Leagoo T5 - trójai nélkül ötös

A Leagoo a belépő árszinten kíván dupla kamerás alternatíva lenni. Ha a portré módot nem erőltetjük, mert kamu, akkor igényes, szép és hatékony készüléket kell látnunk.

Bevezető, tartozékok

A Leagooról mostanában igen kedvezőtlen hírek kerültek elő, amelyek egyáltalán nem járulnak hozzá a fogyasztók bizalmának megerősítéséhez a gyártó, itthon eleve kevéssé ismert készülékeivel kapcsolatban. A kínai cég a napokban ismerte el, hogy a Dr.Web által talált - mondhatnánk, hogy biztonsági rés, de az erős eufémizmus lenne - konkrétan trójai kártevő valóban jelen van az M5 Plus és M8-as készülékek rendszerében. A közlemény egyébként késlekedés és mellébeszélés nélkül ismerte el a problémát és biztosította a felhasználókat az Android.Triada.231 és az általa letöltött kártékony komponensek eltávolításáról. Egyébként nem csak a Leagoo érintett az ügyben, hanem a Nomu is, felőlük viszont eddig nem hallottunk.


[+]

Így azért elég nagy szerencse, hogy nekünk a fertőzött M5 Plus kisebb verziójához volt szerencsénk mostanában és a Leagoo M7-hez, ami első ránézésre meglehetősen hasonlít a Leagoo T5-re. Viszont a minden szempontból igen gyenge, de legalább roppant olcsó M7 egyáltalán nem volt meggyőző. A kissé elszomorító M7-tel szemben, itt most az anyagminőség és a hardver is rendben van, a működés stabil és kellemes (és remélhetőleg trójai-mentes), a kijelző feltűnően szép, a kamera pedig nem tragédia. És még mindig a nettó (bolttól függően) 28-38 ezer forintos árkategóriában maradtak. A portré mód persze béna, meg nem is igazi, de ez legyen a legnagyobb baj. És lényegében ez is. Meg a fájdalmas hangszóró. Egyébként pedig meglepően összeszedett, mutatós és minőségi benyomást keltő valamit sikerült összerakni különösen kedvező áron.


[+]

A csomagolás is korrekt, szerencsére elhagyva az Apple készülékdobozaira hasonlító dizájnt. A Leagoo T5 egy jó minőségű kartonból hajtogatott, aránylag nagy méretű, jellegzetes ragasztó illatű, négyzetes fehér dobozban foglal helyet. A műanyag készüléktálcán a biztonság kedvéért szintén ott figyel a típusszám, balra pedig maga az eszköz. Ezt egy az egyben kiemelve műanyag tálcában rendezett, piktogramokkal jelölt kartondobozokból szedhetjük elő a tartozékokat. Az 5 voltos 2 amperes töltőfej gyorstöltésre is alkalmas, a mellette található téglatestből pedig a hozzá tartozó microUSB kábel is előkerül némi dokumentációval, valamint egy vékonyított, átlátszó szilikon tokkal együtt. A professzionális kijelzőtisztító kendő szett már a meglepi kategóriába esik, bár csak egyszer használatos. A legkisebb kockából egy felvevőgombos, hagyományos kialakítású, csíptetővel is felszerelt mikrofonos fülhallgató kívánkozik ki.

Külső, kijelző

Az a helyzet, hogy a Leagoo T5 nem valami egyedi, egészen egyszerű, de ezzel együtt kifejezetten jól néz ki. Szemből nagyjából úgy, mint mondjuk egy akármelyik hasonló méretű Meizu. De általában azok is jól szoktak mutatni. A méretek teljesen reálisak, a kivitelezés pedig valóban kifogástalan. A Leagoo T5 153 x 76,1 x 7,9 milliméteres, 161 grammos háza fémből készült, kulturáltan ívelt hátlapi élekkel és sarkokkal. A fogás kényelmes, az egykezes használat viszont a meglehetős szélességen bukik el, két kézzel viszont stabil és kényelmesen kezelhető. Bár a bekapcsológomb kissé magasra került. Konstrukciós hiba, illesztési pontatlanság, vagy anyaggyengeség egyáltalán nem fedezhető fel, a formaterv pedig, noha a legkevésbé sem egyedi, abszolút vállalható.


