiről nem tudjuk, hogy mit tesz hozzá az élményhez, valamint van egy erőforrásközpont is, ahonnan további trükköket tölthetünk le, például egy csomó fajta vízjelet. A beállításokban egy darab opció nincs, ami a képminőséget érintené, viszont továbbra is belépő árszinten vagyunk, úgyhogy ez nem akkora meglepetés.

[+]

A képminőség nem annyira rossz, mintha sokkal rosszabb lenne, viszont erős lencsetorzítás és elmosódás látható a széleken, amit cserébe kromatikus aberráció nem tetéz. A dinamika alapjáraton igen szűk, a képek erősen alulexponáltak, amit a HDR néha kissé túlkompenzál. A vonalélesség egyébként meglepően korrekt, a színek viszont mosottak. Ezzel együtt a képek aránylag részletgazdagok, nem úgy az 5 megapixeles monokróm felvételek, azok borzasztóak: zajosak és elmosottak, a torzítás hangsúlyos, a vonalélesség pedig olyan impresszionista stílusú.

Éjszaka nem igazán érdemes próbálkozni, bár a passzoló mód kivételesen sokat segít, még az elballagó cica is kivehető a sarkon. A fókusz viszont ilyenkor is megbízható és meglepően gyors. Egyébként sem volt vele probléma. Ha elfelejtjük a teljesen szoftveres, ráadásul félelmetesen tehetségtelen algoritmussal dolgozó portré módot, ami technikailag használhatatlan, hacsak nem egy strandlabdát, vagy valami gömb alakú tárgyat szeretnénk kiemelni a környezetből, akkor nettó 38 ezer pénzért ez egészen korrekt teljesítmény, de legalábbis nem teljesen használhatatlan.

[+]

Videózni maximum 1080p 30 fps minőségben tudunk, minimális fókuszbizonytalansággal, és némileg gyenge dinamikával, egy példa. A zajszűrés viszont olyan jól megy, hogy kábé a felvenni kívánt hangot is kiszűri. A lencsetorzítás viszont ilyenkor is hangsúlyos a széleken. A videolejátszó szintén fapados, de 2K tartalomig bármit megjelenít. Mármint, ami nem DivX, nem AC3 hangot kevertek alá és nincs felirat. Egyébként megy neki a H265-ös kódolás is, de több hangsávból be kell érnünk eggyel, felirat meg ugye nincs. Mindenesetre érdemes beszerezni egy kompetens lejátszót, a kijelző alkalmas a tartalomfogyasztásra, a hangszóró viszont nem egy élmény, de filmezéshez éppen alkalmas. Ha nem koncertfilmet választunk.

Zenét megszólaltatni vagy a Google Play Zenével, vagy a továbbra is kőkorszaki dizájnnal futó gyári, vagyis AOSP megoldással tudunk. Csak ne tegyük. A multimédiás hangszóró szimplán nagyon rossz, rettenetesen torzít, a magas tartomány fájdalmasan éles, egyéb pedig nem jön ki rajtra, a mélyek is maximum úgy, mintha befognánk a hangszórót. Ilyenkor a hangzás majdnem olyan, mint egy műszaki hibás gramofon, csak nem annyira kifinomult és autentikus. Túl komplex audiotartalomnál érezhetően zavarban van, a felét inkább meg sem jeleníti, cserébe szörnyen hangos és még recseg is. Ezen még a hangszínszabályzóval sem tudunk segíteni, viszont az értesítéseket érdemes a maximumtól jóval távolabb állítani, mert tényleg nagyon hangos, a hangerő csúszka háromnegyedéig meg rá sem hederít, hogy finomabban kéne.

[+]

A gyári fülhallgatóval eggyel jobb a helyzet, a fizikai fájdalmat legalábbis megspóroljuk, de közel sem az igazi. Viszont kifejezetten tiszta, felismerhető a zenemű, amit elindítunk, a hangerő pedig egészségügyi kockázati határ alá mérséklődik. Mélyek persze hírből sincsenek, még valami erőltetett dörmögés szintjén sem. A hangszínszabályzóban aktiválódó mélyhangkiemelő mintha ott sem lenne, a térhatás pedig csak kissé egyenletesebben osztja le kétoldalra a hangot. Így már korántsem tragikus, de ne legyenek megalapozottabb elvárásaink. Saját fülhallgatóval is maximum a hangerőt csalhatjuk elő, és némileg több részletet. Az FM-rádiót is ezzel a módszerrel szedhetjük elő a maga jellegzetes AOSP mivoltában. Ez rendben üzemel.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!