Hirdetés

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A P9-nek létezik egy és két SIM-es variánsa, nálunk az előbbi járt, és nanoSIM-et fogadott be. A világ egyik legnagyobb hálózatkiépítőjétől nem meglepő a királyi adatkommunikációs felhozatal, élén nem egy, nem kettő, hanem három antennával (egy a hátlap teteje, a másik kettő az alja mögött), hogy bármilyen helyzetben gyorsan és biztosan kapcsolódjon a készülék mobilhálózatra (repülőgép üzemmódból visszalépve ez kb. 2 másodpercet jelent). Ennek megfelelően a vétel mindig stabil, a mikrofonoknak és a hangszórónak köszönhetően pedig a beszélgetési hangminőségre sem lehet panasz, tisztán, elég hangerővel hallottuk egymást. 4G-n 300 Mbps a letöltési korlát Cat.6-os alapokon, 3G-n pedig 42 Mbps. A kétcsatornás 802.11a/b/g/n/ac szabványú WiFi is stabilan hozta a remek minőséget, a hotspot és Direct funkciók nem hiányoznak. A rendszer egyébként automatikusan kapcsolódik jobb WiFi hálózatra, ha ilyen elérhető. Bluetoothból 4.2 jár A2DP-vel és LE-vel, USB-ből 2.0 MTP-vel és OTG-vel (immáron Type-C csatlakozással), a navigáláshoz pedig a földi antennák és routerek mellett a GPS és a GLONASS műholdak jeleit is fogni lehet – a pozíciószerzés pillanatok kérdése. Az egy SIM-es variáns nem nélkülözi az NFC-t, a dualSIM-es viszont igen. Az infra sajnos mindkét esetben kimaradt, pedig a P9 Plus rendelkezik ilyen modullal.

A P9 és a SIM tálca [+]

Nincs jó készülék jó üzemidő nélkül, az ember ugyanis úgy akar nekimenni egy hosszú napnak, hogy ne kelljen a 4G-s böngészés, a beszélgetések, a zenehallgatás, a filmezés, a fényképezés vagy egy kis játék közben az akkumulátorszázalékokat lesnie – és bizony, a remek Mate 8-cal szemben a P8 közepesen teljesített tavaly. Ezért a gyártó 3000 milliamperórásra növelte a telepet és hangsúlyt fektetett a 16 nanométeres SoC és a szoftver optimalizálására. Ez a gyakorlatban valóban némi előrelépést jelent, csakhogy a konkurencia is bőven fejlődött, ezért a 3,5 - 5 órás képernyőidők nem érdemlik ki a „jó” titulust. Itt most ne valamilyen rendszerszintű ingadozásra tessék gondolni: egyszerűen arról van szó, hogy a nagy teljesítményű kamera tekintélyes fogyasztással jár, így aztán, napfény alatt, nagy fényerővel bővítve a galériát, az ideálisnál hamarabb a hordozható töltőért kell nyúlni, de legalábbis naponta egyszer enni adni a P9-nek. Ha viszont csak elvétve kattint valaki és a komoly rendszerigényű játékoktól is tartózkodik, a napi rutin többi része kevésbé terheli a telepet, az alacsony készenléti fogyasztással így kétnapos töltésre is berendezkedhet. Böngészni WiFi-n és 720p-s videót lejátszani például 13 órán át lehet egy-egy töltéssel, közepes fényerőn, ezek remek értékek.

Szép lett a Huawei P9 [+]

Az biztos, hogy egy milliméterrel vastagabb házzal, 4-500 milliamperóra extrával és AMOLED kijelzővel nem kellene a Mate 8 üzemidejére irigykedni, vagy épp a drágább P9 Plusra vágyni. A 2 amperes gyorstöltő mindenesetre két óra alatt csurig tölti a 3000 mAh-t, az első órában 67%-ig jutva méréseink szerint, az utolsó százalékok már lassabban vándorolnak a lítium-polimer telepbe. Sok-sok takarékossági opció akad, élén a három energiagazdálkodási sémával (teljesítmény, intelligens, ultra – itt csak a hívások és az üzenetküldés aktív). Ha egy app sok energiát fogyaszt, a rendszer jelez, sőt: előszeretettel lő ki a háttérből folyamatokat, bár ez részben kikapcsolható. Beállíthatók védett alkalmazások, amelyek mindenképpen a háttérben maradnak, és a Doze-féle, automatikus optimalizálás is adott, amit az alkalmazásbeállításoknál lehet paraméterezni. Végezetül elérhető egy ROG névre keresztelt, ügyes opció, amely a felbontást 720p-re csökkenti, visszafogva a hardveres fogyasztást. Ez a játékoknál is plusz teljesítményt jelent, persze, ha az ember drága mobilt vesz, szeretné natív felbontáson használni.

Remek az ujjlenyomat-olvasó, és remek lett a P9 is [+]

Nem kérdés, hogy a P-sorozat legjobbját tette le az asztalra a Huawei, egy nagyon sok szempontból prémium, elit készüléket, amely villámgyorsan operál, processzorosan az élvonalban van, a grafikus hátrányt pedig inkább papíron érezni, a játékok rendben elfutnak 1080p-n. Megmaradt a kifogástalan összeszerelés, a remek adatkommunikációs paletta, a temérdek extrával túlzsúfolt EMUI felület és felkerült a hátlapra a legendásan jó ujjlenyomat-olvasó. A hangminőség remek, a dupla hátlapi kamera pedig tényleg különleges lett, majdnem mindent tud, és bár még lehet rajta reszelni, stabilan képes színvonalas fotókat lőni, fényviszonyoktól függetlenül. Jófajta az IPS panel is, a megfelelően éles Full HD panel pedig nem terheli le a hardvert. Egyedül az fájhat a specifikációt böngészve, hogy a P9 Plus infrát és nyomásérzékeny kijelzőt is kapott, a kistestvér meg nem – sokan kifogásolják, hogy a kompaktabb telefonok manapság kevesebbet tudnak a tepsiknél.

Az a phablet viszont 260 ezer forintért lesz elérhető, és nagyot fogunk nyelni, amikor ár/érték arányra levetítjük, a P9-et ellenben sikerült jól beárazni a hazai piacon, 180 ezer forintért ugyanis a tradicionális gyártók friss csúcsmodelljénél olcsóbb, miközben nincs kritikus hibája. Bónuszként jár a Huawei Magyarország 3 éves gyártói garanciája, 3 hónapos azonnali cserével meghibásodás esetén, illetve 3 hónapos kijelző cserével, ha ez idő alatt az 5,2 hüvelykes panel betörne. Hibátlan nyilván a P9 sem lett: hiába lépett előre némileg üzemidőben, ha a konkurencia is megtette ezt, a kamera pedig éhesebb Szindbádnál. Nehéz megragadni a néha egészen apró kezelőikonokat (fényerőcsúszka, kameraopciók), a képernyő pedig hajlamos a remek fényerőt visszafogni, ha fényképezéskor a P9 felmelegszik (fel szerencsére sosem forrósodik). Ennyi még belefér egy erősebb plecsnibe, az pedig nem kérdés, hogy a Huawei a piaci előretöréssel párhuzamosan P-sorozatot is előnyére fejlesztette tovább – ha az új csúcskészülék nem is tökéletes, egy lépéssel közelebb került ahhoz.

Huawei P9

Bone123

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!