[+]

A Gorilla Glass 4-gyel burkolt előlap kávái a hosszanti oldalakon igen keskenyek, alul és felül viszont vegyes érzelmekkel viseltetünk, noha a felső tartományban kimaxolták a lehetőségeket. A sor az inaktív állapotban észrevehetetlen RGB értesítési LED-del kezdődik, majd a szintén alig kivehető fény- és közelségérzékelő szenzorok bujkálnak. A beszédhangszóró előtt még sorakozik egy apró LED segédfény, ami a hangszóró jobbján elhelyezett 13 megapixeles szelfikamerát segíti. Ez nem csak ebben a kategóriában számít tisztességes felhozatalnak.


[+]

Az kijelző alá viszont csak az enyhén süllyesztett, mellesleg vissza/menü funkciógombként is üzemelő ujjlenyomat-olvasó került. A gyártó állítása szerint a felület kerámiából készült, mi viszont nem mentünk neki egy Mohs-8-as szerszámmal, úgyhogy inkább elhisszük. Mellesleg kitűnően működik, érintésre oldja a kijelzőt, csak mást nem tud. Ezt viszont üzembiztosan és minden irányból. A virtuális navigációs gombok ezzel együtt nem itt kaptak helyet, hanem a kijelző alján, legalább nagyon helyesen, variálható kiosztásban.


[+]

Kijelző-teszt
Leagoo T5 Xiaomi Redmi Note 4 Honor 6X Samsung Galaxy J7 (2017)
Képátló 5,5 hüvelyk 5,5 hüvelyk 5,5 hüvelyk 5,5 hüvelyk
Felbontás 1080 x 1920 1080 x 1920 1080 x 1920 1080 x 1920
Technológia IPS LCD IPS LCD IPS LCD Super AMOLED
Fehér fényerő 473 nit 508 nit 556 nit 310 / 586 nit
Fehér fényerő (min.) 19,2 nit 1,6 nit 5,4 nit 4,4 nit
Fekete fényerő 0,39 nit 0,3 nit 0,29 nit 0 nit
Kontrasztarány 1215:1 1693:1 1952:1 végtelen
Színhőmérséklet 7780 K + kézi 7543 / 6810 K 8166 / 6590 K 7656 /6626 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Hirdetés

Az 5,5 hüvelykes kijelző egyrészt FHD felbontású, másrészt feltűnően szép. A megjelenítés tökéletesen rendben van, az IPS panel minősége a Sharptól megszokott színvonalú, de nem színhelyes. Ezen azonban segíthetünk a MiraVision segítségével. A maximum fényerő korrekt, a kontraszt szintén, a megjelenítés élénk és tiszta, a minimum fényerő viszont durva lesz éjjel. Az nagyon sok. A betekintési szögekkel cserébe nincsen semmi gond, a kijelző minimális inverziónak indul extrém szögből, egyébként csak a színhőmérséklet ingadozik és a fényerő. Erős napsütésben maximum a tükröződés okozhat némi kellemetlenséget.


[+]

Az oldaléleket az enyhe 2.5D kialakítású kijelzőkeretig futó hátlap adja, itt található minden, amire errefelé számítani szokás. A lényeget alulra zsúfolták, itt a beszédhangszóró nyit, majd a 3,5 milliméteres jack csatlakozó tátong. A microUSB aljzatot két kis ezüst csavar keretezi, a jobb sarokban pedig öt darab hangszórófurat enged szabad folyást a decibeleknek. A felső élre értelemszerűen már nem nagyon maradt semmi, mivel a koncentrikusan texturált bekapcsológomb és a sima hangerőszabályzók a megszokott módon jobb oldalra kerültek, csak egy kissé magasra. A két nanoSIM kártyát, vagy a második helyett egy microSD-t a bal oldalról nyitható tálcán tolhatunk a készülékbe.


[+]

A hátlap igazán szép, enyhén mattított, egyszerű fémfelület, amelyet két nagyon vékony, de fényes antennacsík szel át az alsó és a felső él közelében. A diszkrét márkajelzés a felső harmadba került, míg a kamerarendszer a felső antennaszegély fölé. A 13 megapixeles főkamera és az 5 megapixeles másodlagos szenzor balra tendál, míg a kéttónusú LED villanót a másodlagos zajszűrő mikrofon előzi meg. A szemmel láthatóan is kisebb OmniVision szenzor monokróm, míg az elsődleges RGB modult a Sony szállította. A portré módot pedig a nem túl tehetséges szoftverfejlesztő részleg, mert a másodlagos kamerának köze nincs az elmosott hatás létrehozásához.

Hardver, szoftver

A hardver nem különösebben impresszív, a középkategóriás lapkakészlethez mellékelt 4 GB-nyi, nem titkoltan Samsung gyártmányú rendszermemória viszont kifejezetten kellemes és ritka az árkategóriában. Ez úgy érződik is a teljesítményen, ami roppant kielégítő. A weblapokat mondjuk hajlamos újratöltögetni, de ez sem üti meg az idegtépő szintet, mert aránylag gyorsan végez vele, az appokat pedig nem vágja ki a háttérből. A rendszerben való navigáció és feladatvégzés viszont kifejezetten tempós, illetve a grafika sem teljesen elveszett a Mali-T860-as gyorsítóval. Mindezt a MediaTek MT6750T szettje produkálja, amely négy, maximum 1,5 GHz-es Cortex-A53-as magból és szintén négy, maximum 1 GHz-es megegyező típusú halmazból áll.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Leagoo T5 Xiaomi Redmi Note 4 Samsung Galaxy J7 (2017) Meizu m3 note
Rendszerchip MediaTek MT6750T Snapdragon 625 Exynos 7870 MediaTek Helio P10
AnTuTu Benchmark 6.x 43598 pont 61762 pont 46910 pont 48406 pont
Vellamo Browser 2604 pont 3279 pont 3241 pont 3200 pont
Vellamo Metal 1115 pont 1414 pont 1160 pont 1348 pont
Geekbench 4 (single/multi) 609 / 2621 pont 855 / 2926 pont 730 / 3694 pont n/a
GFXBench Man. onscreen 6,8 fps 9,6 fps 5,1 fps 7,0 fps
GFXBench Man. offscreen 6,8 fps 9,8 fps 5,2 fps 7,0 fps
GFXBench T-Rex onscreen 16 fps 22 fps 12 fps 17 fps
GFXBench T-Rex offscreen 17 fps 23 fps 12 fps 17 fps


[+]

A Leagoo OS 2.1 Android 7.0-s alapra épül júliusi biztonsági csomaggal, egyébként bármiféle probléma, vagy fennakadás nélkül. Azért a rendszertervezést nem vitték túlzásba, a felhasználói felület egyedisége kimerül néhány ikon átrajzolásában, ami mögött sorra nyílnak meg az AOSP szoftverek. De ezt legalább gyorsan teszik. A témázás lehetősége is adott, a főképernyők bármelyikét hosszan nyomva. Van online áruház erre a célra, illetve egy előre telepített, konkrétabban egy Tottenham Hotspur téma. Ez annyiban nem véletlen, hogy a gyártó a csapat szponzora, nem csak arról van szó, hogy valaki a Leagoonál óriási Spurs szurkoló.


[+]

A nyelvileg majdnem kiválóan lokalizált rendszer egyébként jobbára a megszokott forgatókönyvet követi, így például alkalmazásmenü éppenséggel nincs, az értesítősáv viszont kétfázisú. A gyorskapcsolópanelt kissé átrajzolták, mellesleg előnyére, a panel tartalma és azok sorrendje pedig értelemszerűen variálható. A kijelzőn bárhol simítunk lefelé az angol nyelven kommunikáló gyorskereső fog előugrani, ami hajlandó a készülék teljes terjedelmében kutakodni. Kevés kivételtől eltekintve egyébként a rendszer nyelve a magyar, amit teljesen véletlenül sikerült is helyesen alkalmazni.

Az ujjlenyomat-olvasó mondjuk nem ott van, de ezen igazán ne akadjunk fenn. Az ujjlenyomat-olvasó mondjuk nem ott van, de ezen igazán ne akadjunk fenn.
Az ujjlenyomat-olvasó mondjuk nem ott van, de ezen igazán ne akadjunk fenn. [+]

Kivéve az extra funkciókat, mert azok maradtak inglisül. De ezekből nincsen sok, cserébe annál hasznosabbak. Instant ott a dupla koppos ébresztés, ami arra jó, hogy csekkoljuk az időt és az értesítéseket, amennyiben engedélyeztük ezek megjelenítését a zárolt képernyőn, mert a kijelzőt feloldani csak egy érintés, amit bármilyen agyament szögből, vagy kapkodva is eszközölhetünk a biometrikus szenzoron. Igazán pontos és megbízható működést produkál, nagyjából mindenhogy. Vizes kézzel meg nem. De az azért normális.


[+]

A kényelmi funkciók egyébként az Intelligent Assistant menüpontban találhatók, ami a Pocket Mode-dal kezd. Ez felerősíti a hangerőt, ha a készülék zsebben, vagy táskában érzi magát. A navigációd vezérlőgombokat is itt lehet kézre állítani, illetve a már említett dupla koppos ébresztést be. Ez Smart Wakeup néven fut. A Gesture Operation a három ujjas képernyőfekvételt takarja, illetve a zárolt képernyőre rajzolt ábrákkal való alkalmazásindítást. Ezzel többek között a zenelejátszót is lehet uralni. Az Intelligent Operation csak a szokásos lefordításos némítást és az intelligens hívásfogadást és indítást takarja.


[+]

Ezeken kívül semmi felesleges izé nem került a készülékbe, de nougatos osztott képernyő azért van, és kitűnően funkcionál is. Alkalmazások közül viszont csak az elégséges szolgáltatás, ami szerencsére magában foglalja például a fájlkezelőt. Az úgy szokott hiányozni, a létének pedig akkor is örülünk, ha az szimpla AOSP. A készségek javát amúgy a Google szolgáltatja, egyedi megoldás lényegében csak a Leagoo Weather. Az időjárás alkalmazás igazán mutatós, informatív, és roppant aranyos módon magyarul kér arra, hogy a keresett város nevét vagy pinjinül (kínai fonetikus átírással) vagy angolul adjuk meg. Egyébként rendesen beszél magyarul.


[+]

A gyári böngészőt szintén az ősidőkből kukázták, de igen meglepő módon rajzoltak neki egy saját ikont. Ez egy az egyben a Microsoft böngészőjének, az Internet Explorernek a logója. Egyrészt érthető, mert így biztos, hogy hülyebiztos, az is megérti, hogy ott az internet, aki akkor látott utoljára böngészőt, amikor az emberek tényleg használták az Explorert, másrészt a Microsoft vajon tud róla? Nem mintha feltételeznénk, hogy a Leagoo gyakorlata egy kicsit is felzaklatja. Ezen azért lamentáltunk kicsit, mert másról nem nagyon van mit értekezni. Van egy olyan, hogy App Store, ez konkrétan a Google Play Áruházba visz. Ennyi. Viszont hiányérzetünk nincs.

Multimédia

A Leagoo két kamerával próbál vagánykodni egy nagyon alacsony árszegmensben, ami, lássuk be, nem nagyon szokott működni. Most sem. Azért nem annyira kínos, mint a Doogee Shoot 2 esetében, de pont elég kedvezőtlen, hogy a portré mód konkrétan szoftveres, a másodlagos, 5 megapixeles, OminiVision által szállított monokróm szenzornak köze nincs az effekt létrehozásához, nemhogy a gyártó honlapján emlegetett tükörreflexes gépeket idéző (SRL-like) végeredményt produkálna. De ha még a szoftverbe szorult volna valami értelem. Ehelyett az f/2 rekeszértékű, 13 megapixeles Sony szenzor próbálkozik, a szimulált blendeállítás meg tényleg kamu. A fókuszpontra koncentrikusan rendezett elmosás sugarát tudjuk állítani vele. Mindegy, ettől a kamera még nyugodtan lehetne jó.


[+]

A szoftver például egyáltalán nem rossz, bár sok mindent nem lehet vele csinálni. Nyers képfájlok létrehozására nem alkalmas, az élőképen viszont a segédfény, az időzítő és a kameraváltó mellett választhatjuk a hamis portré módot, és a monokróm felvételt, ami legalább natív, a másodlagos szenzor valóban szürkeárnyalatos. Jobbra simítva az élőképet néhány mód kerül elő, mint a panoráma, a HDR, az éjszakai, a beállított fotó, amiről nem tudjuk, hogy mit tesz hozzá az élményhez, valamint van egy erőforrásközpont is, ahonnan további trükköket tölthetünk le, például egy csomó fajta vízjelet. A beállításokban egy darab opció nincs, ami a képminőséget érintené, viszont továbbra is belépő árszinten vagyunk, úgyhogy ez nem akkora meglepetés.


[+]

A képminőség nem annyira rossz, mintha sokkal rosszabb lenne, viszont erős lencsetorzítás és elmosódás látható a széleken, amit cserébe kromatikus aberráció nem tetéz. A dinamika alapjáraton igen szűk, a képek erősen alulexponáltak, amit a HDR néha kissé túlkompenzál. A vonalélesség egyébként meglepően korrekt, a színek viszont mosottak. Ezzel együtt a képek aránylag részletgazdagok, nem úgy az 5 megapixeles monokróm felvételek, azok borzasztóak: zajosak és elmosottak, a torzítás hangsúlyos, a vonalélesség pedig olyan impresszionista stílusú.

Éjszaka nem igazán érdemes próbálkozni, bár a passzoló mód kivételesen sokat segít, még az elballagó cica is kivehető a sarkon. A fókusz viszont ilyenkor is megbízható és meglepően gyors. Egyébként sem volt vele probléma. Ha elfelejtjük a teljesen szoftveres, ráadásul félelmetesen tehetségtelen algoritmussal dolgozó portré módot, ami technikailag használhatatlan, hacsak nem egy strandlabdát, vagy valami gömb alakú tárgyat szeretnénk kiemelni a környezetből, akkor nettó 38 ezer pénzért ez egészen korrekt teljesítmény, de legalábbis nem teljesen használhatatlan.


[+]

Videózni maximum 1080p 30 fps minőségben tudunk, minimális fókuszbizonytalansággal, és némileg gyenge dinamikával, egy példa. A zajszűrés viszont olyan jól megy, hogy kábé a felvenni kívánt hangot is kiszűri. A lencsetorzítás viszont ilyenkor is hangsúlyos a széleken. A videolejátszó szintén fapados, de 2K tartalomig bármit megjelenít. Mármint, ami nem DivX, nem AC3 hangot kevertek alá és nincs felirat. Egyébként megy neki a H265-ös kódolás is, de több hangsávból be kell érnünk eggyel, felirat meg ugye nincs. Mindenesetre érdemes beszerezni egy kompetens lejátszót, a kijelző alkalmas a tartalomfogyasztásra, a hangszóró viszont nem egy élmény, de filmezéshez éppen alkalmas. Ha nem koncertfilmet választunk.

Zenét megszólaltatni vagy a Google Play Zenével, vagy a továbbra is kőkorszaki dizájnnal futó gyári, vagyis AOSP megoldással tudunk. Csak ne tegyük. A multimédiás hangszóró szimplán nagyon rossz, rettenetesen torzít, a magas tartomány fájdalmasan éles, egyéb pedig nem jön ki rajtra, a mélyek is maximum úgy, mintha befognánk a hangszórót. Ilyenkor a hangzás majdnem olyan, mint egy műszaki hibás gramofon, csak nem annyira kifinomult és autentikus. Túl komplex audiotartalomnál érezhetően zavarban van, a felét inkább meg sem jeleníti, cserébe szörnyen hangos és még recseg is. Ezen még a hangszínszabályzóval sem tudunk segíteni, viszont az értesítéseket érdemes a maximumtól jóval távolabb állítani, mert tényleg nagyon hangos, a hangerő csúszka háromnegyedéig meg rá sem hederít, hogy finomabban kéne.


[+]

A gyári fülhallgatóval eggyel jobb a helyzet, a fizikai fájdalmat legalábbis megspóroljuk, de közel sem az igazi. Viszont kifejezetten tiszta, felismerhető a zenemű, amit elindítunk, a hangerő pedig egészségügyi kockázati határ alá mérséklődik. Mélyek persze hírből sincsenek, még valami erőltetett dörmögés szintjén sem. A hangszínszabályzóban aktiválódó mélyhangkiemelő mintha ott sem lenne, a térhatás pedig csak kissé egyenletesebben osztja le kétoldalra a hangot. Így már korántsem tragikus, de ne legyenek megalapozottabb elvárásaink. Saját fülhallgatóval is maximum a hangerőt csalhatjuk elő, és némileg több részletet. Az FM-rádiót is ezzel a módszerrel szedhetjük elő a maga jellegzetes AOSP mivoltában. Ez rendben üzemel.

Adatkommunikáció, üzemidő, összegzés

Adatkommunikációs szempontból jár a plusz pont a Leagoo T5-nek, például a Cat.6-os LTE szabvány okán, amit minden hazai frekvencián élvezhetünk. Ez maximum 300 Mbps letöltési sebességet jelent, beleértve a B20-as sávot is. Ezt mindkét nanoSIM kártya tudja, viszont csak libasorban, tehát dual standby rendszerben. A hívás hangminősége nem világbajnok, azzal együtt, hogy részünkről sem a hangerővel, sem a minőséggel nem volt gond, nálunk viszont elfért volna még egy kis, vagy inkább több hangerő a némileg digitális hangzásra. Zajos környezetben ez nem biztos, hogy kielégítő lesz, minket viszont valószínűleg jól fognak hallani.


[+]

A WiFi 802.11b/g/n szabványon kapcsolódik Direct és HotSpot képességekkel, a Bluetooth pedig az A2DP protokollt ismeri 4.1-es verziószám mellett. NFC és infra nincs, OTG van, a navigációt pedig a GLONASS műholdjai is segítik az asszisztencián (A-GPS) kívül. A nettó 50 GB-os belső tárhelyet a másodlagos SIM kártya beáldozásával tudjuk maximum 128 GB-os microSD-vel bővíteni, ami viszont nem ismeri az adaptive storage varázsigét, így csak adattárolásra tudjuk befogni, alkalmazásokat nem telepíthetünk rá. Mondjuk bruttó 64 GB mellett ez nem annyira kellemetlen.

Az üzemidőt egy 3000 mAh-s LG telepre bízták, amit a mellékelt töltőfejjel 5 volton 2 amperes áramerősség mellet sebtiben is feltölthetünk. Ez egészen pontosan egy óra alatt 67%-ot jelent. Erre azért szükség is lesz, mivel az energiatakarékosság egybites, vagy bekapcsoljuk, vagy nem, az akksit pedig igénybe veszi a valami. Mert eléggé merül. Offline videózni körülbelül 7 órát tudunk, a töltöttség egy óra alatt 15%-ot esett közepes fényerőn és WiFi kapcsolat mellett, míg a böngésző néhány nyitott lappal, megegyező fényerőn egy óra alatt 13%-ot vett le, ami arányosítva nem egész 8 óra olvasgatást sejtet. Ez tulajdonképpen átlagosnak tekinthető, bár hozzá kell tenni, ismét trópusi hőség van, a légkondi pedig megnyekkent.

Értékelés: Leagoo T5
Külső
Ergonómia 7 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 9 pont
Felhasználói felület élménye 7 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 7 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 5 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 9 pont
Hogyan értékelünk?

A portré mód kamu. És ez tulajdonképpen egyáltalán nem kell, hogy érdekeljen bárkit is, aki nettó 28 és 38 ezer forint között szeretne készüléket vásárolni, ami: ismeri a B20-as hálózatot, tehát a 800 MHz-es frekvencián is van Cat.6-os LTE, ráadásul mindkét SIM slotban. Instant 64 GB belső tárhelyet biztosít, amit a másodlagos SIM beáldozásával akár tovább is bővíthetünk. Van benne FM-rádió. Van benne kitűnően működő ujjlenyomat-olvasó, ami csak ezt tudja ugyan, de ezt nagyon jól. Kifejezetten gyors és stabil, aktuális és viszonylag hibátlanul lokalizált szoftverrel rendelkezik, minimálisan tolt egyedi felületekkel. Noha sok a kevésbé tetszetős AOSP megoldás. De nyilván témázható, a kínálat pedig igény szerint kiegészíthetó. A hardver ilyen szinten untig elég, meg mondjuk még feljebb sem lenne vele gond, az optimalizáció nem csúszott meg, a 4 GB operatív memória viszont kiemelkedő az árkategóriában. Az összeszerelés minősége és az anyaghasználat kifogástalan, a megjelenés ízléses, aktuális és minőségi benyomást kelt. Egyébként tényleg az is. Az üzemidő nem valami meggyőző, cserébe van gyorstöltés, amihez megfelelő töltőfejet is mellékeltek. A kijelző feltűnően szép, a Full HD Sharp panel a kategóriában elismerésre méltó felbontású, bár számszakilag nem kiemelkedő, noha tisztességes fényerejű, de remekül használható, csak ne éjszaka, mert kiég a retinánk. A kamera éppen korrekt, persze csak viszonylag. A hangminőség ellenben gyalázatos, de fülessel éppen elhallgatható, csak ne a gyárilag mellékelt megoldással próbálkozzunk. Kicsit melegszik. Lényegében a T5 még egy szinttel feljebb is értelmes ajánlat lenne, a dupla kamerás bohóckodással meg nem igazán érdemes törődni, van a készüléknek éppen elég érdeme, érthetetlen, hogy a marketingrészleg miért nem ezeket erőlteti. Arra viszont kiválóan alkalmas, hogy pozitív képet kezdjen kialakítani a mostanság kevésbé jó hírű, korábban meg csak simán Zs kategóriás Leagooról. A Tottenham szurkolóknál meg instant piros pont a bekészített téma, legyen ennek bármilyen oka is. Ilyetén formában a Leagoo T5 nagyon is ajánlott annak, akit nagyon nem érdekel a szimulált bokeh, viszont egy minőségi házba épített, korrekt hardverrel szerelt, gyors, stabil és a formaterv viszonylagos kommerszsége ellenére csinos készülékre vágyik anélkül, hogy ez megütné a félszáz ezer forintot. Ha ez a trójais téma nem tenne minket gyanakvóvá és ha lenne hazai garancia, akkor simán az ajánlott kategóriába sorolhatnánk, így viszont meg kell elégednie ezzel:

Leagoo T5

AliceWake

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

Specifikáció

Leagoo T5
Leagoo T5 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 153,3 x 76,1 x 7,9 milliméter
Tömeg 161 gramm
Színvariációk fekete, arany
SIM-foglalat 2x nanoSIM
Kijelző
Kijelző átlója 5,5 hüvelyk
Kijelző felbontása 1080 x 1920 pixel (401 ppi)
Kijelző típusa 2.5D kapacitív IPS-LCD
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MediaTek MT6750T
Processzor típusa nyolcmagos; négy darab 1GHz-es és négy 1,5 GHz-es Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Mali-T860
RAM mérete 4 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása korlátlan
SMS memória korlátlan
Belső tárhely 64 GB
Memória bővíthetősége microSD (max. 128 GB)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 800/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 300 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.1 (A2DP)
WiFi 802.11b/g/n, HotSopt, Direct
USB microUSB 2.0 (MTP, OTG)
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS van (A-GPS, GLONASS)
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 7.0 (Nougat)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Google szoftvercsomag, Leagoo Időjárás, App Store
Multimédia
Fő kamera duál kamera; 13 megapixel (RGB) + 5 megapixel (monokróm), kéttónusú LED villanó, PD autofókusz
Másodlagos kamera 13 megapixel, autofókusz, LED villanó
Videófelvétel 1080p@30fps
Zenelejátszó szoftver van
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 3000 mAh-s lítium-polimer
Készenléti idő ismeretlen
Egyebek
3,5 mm-es audio kimenet, gyorsulásmérő, fény- és közelségszenzor, tájoló, hang- és mégneses szenzor, ujjlenyomat-olvasó

Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!

PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.

Azóta történt

  • Összeáll a Leagoo és a Tottenham

    A kínai gyártó és a brit csapat partnerségi megállapodást kötött, a Premier League újabb távol-keleti szponzorral bővült.

  • Felturbozzák a Leagoo T5-öt

    A formátum és a képarány ugyan marad, de friss, aránylag ritka szettet pakolnak a szoftver alá.

  • Leagoo S8 - s-eight-elen

    A Leagoo teljesítménye nagyon hullámzó, vannak egészen összeszedett, korrekt, megfelelően árazott készülékei, de a Leagoo S8 sajnos nem ilyen. Noha trójai nincs rajta. Legalábbis nagyon reméljük.

  • MWC 2019: A Leagoo is a kameralyukra esküszik

    Sokkal szerényebb volt a Leagoo jelenléte idén, mint tavaly, ráadásul a legkomolyabb készülékükből nem is volt kint végleges példány.

Előzmények